Napló, 1973. április (Veszprém, 29. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-01 / 77. szám

2 Thieu Amerikába látogatóit A Saigon­ bábelnök újabb segélyeket kér Nixontól Thieu dél-vietnami elnök szombaton Saigonból elindult az Egyesült Államokba. El­utazása előtt a repülőtéren tett rövid nyilatkozatában kijelentette, hogy szeretne személyesen is köszönetet mondani Nixon elnökön ke­resztül az Egyesült Államok­nak „azokért a nemes áldo­zatokért, amelyeket az ame­rikai fegyveres erők hoztak Vietnamban.” 1958 óta, amikor Ngo Dinh Diem saigoni diktátor járt az Egyesült Államokban, Thieu az első dél-vietnami elnök, aki Washingtonba látogat. Saigoni amerikai források ér­tékelése szerint a Nixon el­nökkel hétfőn és kedden folytatandó tárgyalásokon Thieu milliárd dolláros nagy­­ságrendű amerikai segélyért folyamodik, hogy rendszerét hatalmon tarthassa. Az Egyesült Államok után Thieu Olaszországba, Ang­liába, Dél-Koreába és Taj­vanra is­ ellátogat. Quang Hoa tábornok leleplező nyilatkozata Szombaton Saigonból ha­zautazott Hanoiba Le Quang Hoa tábornok, a március 28-án feloszlatott négyoldalú katonai vegyesbizottság VDK-tagoszatának vezetője. Elutazása előtt írásos nyilat­kozatot juttatott el a nem­zetközi sajtó képviselőihez. Ebben azzal vádolta az Egye­sült Államokat és a saigoni rezsimet, hogy szándékosan megsérti és szisztematiku­san szabotálja a párizsi meg­állapodás legfontosabb cik­kelyeit, nevezetesen a tűz­szünetre, a demokratikus szabadságjogokra, a nemzeti megbékélésre és a polgári foglyok szabadonbocsátására vonatkozó rendelkezéseket. A tábornok hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok támogatja Saigont a tűzszü­net szabotálásában, más for­mákban folytatja dél-vietna­mi katonai elkötelezettségé­nek érvényesítését és polgári személyeknek álcázott kato­nai személyzettel továbbra is segítséget nyújt a saigoni hadseregnek. Le Quang Hoa befejezésül ünnepélyesen megerősítette a VDK kormányának azt a szilárd álláspontját, hogy szigorúan tartja és komolyan végrehajtja a békemegálla­­podást és ugyanezt követeli az Egyesült Államok kormá­nyától és a saigoni rend­szertől. Árleszállítás Csehszlovákiában Április elsejétől Csehszlo­vákiában leszállítják a mű­anyagfehérnemű, a mű­anyagból készült női haris­nyák és harisnyanadrágok, a­­magasszárú cipők, a­­ mű­anyagfüggönyök, valamint néhány iparcikk, többek kö­zött a karcsúsító gépek és hűtőszekrények árát. Az ár­­leszállítás évi félmilliárd ko­rona megtakarítást jelent a lakosság számára. A 120 literes Calex de Luxe hűtőszekrény árát az eddigi 3150 koronáról 2850 koronára, a T 011 típusú mixergépet 485-ről 420 koro­nára, az Angelika női haris­nyanadrágét 42-ről 34 koro­nára és a Texima műanyag­függöny 1 négyzetméterének árát 62 koronáról 44 koro­nára csökkentik. Két tapasztalt kínai diplomata a washingtoni összekötő iroda élén Huang Csen és Han Hszu személyében Kína két ta­pasztalt, egymást kölcsönö­sen kiegészítő diplomatát ál­­lított a washingtoni összekötő iroda élére, amely pekingi megfigyelők szerint nevétől eltekintve minden tekintet­ben egy nagykövetség funk­cióit fogja ellátni az ame­rikai fővárosban, akárcsak az amerikai összekötő iroda Pe­­kingben. Huang Csen, aki 1964-től, a Kína és Franciaország kö­zött diplomáciai kapcsolatok felvételétől kezdve (bár a „kulturális forradalom” ide­jén őt is hazahívták) Kína párizsi nagykövete volt, egyi­ke a Kínai Népköztársaság legrutinosabb és legtekinté­lyesebb diplomatáinak. A népi felszabadító hadse­reg egykori tábornoka a fel­szabadulásitól kezdve vezető diplomáciai posztot töltött be, nagykövet volt Magyarorszá­gon és Indonéziában, számos fontos delegációban vett részt. Han Hszu eddig a külügy­minisztérium protokoll osz­tályának vezetőjeként, a kül­földi diplomaták első számú pekingi ismerőse volt, kitű­nően beszél angolul. Az első amerikai csoport különben a jövő héten érke­zik Pekingbe, hogy előké­szítse az összekötő iroda má­jus elsejei megnyitását. A kínai előkészítő csoport in­dulását szintén egy-két hé­ten belül várják. Az új francia nemzetgyűlés hétfőn tartja első ülését A márciusban megválasz­tott új francia nemzetgyűlés hétfőn, április 2-án tartja el­ső ülését. Az első napirendi pont a nemzetgyűlés új el­nökének megválasztása lesz. A baloldali pártok közös je­löltje erre a tisztre Pierre Mauroy szocialista képvise­lő. A kormánykoalíció párt­jai is közölték, hogy közös jelöltet fognak támogatni, nevet azonban még nem hoztak nyilvánosságra. A kommunista képviselő­­csoport pénteken tartotta alakuló ülését, s elnökévé is­mét Robert Ballanger-t vá­lasztotta meg. Az ülésen Georges Marchais, az FKP főtitkára hangsúlyozta, hogy a kommunista képviselőcso­port nemcsak számszerűleg erősödött (az eddigi 34 kép­viselő helyett most már 73 foglal helyet a nemzetgyűlé­si padsorokban), hanem fon­tossága is lényegesen meg­növekedett a választások után előállott új politikai helyzetben. A közös program alapján szövetkezett pártok — az FKP, a szocialista párt és a baloldali radikálisok — a hét folyamán elhatározták, hogy továbbra is szorosan együtt­működnek a nemzetgyűlés­ben, a pártközi összekötő bi­zottság tovább folytatja te­vékenységét, s parlamenti csoportjaik is állandó össze­kötő bizottságot alakítanak. — NAPLÓ — 1973. április 1. vasárnap VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Szadat átalakította az egyiptomi kormányt, maga vette át a kormányfői tisztet is — Nimeri szudáni elnök tárgya­lásai Londonban KEDD: Megalakult az új chilei kormány — Medici olasz külügymi­niszter Jeruzsálemben Golda Meirrel tárgyalt SZERDA: Nixon amerikai látogatásra hívta meg Tanaka japán mi­niszterelnököt — Lemondott a francia kormány — Kreisky osztrák kancellár Budapestre érkezett CSÜTÖRTÖK: Nyilvánosságra hozták, hogy Brezsnyev moszkvai látogatásra hívta meg Tanaka japán miniszterelnököt — Szabadon bocsátották az utolsó amerikai hadifoglyot, távozott Vietnamból az utolsó amerikai katona — Nixon beszéde PÉNTEK: Le Celle-Saint-Cloud-ban újabb eredménytelen tárgya­lás a két dél-vietnami kormány képviselői között — Pá­rizsban a Renault-művekben sztrájk robbant ki SZOMBAT: Thieu saigoni elnök az Egyesült Államokba utazott — — Echeverria mexikói elnök Kanadában tárgyal így látta a hetet hírmagyarázónk, Pálfy József: Eredménytelen tárgyalások Párizs mellett , L­a cella-saint CLOUD KASTÉLYA Párizstól nyugatra, a Saint-Cloud-i erdőben nem tartozik a háromcsillagos ide­genforgalmi látványosságok közé. Történelmi nevezetes­sége is csak az utóbbi ne­gyedszázadban alakul,­ ami­kor hol a NATO-nagyságok ott tartózkodása miatt, hol egyes nemzetközi tárgyalások színhelyeként tűnt fel a kas­tély neve a krónikák­ban. Most a francia kormány itt adott otthont a két dél­vietnami fél tárgyalásainak. Amelyek — s ez nem meg­lepő! — egyelőre eredmény­telenek. A saigoni rezsim küldöttsége a magáét hajto­gatja „az északi csapatok ki­vonásáról”, az ideiglenes for­radalmi kormány képviselője hiába emlékeztet újra meg újra arra, hogy a párizsi bé­kemegállapodás értelmében itt Dél-Vietnam politikai jö­vőjéről kellene tárgyalniok. Saigon pillanatnyi vezetői láthatólag időt akarnak nyer­ni, — aki időt nyer, életet nyer... Thieu végre útnak indul­hatott, elutazhatik Washing­tonba, hogy Nixon elnöktől további támogatást kérjen. E nélkül Thieu elveszett... Persze az Egyesült Államok elnökében — legalábbis egy ideig — lesz hajlandóság a saigoni szövetséges segítésé­re. Az a „szózat”, amelyet „a béke első napján” a Fehér Ház ura valamennyi ameri­kai rádió- és tévéállomás műsorában elmondott, sok­sok békeszólam mellett né­hány figyelmeztető monda­tot is tartalmazott. Az ame­rikai politika ismerői arra következtettek ebből, hogy Nixon valamilyen jogi alapot teremt máris arra az esetre, ha egyszer újra beavatkozás­ra szánná el magát Vietnam­ban. Az indokínai félszigeten komolyabb csatározások már csak Kambodzsában folynak. Az amerikai légierő folytatja a kambodzsai népi erők állá­sainak bombázását, bármeny­nyire is tiltakozik ez ellen a washingtoni kongresszus te­kintélyes része. Nixon emlí­tett „szózatában” továbbra is igazolni igyekezett a kam­bodzsai terrorbombázásokat. Viszont Kissinger — megint csak ő! — politikusok kisebb csoportja előtt bizalmasan kijelentette, nincs sok hátra a kambodzsai tűzszünetig. Hol lennének a tűzszüneti tárgyalások? Ezeket is Pá­rizsban rendeznék meg? Ha Párizsnál tartunk, em­lítést érdemel, hogy Francia­­országban ismét jelentkezik a szociális nyugtalanság. A március elején lezajlott vá­lasztások előtt a békeharc a politikai küzdelmeknek adta át a teret, most visszaigényli a terepet a szakszervezeti mozgalom. Az első sztrájk a Renault Művekben robbant ki. A Renault a francia dol­gozóknak mindenkor utat mutat, követésre méltó pél­dát szolgáltat. A betanított munkások bérének, munka­­körülményeinek­­ a vitája a sztrájk célja, s következtet­ni lehet ebből, hogy a francia békeharcnak ez lesz a köz­ponti témája. E munkások között sok az úgynevezett vendégmunkás, sok a színes­­bőrű is. (E sorok írója 1961- ben, 1965-ben, 1968-ban járt a Renault telepein, minden alkalommal több és több kül­földi munkással találkozott...) A francia szakszervezetek egész Nyugat-Európára szóló példának szánják a mostani akciót: az afrikai, arab, por­tugál, spanyol, délolasz, ju­goszláv, görög török vendég­­munkásokat keményebben sújtja a kizsákmányolás. .A Renault falai között most a proletár nemzetköziség je­gyében indult meg a harc. A francia kormány lemon­dott a héten. Ez csak forma­ság tulajdonképpen, de jelen esetben mód nyílik egyes mi­niszteri tárcák új elosztására is. A választások tanulságait érvényesítheti Pompidou el­nök. Igaz, a miniszterelnöki poszton­­meghagyta Pierre Messmer eddigi kormányfőt, de számos fontos miniszteri széknek új gazdája lesz. Kormányátalakítás volt a héten Egyiptomban és a déli félteke másik végében, Chi­lében is. Szadat döntése ta­lált nagyobb­­ visszhangra a világsajtóban: az egyiptomi elnök egyben átvette a mi­niszterelnöki teendőket is. A chilei új kormány ösz­­szetétele szintén jelzéssel szolgálhat a helyzet alakul­­­­sára. Dr. Allende elnök már nem tart igényt a három tá­bornok miniszteri szolgála­tára, amire pedig nagyon is szükség volt a múlt év őszé­­­nek viharos napjaiban. A reakció heves támadásai, a sorozatos tüntetések, a fegy­veres merényletek láttán be kellett vonni a kabinetbe például Prats tábornokot, a vezérkar főnökét. (ő kapta a belügyminiszteri tárcát, s ezzel együtt a köztársasági elnök helyettesítésének jo­gát is!) Most a tábornokok kivonulnak a kormányból, ami egyrészt a chilei Népi Egység­kormány helyzetének megszilárdulására vall, más­részt azt bizonyítja, hogy a hadsereg valóban teljesen lo­jális, azaz fegyelmezetten en­gedelmeskedik a polgári ha­talomnak. E­zen a héten sok SZÓ ESETT készülő utazásokról, meghí­vásokról. Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára levelet intézett Tanaka japán mi­niszterelnökhöz és meghívta moszkvai látogatásra, de még a levél tartalmának nyilvánosságra hozatala előtt közölték Tokióban, hogy Tanakát Nixon elnök is meghívta. Bonnban pedig kormánykörökben tudni vé­lik, hogy május közepén sor kerül Brezsnyev NSZK-beli látogatására is. Utoljára, de nem utolsó­sorban, számunkra jelentős esemény volt dr. Bruno Kreisky osztrák kancellár magyarországi látogatása. A szívélyes légkörben lezajlott tárgyalások után a közös közlemény is megerősíti ha­zánk és Ausztria további együttműködésére vonatkozó elképzeléseit.­­ Pénteken elutazott hazánkból dr. Bruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja és kísérete. Képünkön: Fork Jenő (balról), a Minisztertanács elnöke búcsúzik dr. Bruno Kreisky-től a Keleti pályaudvaron Elhagyták Dél-Vietnamot az utolsó amerikai egységek. Ké­pünkön: az amerikai katonák egy csoportja repülőgépre száll Saigonban Az amerikai bombázások tönkretették a VDR elektromos há­lózatának 75 százalékát. Ezekben a hetekben teljes erővel fo­lyik a távvezeték hálózat helyreállítása. Képünkön: új transz­formátor-állomást szerelnek Viet Tri ipari centrumban Ezen a héten tették le a hivatali esküjüket az új egyiptomi kormány tagjai. Képünkön: Abdel Kader Hatem miniszter­elnök-helyettes eskütétele Szadat elnök (középen) és Husz­­szein El-Safei alelnök (jobbról) előtt. (A Napló képtávírója)

Next