Napló, 1975. január (Veszprém, 31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-01 / 1. szám
„Naptárreformáló“ üzemek Nyirád és Dűlnyíres között a pusztán egy NSZK- ból vásárolt, korszerű magfúró géppel készletfeltáró fúrást végez a Bauxitkutató Vállalat Németh, brigádja, amely már január 21-ét írt tegnap Szilveszter napján nem szünetelt a termelés Jókai bányában, amelynek dolgozói január 12-nél tartanak. A kötélpályán fürgén viszik a szenet a csillék az ajkai központi szénosztályozóra Pirosbetűs ünnep az év első napja. Ám az új évet megyénk sok üzemében, vállalatánál, szövetkezeteinél nem január elsején, hanem még az ó évben, december valamelyik napján ünnepelték. Egy sor helyen főként a kongresszusi és felszabadulási verseny eredményeként, határidő előtt „rendeztek Szilvesztert”,és nemcsak az éves tervet, de a párt XI. kongresszusa és hazánk felszabadulása 30. évfordulója tiszteletére tett felajánlásokat is teljesítették. Elsőként a Bauxitkutató Vállalat dolgozói fejezték be, már december 4-én éves tervüket, majd december 13-án Bánta és Jókai bánya, másnap az Ajkai Szénbányák dolgozói jelentették: eleget tettek az éves programban megszabott kötelezettségeiknek. A bauxitkutatóknál tegnap már január 21-ét írtak, Bánta és Jókaibányán január 12-ét. Az Ajkai Szénbányáknál is „megreformálták a naptárt”: nemcsak éves tervüket, de kongreszszusi vállalásukat is teljesítve ugyancsak január 12-nél tartanak. Ugyanilyen dátumnál tart a Várpalotai Szénbányák I I. bányája, valamint gépüzeme, a Fűzfői Papírgyár, a KDT Kőbánya Vállalat uzsai üzeme, s január 10-ét, illetve 7-et írnak az ÉPGÉP veszprémi Középgépek Gyárában, a MEZŐGÉP Vállalatnál stb. hogy csak a legélenjáróbbakat említsük. A határidő előtti tervteljesítéssel „megspórolt” napokat arra használták fel, hogy alaposan felkészüljenek az 1975. évi nagyobb feladatok hiánytalan megvalósítására, a XI. kongresszus és a felszabadulási évforduló tiszteletére vállalt kötelezettségen felüli tennivalók túlszárnyalására, a párt Központi Bizottsága irányelveiben megjelölt tennivalók elvégzésére, az V. ötéves terv sikeres megvalósításának megalapozására. Képeink tanúsága szerint is eredményesen tesznek eleget ezeknek az elhatározásoknak. A sikeres verseny eredményei Kik, s hol tartanak az új évben? Jó felkészülés az 1975. évi feladatok teljesítésére Ötvenegy szocialista brigád versenyez a Veszprém megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál. A kollektíva, amely november 30-án teljesítette éves tervét, december 20-ig pedig pótvállalását, 1974-ben 495 ezer sertést vágott le és dolgozott fel. A keszthelyi gyáregységben futószalagon szállítják az új évi szükségletek kielégítésére szánt sertéseket (Fotó: Péterfay Endre) A Pápai Textigyár dolgozói december 10-ig teljesítették a szocialista, december 20-ig pedig a tőkésországokba irányuló exportszállításokat. Ez évben 10 korszerű, lengyel kártológépet helyeztek üzembe. Képünkön, munkában az egyik a tíz közül December 20-án teljesítette éves tervét a KDT Kőbánya Vállalat uzsai üzeme. A rakodóbrigád tegnap már január 10-ét irt a naptárban Határidő előtt, december 15-ig adták át a megyei TÜZÉP-telepeknek a rendelt 25 ezer tonna tűzifát a Balatonfelvidéki Állami Erdőgazdaság dolgozói. A Sümeg környéki erdőben géppel vontatják ki a feldolgozásra váró, kidöntött fákat Vonzó jelen — tettekre lelkesítő jövő — boldog új Boldog új évet, évet. Mondjuk --------------------------------- is, fogadjuk is jószívvel a szívből jövő jókívánságot, noha tudjuk, nincs varázserejük szavainknak. Nem elég az boldogságot kívánni, akarni kell. Sőt, cselekedni is érte. A magunkéért, meg azokéért, akiknek mondjuk. A személyes, családi boldogságért ugyanúgy, mint a társadalomért. És jó, hogy tudjuk, mit kell cselekednünk. Boldog új évet, a boldog új évet. Mondják is, fogadják is jószívvel a szívből jövő jókívánságokat a nyugati, tőkés országok népei is, noha tudják, vagy legalábbis egyre többen ismerik fel éppen napjainkban: egy igazságtalan, boldogtalan társadalomban nem lehet huzamosan, maradéktalanul boldog az egyén. A hálót kevés kiváltságos tartja kezében, aki hajszolja, abba hajtja a kékmadarat. A legigazságosabb, a legboldogabb társadalomban is élhetnek — például családi okok miatt — boldogtalanok, mint ahogyan egy igazságtalan rendszerben is lehet bizonyos vonatkozásban boldog egy ember. De maradéktalanul csak az boldog, akinek boldogok szerettei, munkatársai is. Az, akinek környezete, osztálya is elégedett. És ha e kellemes, kedvező állapot beláthatatlan időre, biztosított. Akinek elérhető céljai vannak, tudja hova vezet az út, amelyen halad. Szóval: aki ismeri és kívánja jövőjét. Aki meghitt perceiben utódait is írigylik jövőjükért. A kommunisták már a kommunista kiáltvány megjelenésekor is tudták, hogy minden eddiginél magasabb rendszerű lesz, ha megvalósul, a szocialista társadalom. De bizonyítani nehéz volt. „Csak” az eszme élt akkor, azt magyarázták. „Kísértetnek" mondták a kommunizmust. Aztán — közel hat évtizede immár — megszületett a szovjet hatalom. „Kísértetnek” mondták, naponta jósolták közeli végét. És az húsz év múlva megsemmisítette a fasizmust. És létrejött a szocializmus világrendszere is. Történelmi adottság, hogy Közép- és Kelet - Európában, Ázsiában, olyan országokban vehette át a nép a hatalmat, amelyekben földrajzi fekvésük miatt, de még inkább azért, mert idegen, fejtettebb országok tartották igában, nem alakulhatott sem ipar, sem fejlett társadalom. Amink volt, annak is más látta hasznát. A mi munkánkból, s a csehekéből az osztrák, a lengyelekéből a német, az oroszokéból a francia tőke gazdagodott. És ha megpróbáltunk kitörni az elmaradásból, hogy gazdaságilag is talpra álljunk — gondoljunk csak a szabadságharcra —, fegyverrel vágtak elénk. Több évszázaddal maradtunk el a Nyugattól, amikor — 1919-ben — két éven belül két társadalmi renddel léptünk előbbre. Rövid időre. Nemzetközi erőkkel törték meg erőink. Feudális rendszert, kevéske, földig rombolt ipart találtak itt a felszabadító szovjet csapatok, most éppen három évtizede. Ezt szögezhettük szembe érvként azokkal, akik akkor és még hosszú ideig a nyugati világ gazdagságát hasonlították a mi nyomorunkhoz. Azokét az országokét, amelyek évszázadokon át, jórészt a gyarmati népek verítékéből, véréből teremtették meg a maguk fejlett iparát. Nos, ez az igazság most is igazság. De most már vannak más érveink is igazunknak. Történelmileg , ugyan nem nagy történelmileg idő szabad hazc------------------------------- mine évünk, mégiscsak nagy dolog, hogy sok vonatkozásban már most is vállalhatjuk az összevetést a „gazdag” Nyugattal, amely kedvező adottságain kívül négyszáz év előnynyel is indult. Mi ez, ha nem társadalmi rendünk fölénye? Nem arról van szó, hogy utolértük, vagy akár a közeljövőben utolérjük a legfejlettebb tőkés országokat az ipari termelés vagy az átlag életszínvonal tekintetében. Bár messze lehagytuk mindazokat, amelyekkel azonos szintről indultunk a felszabaduláskor! De azt is minden nyugatra látogató magyar megállapíthatja (lapunk más helyén veszprémi művészek is szóltak erről), és a nyugati szociológusok is kénytelenek bevallani, hogy a szocialista rendszer egyre vonzóbbá válik a nyugati ember előtt. Nemcsak a szocializmus, mint eszme a vonzó, hanem a megvalósult szocialista társadalom. Nyugat ideológusai nemrégen még azt bizonygatták, hogy mi „vasfüggönyt” húztunk határaink elé. Talán soha nem szerették volna úgy, ha ez igaz volna, mint napjainkban. Mert számukra rendkívül kedvezőtlen, ha onnan „átleskelődik” ide a nép és összehasonlítja a helyzetet. Mit lát, ha hasonlít? Azt tudja és érzi, hogy a rohamosan növekvő infláció miatt életszínvonala csökken, de nem tudhatja mit hoz a holnapi, összesítve, a nyersanyag árak, az úgynevezett „Reuter index alapján 1971 januárjától ez év elejéig megháromszorozódtak, azóta, bár erről még nincs összesített kimutatás, egy év alatt újra, ugyanennyit növekedtek. „A közszükségleti cikkek ára — írta a New York Times egy hónappal ezelőtt — legalább annyira emelkedett, mint a luxuscikkeké. . a szegények reménytelenek és elkeseredettek ...” A szocialista országokban ugyanakkor — ha nem is tudtuk magunkat teljesen kivonni a nyugati, óriásméretű áremelkedések hatása alól — az életszínvonal folyamatosan emelkedik. Nyugat-Európában és Amerikában most tízmillió munkás minden száz közül 6 vagy 7 munkát hiába keres. És számuk egyre növekszik. Köztudott az már nyugaton is, hogy a szocialista országokban nincs és nem is lehet munkanélküliség. De nem is kell feltétlenül „átnézni” hozzánk a hasonlításért. Ott az ENSZ legújabb statisztikája: 1950-től 1972-ig a szocialista országok ipari termelése nyolcszorosára, míg a tőkésországoké ez alatt csak 2,9-szeresére növekedett. Nincs újabb összehasonlító adat, de az arány azóta csak a mi javunkra változhatott, mert 1973-ban és 74-ben az Egyesült Államokban és Angliában visszaesést, együttesen a tőkésországokban „nulla növekedési rátát” mutat a statisztika, míg nálunk évi 6—8 százalékos, folyamatos az emelkedés. “ " " a tőkésországok lap-Nem titok,sai is egyre nyíltak--------------------------- ban írhatnak róla: évről évre egyre többen veszítik el hitüket „odaát” a fejlődés lehetőségeiben. Félnek a munkanélküliségtől, az életszínvonal további csökkenésétől , és egyre növekvő tisztelettel és érdeklődéssel figyelik a szocialista országok biztonságát. Bizony, sok gondot okozva ezzel a burzsoá ideológusoknak, akik egyre kétségbeesettebben, de egyre kisebb eredménnyel hirdetik mindannak ellenkezőjét, ,amit a nép napról napra, a valóságot érezve, látva, tapasztal. De azt, amiről a közvéleménykutató intézetek, szociológusok egyre gyakrabban hírt adnak (és mert ezt az 1974. novemberi amerikai választásokról kiadott statisztika is bizonyítja) elhihetjük: egyre többen fordulnak el — középosztálybeliek is! — a közügyektől, egyre többen látják kilátástalannak a jövőt. Ezt a távlatot láthatják szemben a mi terveinkkel. Még nem készek a szocialista országok tervei a következő öt évre, most egyeztetik azokat. Egyeztetik, hogy a lehető legteljesebb legyen köztük az összhang. Hogy a lehető legkevésbé „gyűrűzhessen” hozzánk az infláció hatása. Még nem kész a terv, de a XI. kongresszus irányelvei szerint a következő öt évben is 33—35 százalékkal növekszik nálunk az ipari, 16—18 százalékkal a mezőgazdasági termelés és 30 százalékkal a nemzeti jövedelem. A negyedik ötéves tervben — a kedvezőtlen hatások ellenére is — a tervezettnek megfelelően 24 százalékkal emelkedett a reáljövedelem — és ennyit tervezünk a következő öt évre is. Látja, aki nyitva tartja szemét odaát is, hogy marakodnak ott az olajon. Kijátsszák egymást, hogy olcsóbban jussanak hozzá, valamivel legalább. Egymás ellenére egekig verik az arany árát és számtalan „jó légkörben” folyó tárgyalás sem eredményez megegyezést. És a versengést, a maga bőrén, a nép érzi meg legelőbb. A nép, amely látja, ha nyitva tartja szemét, hogy „ideát” milyen hasznos a népek közötti összefogás. Kevés az energia nálunk: sohasem hasznosíthatnánk bauxitkincsünk zömét, ha nem vállalja a Szovjetunió, hogy a feldolgozásban segít, így lett igazi város Tapolca. És ipari város a megyeszékhely azzal, hogy egy gyára, a hatalmas szovjet autóprogramnak vált részesévé. Integrálódunk, szerződéseink szentesítik az együttműködés területének tömegét. Épül a Béke-olajvezeték, jön a gáz, meg az áram. Nincs cellulózunk, készítünk együtt. Közös erővel igába fogjuk az atomot is. Nem lehet itt cél mind felsorolni, ami — mert összefogunk — hatványozottan jövedelmez. De látja, — aki nyitva tartja szemét —, hogy micsoda erő ez aközösség. Tiszteletet parancsolszámukra a mi biztonságunk. Azokéra is, akik társadalmi rendszerünket és eszméinket nem ismerik, vagy nem fogadják el. Hogyne lennénk mi magunk büszkék eredményeinkre, hisz a mi munkánk testesül abban. Í 'm milliók tanulmá-Napjainkban nyozzák hazánk___________________ ban a XI. kongresszus irányelveit, amely, ha majd határozattá emelkedik, a fejlett szocializmus egy szakasza építésének programja lesz. Jelentős szakasz az úton, amely a munkásosztály álmának megvalósulásához, vágyának teljesüléséhez, a kommunizmushoz vezet. Napjainkban nálunk milliók mérik fel erőinket, hogy komoly választ adhassanak: hogyan, mi módon válhatnak valóra az irányelvekben megfogalmazott célok. Boldog új évet! Nemcsak kívánjuk egymásnak a boldogságot, cselekszünk is érte — és közben felkészülünk új cselekvésre. Mert elérhetőnek véljük a célt, és tudjuk, hogy merre vezet az út, amin járunk. Ismerjük és kívánjuk ezt a jövőt. És meghitt perceinkben utódainkat irigyeljük, akik az út végére érnek. Csaba Imre NAPLÓ — 1975. január 1. szerda —3