Napló, 1971. december (Veszprém, 27. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-04 / 286. szám

December 22-én kezdődik az iskolákban a téli szünet Az 1971—72-es oktatási év rendjéről szóló miniszteri utasítás értelmében az álta­lános és a középiskolákban a téli szünidő december 22-én kezdődik, s a szünet utáni el­ső tanítási nap 1972. január 10-e. A téli vakáció kezdetéig hátralevő időben az órákon általában ismétléssel foglal­koznak. A pedagógusok első­sorban azoktól a gyerekektől kérik számon az eddig vég­zett tananyagot, akik a tan­évkezdés óta eltelt időszak­ban társaikhoz képest gyen­gébben szerepeltek. Így te­hát ezeknek a diákoknak módjuk lesz javítani. A je­gyeket egyébként a szünet­ben sorra kerülő osztályozó értekezleten — a december 21-i helyzetnek megfelelően — zárják le és a szünet utáni első tanítási napon az ellen­őrzőkönyv útján hozzák a szülők tudomására. Az általános iskolai nap­közi otthonok a téli szünidő alatt is működnek, s vala­mennyi tanintézetben gon­doskodnak a gyerekek fel­ügyeletéről, a napközis he­lyiségek folyamatos fűtéséről. A napközisek az iskolában kapják meg a reggelit, az ebé­det és az uzsonnát Az oktatási intézmények­ben már javában készülnek a téli vakációra szóló prog­ramok. Ezek összeállításánál arra törekszenek, hogy a diá­kok minél hasznosabban tölthessék a csaknem há­romhetes „szabadságot" Csőtörés a veszprémi hatemeletesben Elázott a csemegeáruház raktára • Tegnap délben furcsa cso­bogásra lettek figyelmesek a veszprémi Kossuth Lajos Ut­cai hatemeletes ház lakói. A „senki földjéről”, a földszint és az első emelet közötti sze­relő szintről, forró víz zuho­gott a házban levő raktárak­ra és az utcára. Feltételezhe­tően csőtörés következtében több ezer liternyi forró víz szaladt szabadon, majd a fö­démet átáztatva zubogott a földszintre. Tizenkettő után pár perc­cel már hatalmas embertö­meg figyelte az eseményeket, s a forró víz okozta „gejzír­­fellegeket”. A helyszínre ér­kező tűzoltók pár perc alatt megtalálták a hiba és a me­leg víz „forrását”, és sikerült a meghibásodott vezetéket lezárniuk. A legnagyobb kár a Cse­mege Áruház raktárát érte, mert az ott raktározott csak­nem valamennyi külföldi ci­garetta, a karácsonyi csoko­ládé áruk, s a tegnapra ren­delt kenyér, péksütemény je­lentős rész® elázott, tönkre­ment A helyszíni becslések szerint az árukban keletke­zett kár­ több tízezer forintra tehető, de ugyanakkor, felté­telezhetően komoly építő­ipari munkára is szükség lesz a teljesen átázott mennyezet megerősítésére. Ugyancsak beázott a közeljövőben meg­nyitandó új KOMFORT ház­tartási bolt is, itt azonban szerencsére csupán a beázás okozott­­ épületkárt Megtartották a budapesti Állatkertben az újszülött oroszlánok névadó ünnepsé­gét. Képünkön: Kitti, Kiti, Kileon és Klerensz, az ün­nepeltek. (MTI Foto — Benko Imre felv. — KS) Szabadpiaci árak megyénk városaiban Tojás db 13* 1.9® 13® Burgonya kg S,S® 3,50 3,50 4,— 4,— 3,50 Vöröshagyma kg 5,— 7,— 7,— 7,— 5,— 5,— Fokhagyma kg 20,— IS,— IS,— 20,— 20,— 16,— Sárgarépa kg 5,— 4,— 5,— 4,— 5,— 5,— Fehérrépa kg 5,— 7,— 8,— 7,— 7,— 8,— Kelkáposzta kg 5,— 5,— 5,— 5,— 8,— 5,— Fejeskáposzta kg 4,— 4,— 4,— 4,— 8,— 4,— Alma kg 5,— 6,— 7,— 8,— 7,— Dió kg 12,— 12,— 13,— 14,— 12,— 13,— Mák kg 56,— — — — 60,— 60,— Ínőcsirke kg 30,— 30,— 34,— 28,— 30,— 26,— Gomba kg/csomó — 35,— — — 45,— 2,— sóska kg/csomó 2,— 3,-1­ 18,— 2,— 2,— 2,— Paraj kg/csomó 2,— 3,— 20,— 2,— 25,— 1,50 Zöldpaprika kg 10,— 8,— 12,— 12,— 16,— 12,— Tejföl liter 20,— 20,— 25,— 22,— 24,— 24,— Túró kg 20,— 20,— 16,— 18,— 24,— 20,— Karfiol kg 10,— 2­- 1,— 5,— 5,— 3,— Karalábé kg,­db 2,— 10,— 8,— 10,— 8,— 10,­Körte kg 7,- 7,- 6,- 7,— 7,- 6,­Szárazbab kg 16,— 14,— 13,— 14,— — 12,— Szőlői kg 14,— 16,— 15,— 15,— 20,— 15,— Savanyúkáposzta kg 8,— 8,— 8,— 8,— 10,— 8,— Gesztenye kg 20,— 20,— 22,- 20,— 34,— 22,— Sütőtők kg — — 1,50 — 2,50 2,— . & n s Atu Egys. 1­3 73 1 4 n * $ O. N _£[ CB Qi Ot fri «8 ' & tt v* « « «t fed fi, p s» „Mutatván­yos“ a Szabadság-hídon Leállt a forgalom Pénteken hajnalban, öt óra után néhány perccel a Sza­badság-híd budai hídfőjénél közlekedők meglehetősen rit­­k­a, mondhatni lélegzetelállí­tó­­ mutatványnak lehettek szemtanúi — de nem sokáig. Egy férfi S. O. S. hívására ugyanis azonnal a helyszín­re siettek a tűzoltók, s a mentők. Mint kiderült, egy fiatalember, név szerint. Gu­lyás Béla 31 éves budapesti lakos ittas állapotban felmá­szott a hídra, s ingadozó léptekkel egyenesen a turul­madár felé tartott. Úticélját nem tudta elérni, mert a tűz­oltók mintegy 20 méternyi magasból tolólétrával lehoz­ták. Gulyás Bélát a Korá­nyi kórházba szállították. A „mutatványos” a BKV dolgozóinak is munkát adott, a hídon áthaladó villamoso­kat le kellett állítani, a ve­zetékeket áramtalanítani kellett. Ez idő alatt több vil­lamos — a 9-es, a 18-as, a 19-es, a 47-es, a 49-es, a 63-as és a 68-as­­, valamint a 1-es autóbusz nem, illetve elterelt útvonalon közlekedett. Az it­teni forgalom hat órától is­mét megindult Tizenkét gépkocsit nyerek a megyében A legutóbbi gépkocsi-nye­­reménybetétkönyvek sorsolá­sa alkalmával 12 személy­­gépkocsit nyertek megyénk­ben. Ebből Veszprémnek és környékének 4, Keszthelynek 3, Ajkának 2, Zircnek, Bala­­tonfürednek és Várpalotának egy-egy autó jutott Érdekes­ség hogy az augusztusi sor­soláson a 18-as sorozatszámú 537—046-os betétkönyv tu­lajdonosa egy Wartburg de Luxe személygépkocsit nyert, amiért még nem jelentkezett December 4 Szombat A NAP KEL T.11 — NYUG­SZIK 15.54 ÓRAKOR. A HOLD KEL 17.52 — NYUG­SZIK 9.37 Órakor, Borbála BORBÁLA eredete az ősi gö­rög világba nyúlik vissza. Nem is személynév volt eredetileg, hanem ezzel a szóval illették az idegen rabszolganőket; a „barbaros” jelentése: idegen, barbár nő volt. Maga a szó onnan ered, hogy a görögök csak saját nyelvüket érezték emberi nyelvnek, más népek beszéde érthetetlen makogás­­nak tűnt számukra és ezt a „bar-bar” hangutánzó szóval jelölték. Előnevét, a ,,Barbá­ré’ ’-t aztán éppen az ilyen tár­sadalmi értelmezése miatt a korai keresztények szívesen vették fel. Boriska, Borcsa, Bo­­rika becenevei révén magyaros a kicsengése.­­ Hatvanöt évvel ezelőtt, 908. december 4-én született Rózsa Ferenc, a kommunista mozga­lom mártírja, az Illegális Sza­bad Nép első szerkesztője. Apja hídépítő mérnök volt,­­ mindhárom gyermeke — Ri­­chárd, Ferenc és Irén — kom­munista lett. Ferenc 1921-ben, érettségije után Németország­ban folytatta tanulmányait, ahol 1931-ben építészmérnöki oklevelet szerzett. Rózsa Richárd az illegális kom­­munista pártba 1932 nya­rn vonta be öccsét, aki 1935 végén tagja lett a KIMSZ kerületi bizottságának, 1939-ben Párizs­ba utazott, a KMP ott tartóz­kodó vezetőihez. A tőlük ka­pott utasítások alapján három­tagú irányító szervezet jött lét­re a hazai kommunista moz­galom vezetésére, Rózsa Fe­renc, Gács László és Kenéz István részvételével. 1941-ben tagja lett a KMP Köz­ponti Bizottságának. Részt vett a Népszava híres, 1941-es ka­rácsonyi számának előkészíté­sében, az illegális kommunista párt­nyomda és a Szabad Nép című kommunista újság meg­teremtésében; ennek ő lett el­ső szerkesztője. A Szabad Nép megjelenése 1942 februárjában rendkívüli hatással volt a kommunistákra és a szimpati­zánsokra, de a horthysta ren­dőrhatóságokra is. 1942 május­­júniusában nagyszabású hadjá­ratot indítottak a kommunis­ták, az antifasiszták ellen, s 1942. június 1-én — tízévi il­legális munka után — sikerült kelepcébe csalniok Rózsa Fe­rencet is. Kegyetlenül megkí­nozták, ő azonban nem vallott. Hű maradt ahhoz az utasítás­hoz, amelyet az illegális Sza­bad Népben adott a pártmun­kásoknak : „... ha vallatnak, inkább vállald a halált, mint­hogy áruló legyél...és ő a halált választotta. A KORSZERŰSÍTETT MAVAUT MEGÁLLÓT Devecserben a napokban adják át rendeltetésének. A várótermek téliesítésére több mint 250 ezer­ forintot fordított a községi tanács. (Cs. J.) PORTÁLA MIOTTAK DEVECSERBEN a Gábor Áron utcát. Erre a célra 530 ezer forintot biz­tosított a községi tanács. (Cs. J.) SZELLEMI VETÉLKEDŐT RENDEZETT a Szigeti József Faárugyár klubjában a vállalat kultúr­­bizottsága december 2-án. A versenyzők — hat csapat, 18 dolgozó — szóban és írás­ban adtak választ a szak­szervezet feladataival, a munkásvédelemmel, a IV ötéves terv célkitűzéseivel és az 1970/71-es év sport­­eseményeivel kapcsolatos kérdésé­re. Az első helye­zést és azzal járó hatszáz forintos vásárlási utalványt a Komszomol üzem csapata szerezte meg, melynek tag­jai Mer­hala Imre, Lenner István és Weisz Béla voltak. LOPOTT KULCCSAL BETÖRT egy keszthelyi lakásba és ellopott 3500 forintot Ró­zsi­cs János csertői lakos. A betörőt a rendőrség őrizet­be vette és megindította el­len® a bűnvádi eljárást. MEGFÉL­EMLÍTÉS — Mielőtt megmérkőznénk, olvassa el a rólam írt kri­tikákat!... (A Weltwoche-bő!) A rádió és televíziók mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8,18: Lányok, asszonyok 9,25: Moldován Stefá­nia és Szalma Fe­renc énekel 10,05: Szabó Pál hősei között (ism.) 11,00: Zenekari muzsika 12,30: Jegyzői 12,40: Melódiakoktél 13,52: Sebestyén Mihály színészanekdotái 14,02: Kóruspódium 14,10: Hétvégi külpoliti­kai figyelő 14,25: Új Zenei Újság 15,05: Kis magyar néprajz 15,10: Csak fiataloknak! 16,00: 168 óra ... Fele­lős szerkesztős Ipper Pál 17,28: Az ifjúsági rádió­­játék-szemle: Le­­fe­l a hegyről (ism.) 18,22: Lemezmúzeum 22,20: Táncoljunk 1­0,10: Melódiakoktél PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Kamarazene 9,00: Külpolitikai fi­gyelő (ism.) 9,15: Az elpusztíthatat­lan Molly Brown. Részletek Wilson zenés játékéból 10,00: A zent a hullám­hosszán 11,50: „Jelképek erdején át** (ism.) 12,00. ..Hires decs!­hegy alatt** II. rész (ism.) 12,15: Zenekari muzsika 13,03: Szombattól— hétfőig . .. 13,33: Len­gyel katonák dalai 14,00: Közvetítés Szófiá­ból a Bulgária— Franciaország ES labdarúgó mér­­kőzésről 14,20: Napraforgó 15,00: Közvetítés a Pécs —MTK bajnoki labdarúgó mér­kőzésről 15,20: Orvosok a mikro­fon előtt (ism.) 15,25: Falvakban, mezőkön . „ „ 16,05: Bach: Das Wohl­­temperierte Kla­vier. III. rész 17,13: A Rádió Hangmú­­zeumából 17,19: A hét műsorából 18,10: Jelentés az FTC— Komló bajnoki labdarúgó mérkő­zésről 18,30: Nótacsokor 19,12: Új könyvek (ism.) 19,15: Holnap közvetít­jük ... 19,35: A sámánok nyo­mában 20,28: Wagner: Parsifal. Háromfelvonásos zenedráma II—III. felvonás 23,15: Századunk mes­terműveiből URH 16,05: Dzsessz Svédor­szágból. V. rész 16,45: Ötórai tea 18,10: Hanglemez­­parádé 19 00: Szabó Ferencs Emlékeztető. Szimfónia 19,40: Flena Suliotis énekel 20,21: A Magyar Rádió és Televízió ének­kara Kodály-mű­­veket énekel 20,59: Händel: Hat con­certo grosso 21»és Kamarazene POZSONYI TV 8,30: Postaláda 9,30: Lányok-fiúk magazinja 10,20: Apuka 10,25: Tv-híradó 11,00: Orosz nyelvklub 11,30: Francia nyelv­lecke 14,30: Teremkerékpár labdarúgó mérkő­zés 16,00: Zenés műsor 16,55: Hírek 17,00: Övön aluli ütés. Ernest Stric sév­­játéka 17,45: A tél varázsai. Zenés tánckép Leningrádból 18,15: A világ a filmob­­jektívon keresztül 19,00: Tv-híradó 19,25: Időszerű nemzet­közi kérdések 19,50: Egy év természe­tünkben 20,10: Népdalok 21,10: Miroslav StceMir tv-játéka 22 05: Tv-híradó 13,15: Szemet szemért ZÁGRÁBI TV 14,30: Diplomások 15,20: Falu, parasztok nélkül 16,00: Komolyzene 16,30: Olimpia—Zadar kosárlabda mér­kőzés 18,35: Európa öröme 18,50: Kis sláger. Gyer­mekadás 19,10: Karaván 20,35: Szórakoztató zenei műsor 21,35: Pokol a városban. Olasz játékfilm GRAZI TV 15,45: Jazz Universal. 5. rész 16,30: Kicsinyek műsora 17,30: Kisfilm: óh, ezek az ikrek! 18,00: Heti magazin 18,20: Jó éjszakát, gyerekek 18,50: Szombati jó estét! 19,30: Tv-híradó 20,06: Sporthírek 20,15: A kés. 3. rész 21,30: Sporthírek 22,00: Tv-híradó 22,15: Vörös haj­ú cse­­rész ajkak« Film A MAGYAR TELEVÍZIÓ MŰSORA 9,00: Hans Beimler bajtárs. HI. rész (ism.) 10,45: Változatok egy jól ismert témára. Bolgár zenés film (ism.) 13,25: Telesport: Bulgária—Franciaország Európa- bajnoki labdarúgó mérkőzés közvetítése 15,20: Bonanza. Amerikai film 16,10: Tv Operakalauz: Verdi — Traviata 16,35: Irodalmi Képeskönyv: I. Grekova — Hölgy­fodrász (ism.) 17,45: Monitor, őskor a XX. században. I. rész 18,15: Hírek 18,25: „Együgyű ének**. József Attila Ifjúkor! verseiből 18,45: Hős városok* Szevasztopol. Dokumentumfilm 18,55: Bemutatjuk . Portréfilm egy pedagógus házaspárról 19,15: Cicavízió . . . 19,30: Tv-híradó 20,00: Köztünk maradjon 2 20,05: örökzöld dallamok 20,55: Háború és béke. IV. rész: Pierre Bezuhov 22:30, Tv-híradó, 2. kiadás dőjárás nenfi­khMi R­eggel párás, ködös idő Időjárási tájékoztató és elő­rejelzés Veszprém megye területére december 1-éa reggelig s Lassan a végére érünk idé­nak a több nap óta tartó egyhangú időjárásnak, me­lyet a Földközi-tenger (el® áramló nedves, de egyben enyhe légtömegek alakítot­tak ki Veszprém megyében is. Az idő, fnként a hajnali , a reggeli órákban még pá­rás, ködös lesz, de napköz­ben javulást jelent a felhő­zet időnkénti felszakadozá­­sa. Időnként a szakadozó fel­hőzet, már csak elszórtan fellépő kisebb eső. Hajnal­ban és reggel párás, ködös idő. Mérsékelt keleti-észak­keleti szél. A hőmérséklet napközben kevéssel 5 f ok (országosan 2—7), a vasár­nap hajnali legalacsonyabb hőmérséklet nulla (orszá­gosan —2 +3) f ok közelé­ben. Maáhr Jen* C VITAMIN TABLETTÁT kapnak minden ideget a karmacsi óvodások és álta­­lános iskolások, a még egy­re terjedő A 2-es influenza vírus ellen. A szervezett vi­tami­nos védekezést dr Hu­­bay Béla karmacsi körzeti orvos javsolta, a C-vitamin tablettáik megvásárlásához szükséges pénzt a szülői, munkaközösség biztosította. "A 4 lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Dunaújvárosban megtartott 49. heti lottósorsoláson a kö­vetkező számokat húzták ki: 15. 25, 40, 51, 60 Dec. 4., szombat Veszprém „F" Bakony—Videoton, este 6 óra A HELYSÉG KALAPÁCSA Dec. 4., szombat Inota, es­te 7 óra. KÜLÖNLEGES VILÁGNAP Dec. 5., vasárnap Veszprém „Balassi” ifj. bérlet, este 6 óra A HELYSÉG KALAPÁCSA Dec. 5., vasárnap Keszt­hely ,IA” bérlet, este 7 óra KÜLÖNLEGES VILÁGNAP A Fülei Búzakalász MTSZ FŐAGRONÓMUSI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE felsőfokú végzettségű, legalább ötéves nagyüze­mi gyakorlattal rendelke­ző szakembert keres 1972. jan. 1-i belépéssel. Je­lentkezni lehet a tsz elnö­kénél írásban, vagy sze­mélyesen. (5131

Next