Napló, 1971. június (Veszprém, 27. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-11 / 136. szám
A televízióban a Szaljut szalonja A kozmovízió jóvoltából csütörtök délben a szovjet tv-nézőinek milliói láthatták, hogyan folyik a munka a hatalmas tudományos laboratóriumban, a világ első embervezette orbitális állomásának tágas, kényelmes szalonjában. A kamera egyszerre mutatta a könnyű, melegítőszerű öltözékben tevékenykedő Borostyán—1-et, 2-őt, és 3-at, vagyis Dobrovolszkijt, Volkovot és Pacajevet. Nyilatkozatuk szerint „a személyzet közérzete kitűnő”. Erről egyébként maguk a tv-nézők is meggyőződhettek, amikor az űrhajósokkal közölték, hogy ,,már adásban vannak” vidáman integetve üdvözölték nézőiket. Georgij Dobrovolszkij, az űrállomás parancsnoka saját feladatáról szólva elmondotta: „Felelős a repülési program végrehajtásáért, részt vesz a különböző automatikus és kézi vezérlésű műveletekben, ezenkívül műszaki és tudományos kísérleteket végez”. Vlagyiszlav Volkov hajózó mérnök ugyancsak megismertette a nézőket a tennivalóival. Mint közölte: „Üzemelteti a fedélzeti berendezéseket, ami — szavai szerint — korántsem könnyű feladat az űrállomás méretei miatt. Elég soká tart, amíg egyik végéből a másikba „lebeg”. Az orbitális állomás hossza 20 méter, s így Volkovnak van mit „lebegnie”. Viktor Pacajev kísérleti mérnök munkája: a Szojuz— 11 és a Szaljut egyes berendezéseinek ellenőrzése, tudományos kísérletek és megfigyelések végzése. A Szaljut személyzetének negyedik munkanapja csütörtökön moszkvai idő szerint éjjel egy órakor kezdődött. A csütörtöki program jelentős részét orvosibiológiai kísérletek alkották. Az első takaró... (Tudósítónktól) Pápa város és a pápai járás területén elkészült az első „vietnami takaró”, a Hazafias Népfront által a vietnami gyermekek megsegítésére hirdetett társadalmi akció keretében. A — valószínűleg megyénkben is az első — takarót a népfront városi bizottságára tegnap este vitték be készítői: a Pápa és Vidéke ÁFÉSZ pápai áruházának dolgozói. S. G. ^in SiME si SmiTO Kiemelkedő társadalmi aktivitás biztosította a választások sikerét Ülést tartott a népfront megyei bizottsága A Hazafias Népfront megyei bizottsága tegnapi ülésén az 1971. évi országgyűlési képviselő és tanácstagi választások tapasztalatairól tárgyalt. Dr. Nemecz Ernő a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke nyitotta meg az ülést és köszöntötte az ülésen megjelent és annak munkájában részt vevő dr. Radnóti Istvánt, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagját, a megyei tanács elnökét. Tolmácsolta a megye népfront-aktivistáinak Kádár János elismerő szavait, melyeket az országos elnökség ülésén — a választással kapcsolatos — tevékenységükről mondott. Nyisztor Imre, a Hazafias Népfront megyei titkára kiegészítette az elnökség — írásban előre szétküldött — jelentését, majd megfogalmazta a megyei bizottság legfontosabb teendőit. Ezek három pontban foglalhatók össze: 1. Elkészíteni és elfogadni a megyei tanáccsal való együttműködési megállapodást. 2. Megalakítani a megyei tanácstagok járási csoportjait. 3. Minden szinten felkészülni a népfront-bizottságok újjáválasztására. Első felszólalóként dr. Radnóti István megköszönte az elnök üdvözlő szavait és a meghívást, majd többek között kijelentette: örömmel és felelősségérzettel jött a tanácskozásra, mert jelentősnek, fontosnak tartja a népfront tevékenységet. A megyei tanács vezetői nagyra értékelik a mozgalom jelentőségét. Egyben kérte a népfront-aktivisták és a megyei bizottság további segítségét. Segítséget és türelmet kért azon tisztségviselők számára, akik most kerültek — a választók bizalmából — az államapparátusba. Hatékony együttműködést kért és ígért a népfront megyei bizottságával: „A cél érdekében kérem és ígérem a termékeny vitát is — mondta — és ennek érdekében, a megegyezés után, a megállapodás korrekt végrehajtását.” Szólt arról is a megyei tanács elnöke, hogy a választások során — az előzetes megegyezés ellenére is — elhangzottak bizonyos ígéretek a jelöltek részéről. Utólag összeszámolva ezen ígéretek megvalósításához sürgősen 30 millió forintra lenne szükség. A tanács vezetői megkísérlik az ígéretek teljesítését, de erre a célra egyenlőre csak nyolc és fél millió forintot tudnak biztosítani. Ezt a legsürgősebben megoldandó gondok enyhítésére fordítják. A többi kérést csak a tervben előirányzott sorrendben lehet kielégíteni. Befejezésül jómunkát kívánt a bizottságnak és tagjainak jó egészséget. László József, a választások és általában az állami élet növekvő demokratizmusát méltatta. Óvott attól, hogy a demokratizmust bárki, mint állapotot fogja fel, amely egyre erőteljesebben, másszor kevésbé nyilvánul meg. A demokratizmus — mondta — folyamat, amely egyre teljesebbé válik. Helytelenítette a még mindig előforduló ígérgetést. A jelöltet aszerint ítélje meg a választó, ahogy a nagy közösség érdekében, a párt politikájának megvalósításáért tevékenykedik. Mindemellett kérte: akár megvalósítható a jelölő és választási gyűléseken elhangzott javaslat, akár nem, kapjanak a választók választ. Dr. Zákonyi Ferenc a falusi tanácsokkal való együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet, majd javasolta, hogy a megyei tanács mellett idegenforgalmi, műemlék- és természetvédelmi állandó bizottságot hozzanak létre. Jampa Oktavian, a pápai járás választási tapasztalatairól szólt, majd javasolta, hogy azoknak, akik jól dolgoztak ugyan, most mégsem lettek tanácstagok, fejezze ki a népfront elismerését. Szűcs Mihály, Kasza László, Csigó Károly, Boross Lajos és Benke László megyebizottsági tagok felszólalásai után Nyisztor Imre, a népfront megyei titkára összefoglalta a vitát. A jelentés és a vita alapján megállapította többek között a népfront megyei bizottsága, hogy Veszprém megye területén az országgyűlési képviselők és tanácstagok választásáról szóló 1970. évi III. Törvényt az előírásoknak megfelelően, a kiadott útmutatók és munkatervek alapján, ütemterv szerint hajtották végre. Az MSZMP, a tanács, a HNF mellett a KISZ-bizottságok, a nőbizottságok és a különböző tömegszervezetek is eredményesen kapcsolódtak a választások előkészítésébe. Megyénk választópolgárai időben megismerték az új választási törvényben biztosított jogaikat és kötelességeiket, amit a sikeresen lebonyolított választások is dokumentálnak. Nagy figyelmet fordított a népfront arra, hogy a kimaradó tanácstagok helyébe újakat javasoljanak, oly módon, hogy a testületekben a nők és fiatalok aránya növekedjék, ugyanakkor a személyek kiválasztásakor az egyéni rátermettséget, a közéleti aktivitást is figyelembe vették. A népfront függetlenített apparátusa lelkesedéssel, és maradéktalanul teljesítette a rábízott feladatokat. A társadalmi munkások, aktívák szokatlanul nagy létszámmal vettek részt valamennyi választókerületben. Második napirendként elfogadta a megyei bizottság a népfrontestek 1971—72. évi tematikáját. Huszonegy „Kiváló Ifjúvezető” megyénkben Átadták az Úttörők Országos Elnökségének kitüntetéseit Tegnap délelőtt az úttörőszövetség negyedszázados jubileuma tiszteletére a megyei KISZ-bizottságon kitüntetéseket adtak át megyénk legkiválóbb ifjúvezetőinek. A fiatalokat Vasvári Csaba, a veszprémi járási KISZ- bizottság munkatársa üdvözölte és szólt az úttörőmozgalom történetéről, a jubileum jelentőségéről. Ezután a megyei KISZ-VB nevében Kovács Mihály, a veszprémi járási KISZ-bizottság titkára köszöntötte a „Kiváló ifjúvezetőket”. Beszédében — többek között — hangsúlyozta: a gimnáziumi és ipari tanulók társadalmi munkában, KISZ-megbizatásként végzik felelősségteljes munkájukat A fakulás mellett, szabad idejük egy részét áldozzák fel, hogy a mozgalomban tevékenykedni tudjanak Majd így folytatta: — Ti az úttörő naitások nevelői, oktatói is vagytok, s tudjuk, hogy lelkiismeretes helytállástok sok munkával, fáradsággal jár.- Úggy érezzük, lelkesen és kedvvel dolgoztok, s e munkátok, becsületes helytállástok elismerése a mostani kitüntetés. Kérjük ezután is hasonló szívvel, akarattal vegyetek részt az úttörőmozgalomban. Nagyon felelősségteljes szép feladatnak vagytok ti a felelősei, képviselői Ezután Kovács Mihály átadta az Úttörők Országos Elnökségének a kitüntetéseit Megyénkben 21 fiatal lány és fiú kapott „Kiváló ifjúvezető” kitüntetést: Benke Marianna (Ajka), Borbély György (Várpalota), Berczi Gabriella (Keszthely), Csizmadia Piroska (Balatonfűzfő) DrubiKatalin (Várpalota), Farkas György (Várpalota), Juresek Károly (Tapolca), Harkai Attila (Ajka), Hada Zsuzsanna (Keszthely), Kónicz Márta (Tapolca) Lovassa Mária (Veszprém). Nagy Zsuzsanna (Sümeg). Parragi Gyöngyi (Keszthely). Somlai Mária (Veszprém). Salaki Márta (Ajka). Somogyi Zita (Ajka). Szántó Ágnes (Zirc) Szász Éva (Veszprém). Szurics László (Ajka). Vándor Zsuzsanna (Veszprém). Varga Ibolya (Sümeg): A kedves, bensőséges ünnepély baráti beszélgetéssel, eszmecserével ért végett. Vakációzok a várbástyán... (Fotó: Borbás János) Befejeződött a SZÖVOSZ felügyelő bizottságának ülése A SZÖVOSZ felügyelő bizottsága tegnap Pápán folytatta munkáját. Dr. Csizmadia Ernő, egyetemi tanár, az MSZMP Központi Bizottsága gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetője tartott előadást „A felügyelő bizottság szerepe, működésének körülményei, feladatainak, tevékenységének fejlesztése a SZÖVOSZ-ban tömörült szövetkezetekben és szövetségekben” címmel. Az előadó részletesen szólt a szövetkezeti mozgalom népgazdaságunkban elfoglalt helyéről, szerepéről, elemezte az állam és a szövetkezeti mozgalom közötti kapcsolatok elvi kérdéseit. Szólt a felügyelő bizottságok munkájának fontosságáról, kiemelte a tagsági vezetés érvényesülésének jelentőségét. Végezetül Ürmös Izidor, a pápai ÁFÉSZ igazgatósági elnöke tájékoztatta a résztvevőket a szövetkezet munkájáról, legfontosabb feladataikról. A felügyelő bizottság ülése Nánási Lászlónak, az Elnöki Tanács tagjának, a SZÖVOSZ felügyelő bizottsága elnökének zárszavával ért véget. Nagy részénél bicssztatták el Lukács Györgyöt Csütörtökön a Mező Imre úti temetőben nagy részvéttel búcsúztatták el a 86 éves korában elhunyt Lukács Györgyöt, a Magyar Tanácsköztársaság volt népbiztosát, kétszeres Kossuth-díjas akadémikust. A munkásmozgalmi panteon területén a gyászolók sokasága állta körül a magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének, a kiváló marxista filozófusnak és esztétának vörös szemfedéllel borított, virágcsokrokkal és koszorúkkal övezett ravatalát. A gyászszertartáson a hozzátartozókon kívül részt vettek és a koporsó mellett díszőrséget álltak párt- és állami vezetők, tudományos és kulturális életünk ismert személyiségei, a különböző társadalmi szervezetek képviselői mellett a végső tiszteletadásra a munkásmozgalom sok régi harcosa, lerótták kegyeletüket az elhunyt egykori munkatársai, tanítványai, barátai és ismerősei, köztük számos külföldről érkezett tisztelője. A ravatalnál a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Tudományos Akadémia nevében Friss István, az MSZMP KB tagja, akadémikus búcsúzott Lukács Györgytől. Az elhunyt barátai nevében Déry Tibor író mondott búcsúszavakat. A gyászbeszédek elhangzása után a koporsót a panteon temetőjébe vitték s az Internacionálé hangjai mellett bocsátották a sírba, amelyet elborítottak a gyász és kegyelet virágai. A régmúlt és a jelen egymás közelében Cseszneken: nagy ablakos, redőnyös családi házak kísérik el a turistákat a várhoz vezető, meredek aszfaltúton. Az utóbbi években csaknem teljesen újjáépült a falu a közkedvelt fotótémát jelentő vár aljában. Képünkön: új utcasor Csesznek központjában. (Fotó: Vida András)