Napló, 1970. december (Veszprém, 26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-01 / 281. szám

2 Találkoznak a Varsói Szerződés országainak vezetői A Varsói Szerződés tágor­­■'­agai testvérpárt­jáinak és kormányainak vezetői közös megállapodás alapján decem­ber elején Berlinben talál­kozót tartanak. . Az amerikaiak ismét bombázták Észak-Vietnam területeit Napi külpolitikai kommentárunk A viszonylagos , és jórészt látszólagos csend véget­ért a vietnami hadszíntéren. Dél-Vietnam egész területé­ről megélénkült katonai tevékenységet jelentenek a hír­­ügynökségek. A hét első igazán riasztó híre azonban még­sem magáról a hadszíntérről, hanem a Vietnami Demok­ratikus Köztársaságból érkezett. Eszerint újabb légitáma­dás érte a VDK területét, ezúttal a laoszi határ közelében, a demilitarizált területtől északra. Ez sajnos azt­­jelenti, hogy az amerikaiak — az ,,egyedi és elszigetelt akciókról” szóló washingtoni fogadkozások és frázisok ellenére — folytatják, amit a múlt héten a de-­­ mokratikus Vietnam ellen elkezdtek, pontosabban felújí­­í­tottak: a levegőből elkövetett agressziót. A Pentagonban siettek kijelenteni, hogy ezt a leg­­­ utóbbi támadást „csak” egy repülőgép követte el. Csak­hogy először: az agresszió megítélése soha nem függött az abban résztvevő egységek számától és másodszor: a szó­­banforgó egy gép ultramodern F-105-ös, amely hat tonna bomba szállítására és természetesen ledobására alkalmas. Mindezzel a Fehér Ház óriási, az eddiginél is nagyobb felelősséget vett magára. Az indokínai helyzet jelenlegi szakaszában még elképzelni is nehéz negatívabb hatású lépést, mint a VDK elleni légitámadások felújítása, már­pedig — legalábbis az elmúlt napokban — pontosan ez történt. Érdemes röviden visszapillantanunk az ügy ré­gebbi és közvetlenebb előzményeire. Emlékszünk: a kiprovokált Tonkin-öbölbeli incidens ürügyén Johnson elnök elrendelte a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság bombázását, mondván, ez majd megtöri a vietnami nép ellenállását és elvezeti Washingtont a ka­tonai győzelemhez. Ma már közismert, hogy ennek az ellenkezője bizonyult igaznak: esztendőkön át hullottak a bombák Észak-Vietnamra, de az eredmény nem a vietna­mi szabadságharc, hanem Johnson bukása volt. A párizsi tárgyalások azzal a feltétellel indulhattak meg, hogy meg­szűnik a VDR bombázása és erre Washington ígéretet is tett. A közvetlen előzmény: az amerikaiak néhány napja kudarccal végződött kísérletet tettek Észak-Vietnamban lefogott pilótáik kiszabadítására és ezzel egyidejűleg újra bombázták a VDK-t. Utána néhány magasrangú tisztvi­selő azzal mentegetőzött, hogy a légitámadás a kommandó­akció támogatása volt. A hétfői támadásról szóló legújabb jelentés­­fényében még ez a mentegetőzés is összeomlott alaposan megnőtt az a veszély, hogy a bombázások felújítása a hosszabb­­ távú washingtoni döntés. Ha ez bebizonyosodik, tovább­­ halványulnak az indokínai béke kilátásai és kérdésessé válhat a párizsi tárgyalások jövője is. CDU—CSU frakciójának nyugatberlini ülésezését. Hangsúlyozzák, hogy eb­ben a kérdésben a szovjet álláspont a legcsekélyebb mértékben sem változott: Nyugat-Berlin nem volt és nem lesz a szövetségi köz­társaság része, ezért a Bun­destag egészének, vagy bár­mely frakciójának nyugat­berlini összejövetele törvény­telen. Testvérpártok küldöttségeinek elutazása Hétfőn az MSZMP X. Kongresszusán részt vett újabb küldöttségek utaztak el Budapestről. Elutazott a Koreai Mun­kapárt delegációja, a Mon­gol Népi Forradalmi Párt küldöttsége. Ugyancsak hétfőn utazott el a Francia Kommunista Párt küldöttsége. Az Olasz Kommunista Párt delegáció­ja, a Spanyol Kommunista Párt küldöttsége, a Görög Kommunista Párt delegáció­ja és a Nyugatberlini Szocia­lista Egységpárt küldöttsége. Jubileumi ünnepség Jerevánban Szovjet-Örményország és az örmény Kommunista Párt fennállásának 50. évforduló­ja alkalmából hétfőn Jere­vánban, a Lenin téren kato­nai díszszemlét rendeztek, amelyet a dolgozók felvonu­lása követett. Délelőtt 10.00 órakor a tér központi emelvényén el­foglalta helyét Leonyid Brezsnyev, Pjotr Seleszt, Vik­tor Grisin, valamint más vezetők. Jelen volt Grecsko marsall szovjet honvédelmi minisz­ter, Apasztasz Mikojan, a Szovjetunió legfelső Taná­csa Elnökségének tagja, Bag­­ramjan marsall. A díszszemle után táncoló gyerekek lepték el a teret, majd egy csoport jelent meg, amelynek tagjai Lenin arc­képét és 700 vörös zászlót emeltek magasba. Ezt követ­te egy lovascsoport a Vörös Hadsereg azon alakulatainak jelképezésére, amelyek öt­ven évvel ezelőtt segítséget nyújtottak az örmény nép forradalmi felkelésének. S ezt követően az örmény fő­város egyes kerületeinek dol­gozói vonultak fel. Brandt közéleti személyiségeket visz magával Varsóba Mint hétfőn Bonnban hi­vatalosan közölték, Brandt kancellár a lengyel-nyugat­német szerződés jövő heti aláírására nemcsak hivatalos személyiségeket visz magá­val Varsóba, hanem a nyu­gatnémet közélet több kép­viselőjét is. Brandt levelet intézett a három parlamenti párt frak­ció­­elnökéhez is, felkérve őket hogy a frakció képvi­seltesse magát az ünnepélyes aláírásnál. A két koalíciós párt eleget tesz a kancellár meghívásának. Bartel, a CDU/CSU frakció elnöke azonban nem küldi el képvi­selőjét Varsóba CDU CSU Bundestag frakció ülése Berlinben Hétfőn a CDU—CSU Bun­­d­estag-f­rakciója megkezdte ülését Nyugat-Berlinben. K. G. Reisinger CDU párt­vezető Pjotr Abreszimovnak, a Szovjetunió berlini nagy­­követségének tiltakozó jegy­zékére reagálva hétfőn párt­­jának vezetőségi ülése után kijelentette, hogy a CDU— CDB kitart a Nyugat-Berli­ben való ülésezés mellett. Mint Kiesinger a sajtó kép­viselőinek tudtára adta, a CDU—CSU a jövőben is jo­got formál arra, hogy el­nöksége és Bundestag-frak­­ciója Nyugat-Berlinben ülé­sezhessen. A szovjet főváros politikai köreiben nyílt kihívásnak mi­nősítik a bonni Bundestag F— 10­5-ös támadása A saigoni amerikai kato­nai parancsnokság hétfőn be­­jelentette, hogy egy ameri­kai F—105-ös bombázó táma­dást intézett a VDK terüle­tén — a demilitarizált öve­zettől északra, a laoszi határ közelében — egy radarral el­lenőrzött légvédelmi állás el­len. A támadás eredményé­ről nincs hír. Az F—105-ös korszerű, radarral felszerelt gép, amely csaknem 12 ezer font bomba szállítására al­kalmas. Hétfőn Dél-Vietnam terü­letéről fokozott harci cselek­ményekről érkezett hír. Sai­gontól északkeletre dél-viet­nami csapatok csaptak össze­­ a partizánokkal. Időközben eredménytelenül folyik annak az amerikai re­pülőgépnek a felkutatása, amely fedélzetén 79 személy- i­lyel pénteken eltűnt.­­ Hírek a világpolitikából­ ­ (Stockholm, MTI). Az embe­riséghez intézett felhívás és több más jelentős dokumen­tum elfogadásával hétfőn vé­get ért a vietnami, laoszi és kambodzsai helyzettel foglal­kozó stockholmi világértekez­­let. Az értekezlet felhívást in­tézett a világ minden országá­hoz, hogy fokozza az indokínai népek igazságos harcának tá­mogatását.­­ (Phnom penh) Az AFP Phnom Penh-i tudósítója szerint a Bassac folyó kompátkelőhelyé­nek elfoglalásával a kambod­zsai felszabadító erők a fővá­rost gyakorlatilag elvágták az ország többi részétől. A felsza­badító erőknek a Phnom Penh­­től északra elterülő fronton sike­rült mintegy 30 ezer kormány­­katonát elvágni és most gyors ütemben haladnak a kambodzsai főváros felé. (Santiago, MTI). Szombaton este Santiago de Chilében Luis Corvalan főtitkár zárszavával végetért a Ch­ilei Kommunista Párt Központi Bizottságának 7. plenáris ülése.­­ (Dacca, TASZS-5). Kelet-Pa­kisztán fővárosába, Daccába hétfőn két AN—12 mintájú szov­jet szállítórepülőgép érkezett: takarókat, ruhaneműket, láb­belit, sűrített tejet hoztak a szökőár sújtotta Lakosság meg­segítésére. sjr (Frankfurt, AP). Gregorio Lopez Bravo spanyol külügy­miniszter hétfőn háromnapos hivatalos látogatásra a Német Szövetségi Köztársaságba érke­zett. Salvador Allende, a Chilei Köztársaság szocialista párti elnöke is felszólalt a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottságának plénumán. (A Napló képtávírója) NAPLÓ Roham Guinea ellen , a majd a nemzetközi vizsgálat dokumen­­tumszerűen is bizo­nyítja, amit Afrika egy sor vezető politikusa állít — az amerikaiak egész „afrikai vo­nalvezetését” komoly veszély fenyegeti. A „fekete föld­rész” több tekintélyes politi­kai vezetője ugyanis annak a meggyőződésének adott kife­jezést, hogy a november 22-én Guinea ellen indított fegyveres agresszió hátteré­ben az amerikai titkosszolgá­lat állott. Washington számá­ra rendkívül kényelmetlen, hogy éppen Conakryban, az ország fővárosában tartózko­dott az ENSZ fejlesztési programjának helyi igazga­­tója, az amerikai Paul Hoff­man. Az amerikai politikus (aki egyébként az elmúlt években nagy és nem mindig dicsőséges szerepet játszott a különböző amerikai pénzügyi ,,segélyek” politikai irányítá­sában) elkövette azt a köny­­nyelműséget, hogy U Thant­­hoz intézett táviratában leír­ta az invázió pillanatát. Hoff­man, aki nyilván nem sejtette az agresszió mögött meghúzó­dó amerikai kapcsolatokat, kö­zölte: „Az inváziós csapatok­nak vadászgépfedezetük volt, amikor partraszálltak Co­­nakryban. E­z eleve elsöpörte az imperialista propa­ganda által terjesz­tett első változatot Ez a vál­tozat igyekezett „belső” gui­­neai ügynek” feltüntetni az agressziót. Paul Hoffman a’■'virata nyugati oldalról is támadha­tatlan bizonyítéka volt an­nak, hogy ez hazugság: légi­fedezet a portugál gyarmato­sítók közvetlen jelenlétéről tanúskodott! Ily módon tényként lehet leszögezni, hogy Guineát por­tugál fegyveres agresszió ér­te. Portugália, mint a NATO­­ tagállama pedig aligha indí­tott volna ilyen rohamot Washingtonnal való „egyez­tetés” nélkül — különösen nem néhány nappal a NATO nagy évi konferenciája előtt. Portugália számára a gui­neai állam progresszív bék­és külpolitikája erőteljesen zavaró tényező volt. Ann­ak­idején Sékou Toure vezetésé­vel Guinea volt a francia közösség­­egyetlen országa, amely egyhangú népszavazá­son nemet mondott De Gaulle tábornoknak. Ez tíz évvel ez­előtt történt, s a „nem” hosz­­szú ideig feszültté tette Gui­nea kapcsolatait Párizzsal, valamint a francia orientá­cióhoz erőteljesen ragaszko­dó Szenegállal és Elefánt­csontparttal is. Párizzsal és Szenegállal néhány év óta a kapcsolatok jelentősen javul­tak. E­lefántcsontparttal ezek ellenére feszült ma­radt a viszony. Az ottani hatóságok még 1968- ban is kísérletet tettek a Co­nakryban élő Nkrumah volt ghánai elnök elrablására, s ugyanabban az évben egy ideig fogságban tartották az Afrikai Egységszervezet ta­nácskozására utazó guineai külügyminisztert és kíséretét. Ilyen előzmények után a mostani portugál agresszió szervezői nyilván számítottak Elefántcsontpart támogatásá­ra. S ami ezzel egyet jelentett volna: fekete Afrika orszá­gainak megosztására. Aligha­nem ez lehetett az a politikai érv, ami a feltételezett „egyeztetés” során vonzóvá tehette a támadás tervét Washingtonban. Az agresszió megmutat­ta, hogy a haladó Guinea ka­tonai veszélyeztetettsége sem­­miképpen sem múlt el. Ha a támadások mostani sorozatát „lélegzetvételnyi szünet” kö­vetné is — nem lehet kizárni az agresszió megújulását egy későbbi időpontban. P­olitikailag azonban az agresszorok és támo­gatóik terve kudar­cot vallott. E kudarc lényege abban fejeződik ki, hogy a támadás egységbe kovácsolta Afrikai országait és az egyéb­ként belső nézeteltérések ál­tal megosztott Afrikai Egy­ségszervezetei. Még a szom­­szédos Elefántcsontpart kor­mánya is kénytelen volt el­ítélni az agressziót! Megálla­pítható, hogy Giunea elleni roham olyan egységes fellé­pésre késztette Afrika álla­mait, amilyenre nem volt még példa a földrész történe­tében. Chile és a forrongó kontinens­ es választások után a diplo­máciai szokásokhoz tartozik, hogy a győztes elnököt a többi államfő üze­netben köszönti. Miután a chilei kongresszus megválasztotta Salvador Allendét, talán csak Nixon amerikai elnök volt az, aki „elfelejtette” sze­­rencsekívánatait eljuttatni Santiagó­­ba, s ez feltűnő volt, hiszen a két or­szág ugyanazon szövetségi rendszer­hez tartozik, az Amerikai Államok Szervezetéhez. Valószínű, hogy nem egyszerű feledékenységről volt szó, hanem amint a U. S. News and World Report írta, a Nixon adminisztráció vezetői úgy érezték, helytelen lenne gratulálni egy „marxista” győztesnek a nyugati féltekén. A szocialisták, kommunisták és radikálisok által alkotott Ném­ Egy­ség választási sikere után nem vélet­lenül irányult fokozott figyelem Washingtonra: az amerikai vezetés milyen közvetett, vagy közvetlen lé­péseket próbál foganatosítani a ha­ladó erők ellen. A tét kétségtelenül rendkívüli, a latin-amerikai konti­nensen a kubai forradalom győzelme óta először került hatalomra népfront jellegű kormány. Nyilvánvaló, Horni Latin-Amerikában a forradalmi erők ismét offenzívában vannak. A nem­zeti függetlenségre való törekvés, ami lényegében egyet jelent az észak­­amerikai monopóliumok gazdasági kizsákmányolásának felszámolásával számos országban nemcsak a népi erők, hanem a haladó katonai veze­tés egyik fő célkitűzése is. Peruban ez a folyamat az In­ternacional Petroleum Company álla­mosításával kezdődött, majd nagysza­bású földreform , bányaügyi­­ és iparügyi törvény jelezte a következő állomásokat. Bolíviában is hasonló tendencia jeleit lehetett megfigyelni. Cvando Candia tábornok kormányá­ra azonban, erős jobboldali nyomás nehezedett, s úgy tűnt, hogy­ a hala­dó politika megtorpan. Ekkor léptek fel határozottan a népi erők, s meg­akadályozták a jobboldali hatalomát­vételt. Az új bolíviai katonai vezetés, Torrez tábornok ismét a haladó re­formok útját kívánja követni. A ka­tonatiszti csoportok magatartásában bekövetkezett változás természetesen egyenes következménye a népi erők előretörésének. Kelson Rockefeller, Nixon amerikai elnök különtanácsadója ta­valyi latin-amerikai körútja idején pontosan felmérhette a kontinensmé­retű változások előszelét. Jelentéséből nem véletlenül érződött ki az aggo­dalom: a hetvenes években Latin- Amerika lesz a forrongó kontinens. S hogy ez a „forrongás” már megin­dult azt nemcsak a városi gerilla­mozgalom látványos akciói mutatják, hanem a munkásosztály egyre követ­kezetesebb politikája is. Júliusban az uruguayi dolgozók sztrájkja, no­vember első napjaiban pedig az Ar­gentin Általános Munkásszövetség 36 órás általános sztrájka bénította meg az ország gazdasági életét. Még a lon­doni Times is azt írta, hogy az argen­tin munkások egységes akciója egy gyökeres változás lehetőségét hordja magában. A chilei baloldal győzelmének je­lentőségét feltétlenül ilyen átfogóbb keretben kell vizsgálni, s a washing­toni politikai körök tudják is ezt. A New York Times egyik vezércikke ugyan arról írt, hogy kedvező megol­dás lenne egy katonai puccs Chilében, azonban éppen a jelenlegi latin-ame­rikai „forrongás” akadályozza a köz­vetlen amerikai beavatkozást. Az Egyesült Államok — mint a Foreign Affairs véli — nem ismételheti meg mégegyszer Kuba esetét. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a közvetlen fellépés, tekintettel az Aliende mögött áll­ó nagy népi többségre, csak további radikalizálódást indítana el Chilé­ben, s feltételezhetően a latin-ameri­kai országok többsége is elutasítaná az amerikai intervenciót. Washing­ton ezért egyelőre a zsarolás útját választotta, és gazdasági nyomással próbálja lehetetlenné tenni az új chilei kormány haladó terveit Az amerikai Export-Import Bank nyil­vánosan bejelentette, hogy ,,ideigle­nesen” megvonja a kedvezményeket Chilétől, s a külföldi segélyeket meg­­ajánló bizottság alelnöke is közölte: „Chile nem kap egy centnyi segélyt sem addig, amíg nem lesz teljesen világos az országban kialakult hely­zet”. Ezek a fenyegető célzatú lépé­sek nyilvánvalóan azt a célt szolgál­ják, hogy Allende kormánya mond­jon le az államosításokról. Chile leg­fontosabb ásványi kincsei, a réz, az észak-amerikai monopóliumok kezén van, és a népfront kormány már be is jelentette, hogy hamarosan állami tulajdonba veszik a rézbányákat és feldolgozó üzemeket. Az észak-amerikai monopól­umok érdekei találkoznak számos chilei nagytőkés reményeivel is, s nem kétséges, hogy mindent elkö­vetnek a baloldali politika megzava­rására. Az új chilei kormány azon­ban számolt ezzel, és a reakció ma­nőverezése legfeljebb lassítani fogja, de nem tudja megakadályozni a kö­vetkezetes, az ország tényleges érde­keit képviselő nagyszabású program megvalósítását. A független politika első lépései már meg is történtek. Chile felújította a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat Kubával. A latin-amerikai országokból érkezett első visszhangok elsején valószínű­nek látszik, hogy­ a chilei kezdem­­­nyezés hamarosan követőkre talál, és ezzel beigazolódik az Effresu­tt Államok első félelme: megszűnik Kuba elszigeteltsége. Ltwan On* hí t» Kedd, 18 t« dew*ath«r­t ''

Next