Napló, 1968. december (Veszprém, 24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-15 / 294. szám

­ A tihanyi keramikusnő Szűkebb hazája Somogy, de ma már otthon érzi magát Tihanyban. A néprajzi szak­­­emberek azt kérdezték, mit keres egy keramikus Tihany­ban, hogyan kerül a fazekas­ház az ősi halászfaluba. Nincs múltja itt a gelencsér­iparnak, a régi népi fazekas­ságnak még a gyökere is hi­ányzik a balatoni félsziget­ről. Barth Lídiát úgy küldték ide, hogy alkosson, gyűjtse össze és újítsa fel a balaton­felvidéki népi cserépedény­készítés gazdag hagyatékát és a fazekasház múzeumá­ban kínáljon idegenforgalmi látványt az idesereglő turis­ták tízezreinek. Senkit sem zavar, ha Ti­hanyban keltik életre és mu­tatja be mondjuk a hajdan nagyhírű tapolcai és a süme­gi fazekasok­­ munkáit, de még az sem baj, ha éppen a habán kultúra ma is divatos hagyatékát ápolja, és gazda­gítja egyéni elképzelésekkel, formaelemekkel kiegészítve Ezt igyekezett elősegíteni a Népi Iparművészeti Tanács azzal is, hogy a tehetséges művésznőt letelepítette a ti­hanyi múzeumházban. Ez év nyarán került ide az akkor még alig fél éve házas fiatalasszony. A férje is fel­adta kedvére való állását és követte feleségét, aki úgy érzi, olyan lehetőséget kapott hivatása és művészete kitel­jesítésére, amelyre korábban is vágyott. A tihanyi hónapok ered­ményesen teltek el — leg­alább is erről vallanak a leg­újabb alkotások tucatjai. A korongozó műhely falán alig látni egy tenyérnyi üres he­lyet. A színes tányérok, fal­­díszek, korsók tömegével so­rakoznak a falon, szögre füg­gesztve. A polcokon is szin­te tömegesen sorakoznak a kerámiatárgyak, készletek figurális alkotások, vázák és a legkülönfélébb használati és dísztárgyak A korongozó az agyagelőkészítő és a mun­kapad olyan, mint a hajdani gelencséreké volt. Csak a má­sik szobában lehet észreven­ni a szembetűnőbb változást, a modern technikát képvise­lő elektromos kemencét. A falakon a habán kultúra gazdag kincsestára trail­l néző szeme elé A kemencén a balatonfelvidéki népi faze­kasok régi agyagedényei csak mázuk friss fényével ütnél el a múzeumok néprajzi táj gyártól Sorbavesszük vala mennyit A? arató csörgő korsók számos formaválto­zatát látju­k itt de előkerül­nek olyan darabok is ame­lyeket az idősebb falusi m­berek csak gyermekkori em­lékeikben tudnak felidézni. Barth Lídia szeretettel for­gatja kezében valamennyi al­kotását. Örömmel használja fel a népi hagyományokat, de éppen olyan kedvvel formál­ja meg újabb, modernebb agyagtárgyait a maga elkép­zelésére és kedvtelésére. Évekkel ezelőtt még nem is sejtette, hogy keramikus lesz hiszen rajztanár szeretett volna lenni. Kollégiumi hely hiányában diákköri vágya nem valósulhatott meg. An­­nál szebb ajándék és­ kárpót­lás volt az élettől amikor fel­fedezte magában a művészi tehetséget. Még alig kóstolt bele ebb­­e sok tapasztalatot kívánó al­kotó munkába, már az első évek meghozták neki azt a si­kert, amelyet mások egy éle­ten át sem tudnak elérni. Ki­állított a Műcsarnokban 1963-ban megnyerte a Ki mi­nek mestere? vetélkedő első díját, és még ebben az esz­tendőben elnyerte Az év leg­szebb terméke díjat is Mun­­áit kiállították Brüsszelben és Moszkvában, de mondhat­­juk, alig van olyan népmű­vészeti magyar hét külföl­dön, ahol az ő alkotásai nt lennének o. A legnagyobb­­elismerést 1968-ban érte el­ elnyerte a Gelencsér Sebes­­yén nivódirat Talán úgy tűnik, hogy te­­hetsége révén ölébe hull min­den siker és a díjak. Ilyen villag alatt azonban csak a mesében születnek. Amit a szekszárdi Tamás család sar­jaitól tanult, amit magába szívott a somogyi, a tolnai és a baranyai falvakban, azt ki­tartó szorgalommal, állandó­an fejlesztett hivatástudattal toldott meg. Dániában, Cseh­szlovákiában, Lengyelország­ban, Nyugat-Németország­ban járt tanulmányúton, majd Svájc, Ausztria s Olasz­ország következett. Igyeke­zett gazdagítani ismereteit és élményanyagát. Elleste a nagymesterek titkait, ho­gyan kell bánni az agyaggal milyen mázzal lehet elérni a legjobb hatást: a forma és díszítőelemek hagyományos kincsestárában jól­­ adagolt arányban belopta a modern­séget és saját ízlését. Svájc­ban egy Európa-díjas nép­művész ottani­­gondtalan éle­tet és alkotási lehetőséget kí­nált neki. Nem fogadta el. Visszatért Somogyba és most úgy látszik. Tihanyban megtalálta az igazi helyét .. SZÉKELY JÁNOS Barth Lídia korongozás közben. Sikeresen ötvözi a fo­gyományos és a modern formaele­­­­meket. ,,Ki­­«ír m­bhet a Tanácsköztársaságról?“ A vetélkedő győztesei A HVDSZ ,,Ki tud többet a Tanácsköztársaságról?” cí­mű vetélkedőjének megyei döntőjéről tegnap már tudósítot­tuk olvasóinkat A vetélkedő péntek este a késő esti órákba nyúlt ige annak eredményét­ csak most tudjuk ismertetni A megyei döntő nyertese, a három SOKOL rádió új tulaj­donosa a Sümegi Mészmű csapata, Hugó László, Soós Fe­renc és Pet­hő Károly lett. A második helyet a megyei KI­­SZOV csapata érte el, míg a nyolc csapat közül a harmadik a pápai Vasipari Szolgáltató és Gépjavító Vállalat brigádja lett. A megyei döntő első két helyezettje februárban az or­szágos döntőn szerepel, versenyez Misscolcon. NAPLÓ Most december 13 péntek­re esett, a Luca napnak, a Luca székének kettőzött ere­je lett volna ezen az éjsza­kán. Ha valaki éppen estére fejezte volna be a székcsiná­­lást, s éjfé­kor feláll reá a templom küszöbén, hát holt­biztos, hogy valamennyi bo­szorkányt meglátja, akárhány van belőlük a faluban Ha­nem Luca székét évtizedek óta senki sem csinál már Gyulakeszin. Rég visszaka­nyarodtak már Könyves Kál­mán hitéhez: „boszorkányok pedig nincsenek”. Kicsit kár is, legalább a mesékben meg­maradhattak volna, a kuko­­ricafosztáskor tollfosztáskor halkan, borzongva elsuttogott mesékben, dehát mese tides, a boszorkányoknak befelleg­zett. Hanem tollfosztás azért van még: öreg Sümegi István nyolc­vanegy esztendős, fe esége se sokkal kevesebb. Ennek a mostani tollfosztásnak h­ázi­­gazdái. Tizen jöttek össze, szomszédság, család. Ponto­san, ahogy századokkal ez­előtt,­ pihe száll, megnyelve­­li az asszonyok a férfiem­bert. ilyenkor többen is van­nak, s a tollhoz, beszédhez csak jobban értenek ma is. Hanem mese sincs. Televíziós műsor van. Azt nézik félszemmel a tollfosz­tók Sümegi néni belemarttól a hófehér halomba: — Jó dum­a lesz. Hogy kié? Hát... majd valame­lyik gyereké, vagy az uno­káé. Sose voltam én olyan, hogy egyik ezé, másik azé. Hat családot neveltünk föl pedig. Fürge ujjak, de mese nincs, tv van. És 1968 Hiába fam­atózom kísértet­­históriák után a fiatalab­bak nevetnek. Sümegi bácsi rr - azt mond­ja: — A régi világba vót. .. ki emlékszik, már arra. Az ember felejti mer’ akarja: rozs vót. igaz se vót. ott egye a fene. ahol van Meg aztán szól a tévé. szól a vá­di* nem lehet már mesélni... Hanem azért egy lovas-kí­sértet előkerül. A fejetlen huszár valami­kor 184­6 táján kezdhetett kísérteni, de az is lehet, hogy már a mohácsi csatamezőről indult fejét kereső bolyongá­sára. Hátborzongató hős ez a huszár, senkit nem bánt hi­szen nem is lát, mert a csa­té­rói levágták a fejét , ad­dig nem nyuahai békén, míg meg nem találta. De azért a­­ "­­ ’ kell . Gyerekkoromban sokan mesélték, hogy éjfélkor csak jön a lovas kísértet, szegény, a vatákat se hallani, holt a ló is. Csak tár­ kél a mezőn, míg a kakas szól, akkor el­tűnik. Én sose láttam.. Se az apám, pedig az éjjel-nappal a mezőn volt szegény. Mond­ta is, hogy sose látta. — Mert nem is igaz ami Csak a fejevágott 48 a­zabad?ánhare az igaz vaar a mohácsi csatamezőn feje­­hullott Magyarország. — Most már hiába mesél­nénk az öregek után. A gye­rekek se hinnék A gyerekek már a petróleumlámpát se­­iszik... Sümegi néni szemüvege fö­lött mosolyog: — Nem hát. Hát még a „mecseket”. Maga tudja mi az? Egy cipőboxos doboz, benne faggyú, meg egy cipő­fűző darab. Szegény Sümegi­ mama, mikor ide kerültem az uramhoz, csak azt engedte égetni, petró-lámpát se' Ta­nulj meg spórolni fiam’ Bi­zony így volt. Nem mese. Hog■ ne fogyjon a petró. A „mecsek” fénye mellett kivirult a félelem is. Sümegi néni kislány korában késő estig őrizte a tarlóban a H­­bákat Egyik kicsi társa el­kiáltotta magát: — Jai! Jön a tüzes ember! S csakugyan, egy fénypont imbolygott végig az úton ak­kor nekihajtották a libákat az a'i'onk­atnak, lé'ekszakad­­va. Uramisten, csak most az egyszer hazaérnünk! — Alig tudtak mozogni a libák, szegények, mire meg­tértünk Pedig csak egy H- ciki vót Dehát akkor nem­igen vót még bicikli se erre­felé. Sümegi bácsi bólogat, bi­zony most meg már csak az a beszéd jár­ a tollfor-­áskor, hogy milyen motorod van, milyen tévéd van Ki ! fene akarna mes­ni a fo­e'l-n huszárról ezeknek? Mikor mar se hiszi már ? Azért néha megmon­dom ám nekik, ha mérges Vagyok, hogy régen ró vót a kukorica nánica is, meo a frásza Akkor kinevetnek 'a disznó is megrrjönné ben­'nket ha azt ennénk Az is lehet, hooy a szabad­­ágharc fejetlen huszárja mi megtalálta a fejét, s azért nem bolyong. . Előkerülnek a kozákok is, Szimm, meg Szí bírja. Sír* A „fejetlen huszár’ I­smét gazdagodott Veszprém megye: új utat kaptunk. A 84-es számú Ba­­latonederics—Sümeg—Jánosháza— Sárvár—Sopron közötti főútvonalat csütör­tökön adták át a forgalomnak. Az építők, a zalaegerszegi és a Győri Közúti Építő Vál­lalat, valamint az Aszfaltútépítő Vállalat dolgozói kitűnő munkát végeztek, minden­­ minőségi mérési mutató a tűrési határ alatt , volt Az új, modern, hét méter széles autópálya a KPM úgynevezett koncentrált építési prog­ramjának első létesítményeként készült, az­­ eredetileg tervezett határidőnél két évvel ko­­­­rábban. A 125 kilométer hosszú út építési­­ költsége — amely nem foglalja magában a­­ kisajátítási és kártérítési költségeket — 450­­ millió forint. A Veszprém megyei, mintegy­­ 40 kilométeres­­szakaszra 150 millió forint jut. A munka során 943 ezer köbméter föl­­­­det mozgattak meg, s a 813 ezer négyzetmé­­­­ternyi aszfaltburkolathoz felhasználtak 305­­ ezer tonna követ és 136 ezer tonna asztfalt­­anyagot. Az építést gyorsították és a költsé­geket csökkentették azzal, hogy csaknem tel­jes egészében a helyi anyagokat használták fel. Sok újítással is segítették a munkát. A 84-es út építésénél, a sárvári keverőtelepen üzemeltették például az első hazai gyártmá­nyú, magas termelékenységű, C—25 típusú, automatikus vezérlésű asztfalkeverő beren­dezést. Magas színvonalú volt a termelés­szervezés is. Az edericsi csomóponttól a 71-es balatoni és az új 84-es idegenforgalmi út találkozásá­tól, a 0 kilométertől indulunk. Az új úton zökkenő nélkül, simán gurul­nak az autó kerekei. Gépkocsivezetőnk azt mondja: ilyen úton öröm vezetni. Útitár­­sam, Tölgyes Gábor, a KPM Veszprémi Köz­úti Igazgatóságának ellenőre többször vé­gigjárta már a szakaszt, ismeri minden mé­terét, a munka történetét. Neki az út többet jelent, mint nekem. Magáénak érzi: — Itt, Ederics környékén, nehéz dolgunk volt. Laza, lapos a talar■ Mélyen ■kellett meg­forgatni az alapot. Az anyagot is vízből bá­nyásztuk, szántam kellett, „nyomatni” az utat. De sikerült. Stabil. Bizonyítja az egy­éves próbaforgalom ... — Ennél a hídnál hat aknát találtunk a földben. A háborúból maradt. Félreraktuk, aztán elvitték a tűzszerészek ... — Itt meg cigányputri volt. „Ráült” az út­padkára. Nagy család lakott benne. Hét gye­rek. Ott, beljebb, az a piros cserepes ház, azt építettük helyette. Most ott laknak. A kisa­játításért járó pénzt elkérte a tanácselnök, abból vettek nekik bútort... — Látja azt a fát, a forradásos kérgével? Azon volt a sümegi „csodatevő” Madonna. Mondják, hogy valami bogaras osztrák gróf­nő is elzarándokolt ide a „csodáiévá”­nem bízva. Aztán mikor hazament, meghalt. . Az enyhe kanyar mögött viszont csodála­tosan bukkan ki a párából a sümegi vár szialettje. Ahogy közeledünk, úgy növekszik, s megreperált százados falai­ méltósággal emelkednek a hegycsúcson az új út fölé. A 0 kilométerkő után itt az első kiépített pihenő­hely. Forgatom a 84-es út leporellóját: .„ .. A Balaton és Sopron között feltárja a Dunántúl szépségeit, ipari, idegenforgalmi és történelmi nevezetességeit. A Balaton part­járól elinduló utas rövid idő alatt Sümegre érkezik, ahol a várat, a Kisfaludy Múzeu­mot, a püspöki palotát és a világhírű Maul­­bertsch freskókat találja. Sümeget elhagyva jelentősebb település Jánosháza, majd Sár­vár, ahol szintén az ősi vár jelent látványos­­ságot... Az utat használók részére üzemanyagtöltő állomás épült Sümegen, Sárváron és Sopron­ban ... Étterem, cukrászda és eszpresszó minden nagyobb településen található” A 84-es út valóban korszerű alkotás, s ide­genforgalmi jelentősége nagy. Ezzel a céllal is épült, része a balatoni regionális fejleszté­si tervnek. Sopron lakói másfél órás kényel­mes utazással elérik rajta a Balatont. A nyu­gati országrész közelebb kerül a balatoni üdülőövezethez. Az új út Nyugat-Európát is közelebb hozza, jelentősen megrövidült az út kilométerben és időben azok részére is, akik Ausztriából vagy Ausztrián át az NSZK-ból, Olaszországból érkeznek hozzánk. A 84-es út a Balatonhoz vezető legjelentő­sebb idegenforgalmi utunk. Az építés és a fejlesztés azonban ezzel nem fejeződött be, érvbe vették a 8-as számú főút re­konstrukcióját is. A 71-es balatoni út korszerűsítése már folyik: jelen­­leg Alsóörs—Balaton­füred között dolgoznak az építők és a szakasz átépítését 1969-ben­ fejezik be. Az első ütemben a Balatonvilá­­gostól Tihanyig épülő szakasz 120 millió fo­­rintba kerül. A második ütemben 210 millió forintos költséggel az Ederics— Keszthely— balatonszentgyörgyi szakaszt építik a 84-es folytatásaként 1975-ig, majd ezután kerül sor 400 milliós beruházással a Tihany—Ede­rics közötti szakaszra. BIRKAS JÓZSEF Népek országút­ja . írók, könyvek, olvasók Jól sikerült író—olvasó találkozón beszél­gettek a nemesszalóki term­előszövetkezet szocialista brigádjainak tagjai Szentiványi Kálmán íróval. A nagyteveli baromfikombi­nát dolgozói pedig —­ kétszeres szocialista brigád! — Csaák Gyula Két karácsony között című könyvét ankéton vitatták meg ■Vasárnap, 1968. december 16.

Next