Napló, 1973. május (Veszprém, 29. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-29 / 123. szám

2 — NAPLÓ — 1973. május 29. kedd Moszkvában Gromikoval tárgyalt El-Zaijat egyiptomi külügy­miniszter**""* Helyreálltak a diplomáciai kapcsolatok Kuba és Argentína között HARMADIK NAPJA Moszkvában tartózkodik és Gro­­mikóval, szovjet kollégájával tárgyal El-Zajjat egyiptomi külügyminiszter. Más helyen és szinteken — így például Addisz-Abebában Szadat és Waldheim ENSZ-főtitkár között — is folytak az utóbbi időkben megbeszélések a közel-keleti válságról. A moszkvai tanácskozások nyilvánvalóan azt is szolgál­ják hogy a két fél, akit a két esztendővel ezelőtt aláírt szovjet—egyiptomi barátsági és együttműködési szerződés köt össze, egyeztesse nézeteit és fellépését a közel-keleti ügyekben. Ez annál is inkább időszerű, mert az ENSZ Biz­tonsági Tanácsában a jövő héten lesz vita, amelynek célja, hogy újabb kísérletet tegyenek a problémakörnek a holt­pontról való elmozdítására. Sajnos az előjelek továbbra sem nagyon biztatóak. Iz­rael semmibe veszi a Biztonsági Tanács határozatát, s — washingtoni jóváhagyással — hallani sem akar a politikai rendezésről, a megszálló csapatoknak arab területről való visszavonásáról. Egyiptom ugyanakkor rugalmas álláspontot foglal el, s mint Szadat elnök éppen a minap hangsúlyozta egy inter­júban: „Hajlandók vagyunk elfogadni minden olyan békés rendezést,­ amely az igazságon alapul”. Ez sok mindenre kiterjedhet csak éppen a közvetlen egyiptomi—izraeli tár­gyalásokra nem, mert hiszen — mint ugyancsak az egyip­tomi elnök magyarázta, — az izraeli megszállás körülményei között, „ez nem tárgyalás lenne, hanem kapituláció” Szadat utalása egybevág Walter Scheel NSZK-külügy­­miniszter értékelésével. Scheel a hét végén tért haza közel­­keleti útjáról, amelynek során Szadattal is tárgyalt. Nyilat­kozatában tulajdonképpen dicsérte az arab oldal rugalmas­ságát és ezzel közvetve Izrael merevségét rosszallta. Mindez arra vall, hogy ha fokozatosan is, de Izrael el­szigetelődik agressziós álláspontjával, s ingerültséget vált ki azokban a vele eddig rokonszenvező körökben is amelyek politikáját mindinkább korszerűtlenül konoknak ítélik a nemzetközi enyhülés általános áramlata idején. vétlen tárgyalásokba bocsát­kozzék a Szihanuk vezette kambodzsai királyi nemzeti egységkormánnyal. Campora elnök bejelentése Kuba és Argentína között helyreálltak a diplomáciai kapcsolatok. A hírt Hector­o Campora, a pénteken beik­­­­tatott új argentin elnök je­lentette be hétfőn Osvaldo Corticos kubai elnök jelen­létében, aki a beiktatás al­kalmából tartózkodik Buenos Airesben. Argentína a tizedik latin­amerikai ország, amely dip­lomáciai kapcsolatot tart fenn Kubával. Folytatódtak a csehszlovák — nyugatnémet tárgyalások Hétfőn délelőtt a szövetsé­gi fővárosban folytatódtak a csehszlovák—nyugatnémet hivatalos tárgyalások. A két küldöttséget Paul Frank nyu­gatnémet külügyi államtitkár illetve Jiri Götz csehszlovák külügyminiszter-helyettes ve­zeti. A fellázadt görög hadihajó parancsnokának nyilatkozata Nikolasz pappasz, a „Ve­­losz” nevű görög torpedó­romboló volt parancsnoka, aki 6 tiszttársával és a le­génység 24 tagjával együtt szombaton politikai mene­dékjogot kapott Olaszország­ban, miután hajójával ki­vált egy N­ATO-hadgyakor­­latból és fellázadt az athéni katonai kormány ellen, va­sárnap sajtóértekezleten is­mertette cselekedetük indí­tékait. „Amit tettünk, azért tettük, hogy megmutassuk a világ közvéleményének, mi­lyen gyenge alapokra tá­maszkodik a katonai rend­szer uralma Görögország­ban” — jelentette ki Pap­pasz. „A diktatúra megfosztotta minden szabadságától az or­szágot. Hazugság, hogy a fegyveres erők támogatnák a diktatúrát’’ — mondotta a továbbiakban. „Mi vala­mennyien hivatásos katonák vagyunk, nem tartozunk egyetlen politikai párthoz sem, de hűséget esküdtünk a hazának, az alkotmány­nak, a törvényeknek és hí­vek akarunk maradni ehhez az eskühöz.” Pappasz el­mondta, hogy a haditenge­részetnél a tisztek többsége elítéli a diktatúrát és szem­beszáll a katonai kormány­nyal. Ezekben a napokban tömeges letartóztatások tör­téntek a tisztikarban. A le­tartóztatottakat a katonai rendőrség kínozza, vallatja. A légierő tisztjeinek többsé­ge szintén ellenzi a katonai diktatúrát — fűzte hozzá Pappasz. A 31 görög tengerészt az olasz hatóságok egyelőre menekülttáborban akarják elhelyezni. Az athéni kor­mány kiadatásukat kérte, erre azonban nem fog sor kerülni. Dr. Bíró József­­ Norvégiába utazott Dr. Biró József külkeres­kedelmi miniszter, Hallvard Eika kereskedelmi és hajózá­si miniszter meghívására hét­főn a Noi Vágtába­ utazott. Kül­kereskedelmi miniszterünk néhány napos látogatása so­rán vendéglátójával, vala­mint Ola Skjak Braek ipar­ügyi miniszterrel megvitatja a két ország gazdasági kap­­csol­ait,.érintő ,. kérdéseket. MesLátogat e y bejjány ipari üzemet és talantozik a legna­gyobb norvég kereskedelmi és ipari vállalatok vezetőivel.­ Munkában a Skylab legénysége A Skylab űrlaboratórium három asztronautája vasár­nap a késő éjszakai órákban tért nyugovóra. A délutáni és az esti órákban az űrlabora­tórium berendezéseit készítet­ték elő a remélhetőleg ha­marosan beinduló tudomá­nyos munkára. A Skylab munkatermének belső hő­mérséklete — a korábban ki­feszített „napernyőnek” kö­szönhetően — folyamatosan csökken. Már „csak” 38 Cel­sius fok körül van. A több órás munka szokatlan meleg­ben az űrhajósokat annyira kimerítette, hogy a vasárnap estére tervezett „űrsajtóérte­kezletet” hétfő estére halasz­­tották. További problémát jelent, hogy az űrlaboratórium ener­giaellátó rendszere az indí­táskor beszorult „szélmalom­­szárny” miatt csak fél telje­sítménnyel működik. Az űr­hajósok felajánlották a föl­di ellenőrző központnak, hogy esetleg űrsétát hajtanak végre, s így próbálják kisza­badítani a napenergia fel­­használását biztosító beren­dezést. Ajánlatukról egyelő­re még nem döntöttek, az ellenőrző központ azt sem tartja lehetetlennek, hogy a programot a rendelkezésre álló energiával is végre tud­ják hajtani. Hétfőn közép-európai idő szerint 13:00 órakor ébredtek a Skylab űrlaboratórium munkatársai, akik egyelőre még az Apollo-űrhajóban töltötték a pihenési idősza­kot. Délután folytatják az űr­laboratórium berendezései­nek ellenőrzését és Kerwin, a csoport orvostagja vérnyo­másvizsgálatokat végzett ön­magán és társain. Az esti órákban az űrha­jósok egyenes adásban űrsaj­­tóértekezletet tartanak. Borisz Volinov szovjet űrhajóst hétfőn a Magyar Népköz­­társaság Zászlórendjének gyémántokkal ékesített I. fokoza­tával tüntették ki. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke átnyújtja a magas kitüntetést. (A Napló képtávírója) El-Zajjat a szovjet fővárosban A hivatalos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodó Mohammed Hasszán El-Zaj­jat egyiptomi külügyminisz­ter hétfőn megbeszéléseket folytatott Andrej Gromiko­­val, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió külügyminiszte­rével. A meleg, baráti légkörben lezajlott találkozón a két mi­niszter véleményt cserélt a kölcsönös érdeklődésre szá­­mottartó időszerű nemzetkö­zi kérdésekről. Különös fi­gyelmet szenteltek a közel­­keleti helyzet megvizsgálásá­nak, tekintettel a Biztonsági Tanácsnak a közel-keleti rendezés problémáit megvi­tató, küszöbön álló ülésére. Andrej Gromiko hétfőn villásreggelit adott az egyip­tomi külügyminiszter tiszte­letére. A meleg, baráti lég­körű villásreggelin Andrej Gromiko és Hasszán El-Zaj­jat üdvözlő beszédet mon­dott. Előrelépés Helsinkiben A helsinki nagyköveti ta­nácskozás munkabizottsága több mint egyhetes vita után hétfőn befejezte az európai biztonsági értekezlet 3. napi­rendi pontja (kulturális együttműködés) egyik legne­hezebb témájának szerkesz­tését. Jól tájékozott diplo­máciai forrásokból származó értesülés szerint az emberek és szervezetek kapcsolatairól szóló bizottsági feladatterv csekély módosításokkal azt a szöveget követi, amelyet egy szűkebb körű munkacsoport terjesztett múlt héten a ta­nácskozás elé. A munkabizottság ezután eredményes eszmecserét folytatott a 3. napirendi pont másik részterületeiről, az ál­lamok közötti kulturális cse­re és együttműködés bővíté­séről. E téma tárgyalása is egy­ általánosan elfogadható­nak látszó munkaokmány alapján folyik. A 3. pont ke­retében ezen kívül már csak az információ- és oktatás­ügyi csere részterületét kell kidolgozni. Az ügyrendi munkacsoport folytatta a konferencia rész­vevői körének tárgyalását. E kérdésben különösebb vita nem alakult ki, miután min­den ország egyetértett azzal az elvvel, hogy az összes európai államot, továbbá az Egyesült Államokat és Ka­nadát meg kell hívni a kon­ferenciára . Felfegyverzett saigoni helikopter NEFB jelzéssel Hétfői jelentések szerint a vietnami nemzetközi ellen­őrző és felügyelő bizottság tagjai április 26-án a Me­kong del filéban felfegyver­zett dél-vietnám­i helikoptert találtak, amely a NEFB jel­zését viselte. A megfigyelők leleplezése alátámasztja azt a korábbi megállapítást,hogy a dél-vietnami kormány csa­­patai a sértetlenséget bizto­sító felirattal ellátott heli­koptereket használják felde­rítő- és harci célokra. A dél­vietnami hatóságok a vádat ez esetben nem is tagadták, s „bocsánatot kértek” a NEFE- től. A Felszabadítás hírügy­nökség jelentése szerint feb­ruár és április között 7500 saigoni katona adta meg ma­lájt, illetve állt át a felsza­­badító­ erők oldalára. Négy hajót találtak el a khmer hazafiak A kambodzsai népi felsza­badító erők tüzérsége hétfőn tűz alá vette azt a hajóka­ravánt, amely Dél-Vietnam­­ból a Mekong folyón át igyek­szik üzemanyagot és egyéb árucikkeket eljuttatni a sú­lyos ellátási nehézségekkel küszködő Phnom Penhbe. A hazafiak négy hajót el­találtak, egyet közülük láng­ba borítottak. Az UPI sze­rint kérdéses, hogy sikerül-e megfékezni a­ tüzet. A tar­tály- és teherhajókból álló karaván útját amerikai har­ci repülőgépek próbálák biztosítani. A khmer hazafin­­ak sikeres akciójukat a rend­kívül heves amerikai légitá­madás ellenére hajtották végre. A Reuter-iroda hétfőn jól értesült Phnom Penh-i körö­ket idézve arról tudósított, Lan Nol marsall, a kambod­zsai rezsim elnöke, William Sullivan amerikai külügyi államtitkár-helyettessel szombaton tartott titkos megbeszélésén „hozzájárult” ahhoz, hogy kormánya köz­ Izland a BT-hez és a NATO-hoz fordul Az izlandi kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsához és a NATO tanácshoz szán­dékozik fordulni amiatt, hogy angol hadihajók hatol­tak be felségvizeire — mon­dotta Johannesson izlandi miniszterelnök a dán rádió­nak adott nyilatkozatában. Mint ismeretes, az angol fre­gattok a brit halászhajók „védelmében” hatoltak be az izlandi vizekre. A kormány azért terjesz­tette ki az ország felségvi­zeinek határát 12-ről 50 mér­földre, mert a külföldi halá­szat növekedése miatt a leg­gazdagabb zsákmányt ígérő parti vizek halállománya ijesztően csökkent. GYORSLISTA az 1973. május 28-án megtartott lottó jutalomsorsolásról, amelyen a 19. heti lottószelvények vettek részt. (Az alábbiakban a győri körzet nyertes szelvényeinek a számait közöljük.) 4 001 254 magnó 4 006 012 éléskamra utalvány 4 015 310 lak. tex. 4 033 336 lak. tex. 4 039 692 utalvány 4 050 164 utalvány 4 062 275 háztartási K. 4 065 275 hűtőgép 4 075 784 éléskamra utalvány 4 085 939 televízió 4 090 140 utalvány 4 090 740 televízió 4 090 753 televízió 4 109 814 televízió 4 140 489 bútor-lakbér­ 4 148 316 varrógép 4 177 351 rádió 4 185 446 utalvány 4 195 753 moped 4 195 775 rádió 4 217 988 lak. tex. 4 211 161 táskarádió 4 221 998 méteráru 4 223 671 varrógép­ 4 236 294 televízió 4 247 981 utalvány 4 257 710 lak. tex. 4 264 395 éléskamra utalvány 4 289 324 televízió 4 292 196 hűtőgép 4 294 940 méteráru 4 295 879 utalvány 4 306 848 ki­mit választ 4 309 190 utalvány 4 310 668 utalvány 4 330 470 ki mit választ 4 332 979 bútor-lakbér. 4 339 570 magnó 4 348 132 ki mit választ 4 359 626 ki mit választ 4 377 206 lak. tel. 4 377 516 utalvány 4 392 756 magnó 4 430 931 utalvány 4 431 143 hűtőgép 4 433 703 hűtőgép 4 435 851 utalvány 4 445 266 éléskamra utalvány 4 474 684 bútor-lakbér. 4 485 397 utalvány 4 501 578 magnó 4 506 205 utalvány 4 509 092 utalvány 4 515 957 utalvány 4 529 741 utalvány 4 540 887 méteráru 4 574 140 televízió 4 586 937 lak. tel. 5 254 314 utalvány 5 255 157 varrógép 5 255 414 utalvány 5 259 665 bútor-lakbér. 5 263 918 televízió 5 443 957 televízió 5 469 882 utalvány 6 001 266 utalvány 6 007 582 utalvány 6 010 115 utalvány 6 022 663 televízió 6 026 892 televízió 6 027 382 mosógép 6 027 918 utalvány 6 035 295 háztartó gép 6 040 029 televízió 6 040 391 magnó 6 057 709 külf. üdülés Szocsiban 6 062 586 bútor-lakbér­ 6 067 043 utalvány 6 081 627 lak. tel. 6 082 110 utalvány 6 094 666 mosógép 7 237 754 ki mit választ 7 257 086 hűtőgép 7 261 928 háztart. gép 7 261 929 háztart. gép 7 262 975 televízió 7 288 959 éléskamra utalvány 7 300 352 utalvány 7 305 512 rádió 7 307 688 hűtőgép 8 256 743 ki mit választ 8 257 739 háztart. gép­ 8 463 142 mosógép 8 467 451 utalvány 8 469 194 háztart. gép 8 469 200 háztart. gép A gyorslista közvetlenül a hú­zás után készült, az esetleges hi­bákért felelősséget nem válla­lunk. Kiváló szövetkezetek (Folytatás az 1. oldalról) réssel, már 5 ezer hektáron gazdálkodnak és a tagok, al­kalmazottak száma ezerre emelkedett. A miniszter elismerő ok­levelét Bedő József adta át. Beszédében különösen azt hangsúlyozta, hogy a tsz gazdálkodásában a mező­­gazdasági és­­kiegészítő te­vékenység jól megfér egy­más mellett. Jórészt az ipari munka biztosította, hogy a tavalyi jövedelemből 40 szá­zaléknyi részt fordítottak a közös gazdaság fejlesztésére. A gazdaságban eredményes munkát végeznek a szocia­lista brigádok és azt külön is kiemelte, hogy a kom­munisták a munka minden területén élenjárnak. Fel­szólalt és gratulált a tsz kollektívájának Telekesi Miklós is. Az ünnepség befejező ré­szében négyen miniszteri ki­tüntetést, 12-en a tsz vezető­ségétől pénzjutalmat kap­tak. Végezetül a helyi álta­lános iskolások adtak hangu­latos műsort és fellépett — nagy sikerrel — a gannai asszonykórus is. Eredményes termelési együttműködés jól támogat a korszerű ta­karmánytermesztés. A tsz a bakonyi végeken gazdálko­dik, ennek ellenére — pél­dául tavaly — hektáronként 45 mázsa kukoricát takarí­tott be — igaz, az átlagos­nál jóval nagyobb a ráfordí­tással. Egyebek között az átlagosnál mintegy 50 szá­zalékkal több műtrágya fel­­használásával. A miniszter elismerő ok­levelét Tornai Endre, a Marcalmenti Tsz-szövetség elnöke adta át. Beszédében kiemelte, hogy a koppányi gazdaság kedvezőtlen termé­szeti adottságok között gaz­dálkodik és így különösen méltányolható, hogy a leg­jobbak közé küzdötte fel magát. A tsz egyik fő kez­deményezője a gazdaságok termelési együttműködésé­nek. Eredményei elérésében jelentős részt vállaltak ma­gukra a szocialista­ munka­brigádok. Megtartották ünnepségüket a bakonykoppányi Bakony­alja Termelőszövetkezetben is. Itt Horváth Kálmán elnök elemezte a nagyüzem mun­káját. A gazdaság elsősorban a marhahizlalásban ért el kimagasló eredményt, amit Több mint kétszáz új autóbuszjárat megyénkben (fylyltatás az 1. oldalról) laegerszeg- .között közlekedő új autóbuszjárat. Javul a közlekedés Tirolca — Rév­fülöp, zánka, Tapolca, Vesz­prém, Bakonytér, Pápa— Celldömölk között. Új tanu­lójáratok indulnak Vilonyá­­ról, Mihály­háláról, Balaton­­akarattyéról. Az idegenforgalmi szezon beköszöntével sűrűsíti a vál­lalat üdülő-, illetve fürdőjá­ratait. A különjáratigé­nyek kielégítésére 35 autó­busz áll rendelkezésre. A fel­készülés szerint ez évben sem lesz zavar a Veszprém —Balaton-part közötti autó­buszközlekedésben, gondos­kodnak a poggyászszállítás­ról, sőt az idegenforgalmi hivatal kérésére Veszprém és a Balaton között a nyári sze­zonban éjjel is közlekedik a menetrend szerinti járatok egy része. Bővül a vállalat taxiparkja is, a már megér­kezett 6 új Zsigulin kívül még 5 Zsigulit és 2 Polskit kap a vállalat. Megkezdődött a balatonalmádi autóbuszál­lomás építése, míg a bala­tonfüredi állomás a MÁV- val közös beruházásban 1974 tavaszára készül el.

Next