Napló, 1970. július (Veszprém, 26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-01 / 152. szám

2 Is brit belépésről tárgyal a Közös Piac A KONTINENS egyik legkisebb országának székhelyén, Luxemburgban olyan tárgyalások kezdődtek, amelyek mind rövidebb, mind hosszabb távon kétségtelenül kihatnak Nyugat-Európa jövőjére. Kerek húsz miniszter jelent meg tíz ország képviseletében, köztük a szóbanforgó államok külügyminiszterei. A tíz ország számtani aránya önmagá­ban is érzékelteti a luxemburgi megbeszélések­ horderejét: hat olyan államról van szó, amely már tagja a Közös Piac­nak és négy olyanról, amely be akar lépni ebbe a tömörü­lésbe. A matematika azonban nem mindig mérvadó a nem­zetközi porondon: a négy „tagjelölt” közül egyre összpon­tosul szinte az egész nemzetközi figyelem: Nagy-Britanniára. Túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy a másik három jelent­kező, Írország, Dánia és Norvégia döntése pusztán a brit belépési szándék egyenes következménye. Per Borten, Norvégia miniszterelnöke például néhány héttel ezelőtt Oslóban magyar újságíró-delegációt fogadott, amelynek őszintén kijelentette: mivel az angol belépéssel az EFTA, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás és léte illuzórikussá válik, London közös­ piaci felvétele automa­tikusan maga után vonná Osló felvételi kérelmét is. Úgy tűnik, legalábbis egyetlen vonatkozásban, végéhez közeledik a közelmúlt brit történelmének egyik legmegalá­­zóbb szakasza, az az időszak, amelynek során Nagy-Britan­­nia és Észak-Írország egyesült királysága a sorozatos fran­cia vétó nyomán hiába kopogtatott bebocsátásért a Közös Piac kapuján. Minden jel arra vall, hogy ezen a kapun be­látható időn belül beengedik a brit oroszlánt. Ehhez De Gaullenak kellett távoznia az Elysée-palotából... Bizonyos, hogy London számára az átállás súlyos meg­rázkódtatásokkal terhes lesz. Elsősorban az eddig a brit nemzetközösségre épült mezőgazdaság szenvedhet a francia konkurenciától, annál is inkább, mert amikor a Közös Piac a mezőgazdaság finanszírozásáról döntött, Nagy-Bri­­tannia csak külső szemlélőként figyelhette a potenciálisan számára is fontos határozatokat Szervezkednek Angliában a Közös Piac ellenfelei Miközben Luxemburgban ünnepélyesen megkezdődtek az angol közös piaci belépés­ről a tárgyalások, London­ban tovább szervezkednek az EGK-hoz való csatlakozás ellenfelei. Kedd reggelig újabb 29 munkáspárti és konzervatív képviselő, köz­tük Richard March, volt munkáspárti miniszter csat­lakozott azokhoz, akik köve­telik, hogy a kormány mi­előtt végleges döntést hozna a belépésről, akár népszava­zás, akár parlamenti válasz­tások formájában kérje ki a brit nép véleményét. A Közös Piac ellen fellépő konzervatív és munkáspárti képviselők száma már olyan nagy, hogy alsóházi szavazás esetén leszavazhatják a Heath-kormányt. Kuznyecov megbetegedett és elutazott Pekingből Vaszilij Kuznyecov, a Szovjetunió külügyminisz­terének első helyettese a Pe­­kingben október 20-a óta tár­gyaló szovjet küldöttség ve­zetője megbetegedett és ked­den délelőtt különrepülőgé­­pen hazautazott a Szovjet­unióba. A szovjet diplomata betegágyánál előzőleg kínai és szovjet orvosok konzul­táltak. Nixon nyilatkozata a kambodzsai invázióról A kaliforniai Fehér Ház­ban kedden, magyar idő sze­rint a délutáni órákban tet­ték közzé Nixon elnök írás­beli nyilatkozatát az Egye­sült Államok kambodzsai in­váziójáról. Nixon a nyilatkozatban megpróbálta igazolni a vi­lágméretű tiltakozást kivál­tott inváziót és „új kezdemé­nyezésekre” utalt. A mintegy 15 gépelt oldal terjedelmű jelentésben az el­nök ismét „nagy katonai si­kernek” minősíti az inváziót, azt hangoztatva, hogy az „meggyorsíthatja az ameri­kai csapatok kivonását Dél- Vietnamból”. Nixon szerint az amerikai invázióért „Ha­noi a felelős”, mert szerinte nem az Egyesült Államok, hanem „Hanoi terjesztette ki a háborút Kambodzsára”. Ni­xon tagadja, hogy Washing­tonnak bármi köze lett vol­na a kambodzsai puccshoz. Az elnök a jelentésben azt hangoztatja, hogy az ameri­kai csapatok nem térnek vissza Kambodzsába. Meg­ismétli viszont az, hogy az USA „segíti” majd a kam­bodzsai kormányt és „más ázsiai államok” — nyilván Dél-Vietnam és Thaiföld — kormányát, hogy támogatást nyújtsanak Kambodzsának. Nixon szerdán este, ma­gyarországi időszámítás sze­rint csütörtökre virradóan egyórás tv-program kereté­ben válaszol három televízi­ós kommentátor kérdéseire az amerikai külpolitika kér­déseiről. Befejeződtek a Kosziginn Ribicsics tárgyalások Moszkvában kedden befe­jeződtek a Koszigin szovjet miniszterelnök és R­ibicsics jugoszláv kormányfő közötti tárgyalások. A két fél egyez­tette a jugoszláv kormány­fő látogatásáról és a szov­jet-jugoszláv tárgyalások­ról szóló közös közleményt, amelyet nyilvánosságra hoz­tak. Elítélték a portugál gyarmatosítást Százhetvenhét nemzetközi vagy nemzeti szervezet 64 or­szágból érkezett képviselői határozatban ítélték el a portugál gyarmatosítókat az olasz fővárosban. A határozatot egyhangúlag fogadták el a portugál gyar­matok népeinek harcát tá­mogató első nemzetközi ér­tekezlet résztvevői. Az érte­kezletet június 27—29-én tartották az olasz fővárosban. A tanácskozás felszólalói méltatták a gyarmatokon fo­lyó felszabadító harcot és az afrikai országok, a szocialis­ta tábor, valamint az összes haladó erő támogatását kér­ték ehhez. Elégedetten nyug­tázták az UNESCO döntését, amely kirekeszti a lisszaboni rezsimet a szervezet minden nemzetközi rendezvényéről. NAPLÓ Megkezdődtek a magyar—mongol tárgyalások Kedden délelőtt a Mongol Nagy Népi Hurál elnökségé­nek tanácstermében meg­kezdődtek a hivatalos tár­gyalások Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és a kíséretében levő magyar ál­lamférfiak, illetve a Mongol Népköztársaság vezetői kö­zött. A megbeszéléseket szívé­lyes elvtársi légkör és vala­mennyi érintett kérdésben a legteljesebb nézetazonosság jellemezte, a tárgyalások be­vezetéseként Szambu és Ce­­denbal tolmácsolta a Mon­gol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának, a Nagy Népi Hurál elnökségé­nek és a mongol népnek testvéri, baráti üdvözletét. Hangsúlyozták, hogy a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének és kísére­tének baráti látogatása fon­tos­ hozzájárulás a két or­szág közötti kapcsolatok to­vábbfejlesztéséhez. Losonczi Pál és kísérete kora délután ünnepélyes ke­retek között megkoszorúzta Vlagyimir Iljics Lenin Ulan Bator-i emlékművét. A délutáni órákban az El­nöki Tanács elnöke és kísé­rete megtekintette a mongol főváros egyik büszkeségét, az Ulan Bator-i autójavító üzemet. Utána Losonczi Pál Zs. Szambu társaságában mon­gol népi birkózóversenyt te­kintett meg, majd este a Mongóliában dolgozó magyar szakemberek, a magyar ko­lónia képviselőivel találko­zott hazánk Ulan Bator-i nagykövetségén. Losonczi Pálné délelőtt felkeresett egy Ulan Bator környéki nemzetközi úttörő­tábort, ahol az ott nyaraló magyar gyerekek köszöntöt­ték. Szerdán reggel Losonczi Pál Dél-Gobi megyébe lá­togat. Bővül a magyar állam árucsereforgalom A Finnországba szállított magyar áruk értéke tavaly az 1968. évi 64 millió deviza­forintról 92 millió devizafo­rintra emelkedett. Még en­nél is nagyobb arányokban bővült a behozatal, amelynek értéke csaknem megkétsze­reződött, az 1968. évi 62 mil­lió devizaforinttal szemben tavaly 121 millió devizafo­rint volt. A behozatalt szá­mottevően növelte a gépim­port, tavaly szállították ugyanis a lábatlani papír­gyár számára vásárolt mint­egy 10 millió dollár értékű gép jelentős részét. Élénk a magyar és finn szak­emberek közvetlen­­ tapasz­talatcseréje is a személyes kapcsolatokat elmélyítő dele­gációcsere. A New York­ ban élő olasz származású bevándoroltak teg­nap tüntetésen követelték a velük szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések eltörlését. A rendőrség meg­rohanta és brutálisan szétverte a tüntetést. Ghana és Szomália ünnepe Ezekben a napokban és hetekben tíz éve, hogy az imperialista gyarmatbirodal­mak bomlása nyomán egész sor ú­j állam alakult Afriká­ban. A függetlenség kivívá­sának tizedik évfordulóját a mai napon két ország: Gha­na és Szomália ünnepli. Ghana Ghana volt az első afrikai állam, amely a II. világhá­ború után elnyerte függet­lenségét. Előtte Afrikában csak két önálló állam léte­zett: Etiópia és Libéria. Ghá­na szakította át elsőként a gyarmatosítók által emelt gátakat, hogy a gazdasági függetlenség és önállóság út­ján példát mutasson Fekete- Afrika többi országainak. A függetlenség kikiáltása a köztársaság 1960. július 1- én történt megalakulása után azonban a gazdasági fejlődés irányának kérdése körül fokozódó mértékben ellentétek jelentkeztek. A nemzeti burzsoázia zöme feudális és törzsi viszonyok konzerválását, és a nyugati befolyás fenntartását kíván­ta. Nkrumah, a független Ghána első elnöke­­ viszont a gazdaság fejlesztésének szo­cialista irányzata felé haj­lott. Ezzel magyarázható, hogy a hadsereg 1966 feb­ruárjában — Nkrumah tá­vollétét felhasználva — ma­gához ragadta a hatalmat. Ghana Fekete Afrika egyik leggazdagabb vidéke, az ás­ványkincsek kitermelése és a feldolgozóipar jelentős része azonban külföldi — elsősor­ban angol és amerikai — tőke kezén van. Ghana ipara a független­séget követően jelentős fej­lődésen ment keresztül. Gaz­dasága szempontjából igen nagy a jelentősége a Volta­­erőmű elkészültének. Kultu­rális téren még erősen­ érez­hető az országban a gyarma­ti örökség terhe. Szomália A mai Szomáliai Demok­ratikus Köztársaság területe a Brit-Szomáliföld és Olasz- Szomália egyesüléséből ala­kult ki. Az afrikai kontinens legelmaradottabb országai­nak egyike. Ezt tükrözi fel­nőtt lakosságának nagyfokú analfabétizmusa, az iskolák hiánya és az ország gazdasá­gának elmaradottsága is. A múlt év októberében, politi­kai fordulatot hajtottak vég­re az országban és ezt köve­tően vették fel a Szomáliai Demokratikus Köztársaság nevet. Az ország ásványkincsei még feltáratlanok, ipara és mezőgazdasága is fejletlen. A tengervízből lepárlással nyert són kívül csak a man­gánérc bányászat érdemel említést. A külföldi tőkét fő­leg olasz, angol és amerikai vállalatok képviselik az or­szágban. 1962-től a Szovjet­unió jelentős segítséget nyúj­tott Szomáliának­. Kórházak­,­ iskolák, élelmiszeripari üze­mek, gyapottisztító és rádió­­állomás épült itt szovjet se­­gítséggel. Kulturális szem­pontból az ország 2,7 millió lakosa elmaradott állapotban él. Az iskolahálózat lassan fejlődik, de a fővárosban már működik egy egyetem, ahol évente átlagban 600— 700 hallgató kap felsőfokú képzést. —TL— Sarai­ R Ts ISSZA ETIÓPIA TEISO­VOITA­­Voitá bf/tUrofó 8 Akoson'bo A ♦ tr Kákái if* Syémint Ú ?jciajfate&hizáaoÁ. __ J M t TI40Z %/VPAIIOl A képzettség „ engedély” a munkahelyre Valami megváltozott a ju­goszláviai gyárakban és üze­mekben. A magasan kvalifi­kált szakembereknek, külö­nösen a mérnököknek és a közgazdászoknak megnőtt az „árfolyamuk”, valósággal el­kapkodják őket és — amint egy szatirikus lapban valaki nemrégen találóan megje­gyezte — nem lehetetlen, hogy kérdésessé teszik az „aranylábú” futballisták el­sőbbségét. Nemrégen még egészen más volt a helyzet. Az or­szág vezetői állhatatosan hangoztatták a szakemberek elhelyezésének szükségessé­gét, ugyanakkor olyan em­berek álltak az üzemek élén, akik nem rendelkeztek meg­felelő képzettséggel. De azt, amit rábeszéléssel nem lehe­tett keresztülvinni, a gazda­sági reform rövid idő alatt megvalósította. A reform bebizonyította, hogy a jugoszláv népgazda­ságban egy egyszerű igazság rejti magában a régóta kere­sett „bölcsesség körét”: fe­lelős helyekre szakképzett, hozzáértő embereket kell ál­lítani. Az adatok meggyőzően bi­zonyítják, hogy milyen sok­ba kerültek a foglalkoztatás politikájában követett régeb­bi kompromisszumos politi­ka kihatásai. A rendelkezésre álló ada­tok szerint a jugoszláv nép­gazdaságnak ma körülbelül 420 ezer szakemberre és ma­gasan kvalifikált szakmun­kásra lenne szüksége. Ugyan­akkor többezer olyan ember ostromolja a népgazdaságot, aki nem rendelkezik kellő szakképzettséggel és a ter­melésben akarja megtalálni „helyét a nap alatt”. A jugoszláv szakemberek, akik minden eddiginél job­ban érzik és látják a problé­ma bonyolultságát és rend­szeres megoldásának szüksé­gességét, az emberek elhe­lyezésének és az egyensúly megteremtésének kérdésében egységes álláspontra helyez­kedtek: az elkövetkező idő­szakban, amikor elkezdődik az ország új, 1971—1975-re szóló fejlesztési tervének végrehajtása, meg kell szün­tetni az extenzív munkába állítást. A kérdés ilyen felvetése arról tanúskodik, hogy az il­letékesek helyesen közeled­tek a népgazdaság fejleszté­si terv egyik legnehezebb kérdéséhez, felhagytak a ko­rábbi illúziókkal, melyek sze­rint elég, ha üzemrészeket hoznak létre és embereket állítanak munkába. Most négy fontos elvre építették a tervet: — a munkahelyek betöl­tésénél elsőbbség illeti a fia­tal képzett szakembereket; — újabb munkahelyek lé­tesítéséhez fel kell tárni a belső tartalékokat; — biztosítani kell az át­képzés lehetőségét a népgaz­daság azon ágaiban, ame­lyekben a technológia töké­letesedése révén munkaerő­­felesleg jött létre; — államközi szerződések alapján kedvező anyagi fel­tételeket kell biztosítani a külföldön munkát vállaló ju­goszláv munkásoknak és le­hetővé kell tenni számukra, hogy külföldön tovább ké­pezhessék magukat, azért, hogy hazájukba visszatérve mindjárt bekapcsolódhassa­nak a hazai ipar munkájá­ba. A jelekből ítélve ebben a kérdésben megegyeznek a vélemények. Jugoszláviában már két évvel ezelőtt tör­vényt hoztak a gyakorno­kok, a próbaidős dolgozók kötelező elhelyezéséről. A törvény egyértelműen köte­lezte a munkaügyi szerveze­teket, hogy nyissanak ajtót a fiatal szakemberek előtt. Csupán az elmúlt évben 48 ezer felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalt állítottak munkába. Ma már megszo­kott jelenség, hogy a gazda­sági szervezetek vezetői fel­keresik az egyetemeket, fő­iskolákat, ahol azután kivá­lasztanak néhány hallgatót, akiket a gyár ösztöndíjban részesít és tanulmányaik be­fejezése után alkalmaz. A Jugoszláv Szövetségi Tervező Központban úgy vélik, hogy az új munkahe­lyek létesítésére előirányzott összegből évente 65 ezer szakembert fognak munkába állítani. Ha a gyárakban új műszakokat létesítenek, ez­által évente további 40 ezer embert lehet alkalmazni, ezenkívül az idős dolgozók nyugdíjazásával is felszaba­­dul bizonyos számú munka­hely, így 1975-ig összesen kö­rülbelül 815 ezer új munkást lehet majd munkába állíta­ni. Az elmúlt két év alatt a szakmai továbbképző köz­pontok több mint 20 ezer munkást képeztek át. Az el­következő időszakban 70 szakmunkásképző központ­nak évente 60 ezer munkást kell átképeznie. A szakem­berek véleménye szerint ez nagymértékben javítani fog­ja a foglalkoztatott dolgozók­­ szakmai összetételét és lehe­tővé teszi, hogy a munkások a későbbi szigorúbb váloga­tás mellett sem csak felvé­telt nyerjenek, hanem emel­kedjék az életszínvonaluk is, ami a magasabb, munkater­melékenység törvényszerű velejárója. Zoran Zsivkovics Szerda, 1970 Júlia* L'

Next