Napló, 1969. március (Veszprém, 25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-01 / 50. szám

Füredi milliók­ azdag hónap lesz ez a mostani. Különö­sen az üzletek „konstatál­hatják” e tényt hiszen vár­hatóan alaposan megemel­kedik a forgalmuk. Ezekben a hetekben fizetik a nyere­ségrészesedéseket, a tavalyi eredményes munkájuk után járó osztalékot. A kétkezi erő, a szellemi erőfeszítés hozta a hasznot a vállalat­nak, munkásoknak egy­aránt. S mert nálunk a vál­lalatok a munkások tulajdo­nai, érthető, hogy az előbbi hasznából most mindenki részesedik. Nap mint nap érkeznek a hírek, ennél a vállalatnál ennyit fizettek, másutt any­­nyit. Van ahol csak 8—10 napi keresetnek megfelelő részesedést osztottak, más­hol egy hónapot. Tegnap rekordról érkezett hír. Olyan rekordról, amelynek nem­csak egy ember örvendezik, hanem egy egész kollektí­va, s amelyről igazán szí­­vesen számolunk be. A Ba­latonfüredi Községgazdál­kodási Vállalatnál tegnap az eddigi legmagasabb részese­dést fizették ki megyénk­ben. A harmadik kategóriá­ban átlagosan 5 heti része­sedést kaptak a dolgozók, a törzsgárda tagok pedig még ennél is többet. A múlt évi munka ered­ményeként a tervezett fél­millió forintos nyereséget megháromszorozták. A több mint másfélmillió forint nyereség arról tanúskodik, hogy jól élt a vállalat az ú­j gazdaságirányítási rend­szer lehetőségeivel. Mun­kájukat elsősorban az az anyagi ösztönzés vezérelte, amely a jobb munkaszerve­zésre irányítja a legnagyobb figyelmet. Hiszen ez ma már érdeke, haszna a vál­lalatnak. A jórészt szolgál­tatási és építési tevékenysé­get folytató vállalat mini­málisra csökkentette a be­fejezetlen építkezések szá­mát Míg 1967 végén több mint egymillió forint értékű építkezés volt befejezetlen, amiért természetesen nem kaptak pénzt 1968 végén már csak 200 ezer forint ér­tékű volt a be nem fejezett beruházás. Jórészt ennek köszönhető a magas nyere­ség. Föbdel aztán telik több mint kétszázezer forint vál­lalatfejlesztésre, 90 ezer fo­rint tartalékolásra, 20 ezer forint szociális, kulturális és jutalmazási kiadásokra. Sőt a kollektíva még azt is meg­szavazta, hogy a vállalat 10 ezer forinttal segítse a köz­ség kultúrházának és orvosi rendelőjének építését. A ki­osztott részesedések pedig, a harmadik kategóriában az éves összkereset 10 százalé­kát, a kettesben 34 százalé­kát, míg az egyesben 53 százalékát közelítették meg. E számokhoz — gondolom — kommentár nem kell. Andrássy Antal Mai számunk tartalmából Dönteni akar a kedves vevő 3. oldal A kivégzés­e maradt 3. oldal A Napló parlamentje 4. oldal A nagyenyedi huszárbravúr és az angliai emléktábla 5. oldal Világ proletárjai egyesüljetek! Szombat, 1969. március 1. Ára 80 fillér XXV. évfolyam — 50. szám „500 lakás 1870-ig” akció KISZ-lakások nagyblokkból Újabb 95 veszprémi fiatal építkezik A KISZ Veszprém városi bizottsága „500 lakás 1970-ig” akciója az idén veszi a leg­nagyobb lendületet. Eddig 338 lakás készült el az ifjú­sági negyedben. Most újabb 95 lakás alapozásához fog­nak, s további 41 előkészíté­se is megkezdődött a város­ban. Mint az építkezők tegnap esti tanácskozásán megtud­tuk, a KL 42—46 jelzésű 5 négyemeletes kockaházat a Kiskőrösi—Endrődi utca kö­zötti tömbbelsőben helyezik el. Közülük a 90 kétszobás, kétféle elrendezésű, a garzo­nok száma mindössze 5. Ezek lesznek az első nagyblokkos épületek, amelyek anyagát a győri házgyárból szállítják. A gázvezetéket is beszerelik a lakásokba, azonban a jövő télen minden bizonnyal ha­gyományos módon kell még fűteni. Beépített szekrény, konyhabútor és mosogató is lesz a modern lakásokban. Az építőközösségek örömé­re befejeződött a hosszadal­mas telekkisajátítási eljárás és márciusban megkötik a ki­viteli szerződést a megyei építőipari vállalattal. Már­cius első vasárnapján terve­zik lerakni az új otthonok alapköveit. A fiatalok hétvé­gén és szabadságuk alatt tár­sadalmi munkában segítik az alapozást, a betonozást, a közműárkok kiásását, vala­mint a közfalak építését. En­nek árát jóváírják a közössé­gek egyszámlájára. Több vállalat anyagi hozzájárulás­sal támogatja építkező ifjú dolgozóit. Végzett társadalmi mun­kájuk arányában választhat­nak a fiatalok a lakások kö­zül. Készpénz-hozzájárulásuk 17—34 ezer forint. A lakások mielőbbi átadását társadal­mi munkával segíti az építő vállalat KISZ bizottsága. Új járási tanácsh­áz épül Keszthelyen Együttműködés a megyei tervező vállalattal • Költözködés jövőre Tegnap fogadta el a Keszt­helyi Járási Tanács végre­hajtó bizottsága az irodaház beruházási programját 3 mil­lió 642 ezer forintos költség­gel. Jelenlegi helyén már nem tud megfelelni a járás államigazgatási és államha­talmi szerve az évről évre emelkedő követelményeknek. Ezért elhatározták, hogy Keszthelyen, a Kossuth La­jos utca 42 szám alatt a földszintes épületrészek ki­sebb mértékű szanálásával új, tanácsi irodaházat építe­nek. Együttműködnek a Veszprém megyei Tanácsi Tervező Vállalattal és szá­mukra is helyet biztosítanak a többemeletes épületben. A tervező vállalat 656 ezer fo­rinttal járul hozzá az épít­kezéshez. Az irodaház 3 emeletes lesz, amelyben alagsor, föld­szint és három emelet szol­gálja a tanácsi és a tervező munkát. A földszint és két emelet foglalja magában a járási tanács egyes szakigaz­gatási osztályait. Az építkezést április else­­jén kezdik és — a tervek szerint — 1970 szeptember 30-án adják át rendeltetésé­nek az új, modern kivitelű keszthelyi irodaházat. Megkezdték a kertai vasútállomás bővítését. Az új sínpár lefektetésével megkönnyítik a ki- és berakodást, mely eddig — helyszűke miatt — igen nehéz volt, sokszor pedig több­napos késéssel történt meg. A pályabővítést Kerta iparoso­dása is megköveteli, mivel eddig a darabáru rakodást a de­­vecseri teherpályaudvaron kellett elvégezni (Fotó: Borbáth János) A veszprémi atomtemető Mit csinál a radioaktív hulladék a bitumenben? Ezt vizsgálja Halmai György technikus. (Képriport a 3. oldalon) (MTI fotó : Kovács Sándor felv.) Harmincegy milliárd a lakosság takarékbetétállománya­ ­ Kereken húszesztendős 1949. március 1-én alakult az Országos Takarékpénztár, amely nem mindennapos eredménnyel ünnepelheti születésnapját; a lakosság betétállománya a kezdeti 270 millióval szemben a napokban elérte a 31 milliárd forintot — jelentette be pénteki saj­tótájékoztatóján a Magyar Sajtó Házában Szirmai Jenő, az OTP vezérigazgatója. Az általános betétnöveke­désen belül kedvezően ala­kultak a parasztság megta­karításai. Tavaly 4,3 milliárd forint­tal nőtt a lakosságnak az OTP-ben megtakarított pénze, s az idén is hasonló növekedés várható. A betétkönyvek száma 3 mil­lió 218 000, s különféle for­mákban mintegy 5,8 millióan takarékoskodnak. Egyebek között 3,1 milliárd forint van gépkocsi-nyereménybetét­­kömyvben. A betétállomány növeke­dése az alapja a finanszíro­zásnak, nagyobb arányú hi­tel­nyújtással. A múlt évben a takarékpénztár segítsé­gével összesen több mint 38 ezer lakás épült. Rövid- és középlejáratú hi­telekre — áruvásárlásokra, valamint személyi és mező­­gazdasági kölcsönre — 3,5 milliárd forintot adtak 990 ezer igénylőnek. A takarékpénztár idei fel­adatai növekedtek, de bővül­tek az anyagi lehetőségek is. Változatlanul támogatja az OTP a különböző lakásépít­kezési formákat, amelyekhez 2,1 milliárd forint hitel áll rendelkezésére. A lakosság jobb ellátása érdekében szeptember 1-ig valameny­­nyi megyeszékhelyen beve­zetik a kényelmes közüze­mi fizetési módszert, az át­utalási betétszámlát. Áruhitelekre 2,2 milliárd fo­rintot tudnak adni, a mező­­gazdasági kisárutermelés tá­mogatására 550 millió forin­tot, a személyi hitelkeretet pedig 150 millió forinttal emelték. Gáz és vízbeveze­tésre, távfűtés­ kiépítésére, lakás-átalakításra, vagy kor­szerűsítésére, állami bérlaká­sok bővítésére is tud közmű- és lakáskarbantartási hitelt adni az OTP. Az áruvásárlá­si hitelakciót a lehetőségek szerint bővítik, s kiterjesztik bizonyos szolgáltatási hite­lekre, elsőként például gép­kocsi és motorkerékpár ja­vítására vehető fel kölcsön. Valutabeváltással 1245 OTP fiók és 12 takarékszövet­kezet foglalkozik; tavaly több mint 30 ezer té­telben 217 millió forintos for­galmat bonyolítottak le Az idén a valutaüzletág fejlesz­tésére több fiókot vonnak be ebbe a munkába, s tervezik a valutapénztárak szombati, vasárnapi működését is. Szülők és nevelők tanfolyama Badacsonytomajon Újszerű, kezdeményezés számba menő rendezvény fe­jeződött be tegnap az esti órákban Badacsonytomajon, a tapolcai járási művelődési házban. A tapolcai járási ta­nács művelődésügyi osztálya, a TIT és a Nőtanács közös rendezésében — Mészáros György járási tanács vb el­nökhelyettes és Fónay Tibor osztályvezető vezetésével — négynapos tanfolyamot tar­tottak Badacsonytomaj, Rév­fülöp, Balatonrendes, Bada­­csonytördemic és Nemesgu­­lács községek pedagógusai, valamint a szülők képviselői (együttvéve mintegy 120 sze­mély) részére. Az első napon Gárdonyi Lajos szakfelügyelő tartott előadást a nevelésről, a másodikon Hegyi Jánosné, a nőtanács megyei titkára a szülők és nevelők együtt­működéséről. A harmadik és negyedik nap programja kerekasztal beszélgetés volt, részint az óvodás-, részint az iskoláskorú gyermekek neve­lési problémáiról. A szülők és nevelők eszmecseréjét több jelenlévő ügyész, bírói, orvos, tanácsi vezető egé­szítette ki értékes tapaszta­lataival, gondolataival. A hasznos találkozót a járás más körzeteiben is tervezik megismételni. Ülést tartott a SZOT Tegnap az ÉDOSZ székházban ülést tartott a Szakszer­vezetek Országos Tanácsa. Geréb Sándorné, a SZOT titkára beszámolt a magyar szakszervezetek nemzetközi tevékeny­ségéről. Megállapította, hogy elsősorban a több mint 140 mil­lió tagot számláló Szakszervezeti Világszövetséggel alakítot­tak ki szoros együttműködést. A SZOT ülése egyetértését fe­jezte ki azzal, hogy az SZVSZ főtanácsának határozata alap­ján 1969. október 17—31-re kitűzött VII. szakszervezeti vi­lágkongresszust Budapesten tartják. Ligeti László, a KPVDSZ főtitkára terjesztett be ezután jelentést a lakosság áruellátásáról, az árak és a minőség ala­­kuásáról, a kereskedelmi kultúra helyzetéről. ­ Futva ment előadást tartani,, Schirilla György hét és fél óra alatt tette meg a Budapest— Várpalota közötti 90 kilométeres utat Schirilla György, a neves hosszútávfutó idei első hosszabb útja megyénkbe, Vár­palotára vezetett. Schirillát az elmúlt másfél esztendő alatt 299 helyre hívták meg élménybeszámo­lót tartani. A 300. meghívást a várpalo­tai KISZ fiataloktól kapta. Schirilla elhatároz­ta, hogy ezt az él­ménybeszámolót ösz­­szeköti a Tanácsköz­társaság 50. évfordu­lója tiszteletére ter­vezett első idei na­gyobb túrájával. A futó tegnap reg­gel 7 óra 35 perckor indult a fővárosból, az Osztyapenkó szo­bortól. Erős ellenszél és időnként újra és újra megeredő ha­vaseső nehezítette fu­tását. Ennek ellenére csak Velencénél tar­tott pihenőt, ahol ed­zője „eligazította” iz­mait, majd rövidesen folytatta útját. Több pihenőre nem is volt idő, hiszen Schirilla kiszámította idejét, és mint induláskor el­mondotta, nem akar­ta megvárakoztatni vendéglátóit. A ked­vezőtlen időjárás el­lenére órámként átla­gosan 14 kilométert tett meg. Schirilla tiszta futási ideje 7 óra 28 perc 27,4 má­sodperc volt. A neves hosszútáv­­futó „menetrendsze­rűen” érkezett a vár­palotai művelődési ház elé, ahol népes tömeg sereglett ösz­­sze fogadására. A 17 órára meghirdetett előadásig még jócs­kán volt ideje, hogy kipihenje magát, hi­szen 16 óra 20 perc­kor érkezett meg pontosan a bányász­­város központjába. A 90 kilométeres út úgy látszik nem esett ne­ kezére, mert étkezé­se után rövidesen nagy tetszéssel foga­dott élménybeszámo­lót tartott a várpalo­tai ifjúsági ház nagy­termének közönsége előtt.

Next