Napló, 1974. október (Veszprém, 30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-01 / 229. szám

Világ proletárjai egyesüljetek!­­ Kedd, 1974. október 1. Ára 80 IBIfe XXX. évfolyam 2-­. szám Párt- és kormányküldöttségünk hazaérkezett Moszkvából Hétfő délután befejeződött a Kádár János vezette ma­gyar párt- és kormánykül­döttség hivatalos baráti lá­togatása a Szovjetunióban. A délutáni órák­ban a küldött­ség tagjai — Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnöke, Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, Benke Valé­ria, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Társa­dalmi Szemle főszerkesztője, Huszár István miniszterel­nök-helyettes, Pója Frigyes, a Központi Bizottság tagja, kül­ügyminiszter — a Magyar Népköztársaság kormánygé­­pén hazautaztak a Szovjet­unióból. A vnukovói repülőtéren a delegációt Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsá­gának főtitkára, Alek­­szej Koszigin, az SZKP Poli­tikai Bizottságának tagja, mi­niszterelnök, Mihail Szuszlov, az SZKP Politikai Bizottsá­gának tagja, Viktor Grisin, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a moszkvai városi pártbizottság első titkára, va­lamint a szovjet párt és a kormány számos vezető sze­mélyisége búcsúztatta. A bú­csúztatáson megjelent Rapai Gyula, hazánk moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, aki a magyar tárgyaló küldöttség tagja volt. Hétfőn hazaérkeztek a Szovjetunióban tett Hivata­los baráti látogatásról a ma­gyar párt- és kormánykül­döttség tagjai, akiket a Fe­rihegyi repülőtéren fogad­ták Aczél György, Apró An­tal, Biszku Béla, Fehér La­jos, Nemes Dezső, Nyers Re­zső, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjai, Győri Imre, Óvári Miklós, Pullai Árpád, a Központi Bizott­ság titkárai, Borbándi Já­nos, Lázár György, a Köz­ponti Bizottság tagjai, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sei és más személyiségek. Kádár János, az MSZMP első titkára és felesége szep­tember 30-án megkezdte évi szabadságát, amelynek egy részét a Szovjetunióban tölti. KÖZLEMÉNY a Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttségének a Szovjetunióban tett látogatásáról A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és Minisztertanácsának meghívására Ká­dár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának a vezetésével 1974. szeptem­ber 25—30 között hivatalos baráti lá­togatást tett a Szovjetunióban a­­ Magyar Népköztársaság párt- és kormánykül­döttsége. A küldöttség szovjetunióbeli tartóz­kodása során járt Leningrádban, ipari és­ mezőgazdasági létesítményeket te­kintett meg, találkozott a dolgozók kép­viselőivel, a párt- és állami szervek munkatársaival, közéleti személyiségek­kel. A leningrádi Kirov-gyárban ma­gyar—szovjet barátsági nagygyűlést tar­tottak, amely nagy erővel demonstrálta a Magyar Népköztársaság és a Szovjet­unió, a Magyar Szocialista Munkás­párt és a Szovjetunió Kommunista Pártja közötti megbonthatatlan egysé­get. A magyar párt- és kormányküldött­séget mindenütt meleg, szívélyes fo­gadtatásban részesítették, ami a ma­gyar és a szovjet népet összekötő mély testvéri érzelmek újabb tanúbizonysá­ga. A látogatás során a két fél tárgya­lásokat folytatott, amelyeken részt vet­tek magyar részről: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára; Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács elnöke; Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bi­zottság titkára; Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizott­ságának elnöke; Huszár István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese; Pó­ja Frigyes, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, külügyminiszter; Ra­pai Gyula, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a Magyar Népköz­­társaság moszkvai nagykövete. A tár­gyalásokon jelen volt: Katona István, az MSZMP KB tagja, a Népszabadság főszerkesztője, Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának ve­zetője, Szűrös Mátyás, Fodor László, az MSZMP KB osztályvezető helyette­sei és Tóth József, a Külügyminiszté­rium főosztályvezetője. Szovjet részről: L. I. Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának főtitkára; N. V. Podgornij, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke; A. N. Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke; M. A. Szusz­lov, az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizottság titká­ra; K. F. Katusev, az SZKP KB titká­ra; N. K. Bajbakov, az SZKP KB tag­ja, a Szovjetunió Minisztertanácsa el­nökének helyettese, a Szovjetunió Ál­lami Tervbizottságának elnöke; V. V. Kuznyecov, az SZKP KB tagja, a Szov­jetunió külügyminiszterének első he­lyettese; V. J. Pavlov, az SZKP KB tagja, a Szovjetunió nagykövete a Ma­gyar Népköztársaságban. A tárgyalá­sokon jelen volt: K. V. Ruszakov, az SZKP KB tagja, az SZKP főtitkárának munkatársa; N. N. Rogyionov, az SZKP KB tagja, külügyminiszter-helyettes, G. A. Kiszeljov, az SZKP KB osztályve­zető helyettese és N. N. Szikacsov, a külügyminisztérium V. európai osztá­lyának vezetője. A szívélyesség és a kölcsönös megér­tés légkörében lezajlott tárgyalásokon a felek megelégedéssel állapították meg, hogy magas színvonalúak a két ország­nak a politikai, gazdasági és kulturális élet minden területére kiterjedő test­véri kapcsolatai. A gyümölcsöző ma­gyar—szovjet együttműködés a szocia­lista internacionalizmusra, valamint a barátsági, együttműködési és kölcsö­nös segítségnyújtási szerződésben lefek­tetett elvekre épül. A tárgyalások va­lamennyi megvitatott kérdésben meg­erősítették a két párt és ország néze­teinek és álláspontjának teljes egysé­gét. A szovjet küldöttség tájékoztatást adott a szovjet népnek a kommunista társadalom építésében elért sikereiről, az SZKP XXIV. kongresszusa határo­zatainak megvalósításáról, a Szovjet­unió gazdasági erejének növekedéséről, a szovjet társadalom szociálpolitikai és szellemi fejlődéséről. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunióban a kommunista építés jelenlegi szakaszát a szovjet nép magasfokú munkaaktivitása, a szocia­lista munkaverseny újabb fellendü­lése jellemzi, amely biztosítja a ter­melési tervek sikeres teljesítését. A szovjet fél tájékoztatást adott az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kor­mány külpolitikai tevékenységéről, az SZKP XXIV. kongresszusán meghir­detett békeprogram megvalósításában elért sikerekről. A magyar vezetők nagyra értékelték a testvéri szovjet nép nagy eredmé­nyeit a kommunizmus építésében, az SZKP XXIV. kongresszusa határozatai­nak megvalósításában, a Szovjetunió gazdasági erejének növelésében, a dol­gozók anyagi és kulturális színvona­lának emelésében. Hangsúlyozták az SZKP és a Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs vezette Központi Bizottság ki­emelkedő szerepét, jelentőségét e si­­­­kerek elérésében. A magyar vezetők úgy értékelik, hogy az SZKP XXIV. kongresszusán eltagadott békeprogram valóra váltása kedvezően befolyásolja a nemzetközi­­ó helyzetet. A Magyar Szocialista Mun­káspárt teljes mértékben helyesli a Szovjetunió aktív és békeszerető lenini külpolitikáját, hozzájárulását a konf­liktusok és vitás nemzetközi kérdések alkotó megoldásához, az enyhülési fo­lyamat elmélyítéséhez Európában és az egész világon. Növekszik a Szovjet­unió és hasonlóképpen az összes test­véri szocialista ország szerepe abban a világot átfogó küzdelemben, amely a szocializmus és a kommunizmus eszméi­nek győzelméért, a népek békéjének, szabadságának, függetlenségének bizto­sításáért és az imperialista reakciónak a­ haladás, a béke és a népek bizton­sága ellen irányuló támadásai vissza­veréséért folyik. A magyar párt- és kormányküldött­ség tájékoztatást adott a magyar nép­nek a szocialista építésben elért sike­reiről, az MSZMP X. kongresszusán hozott határozatok eredményes meg­valósításáról. A Magyar Népköztársa­ság fejlődését az jellemzi, hogy erősö­dik a társadalom erkölcsi-politikai egy­sége, tovább növekszik a párt és a munkásosztály, vezető szerepe. Tökéle­tesedik a tervezés és gazdaságirányítás rendszere, fokozódik a pártnak az ideo­lógia, a kultúra és az oktatás terüle­tén kifejtett tevékenysége. A magyar vezetők kiemelték az MSZMP közelgő XI. kongresszusának jelentőségét, amely meghatározza a szocialista építés to­vábbi feladatait, és elfogadja a párt új programnyilatkozatát. Az egész ma­gyar dolgozó nép lelkes hangulatban, növekvő munkalendülettel készül a kongresszusra, és a fasiszta elnyomás alóli felszabadulásának 30. évforduló­jára. A szovjet vezetők nagyra értékelték azokat az eredményeket, amelyeket a testvéri magyar nép a szocialista tár­sadalom építésében, az ország termelő­i erőinek további növelésében, a társa­dalmi termelés hatékonyságának fo­kozásában, a dolgozók anyagi és kul­turális színvonalának emelésében elért. Ezek a sikerek a munkásosztály kipró­bált élcsapata, a Magyar Szocialista Munkáspárt és annak Kádár János elv­­társ vezette Központi Bizottsága haté­kony és alkotó vezetésének köszönhe­tők. A Magyar Népköztársaság aktív külpolitikájával jelentős mértékben hozzájárul a szocialista államok egyez­teti külpolitikai irányvonalának ered­ményeihez. A Magyar Népköztársaság eredményesen és alkotó módon vesz részt a testvéri országok kollektív szer­vezeteiben , a Varsói Szerződés szer­vezetében és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában —, erősítve ezzel a szocialista közösség erejét és tekin­télyét. Az lViaZMP, a többi párttal együtt, következetesen harcol a nem­zetközi kommunista mozgalom erősíté­séért és korunk összes antiimperialista erőinek gyarapításáért. A felek véleménycserét folytattak a magyar—szovjet kapcsolatok fejlődé­séről, a L I. Brezsnyev elvtárs, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi (Folytatás a 2. oldalon) gyárak És Épületek a harcot (3. .idol) VÁLLALNI KELL ------------ (3. oldal) Mai számunk tartalmából 25 ÉV­­ TÖRTÉNELEM (5. oldal) VÁRÜNNEP ESŐBEN. (Képriport a 4. oldalon.) KIKAPCSOLÓDÓ KERESKEDŐK (5. oldal) HERVASZTÓ NYÁR NOHANTBAN (5. oldal) LÁTOGATÓBAN A KPM-NÉL (4. oldal) •• Ülést tartott a megyei tanács jogi­ és igazgatási bizottsága Tegnap Ajkán tartotta ülé­sét a megyei tanács jogi és igazgatási bizottsága. Me­gyénk tanácsainak, más ha­tóságainak szabálysértési bír­ságpolitikáját értékelték. Dr. Búzás Huba, a megyei tanács vb igazgatási osztá­lyának vezetője bevezetés­ként arról tájékoztatta a bi­zottság tagjait, hogy az utób­bi években megjelent párt- és kormányhatározatok alap­ján a megyei tanács végre­hajtó bizottsága intézkedése­ket tett a szabálysértési bír­ságok kellő differenciálására. Ennek következménye egye­bek között, hogy növekedtek a jogtalan haszonszerzés kö­rében elkövetett és a társa­dalmi tulajdon elleni sza­bálysértések bírságainak át­lagai megyénkben. A tulaj­don elleni szabálysértések bírságainak átlaga 1972-ben Veszprém megyében 593 fo­rint volt, 1973-ban már 662 forint. Szorgalmazták, az el­múlt években a megye veze­tői azt is, hogy a különböző szabálysértési hatóságok az azonos körülmények között elkövetett, azonos súlyú sza­bálysértéseket megközelítően egyforma bírsággal sújtsák. Kedvezőtlen jelenség me­gyénkben, hogy a községi, hegyközségi szabálysértési bi­zottságok nem működnek kel­lő intenzitással. Pedig a párt és a kormány jogpolitikai irányelvei a jogalkalmazás demokratizálódásának lehető­ségét látják ezek tevékenysé­gében. A megyei tanács jogpoli­tikai bizottságának tagjai vi­tájukban legtöbbet éppen a községi testületeknek a mun­kájával foglalkoztak. Javasol­ták, hogy a községi taná­csok tisztségviselői fordítsa­nak nagyobb gondot a sza­bálysértési bizottságok aktí­vabb működtetésére. Javasol­ták ezenkívül, hogy azokban a városokban, ahol ügyfél­­szolgálati irodája van a ta­nácsnak, használják fel eze­ket a lakosság szabálysértési bejelentéseinek felvételére is. A zászló ünnepe Zánkán A hagyományoknak megfe­lelően szeptember 29-én reg­gel 9 órakor ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött a zászló ünnepe a zánkai úttö­rővárosban, melyen részt vet­tek a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola, az ideig­lenesen hazánkban állomáso­zó szovjet csapatok és a munkásőrség képviselői. Az úttörőváros jelenlegi la­kói (a 28 napos őrsvezető­képző tanfolyam több mint 700 résztvevője) színes prog­ramot dolgoztak ki erre a napra. Az ünnepségre az út­törővárosba érkezett Hunya István, a MEDOSZ elnöke, az úttörőszövetség országos ta­nácsának tagja, az expedí­­ciós mozgalom parancsnoka, akit Nádházi Lajos, az úttö­rőváros igazgatója fogadott. A vendégnek délelőtt 10 órakor beszámoltak a tábor életéről, az építés jelenlegi állapotáról, majd 11 órakor az 5. számú tábor Nógrád megyéből érkezett lakói kö­szöntötték a munkásmozga­lom idős harcosát közelgő 80. születésnapja alkalmából, aki viszont küzdelmes életéről, a régmúlt idők mozgalmi mun­kájáról beszélt a gyerekek­nek. Ebéd után a pajtások vi­dám úttörő hadijátékokat rendeztek „katonai szakta­nácsadók” segítségével. Az egésznapos ünnepség délután fél ötkor a zászlólevonással ért véget. Megkezdődött a magyar néphadsereg és a Magyarországon ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport kijelölt csapatainak őszi hadgyakorlata A Magyar Néphadsereg és­ a Magyarországon ideigle­nesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport kijelölt tör­zsei és csapatai — az éves kiképzési terveiknek megfele­lően — közös harcászati gyakorlatot tartanak. A gyakorlat megkezdődött.

Next