Napló, 1969. február (Veszprém, 25. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-27 / 48. szám

4 Elszökött a gáz a palackból Az AKÖV rendszeres jára­táról kicseréltük a gázpalac­kot február 17-én, s kifizet­tük a megállapított 43 fo­rintot.­­­33 forintot a gáz­ért, 10 forintot a fuvarért. Amikor a záró csavart levet­tük, meglepetéssel tapasztal­tuk, hogy a gáz szökik a pa­lackból. Bármennyire meg­húztuk a csökkentőszelepet, a gázömlést nem tudtuk meg­szüntetni. Telefonjelentésünkre azt a felvilágosítást kaptuk a GÁZÉRT veszprémi kiren­deltségétől, hogy a cserete­lep köteles a hibás palack helyett másikat adni! Más­nap elküldtem a hibás palac­kot az ajkai cseretelepre, ahol nem cserélték ki, csak 33 forint befizetése ellenében voltak hajlandók másikat ad­ni. Azért sem adhatnak tele palackot — közölték —, mert a palackban 5 kilogrammal kevesebb gáz van és lehetsé­ges, hogy a hibás bekötéskor szökött el. A kiadott rendelkezés nem vonatkozik mindegyik csere­telepre? Egyébként, ha vet­tek volna annyi fáradságot, hogy megvizsgálják a palac­kot, meggyőződhettek volna róla, hogy a gáz nem bekö­tés közben, a mi hibánkból szökött el, hanem mert hibás a zárószelep. Steixner Piroska Pula Fő u. 36. Félrevezettek... Ha időközönként hazautaz­tam Ajkára, a veszprémi MÁVAUT állomásról 13 óra 35 perckor induló szombat­­helyi járatra szálltam fel. Ez volt részemre a legalkalma­sabb autóbuszjárat és a töb­bi Ajkára igyekvő utasnak is. Február 21-én is időben odaálltunk a megszokott ko­csiálláshoz, és vártuk a busz érkezését. Jó félórai várako­zás után megkérdeztük, hogy késik talán a kocsi? Nem — mondta a forgalmista — ez a szombathelyi járat már egy hete megszűnt. Ha így van, akkor miért nem törlik a váróteremben kifüggesztett tájékoztató menetrendről? Ne vezessék félre az utasokat. (Vajai István Veszprém SZMT) Aranylakodalom A napokban ünnepelte Várpalotán Papp József és fele­sége Szabó Erzsébet házasságkötésük 50. évfordulóját. Az aranylakodalom, alkalmából szeretettel köszöntötték gyer­mekeik, unokáik, valamint az ismerősök a m­ég ma is jó egészségnek örvendő „ifjú” házasokat. (Fotó: Konta László) Megjavítottuk a Miniszupert A „Garanciális csencselés” címmel megjelent bíráló cikkre válaszolva közöljük, hogy Horváth Lajos Ajka I. Bem u. 20. szám alatti la­kos Miniszuper rádióját saj­nos csak késve tudta buda­pesti, 157. számú szervizünk megjavítani. A gyártómű ugyanis nem küldött elegen­dő alkatrészt, a panaszos esetében hangszórót, a Mini­szuper rádiókhoz. A megjavított készüléket már megküldtük ajkai szer­vizünknek, s értesítettük Horváth Lajost is, hogy rá­dióját üzemképes állapotban átveheti. A késedelmes javításért el­nézést kérünk. Löcher László vevőszolgálat vezetője GELKA Budapest „Szeméthegyek Zircen Nagy örömmel üdvözöltük annak idején Zircen a KUKé, szemétgyűjtő kocsit, ami saj­nos, hamarosan elromlott, s a kukaedények megteltek hul­ladékkal — annyi szemét ösz­szegyűlt körülöttük község­szerte, hogy elég lesz elhor­dani. Szerencsére a leesett hó „el­takarította’ ’a szeméthalmo­kat, de csak ideig-óráig, ha elolvad ismét ott virítanak bánatunkra. Régen a bányászházakban összepoűlt hulladékot lovas­kocsi fuvarozta el a szemét­telepre És nem késtek a szállítással. Nem lenne jó — amíg a KUKA gépkocsit megjavítják — visszatérni ehhez a kissé elavult szállí­tási módhoz? Ne szennyez­zük készakarva a zirci ut­cákat. Böszörményi Árpád Zirc NAPLÓ Szállítási gondok az Ajkai Szénbányáknál Üzemünkben, az Ajkai Szénbányáknál, már hosz­­szabb idő óta visszatérő gon­dot jelent vidéki és helybeli dolgozóink munkába és ha­zaszállítása. Ha emiatt meg­kerestük a csingeri AKÖV kirendeltséget — csak ígér­tek!... Ugyanis vidéki jára­taink — egyébként szerződé­sesek — és a helyi járatok indulási idejét — közösen egyeztettük — nem tartják be. Legutóbb, amikor telefo­non érdeklődtünk és rekla­máltunk emiatt azt vála­szolták, hogy nem tehetnek semmit, a veszprémi főnök­ség javaslatára történik min­den!? Furcsa javaslat... és el­gondolkoztató, hogy a kiadott bérletek mennyisége már jócskán meghaladja a gép­park kapacitását. S emiatt, jogosan bosszankodnak dol­gozóink. Tűrhetetlen állapot az is, hogy az 5 órakor induló au­tóbuszra többnyire egy órát várakoznak az utasok a mí­nusz 5—10 sákos hidegben. Nem beszélve arról, hogy a félórás, egyórás késések mi­lyen gazdasági kihatással je­lentkeznek a termelésben. Megértjük a csúszós útot- Ezüstvásár A napilapokban megjelent közleményen — az ezüst ára 2,50 Ft grammonként — fel­bátorodva, elhatároztam, hogy eladom ezüst cigaretta­­tárcámat, mivel leszoktam a dohányzásról. Csütörtökön fel is keres­tem Veszprémben az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat 142. számú boltját. A tárcát lemérték, 113 gramm volt. Egyezett az én mérésemmel! Az eladó közölte, hogy 2 fo­rint 10 fillért tud gramm­jáért fizetni, s megkért, hogy másnap fáradjak be, mert jelenleg nincs pénzük! így tettem! Az eladó át­vette tárcámat, bevitte a belső helyiségbe, s amikor kijött közölte, hogy 105 gramm. Egy nap alatt 8 grammal csökkent volna a tárcám súlya? És most jön a csattanó, ami miatt levele­met megírtam. 2 forintot tu­dunk fizetni grammonként — közölte az eladó. 2,50 forintért veszik meg meg újabban a pe­ceztist, grammját, nekem miért, nem annyit fizettek... és, miért volt a súlykülönbözet? Egyébként egy kis alaki hi­ba is történt a számla kiál­lításánál, csütörtökön 21. volt az én számlámra pedig feb­ruár 22-ét írtak. Nagyon várom az illetéke­sek magyarázó válaszát. Simon Tibor Zirc Két válasz a SUPERFILT-ügyben A gyártó és a kereskedelem véleménye Olvastuk a Naplóban meg­jelent „SUPERFILT” című cikket, amelyben kifogásol­ták, hogy a szipka szopóká­­ja idő előtt tönkremegy,­­ hogy ígéretünk ellenére nem lehet a boltokban pótalkat­részt kapni. A bírálatot elfo­gadjuk, és egyben közöljük, hogy a Superfilt egészségvé­dő szipkánkhoz a szopókát először ütésálló stirolból ké­szítettünk. Miután meggyő­ződtünk, hogy hamar tönkre­mennek kísérletek sorozata után jelenleg már import anyagból, makrofonból ké­szíttetjük a szopókákat. Ezek időtállónak bizonyultak, mindössze 1 százaléka megy tönkre idő előtt, s ennek az az oka, hogy a gyártás köz­ben helytelenül kezelt anyag rosszul kristályosodik. Mivel a külföldi anyag kellő mennyiségben nem állt rendelkezésünkre, ezért nem tudtuk eddig a kereske­delmet csere­szovókákkal el­látni. Ha a vevők postán el­juttatják hozzánk (Budapest VI Szív u. 33.) a meghibáso­dott alkatrészt, díjmentesen kicseréljük. Egyébként kö­zölhetjük, hogy a cikk olva­sása után a veszprémi keres­kedelmi szerveket elláttuk pótalkatrésszel. Megemlítjük, hogy hibát követtünk el, amikor a hasz­nálati utasításban javasoltuk a szipkák szalmiákszesszel való t*'--mását. Meggyőződ­tünk róla, hogy ez a szer hosszabb áztatás esetén tönk­reteszi a szopókákat, ezért most azt javasoljuk, hogy forróvízzel tisztítsák — írta levelében a Puskás Tivadar Fémtömegcikk és Kisrugó­­gyártó KTSZ elnöke. A NAGYKERESKEDELMI vállalat véleménye... Vállalatunk a televízióban közzétett hirdetések alap­jál kereste fel a Superfilt gyártóját és meggyőződve hasznosságáról­ rendeltünk az áruból. A szipkák tartós­ságáról azonban még nem volt tapasztalatunk, ezért nem is törekedtünk a pótalkatré­szek beszerzésére — írja vá­laszában Békefy Lajos, a Fe­­jér-Veszprém megyei Élelmi­szer és Vegyiáru Nagykeres­kedelmi Vállalat igazgatója . A cikk megjelenése után azonnal kapcsolatba léptünk a szövetkezettel, s közölték velünk, hogy az eltört szopó­kákat ingyen kicserélik amennyiben pedig a törött már nem áll rendelkezésre, a cseredarabot 5 forintos áron szállítják A szükséges pótalkatrészt már beszerez­tük, és rövid időn belül el­juttatjuk a boltokba, hogy a vevőknek tudjanak csereda­rabot adni, vagy 5 forintos áron értékesítsék. Tehát két lehetőség is van: a csere, vagy a vásárlás. Felülvizsgálták a Cserhát-lakótelep fűtését A Naplóban megjelent „Fá­zunk központi fűtéses laká­sunkban” című bírálatra vá­laszolva közlöm: A veszpré­mi Cserhát lakótelep fűtését az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium is fe­lülvizsgálta. Megállapították,­­"", a kivitelező vállalat a­t­től eltérő keringető szivattyút szerelt fel. A ter­vező által előírt Color 130-as, 1140 f­ perc fordulatú motor helyett 960 f/perc fordulatú motorral építette össze a ki­vitelező vállalat a szivat­­­tyút. Ez okozta, hogy nem mindenütt sikerült a megfe­lelő szobahőmérsékletet biz­tosítani. Ha a motorcserét elvégzik, minden fűtési probléma megszűnik s a végpontokon lévő földszinti radiátorok is megfelelően működnek majd. Tudomásom szerint a kivi­telező vállalat már megtette a szükséges intézkedést a hi­bák kijavítására. Rábai György igazgató Ingatlankezelő Vállalat Veszprém Vöröskereszt szervezet az öregekért A Keszthelyi Ruházati Vállalat Vöröskereszt szerveze­te védnökséget vállalt a városi öregek napközi otthona fe­lett. Rendszeresen meglátogatják az otthon idős lakóit és igen kellemes perceket szereznek nekik, elbeszélgetnek ve­lük, elintézik ügyes-bajos dolgaikat és az ajándékozásról sem feledkeznek meg. A maguk készítette ajándékokat (műből és szövethulladékból készült párnáknak, erszények­nek, táskáknak) kiváltképpen örülnek az otthon lakói Leg­közelebb március 8-án látogatnak el az öregek otthonába. Egyébként a Vöröskereszt alapszervezet 1962-ben ala­kult 54 fővel és a tagjainak létszáma jelenleg 302. A szer­vezett véradók száma is jelentős. 65 állandó, nyilvántartott véradóra bármikor számíthat a véradó állomás. Gyulavári Tivadar Keszthely Képünk az öregek napközi otthonában rendezett ünnep­séget örökítette meg. szony okozta késést, de hogy naponta és óránként késse­nek a buszok, ez nemcsak emiatt van. Kérjük az AKÖV igazga­tóságot, szüntesse meg az említett rendellenességeket. Csapó Antal párttitkár Vajai Imre üzemi­szb titkár Kevés az elsőosztályú kocsi „Ez k is minőségrontás ...” címmel megjelent cikkre vá­laszolva közöljük: Megfelel a valóságnak, hogy esetenként a Győr—Celldömölk között közlekedő vonatszerelvények — műszaki hiba esetén — egy-két napig párnás kocsi nélkül közlekedtek, addig, amíg sikerült a pótlásról gondoskodni. Egyébként nemcsak igazgatóságunk te­rületén, hanem országosan is hiányok vannak elsőosz­tályú kocsikban. Tartalék nincs és emiatt nem tudjuk meghibásodás esetén a ko­­csit azonnal pótolni. Intézkedtünk, hogy első­­osztályú kocsit csak üzemve­szélyes ok miatt szabad a szerelvényből kisorozni, min­den más esetben csak a pót­lás megérkezése után. Szabó Béla igazgató, MÁV Szombathelyi Igazgatóság Köszönjük a figyelmeztetést Olvastuk a Napló február 6-i számában „Vevőcsaloga­tó” címmel megjelent bírálatukat, hogy veszprémi bolton kirakatában eladott kardigánok csalogatják a vásárlókat. A figyelmeztetést köszönjük, s egyben közöljük, hogy intézkedtünk, s az ilyen helytelen gyakorlatot, felszámol­tuk. Kiss Ivor Sándor főosztályvezető Népművészeti és Háziipari KSZ Vállalat Budapest Csütörtök, 1969. február 0T. Levelekből — röviden TAKARÓKAT VIETNAMNAK „Takarót Vietnamnak” ak­ció keretében az ábrahám­­hegyi Nőtanács és a Vörös­­kereszt nőtagjai, a kultúrott­­honnal közösen vietnami műszakot tartottak — taka­rókat készítenek a gyerme­kek részére. A társadalmi munkát amelybe bekapcso­lódtak az általános iskola felső tagozatának leánytanu­lói is, több egymást követő hétfőn végzik. Süle Miklós Á­brahámhegy.) BAJ VAN A MINŐSÉGGEL Veszprémben a Jókai utcá­ban lévő ÉVA presszóban elég gyenge minőségű presz­­szókávét szolgálnak ki. Ha a Bakony, a Várkapu, az Egye­tem és a Sport cukrászdák­­ban tudnak megfelelő minő­ségű kávét főzni,­­ mi az akadálya, hogy e szórakozó­helyen is hasonlót adjanak a vendégnek, a pénzéért? (/. Imréné Veszprém): világítsák meg a toronyórát Nem egy városa van az országnak, ahol sötétedéskor megvilágítják a templom, vagy egyéb toronyban elhe­lyezett órát. Jó lenne, ha e hasznos kezdeményezést kö­vetnék Pápán is az illetéke­sek. Annál is inkább, mert ez az egyetlen nyilvános óra a városban. (M. József Pápa). HA MEGÍGÉRTÉK, TELJESÍTSÉK Még 1967-ben megvásárol­ta a Csabrendeki Vegyesipari KTSZ Gyümölcs Imrénétől a lakóházat, aminek az utcai kijárata közös volt a Papp testvérekkel. Az eladó elen­gedett 5 ezer forintot az in­gatlan árából azért,, hogy a Papp- testvérek részére egy kijáratot biztosítsanak a fő-és útra. Ezt jegyzőkönyvben is rögzítették. Az ígéret azon­ban csak ígéret maradt, még ma sem építették meg a kijá­ratot. (Papp László Csabren­­dek): KIGYÚLT a FÉNY... A három falut kiszolgáló Lesenceistvánd vasúti meg­állóhelyen is lomtárba került a petróleumlámpa, ... a har­madik őrhöz a térségben, ahol két hónapon belül kí­gyólt a villanyfény. Nemcsak a jegykiadó­ őr és családja örül a villanyvilágításnak, hanem az utasok is, mert már nem kell a sötétben bo­torkálni a megállóhoz. (Bog­nár Károly Tapolca). NÉGY KILOMÉTERT GYALOGOLUNK... Balatonvilágosi lakosok vagyunk, és Fűzfőgyártelepen a Nik­okémiánál dolgozunk, s naponta gondot okoz szá­munkra a hazautazás. A munkásokat szállító bérelt autóbusz nem érinti közsé­günket négy kilométert kell gyalogolnunk. Éjszaka egy órakor érünk csak haza. Hosszabbítsák meg a gépko­csi útvonalát. (Varga István Balati­nvilágos). TEMESSÉK BE A GÖDRÖKET Veszprémben, a Vorosilov utca kockakövei több helyen — különösen a megyei könyvtár nemrég tatarozott épülete mellett — megsül­lyedtek. Nem egy vízzel meg­telt gödör éktelenkedik az úttesten, s ha egy-egy gépko­csi elszáguld, csuromvizesek lesznek a járókelők és -­ há­zak fa­ai is. A sáros latya­kos víztől valósággal meg­feketedett a könyvtárépület fala, senki sem mondaná rá, hogy az ősszel fejezték be a tatarozását. Sürgősen javít­sák ki az úttestet! (13. I. Veszprém).

Next