Napló, 1971. április (Veszprém, 27. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-22 / 94. szám
és OfiSiMk, 19 terslie 2®. Két hét az élőmunka nyomában (8) Csonka hétfő, csonka péntek Hazánkban az iparban és az építőiparban általánossá vált a 44 órás munkahét. Ma már közel 2 millió munkás és alkalmazott dolgozik rövidített munkaidőben. E nagyszerű fegyvertényt természetesen valamennyi vállalatnál olyan munka- és üzemszervezésnek kellett megelőznie, amely pótolja a rövidített munkahét következtében kiesett munkaidőt. Sajnos, nem ez történt. 1968—69-ben és még 70-ben is a termelékenység romlásának nemegyszer éppen a rövidített munkahét volt az előidézője. Különösen súlyos a helyzet az építőiparban, ahol egyes munkahelyeken nemcsak 4 órát kellett pótolni, hanem sokszor 10—12 órát dolgozónként. A heti munkaidő ugyanis alig haladja meg a 35—37 órát. Szinte azt is mondhatnánk, ha csak a valóban hatékony élőmunka felhasználást vesszük alapul, hogy egyik-másik beruházásunkon csupán háromnapos a munkahét. Ajkai timföldgyári építkezés, hétfő 12 óra 30 perc. — Az építésvezetőt keresem. A Gyár- és Gépszerelő Vállalat ajkai kirendeltségének irodájában a fiatal titkárnő éppen most bújik ki kabátjából. — Még nincs itt, de tessék egy kicsit várni, most már jönnek a buszok. A folyosón még keverednek a civilben és a már szerelőruhába öltözött dolgozók Amíg mindenki meg nem érkezik, a korábban jötteknek nincs kedvük munkába állni. Befutnak az autóbuszok. Egyszerre három. A harmadik, kis Nysa busz. A pestieket hozza. A fiatal főszerelésvezető a szoba sarkába állítja a koffert. — Szvolényi István. Engem keres ? — Igen Mennyien dolgoznak itt a kirendeltségen? — A fizikai létszám 410. — Mikor kezdődik a műszak? — Reggel hatkor és fél hétkor. Hétfőn délben, a munkásjáratok miatt. Az egyik busz Nagykanizsa felől jön, a másik Pápa felől. Itt mindenki bejáró. Évente a szállítás egymillió forintba kerül. — Maga szerint, ha délben kezdenek, teljes erőből dolgoznak az emberek? — Nem valószínű, de hát mást nem tehetünk. A dolgozók ilyenkor érkeznek. — És pénteken mikor fejeződik be a műszak? — Két órakor. Hivatalosan. Mert az előző hét péntekén már délben senkit sem láttam a szerelésen ... — Nem találkozott a művezetővel? — szegezi nekem a kérdést Kalan Ferenc segédmunkás. Enyhe italszag árad belőle. — Nem. Nem ismerem. — Kár. — Maga hova valósi? — Ajkarendeki. Egy óra alatt itt vagyok. — Hajnalban kell? — Hát persze. Felébred az ember. De hát mit csináljon, sikla csak déltől van, összejöttünk a haverokkal. A közel kétmilliárdos beruházás tulajdonképpen három éve kezdődött meg Hat fővállalkozója van és számos alvállalkozója. A csúcsidőszakban van úgy, hogy kétezer ember dolgozik itt. A határidőt két lépcsőben állapították meg. Az első ez év októbere Ekkor kezdődik a próbaüzemelés. Ha sikerül, és sikerülnie kell, jövőre a tervek szerint az új timföldgyár már nyolcvanezer tonna timföldet ad. Ennyire kötelez a magyar-szovjet timföld-alumínium egyezmény A második szakasz átadási határideje 1972 decembere A beruházás egyik-másik részhatáridejében azonban jelentős lemaradás tapasztalható. Az indokok között az építőipari kapacitáshiány is szerepel. Elsősorban az ácsok, állványozók hiánya okoz gondot — Adjon isten! Orosz Tivadar és Végh József kissé bizalmatlanul fogadja a köszöntés. — Maguk a 22-es építőknél vannak? — Igen. Miért, baj? Lassan, komótosan teszik maguk elé a kis utazó táskát. — Ugyan! Honnan jönnek? — Én bizony elég messziről — felel Orosz Tivadar. — Békés megyéből, Mélykeékről. Tegnap este indultam fél hétkor, tizenegy lett, mire Pestre értem Az állomáson vártam a hajnalit, azzal jöttem le Veszprém-külsőig. Ide Ajkára úgy tíz felé érkeztem meg. Most fél kettő, hétfő. — Hát maga? — fordulok társához. — Nekem könnyebb. Tápiósápról jöttem, éjfélkor indultam. — Odahaza vagy a környéken nincs munka? — Akadna, de már itt szovtuk meg. Nem kell mindig ilyen messzire jönni! — Mi a szakmájuk? — Állványozunk. De a többiek még nem érkeztek meg, úgy három óra felé szoktak jönni... A 22-es Állami Építőipari Vállalat ajkai kirendeltségének hivatalos hétfői munkakezdése délelőtt 10 óra. Az 5 tonnás Csepel megrakodva áll A „pilóta” türelmetlenül tekintget jobbrabalra. Kiszáll a vezetői fülkéből, bemegy a hosszú épületbe, majd néhány perc múlva ismét visszatér. Körbe-körbe járja a kocsit. — Mire vár? — Mire? — kérdez vissza bosszúsan Simon István, a 15-ös VOLÁN devecseri üzemegységének gépkocsivezetője. — Hát arra, hogy jöjjön már valaki az irodába. — A 22-esekhez? — Igen. Szállítójegy kellene. Az asztalosüzemben már megrakták a kocsit állványdeszkával, szállítójegy kéne, hogy vihessem az erőműhöz. Ott is a 22-esek építenek. De hát sehol sincs senki. Már egy fél órája téblábolok itt. Azt hiszem, ebédelni mentek. — A kőművesek már kint vannak az erőműnél? — Még nincsenek, de énnekem akkor is vinni kell az anyagot, én azért kapom a pénzt... Az építőiparban a hétfői és a pénteki „csonka” műszakok munkaintenzitása a felmérések szerint alig haladja meg az 50 százalékot. S ezt nem pótolja a hétközi 10—12 órás műszak sem, hiszen ezek utolsó órái is csak 70 százalékosak. Andrássy Antal következik: Túlóra-dömping a sólyán NAPLÓ Brigádok és védnökök A végeredmény ugyan a lényeg, de az sem közömbös, hogy valaki milyen érzelmi, gondolata „töltéssel” tesz valamit. A MEZŐGÉP Vállalat dolgozóinak tavalyi munkájában az a „lényeg”, hogy 40 millió forint nyereséget produkáltak , és ismét elnyerték a Kiváló vállalat címet. Egymás után már másodízben! A „lényegben” kétezer ember erőfeszítése feszül, a hétköznapok temérdek munkája testesül meg. A bennfentesek az eredményhez még hozzáfűzik: a szocialista brigádok, a „húzók” számuknál sokkal nagyobb részt vállalnak magukra. A veszprémi központi üzemben például tavaly kilenc brigád 120 tagja tette próbára magát, hogy munkában, gondolkodásban, a közösség javáért végzett önzetlen tevékenységével szocialistának ítéltessék — példájuk ereje azonban messze szétsugárzik. Alig indult az év, és máris öt újabb brigád alakult. Csak a központi üzemben, nem beszélve a vidéki gyáregységekről. Az idén különösen nagy feladatok állnak a vállalat dolgozói előtt. Ha már kétszeresen kiválóak, megpályázzák harmadszor is, magasról még magasabbra jutni a korábbinál is nagyobb erőfeszítést igényel — szóval az elért eredmények mindig feljebb és feljebb állítják a mércét. Jól „összerázódott” a MEZŐGÉP közössége a múlt években. Ebben nagy része van annak az üzemi közhangulatnak, hogy a vezetők munkás- és műhelykörelben élnek — egy-egy elképzelés, ötlet hatását nem hónap, vagy negyedév végén, papíron, hanem a dolgozókkal való rendszeres személyes találkozókon mérik. Akadnak üzemek, amelyekben a szocialista brigádokkal való foglalkozás amolyan sajátságos reszortmunka, egyedül a szakszervezet feladata. A gazdasági vezetők egy-egy jelentősebb esemény alkalmával „bekérik” a szakszervezettől a megfelelő adatokat, és azok, mint a beszámoló illusztrációi, jól is mutatnak... A MEZŐGÉP vezetői legnagyobb feladataik közben — a javító állomások vállalattá szervezése, a rövidített munkaidőre való áttérés, az egyre növekvő export stb. — ismerték fel igazán, hogy mit jelent a munkások öntudata, leleménye, felelősségérzete, mit tesz a legkisebb szocialista közösség, a szocialista brigád példája. Ezért a dolgaikkal való törődés azt jelenti, hogy partnert szereznek a műszaki fejlesztéshez, olyan munkahelyi légkör kialakításához, amely nem tűri a lógást, a semmittevést. És hogyan is lehetne ez csak a szakszervezet dolga? A minap rendhagyó tanácskozást tartottak a vállalatnál, annak központi üzemében. Jelen voltak a szocialista brigádok vezetői, a patronálok, a vállalat gazdasági és mozgalmi vezetői — és a brigádok védnökei. A vállalat pártszervezetének vezetősége előzetes tájékozódás alapján ugyanis úgy döntött, hogy a különböző posztokon álló kommunista vezetőknek — főművezetőtől a főkönyvelőig, igazgatótól a MEO-vezetőig — pártmegbizatást ad, védnökséget kell ellátniok a brigádok fölött. Nem „szemmel tartók”, vagy „ellenőrök”, nem külsők — ellenkezőleg: belülről kell segíteniük: tanáccsal, ötlettel támogatni a brigádokat, hadakozni a formalitások, az öncélú adminisztrálgatás ellen. A pártszervezet kezdeményezését az sugallta, hogy a munkások és a vezetők (többségükben egyetemet, főiskolát végeztek) eleven napi munkakapcsolatából csak jó származhat — ráadásul kétoldalú az adok-kapok viszony. A kereskedelmi osztály vezetője például felszólalásában elmondotta, örül, hogy újra közvetlen kapcsolatba kerül a kétkezi dolgozókkal — korábban az egyik gyáregység főmérnöke volt, de mióta kereskedő lett belőle, hiányaik számára a munkásokkal való napi találkozás, gondolatcsere. A brigádvezetők többen is említették, hogy a vezetőikkel történő gyakori találkozó segítséget, bátorítást jelenthet számukra, és bíznak benne, hogy a védnökök nem engedik a tüzet elaludni, szítják, csiholják azt. A szűkkörű értekezést — talán negyvenen lehettek jelen — bár nem osztottak pénzt,jutalmakat, felszabadult, jó hangulat jellemezte. A munkásokban újból megerősödött, hogy a mozgalom nemcsak az ő dolguk, lám, a teljes „vezérkar” védnök , de friss vért, új ösztönzést vár a kapcsolattól a főmérnök éppen úgy, mint a főkönyvelő. A pártszervezet vezetőségének pedig lesz rá gondja, hogy a védnökök (köztük van természetesen a pártszervezet titkára is) időről-időre beszámoljanak munkájukról, tapasztalataikról. A központi telep után védnököket kapnak a vidéki gyáregységek szocialista brigádjai is. Mert egy a feladat itt is, ott is. (11.) 3 A legutóbbi és az azt megelőző választásokon az állampolgár a falvakban négy, a városokban három szavazólapot kapott, amikor belépett a szavazóhelyiségbe. Külön választott helyi (községi vagy városi), továbbá járási, megyei tanácstagot és országgyűlési Az idén csak kettő szavazólapot fogunk kapni: csak helyi tanácstagot és országgyűlési képviselőt választunk; járási vagy megyei tanácstagot azonban nem. Ugyanis a járási tanácsok megszűnnek (az apparátus a megyei tanács hivatalaként, afféle „kirendeltségeként” fog működni), a megyei tanácsot pedig az új választójogi, illetve tanácstörvény értelmében ezután nem közvetlenül az állampolgárok, hanem a városi és községi tanácsok választják, zömmel önmaguk közül; a területi, megyei tanácsba a helyi tanácsok delegálják, küldik a tagokat, önkéntelenül vetődik fel az emberben a kérdés, hogy ezzel a megváltozott módszerrel nem szenved-e csorbát a választójog demokratizmusának egyik legfőbb vonása: a közvetlenség? (A választójog demokratizmusát ugyanis négy fővonásban foglalhatjuk össze: általános, egyenlő, közvetlen és titkos. Most a közvetlenségét veszszük röviden közelebbről szemügyre.) Mit értünk a közvetlenség fogalmán? Kissé leegyszerűsítetten megfogalmazva, azt, hogy a választó személy szerint tudja, kire adja szavazatát, hogy e jogát ne valakire átruházva, hanem valóban saját maga, valóban közvetlenül érvényesítse. Nagyon fontos elv ez. Számos tőkés országban éppen a közvetlenség mellőzésével fosztják meg a széles néprétegeket jogaiktól; olyan bonyolult, közvetett választási rendszereket dolgoztak ki, amelyek csak arra jók, hogy a polgári demokráciának is csupán a látszatát tartsák fenn, de amelyeknek labirintusában elsikkadhat (és sokszor gyakorlatilag valóban el is sikkad) a tömegek akarata. Olyan mechanizmust, amelyben a közvetettség lépcsőfokain átjutva áttekinthetetlenné, követhetetlenné, ellenőrizhetetlenné válik a választók eredeti szándéka. Hazánkban az első, 1945-ös, valóban demokratikus választójogi törvény óta elidegeníthetetlen vonása a választások demokratizmusának a közvetlenség. Teljessé pedig 1966 óta vált, amióta a képviselőket sem megyei listán (azaz együtt valamennyit), hanem külön, személyre szabott kerületenként választjuk. Nem lépünk-e tehát most vissza a polgári demokrácia irányába egy lépéssel? Nem csorbul-e a választások közvetlensége egy bizonyos ponton? Nos, formálisan tekintve — el kell ismernünk — igenis csorbul a közvetlenség elve. Míg a helyi (városi, községi) tanácsok, valamint a parlament megválasztásában továbbra is szigorúan érvényesítjük a közvetlenséget, addig a középső szinten, a területi (megyei, illetve Budapesten a fővárosi) tanács megválasztásában a közvetlenséget közvetettségre cseréljük fel; jogunkat tulajdonképpen átruházzuk az általunk megválasztandó helyi tanácstagokra. Mindez azonban mégsem jelent visszalépést, sőt, ha mélyére nézünk, igenis előrelépést a szocialista demokrácia fejlődésének útján. Hogyan, miért? Állami életünk két, nagy horderejű, új törvénye — a választójogi és a tanácstörvény — elválaszthatatlan egymástól, logikus, szerves egységet alkot. A tanácstörvény — az 1971. évi I. törvény — értelmében a tanácsok „a nép hatalmát megvalósító szocialista államnak a demokratikus centralizmus alapján működő népképviseleti-önkormányzati és államigazgatási szervei’’ (2. §), és ennek megfelelően az eddiginél szélesebb hatáskört, nagyobb önállóságot élveznek, jobban gazdái tudnak lenni az adott községnek, városnak, területnek. E mellett a megyei tanácsnak sajátos funkciói is lesznek: „gondoskodik a központi irányítás érvényesítéséről, és képviseli a helyi tanácsok érdekeit (15 §), szervezi és koordinálja az egész terület, az egész megye fejlesztését minden vonatkozásban. Igen, „képviseli a helyi tanácsok érdekeit’ — hangsúlyozzuk ismételten, mert ebből szükségszerűen következik, hogy megbízatását, „hatalmát” is ezektől a helyi tanácsoktól kell kapnia, hogy a helyi tanácsok válasszák meg, ne pedig az állampolgároknak egy szűk kis csoportja. Tulajdonképpen eddig is volt bizonyos formalitás abban, hogy a megyei tanácstagokat közvetlenül választotta a lakosság. Bár gyakorlatilag talán nem fordult elő elméletileg nem volt kizárt annak a lehetősége, hogy ugyanabban a kérdésben ugyanannak az állampolgárcsoportnak a megyei tanácstagja és községi (vagy városi) tanácstagja — esetleg másképp foglaljon állást. Másik oldaláról nézve a problémát: esetleg maga a megyei tanácstag is „zavarba jöhetett”; egy adott körzet lakóitól kapta megbszatását, ugyanakkor nem „helyiérdekű”, hanem nagyobb, átfogóbb, területi, megyei érdekű kérdésekben kellett — és kell méginkább a jövőben — állást foglalnia hozzászólásaiban, szavazataival, megyei tanácstagi tevékenységével. Nos, maga a tanácsok önkormányzati-népképviseleti jellege, megnövekedett felelőssége és önállósága, a szocialista demokrácia célul tűzött magasabb szintje — egyszerűen nem tűri a felesleges párhuzamosságokat, s főleg nem a belső, logikai ellentmondásokat, ezeknek puszta lehetőségét sem. Végső soron nincs igazuk azoknak, akik a közvetlenség elvének „feladásával” vádolják az új választójogi törvényt. Egy ponton ugyan lemond a törvény ennek az elvnek az alkalmazásáról, de éppen ez a feltétele annak, hogy a másik ponton — a községi és városi tanácsok megválasztásában — az eddiginél sokkal több gyakorlati értelme legyen a közvetlenségnek. Emberi életünk, közérzetünk, mindennapjaink boldogságának minden elsődleges feltétele ott dől el, attól függ, hogy közvetlen környezetünkben, lakóhelyünkön — városunkban, községünkben — mi a helyzet, ezért mindennél fontosabb, hogy a szocialista államnak az itteni szerve valóban a mi akaratunknak megfelelően, tőlünk függve, tőlünk nyerve hatalmát, önkormányzatinépképviseleti alapon élve nagyobb önállóságával, az eddigieknél hatékonyabban működjön. Ezért igenis érdemes lemondani a közvetlen választás jogáról egy ennél magasabb, középső szinten. A közvetlenség nem „szentírás”, ostobaság volna a betűjéhez ragaszkodni. A közvetlenség csak módszer, eszköz. Ha az új törvényben lefektetett módon jobban szolgálja a lényeget, a szocialista demokrácia hatékonyabb kibontakozását mindannyiunk javára — akkor igenis legyen bátorságunk formálisan „csorbítani”. Amikor majd a jövő héten, a vasárnapi választások után, Veszprém, Pápa,Ajka, Várpalota, Tapolca, Keszthely tanácsainak és sok-sok községünk tanácsainak bizalmából megalakul majd Veszprém megye új tanácsa, tagjait, hisszük, ugyanúgy „a mi embereinknek” fogjuk érezni valamennyien, mint eddig. Akkor is, ha nevükkel nem találkoztunk a szavazólapokon. K. L Négy helyett két szavazólap Csorbul-e a közvetlenség? l ítélt ■ versen«bizott»áar. Másodszor is A Dudari Szénbánya versenybizottsága, a tavalyi eredményeket értékelve, sokak számára meglepő ítéletet hozott. A frontbrigádok versenyében az első és második díjat nem adta ki mert véleménye szerint egyetlen frontbrigád sem teljesítette ennek feltételeit, a szocialista szerződésben vállalt kötelezettségeit. A legjobb, a 4-es frontbrigád csak a harmadik díját szerezte meg. Az elővárók versenyében az első helyet a 32-es, Kelemen Miklós hattagú szocia aranyjelvény lista brigádja nyerte el, mert nemcsak termelési tervek teljesítésében, hanem az egyéb vállalások megoldásában is kiválót nyújtott Többek között egész évben balesetmentesen dolgozott és mind szakmai, mind a politikai oktatásban és a társadalmi munka végzésében túlteljesítette felajánlását. Jutalma: másodszor is aranyjelvény, kiváló dolgnzó kitüntetés 1500 forint pénzjutalom. Sőt a brigád — dudariak közül elsőként — elnyerte a vállalat kiváló szocialista brigádja címet is