Napló, 1975. január (Veszprém, 31. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-01 / 1. szám

„Naptárreformáló“ üzemek Nyirád és Dűl­nyíres között a pusztán egy NSZK- ból vásárolt, korszerű magfúró géppel készletfel­táró fúrást végez a Bauxitkutató Vállalat Németh, brigádja, amely már január 21-ét írt tegnap Szilveszter napján nem szünetelt a termelés Jó­kai bányában, amelynek dolgozói január 12-nél tartanak. A kötélpályán fürgén viszik a szenet a csillék az ajkai központi szénosztályozóra Pirosbetűs ünnep az év el­ső napja. Ám az új évet me­gyénk sok üzemében, válla­latánál, szövetkezeteinél nem január elsején, hanem még az ó­ évben, december valamelyik napján ünnepel­ték. Egy sor helyen főként a kongresszusi és felszabadu­lási verseny eredményeként, határidő előtt „rendeztek Szilvesztert”,é­s nemcsak az éves tervet, de a­ párt XI. kongresszusa és hazánk fel­­szabadulása 30. évfordulója tiszteletére tett felajánláso­kat is teljesítették. Elsőként a Bauxitkutató Vállalat dolgozói fejezték be, már december 4-én éves ter­vüket, majd december 13-án Bánta és Jókai bánya, más­nap az Ajkai Szénbányák dolgozói jelentették: eleget tettek az éves programban megszabott kötelezettségeik­nek. A bauxitkutatóknál tegnap már január 21-ét ír­tak, Bánta és Jókai­bányán január 12-ét. Az Ajkai Szén­bányáknál is „megreformál­ták a naptárt”: nemcsak éves tervüket, de kongresz­­szusi vállalásukat is teljesít­ve ugyancsak január 12-nél tartanak. Ugyanilyen dá­tumnál tart a Várpalotai Szénbányák I­ I. bányája, valamint gépüzeme, a Fűzfői Papírgyár, a KDT Kőbánya Vállalat uzsai üzeme, s ja­nuár 10-ét, illetve 7-et írnak az ÉPGÉP veszprémi Kö­zépgépek Gyárában, a ME­ZŐGÉP Vállalatnál stb. hogy csak a legélenjáróbbakat említsük. A határidő előtti tervtel­jesítéssel „megspórolt” na­pokat arra használták fel, hogy alaposan felkészülje­nek az 1975. évi nagyobb feladatok hiánytalan meg­valósítására, a XI. kong­resszus és a felszabadulási évforduló tiszteletére vállalt kötelezettségen felüli tenni­valók túlszárnyalására, a párt Központi Bizottsága irányelveiben megjelölt ten­nivalók elvégzésére, az V. ötéves terv sikeres megva­lósításának megalapozására. Képeink tanúsága szerint is eredményesen tesznek eleget ezeknek az elhatározások­nak. A sikeres verseny eredményei Kik, s hol tartanak az új évben? Jó felkészülés az 1975. évi feladatok teljesítésére Ötvenegy szocialista brigád versenyez a Veszp­rém megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál. A kollektíva, amely november 30-án teljesítette éves tervét, december 20-ig pedig pótvállalását, 1974-ben 495 ezer sertést vágott le és dolgozott fel. A keszthelyi gyáregységben futószalagon szál­­lítják az új évi szükségletek kielégítésére szánt sertéseket (Fotó: Péterfay Endre) A Pápai Textigyár dolgozói december 10-ig teljesítették a szocia­lista, december 20-ig pedig a tőkésországokba irányuló exportszállí­tásokat. Ez évben 10 korszerű, lengyel kártológépet helyeztek üzem­be. Képünkön, munkában az egyik a tíz közül December 20-án teljesítette éves tervét a KDT Kőbánya Vállalat uzsai üzeme. A rakodóbrigád tegnap már január 10-ét irt a nap­tárban Határidő előtt, december 15-ig adták át a megyei TÜZÉP-telepeknek a rendelt 25 ezer tonna tűzifát a Balatonfelvidéki Állami Erdőgazdaság dolgozói. A Sümeg környéki erdőben géppel vontatják ki a feldolgozásra váró, kidöntött fákat Vonzó jelen — tettekre lelkesítő jövő — boldog új Boldog új évet, évet. Mondjuk --------------------------------- is, fogadjuk is jószívvel a szívből jövő jókívánságot, noha tudjuk, nincs varázserejük szavainknak. Nem elég az boldogságot kívánni, akarni kell. Sőt, cselekedni is érte. A magunké­ért, meg azokéért, akiknek mondjuk. A személyes, családi boldogságért ugyanúgy, mint a társadalomért. És jó, hogy tudjuk, mit kell cselekednünk. Boldog új évet, a boldog új évet. Mond­ják is, fogadják is jószívvel a szívből jö­vő jókívánságokat a nyugati, tőkés orszá­gok népei is, noha tudják, vagy legalábbis egyre többen ismerik fel éppen napjaink­ban: egy igazságtalan, boldogtalan társada­lomban nem lehet huzamosan, maradékta­lanul boldog az egyén. A hálót kevés ki­váltságos tartja kezében, aki hajszolja, abba hajtja a kékmadarat. A legigazságosabb, a legboldogabb tár­sadalomban is élhetnek — például családi okok miatt — boldogtalanok, mint ahogyan egy igazságtalan rendszerben is lehet bi­zonyos vonatkozásban boldog egy ember. De maradéktalanul csak az boldog, akinek boldogok szerettei, munkatársai is. Az, akinek környezete, osztálya is elégedett. És ha e kellemes, kedvező állapot beláthatat­lan időre, biztosított. Akinek elérhető cél­jai vannak, tudja hova vezet az út, ame­lyen halad. Szóval: aki ismeri és kívánja jövőjét. Aki meghitt perceiben utódait is írigylik jövőjükért. A kommunisták már a kommunista ki­áltvány megjelenésekor is tudták, hogy minden eddiginél magasabb rendszerű lesz, ha megvalósul, a szocialista társadalom. De bizonyítani nehéz volt. „Csak” az eszme élt akkor, azt magyarázták. „Kísértetnek" mondták a kommunizmust. Aztán — kö­zel hat évtizede immár — megszületett a szovjet hatalom. „Kísértetnek” mondták, naponta jósolták közeli végét. És az húsz év múlva megsemmisítette a fasizmust. És létrejött a szocializmus világrendszere is. Történelmi adottság, hogy Közép- és Kelet - Európában, Ázsiában, olyan országokban vehette át a nép a hatalmat, amelyekben földrajzi fekvésük miatt, de még inkább azért, mert idegen, fejtettebb országok tar­tották igában, nem alakulhatott sem ipar, sem fejlett társadalom. Amink volt, annak is más látta hasznát. A mi munkánkból, s a csehekéből az osztrák, a lengyelekéből a német, az oroszokéból a francia tőke gaz­dagodott. És ha megpróbáltunk kitörni az elmaradásból, hogy gazdaságilag is talpra álljunk — gondoljunk csak a szabadság­­harcra —, fegyverrel vágtak elénk. Több évszázaddal maradtunk el a Nyugattól, amikor — 1919-ben — két éven belül két társadalmi renddel léptünk előbbre. Rövid időre. Nemzetközi erőkkel törték meg erő­ink. Feudális rendszert, kevéske, földig rom­bolt ipart találtak itt a felszabadító szov­jet csapatok, most éppen három évtizede. Ezt szögezhettük szembe érvként azok­kal, akik akkor és még hosszú ideig a nyugati világ gazdagságát hasonlították a mi nyomorunkhoz. Azokét az országokét, amelyek évszázadokon át, jórészt a gyar­mati népek verítékéből, véréből teremtet­ték meg a maguk fejlett iparát. Nos, ez az igazság most is igazság. De most már vannak más érveink is iga­zunknak. Történelmileg ,­­­­ ugyan nem nagy történelmileg idő szabad haz­c------------------------------- mine évünk, mégiscsak nagy dolog, hogy sok vonatko­zásban már most is vállalhatjuk az össze­vetést a „gazdag” Nyugattal, amely kedve­ző adottságain kívül négyszáz év előny­nyel is indult. Mi ez, ha nem társadalmi rendünk fö­lénye? Nem arról van szó, hogy utolértük, vagy akár a közeljövőben utolérjük a legfejlet­tebb tőkés országokat az ipari termelés vagy az átlag életszínvonal tekintetében. Bár messze lehagytuk mindazokat, ame­lyekkel azonos szintről indultunk a felsza­baduláskor! De azt is minden nyugatra lá­togató magyar megállapíthatja (lapunk más helyén veszprémi művészek is szóltak er­ről), és a nyugati szociológusok is kényte­lenek bevallani, hogy a szocialista rend­szer egyre vonzóbbá válik a nyugati ember előtt. Nemcsak a szocializmus, mint eszme a vonzó, hanem a megvalósult szocialista társadalom. Nyugat ideológusai nemrégen még azt bizonygatták, hogy mi „vasfüg­gönyt” húztunk határaink elé. Talán soha nem szerették volna úgy, ha ez igaz volna, mint napjainkban. Mert számukra rendkí­vül kedvezőtlen, ha onnan „átleskelődik” ide a nép és összehasonlítja a helyzetet. Mit lát, ha hasonlít? Azt tudja és érzi, hogy a rohamosan nö­vekvő infláció miatt életszínvonala csök­ken, de nem tudhatja mit hoz a holnapi, összesítve, a nyersanyag árak, az úgyne­vezett „Reuter index alapján 1971 január­jától ez év elejéig megháromszorozódtak, azóta, bár erről még nincs összesített ki­mutatás, egy év alatt újra, ugyanennyit nö­vekedtek. „A közszükségleti cikkek ára — írta a New York Times egy hónappal ez­előtt — legalább annyira emelkedett, mint a luxuscikkeké. . a szegények reménytele­nek és elkeseredettek ...” A szocialista országokban ugyanakkor —­ ha nem is tudtuk magunkat teljesen kivon­ni a nyugati, óriásméretű áremelkedések hatása alól — az életszínvonal folyamatosan emelkedik. Nyugat-Európában és Ameriká­ban most tízmillió munkás minden száz közül 6 vagy 7 munkát hiába keres. És számuk egyre növekszik. Köztudott az már nyugaton is, hogy a szocialista országokban nincs és nem is lehet munkanélküliség. De nem is kell feltétlenül „átnézni” hoz­zánk a hasonlításért. Ott az ENSZ legújabb statisztikája: 1950-től 1972-ig a szocialista országok ipari termelése nyolcszorosára, míg a tőkésországoké ez alatt csak 2,9-szere­­sére növekedett. Nincs újabb összehasonlító adat, de az arány azóta csak a mi javunkra változhatott, mert 1973-ban és 74-ben az Egyesült Államokban és Angliában vissza­esést, együttesen a tőkésországokban „nulla növekedési rátát” mutat a statisztika, míg nálunk évi 6—8 százalékos, folyamatos az emelkedés. “ " " a tőkésországok lap-Nem titok,­sai is egyre nyíltak­--------------------------- ban írhatnak róla: évről évre egyre többen veszítik el hitüket „odaát” a fejlődés lehetőségeiben. Félnek a munkanélküliségtől, az életszínvonal továb­bi csökkenésétől , és egyre növekvő tiszte­lettel és érdeklődéssel figyelik a szocialista országok biztonságát. Bizony, sok gondot okozva ezzel a burzsoá ideológusoknak, akik egyre kétségbeesettebben, de egyre kisebb eredménnyel hirdetik mindannak ellenkező­jét, ,amit a nép napról napra, a valóságot érezve, látva, tapasztal. De azt, amiről a közvéleménykutató intézetek, szociológusok egyre gyakrabban hírt adnak (és mert ezt az 1974. novemberi amerikai választásokról kiadott statisztika is bizonyítja) elhihetjük: egyre többen fordulnak el — középosztály­beliek is! — a közügyektől, egyre többen látják kilátástalannak a jövőt. Ezt a távlatot láthatják szemben a mi terveinkkel. Még nem készek a szocialista országok tervei a következő öt évre, most egyeztetik azokat. Egyeztetik, hogy a lehető legtelje­sebb legyen köztük az összhang. Hogy a lehető legkevésbé „gyűrűzhessen” hozzánk az infláció hatása. Még nem kész a terv, de a XI. kongresszus irányelvei szerint a következő öt évben is 33—35 százalékkal növekszik nálunk az ipari, 16—18 százalék­kal a mezőgazdasági termelés és 30 száza­lékkal a nemzeti jövedelem. A negyedik ötéves tervben — a kedvezőtlen hatások el­lenére is — a tervezettnek megfelelően 24 százalékkal emelkedett a reáljövedelem — és ennyit tervezünk a következő öt évre is. Látja, aki nyitva tartja szemét odaát is, hogy marakodnak ott az olajon. Kijátsszák egymást, hogy olcsóbban jussanak hozzá, valamivel legalább. Egymás ellenére ege­kig verik az arany árát és számtalan „jó légkörben” folyó tárgyalás sem eredményez megegyezést. És a versengést, a maga bőrén, a nép érzi meg legelőbb. A nép, amely lát­ja, ha nyitva tartja szemét, hogy „ideát” milyen hasznos a népek közötti összefogás. Kevés az energia nálunk: sohasem hasz­nosíthatnánk bauxitkincsünk zömét, ha nem vállalja a Szovjetunió, hogy a feldolgozás­ban segít, így lett iga­zi vár­os Tapolca. És ipari város a megyeszékhely azzal, hogy egy gyára, a hatalmas szovjet autóprogramnak vált részesévé. Integrálódunk, szerződéseink szentesítik az együttműködés területének tömegét. Épül a Béke-olajvezeték, jön a gáz, meg az áram. Nincs cellulózunk, készítünk együtt. Közös erővel igába fogjuk az atomot is. Nem lehet itt cél mind felsorolni, ami — mert össze­fogunk — hatványozottan jövedelmez. De látja, — aki nyitva tartja szemét —, hogy micsoda erő ez a­­közösség. Tiszteletet parancsol­­számukra a mi biz­tonságunk. Azokéra is, akik társadalmi rendszerünket és eszméinket nem ismerik, vagy nem fogadják el. Hogyne lennénk mi magunk büszkék eredményeinkre, hisz a mi munkánk testesül abban. Í 'm milliók tanulmá-Napjainkban nyozzák hazánk­___________________ ban a XI. kong­resszus irányelveit, amely, ha majd határo­zattá emelkedik, a fejlett szocializmus egy szakasza építésének programja lesz. Jelen­tős szakasz az úton, amely a munkásosztály álmának megvalósulásához, vágyának telje­süléséhez, a kommunizmushoz vezet. Napjainkban nálunk milliók mérik fel erőinket, hogy komoly választ adhassanak: hogyan, mi módon válhatnak valóra az irányelvekben megfogalmazott célok. Boldog új évet! Nemcsak kívánjuk egymásnak a boldog­ságot, cselekszünk is érte — és közben fel­készülünk új cselekvésre. Mert elérhetőnek véljük a célt, és tudjuk, hogy merre vezet az út, amin járunk. Ismerjük és kívánjuk ezt a jövőt. És meghitt perceinkben utó­dainkat irigyeljük, akik az út végére érnek. Csaba Imre NAPLÓ — 1975. január 1. szerda —3

Next