Napló, 1974. január (Veszprém, 30. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-12 / 9. szám

A közelmúltban értékel­t TílAt/re­mék a megyei természetba-JVUUlQS rát szövetség által tavaly ir meghirdetett fotópályázatot, a KeneSKOl A legjobb bakonyi felvétel szurdokra különdíját a tapolcai Hor­váth József kapta a „Kilá- A legjobb bakonyi fotó a kerteskői szurdokra” című képéért. Szombat—vasárnapi előzetes­­ Is teremsportok „hódítanak“ Látszik, hogy a sportágak zömében az alapozás, az erőgyűjtés időszaka van. Bi­zony elég szegényes a hétvé­gi sportműsor, ezúttal még a televízió sem „szállít” ház­hoz semmiféle csemegét... Ezen a hétvégén négy sportág küzdelmeit láthat­ják a szurkolók. Balatonfü­­reden járási asztalitenisz- és sakkvetélkedő lesz. Ifjúsági bajnokság Veszprémben A megyei asztalitenisz szö­vetség a vegyipari szakkö­zépiskola termében bonyolít­ja le az 1974. évi ifjúsági fiú- és lánybajnokságot, öt baj­noki számban — lány és fiú egyéni és páros, valamint vegyespáros — lépnek asz­talhoz az 1957. január 1. után született fiatal sporto­lók. A mérkőzéseket két nyert játszmáig vívják, a párosszámokban kieséses, az egyéniekben pedig kom­binált (kieséses és körmérkő­zéses) rendszerben bonyolít­ják le a jövő reménysé­geinek megyei bajnokságát. Mezei futóverseny Ajkán Az atléták téli felkészíté­sének elősegítése és az ala­pozás egyhangúságának fel­oldása érdekében az ajkai atlétikai szövetség és az Alumínium atlétikai szak­osztálya közösen többfordu­lós mezei futóversenyt szer­vezett. A kéthetenként lebo­nyolítandó viadalon a fiúk­nál és a lányoknál is növe­kedő távokon indulhatnak a résztvevők. A nőknél két, a férfiaknál öt kilométer a leghosszabb táv. A negyedik forduló után a legkevesebb helyezési pontszámot elérő atléták kapják a kategóriánkénti dí­jakat. Valamennyi korosz­tályban az első hat helye­zett részesül plakettdíjazás­ban. A versenyeket az idő­járási viszonyoktól függet­lenül mindig megrendezik. Teremfoci Tapolcán A tapolcai sportfelügyelő­ség és a Badacsonytomaji Vörös Meteor SE az idén el­ső ízben írta ki az ezután évente megrendezésre kerülő Badacsony terem labdarúgó­­bajnokságot, amelyre az idén négy együttes nevezett. A mérkőzéssorozatot Ta­polcán az 1. számú Általá­nos Iskolában bonyolítják le az alábbi sorsolás szerint: Január 13-án, 8.25-től: Ne­­mesgulács—MÁV TIAC, 9.15: Badacsonytomaj—Mereszjev, 10: Nemesgulács—Mereszjev, 10.45: Badacsonytomaj— MÁV TIAC, 11.30: Meresz­jev—MÁV TIAC, 12.15: Ba­dacsonytomaj—Nemesgulács. SZOMBATON Asztalitenisz: Megyei egyéni ifjúsági bajnokság, Veszprém, vegyipari szakközépiskola ter­me, 13. VASÁRNAP Asztalitenisz: Megyei egyéni ifjúsági bajnokság, Veszprém, vegyipari szakközépiskola ter­me, 9. Járási bajnokság, Baja­,­tonfüred, Lóczy Gimnázium, 9. Atlétika: Az Alumínium téli futóversenye, Ajka, 11. Kispályás labdarúgás: Bada­csony Kupa, Tapolca, 1. számú általános iskola, 8,25-től. Sakk: Járási bajnokság, Ba­­latonfüred, Lóczy Gim­názium, 9. ­ Érdekességek a világ labdarúgó-sportjából Arab labdarúgó szövetséget létesítenek a FIFA fegyelmi vizsgálat megvesztegetés miatt Kétszázezer dolláros előleg Január 15—17 között Tri­­poliban kongresszusra gyűl­nek össze az arab államok labdarúgó szövetségeinek el­nökei és megtárgyalják egy esetleges arab labdarúgó szövetség létesítését — köz­li az Arna, a líbiai hírügy­nökség. Az arab konföderációs labdarúgó szövetség mega­lapításának gondolatát Lí­bia sugalmazta és a javas­lathoz eddig már Tunézia, Algéria, Egyiptom, Szíria, Irak, Kuvait, a Jemeni Né­pi Demokratikus Köztársa­ság és Palesztina csatlako­zott. A december 18-i Jugosz­lávia—Görögország 4:2-es világbajnoki selejtező mér­kőzéssel kapcsolatban meg­vesztegetéssel vádolt görög játékosok ellen fegyelmi vizsgálatot folytat a FIFA K­lubal­a megtárgyalták Barcs Sán­dornak az UEFA alelnöké­­nek a mérkőzés hivatalos megfigyelőjének, a mérkő­zésről szóló jelentését, a to­vábbiakban a görög labda­rúgó szövetség vezetőivel folytatnak megbeszéléseket. Az ügy végső állását 15 nappal a február 13-i frank­furti Jugoszlávia—Spanyol­­ország mérkőzés előtt elem­zi ki a FIFA fegyelmi bi­zottsága és hoz döntést. A FIFA fegyelmi bizottsá­ga a Görögország ellen ki­állított jugoszláv Bajevi­­cset két válogatott mérkő­zésre eltiltotta. A jugoszláv labdarúgó sorsára jutott gö­rög Glezosz egy mér­kőzésre szóló eltiltást kapott. A nemzetközi labdarúgó szövetség technikai bizottsá­ga 200—200 ezer dollár elő­legit juttat a vb 10­03 me­zőnyében részvevő négy dél-amerikai országnak: Ar­gentínának, Brazíliának, Chilének és Uruguay-nak. A FIFA avégett, hogy biztosítsa a „labdarúgó vi­lágnak” kizárólagosságát, nem engedélyezi a mind gyakoribbá váló búcsújáté­kokon FIFA, vagy UEFA válogatott szereplését. Dettmar Cramer, a FIFA több éve foglalkoztatott és elsősorban a labdarúgásban elmaradt országok fejlődését segítő vándoredzője, három­éves szerződést írt alá a nyugat-berlini Hertha BSC- nek. Az eddigi edző Hel­muth Kronstein — mint mondotta — saját elhatáro­zásából válik meg az egye­sülettől, ahol hét évet dol­gozott. SPORT Megkezdődött az alapozás Beszélgetés a Pét, az Alumínium, a Bauxitbányász és a P. Textiles vezetőivel Tegnap NB I/B-s és NB II-es labdarúgócsapataink előkészületeinek megkezdé­­séről számoltunk be. Ma az NB III-ban szereplő együt­tesek egy részénél érdeklőd­tünk. Valamennyi szakosz­tálynak elméletben van még esélye a bajnokság megnye­résére, ez nyilván megsok­szorozza a játékosok erőfe­szítéseit ebben a nem köny­­nyű időszakban. Ez derült ki a válaszokból is, Péttől Tapolcáig, Ajkától Pápáig szorgalmasan készülődnek a labdarúgók. Jókedvűek a pétiek — Mikor kezdtek a Péti MTE labdarúgói? — kérdez­tük Vékony Bálint edzőt. — Január nyolcadikén, s azóta mindennap tartottunk foglalkozást — hangzott a vonal túlsó végéről. — Milyen a hangulat? — Nagyon jó. A tréfás versengéseknél akkora a „hajtás”, hogy csaknem le­tépik egymás fülét a fiúk. De hát ez helyezésünk is­meretében azt hiszem ter­mészetes is. A siker mindig megkönnyíti a munkát. — Van-e változás a keret­ben? — Nincs. Ugyanaz a gár­da kezdett, amelyik az őszi szezonban szerepelt. — Milyen erősségű a je­lenlegi terhelés? — Most még nem túl erős, ezt a hetet a „bemelegítés­re” szánjuk. A szervezetet felkészítjük az elkövetkező időszak fokozottabb megter­helésére. Hétfőtől három hé­tig nagyon erős állóképes­ség-fejlesztés lesz. Utána két hetet szánunk a speciálisan labdarúgó jellegű gyakorlat­anyaghoz közelítésre, majd a rajt előtt három hétig ed­zőmérkőzéseket játszunk a formábahozás céljából. — Kik lesznek az ellenfe­lek? — Szeretnénk megegyezni a fűzfőiekkel egy február eleji összecsapásban. Ha nem megy, akkor a Szivák­ MÁV Előre jön hozzánk. De a VI­­DEOTON-nal, a Dunaújvá­rosi Kohásszal is mérkő­zünk. — Sok sikert! — Köszönjük, de mi a bajnokságban szeretnénk helytállni. Az Alu a Veszprém Kupán — Nálunk már a múlt hé­ten megtartottuk az orvosi ellenőrzést — adott tájékoz­tatót a labdarúgócsapatról Annus István, az Ajkai Alu­mínium sportkörének elnö­ke. — Nincs számottevő vál­tozás a keretben. Csabai La­jos 18-as kerettel dolgozik. — Hol edzenek? — Itt Ajkán van a napi egy edzés, a szakvezető ala­posan megdolgoztatja a fiú­kat — tavasszal lesz kondí­ció! — Mit várnak tavasszal a csapattól? —• Nehéz a sorsolásunk, nyolcszor mérkőzünk ide­genben, s csak hét együttes jön hozzánk. Ráadásul Pét­­fürdőre utazunk ... — Kikkel játszanak edző­mérkőzést? — Nagyon jó keretet ad a formábahozáshoz a II. Veszp­rém Kupa. Január végén a kupa előtt még játszunk ké­sőbb lekötendő ellenféllel, s utána Veszprémben szeret­nénk helytállni, csapatot ki­alakítani, összeszoktatni. — További jó felkészülést. — Köszönjük. Nagy harcot és meglepően biztos ajkai győzelmet hozott ősszel az Aluminium és a Pét találkozója. Mindkét együttes jelenleg szorgal­masan készül a tavaszi péti visszavágóra. Képünkön Dalnoki (sö­tétben) fejjel felszabadítja az Aluminium kapuját egy ellentámadás végén. Bizonyos, hogy Pétfürdőn is sok dolga lesz... (Fotó: Horváth Péter) Két új fiú a Bauxitban A Bauxitbányász előké­születeiről Stenczinger Ele­mér, a tapolcai sportkör el­nöke beszélt. — Január hetedike óta új szakvezető, Szarvas László irányítása mellett folyik az alapozás. • — És a keret? — Vannak változások. Tu­lok, az eddigi csapatkapi­tány saját kérésére a máso­dik csapathoz került.,­e a ta­vaszi szezon után befejezi aktív pályafutását.. Leszerelt katonákkal erősítettünk, Sándor védőjátékos, Dudás pedig a Komlói Bányász ne­veltje. Rajtuk kívül egy-két tehetségesebb fiatalt oda­vettünk az első kerethez. — Egyéb újság? — Mészáros F. porcmű­té­te sikerült, nemsokára ő is rendelkezésre áll. — Hány edzést tartanak? — Heti öt alkalommal ta­lálkoznak a fiúk. Lesz tor­natermi foglalkozás is. Feb­ruár közepén szándékozunk először pályára lépni. — További jó alapozást. 25-ös keret a Textilesnél A Pápai Textiles tavaszi rajtjáról Sass Károly intéző számolt be: — Kedden szakosztály-ér­tekezletet tartottunk, utána orvosi vizsgálat volt. Más­nap a 25 tagú keret Szabó Sándor edző vezetésével megkezdte a munkát. — Hol tartják az edzése­ket? — A Textiles-pályán és a Várkertben. Ideális terep. Egyébként hétfőtől napi két gyakorlás is lesz. Délelőtt a pályán, délután az Ezüst Nyíl által rendelkezésre bo­csátott teremben. — A 25 játékossal egye­dül foglalkozik a szakveze­tő? — Nem. Délutánonként : Ajkai ai, m­io 2 2 44:17 22 Eisenbeck Dezső, a második 2. z­ szentgrót H n 2 36:15 21 csapat „mestere” is besegít. 3. afit 14 9 3 2 27:14 21 — Ki lesz az első ellen­ 4. Kőszeg 14 8 3 3 43:14 19 fél? 5. Pét 14 8 2 4 33:13 18 — Február harmadikén az 6. a. Bányász 14 7 4 3 26:12 18 Ezüst Nyíl. 7. 7. Dózsa 14 5 8 1 26:14 18 — És utána? 1. mar­nt 14 6 3 5 29:24 15 — Már készen van a tel- 9. Répcelak 14 52 7 14:20 12 fes „menetrend”. Találko- 10. Bauxitbány­­a 52 7 28:30 12 zunk többek között a MÁV 11. 7. volán 14 2 5 7 18:24 9 DAC, a Haladás és az Ajkai 12. mar­tiac­ont 19:38 9 Bányász gárdájával is. 13. oibő u 23 1 25:51 7 — Viszontlátásra, már a 14. zalaszentb. 14 2 2 10 1­:36 s pályán. Kis Dezső 15. Pápai 1 1 1 1 12 6:63 3 Alapoznak a°P­ Vasas tekézői is Tornatermi edzésekkel kezdte idei felkészülését a Pápai Vasas NB I-es teke­csapata. A keret január 17- ig heti négy alkalommal tornateremben találkozik. Feltéri és Varga jelenleg a válogatott edzőtáborozásán vesz részt, így ők csak 13- án kapcsolódnak be a közös munkába. Makkai, Tékán, Szabó, Léránt F., Friss, Pá­­kozdi, Sági, Horváth A., Bo­­dai, Bankos nagy kedvvel végzi az előírt gyakorlato­kat. Újság még, hogy a Vil­­lesz gyár megkezdte az au­tomata tekepálya átalakítá­sát. A sportkör ígéretet ka­pott arra, hogy az 1-es és 2- es pályát január 15-ig, a 3- ast és a 4-est pedig 25-ig felújítják és átadják a spor­tolóknak. Kezdődnek a világbajnoki párosmérkőzések Portisch — Petroszjan Palma de Mallorcán játsszák A jövő héten négy vá­rosban nyolc sakkozó ül asztalhoz, hogy világbajnoki párosmérkőzéseken mérje össze erejét, eldöntse, ki lesz közülük az a négy, aki április 15-től már az elődön­tőben szerepelhet. A legnagyobb érdeklődés a volt világbajnok, a szovjet Borisz Szpasszkij mérkőzését kíséri, aki az amerikai Byrne-vel mérkőzik a Puerto Rico-i San Juanban. Egye­sek szerint a szovjet sakko­zó még mindig nem heverte ki a legutóbbi Fischer elleni világbajnoki döntő idegfá­radtságát. Mások szerint vi­szont kitűnő formában van. Így nyilatkozott Bondarev­­szkij is, aki 11 éve dolgozik Szpasszkij mellett szekun­­dásként. A másik három mérkőzés Petroszjan—Portisch­ (Palma de Mallorca) Mecking— Korcsnoj (Augusta, Egye­sült Államok), Karpov—Po­­lugajevszkij (Moszkva). Por­tisch Lajos hétfőn utazik a jövő pénteken kezdődő via­dalra. Az NB IlI-as ifjúsági bajnokság őszi végeredménye Nagyöszi és Asztalos nyerte Veszprém ifjúsági asztalitenisz-bajnokságát Jó színvonal, heves csaták jel­lemezték Veszprém város ifjú­sági asztalitenisz-bajnokságát. A BVTC népes versenyzőgárdá­ján kívül a volános Asztalos je­lent meg, aki nagyobb rutinjá­val biztosan szerezte meg a fiú egyesben az elsőséget. A többi számokban a Bakony Vegyész fiataljai egymás között döntöt­ték el a helyezések sorsát. Végig kiemelkedő teljesít­ményt nyújtott Weiner, aki az előmérkőzések során legyőzte Sabjanicsot, s a későbbi­­ , k­ü­lső helyezett Nagyőszitől ritkán látott mai,r­is­­sa mérkőzésen, é­s a s­zínvonala három -­ nagy küzdelemben játszmában maradt alul. Eredmények. Lányok. Egyes: 1. Nagy­őszi, 2. Weiner, 3. Sab­­janics és Eigner, valamennyi BVTC. Páros: 1. Nagyőszi—Sab­­janics, 2. Bankó I.—Eigner, 3. Háli—Weiner és Bankó I.—Laj­tos, valamennyi BVTC. Fiúk. Egyes: 1. Aszta ^’„s v Volán, 2. Faludi, » . . * _ , Hegyi és Papp I., valam«- . ____„ . ' , --nnyi BVTC. Pá­ros * 1 Fp1" w _ * -audi—Tatai, 2. Hegyi— Papp ^ ^ I., 3. Erdősi—Papp I. és n­aum—Hatvári, valamennyien BVTC. Vegyespáros: 1. Hegyi—Nagy­őszi, 2. Tatai—Sabjanics, 3. Papp I.—Weiner és Faludi—Háli, va­lamennyi BVTC. NAPLÓ — 1974. január 12. szombat —15

Next