Napló, 1975. augusztus (Veszprém, 31. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-01 / 179. szám

4 — NAPLÓ — 1975. augusztus 1. péntek 9 Édes riport Helyszín: 3-as számú cukrászüzem, Balatonalmádi. Délután fél kettő van, a munkaidő már befejezéséhez közeledik. De bent ennek még semmi jele, mert a nagy tűzhelyekben még sütik a tortatésztát, amit hamarosan az asztalra fognak tenni, s akkor következik a töltés. Fiatal nők állnak mellette. Előttük csokoládés krémmel teli üst. Másodpercek alatt kerülnek egymásra a lapok. Talán dobostorta lesz belőle. Közben egyik cukrásznőtől megkérdezem. — Mikor kezdődik a munkaidő? — Reggel öt órakor és délután háromig tart. — Hány éve dolgozik itt? — Tizenöt éve, 1960 óta. — Mindig cukrász akart lenni? — Nem gondoltam, hogy cukrász leszek, a fodrász szakmát szerettem volna választani, de ettől függetlenül nagyon-nagyon szeretem a munkámat. — Az édességet is ennyire szereti? — Nem, nem ennyire, csak elkészíteni szeretem — mondja mosolyogva Bihari Gyuláné. Nemsokára megérkezik Lang László, a vezető. Elmondja, hogy nyolcvanöt helyre szállítják tőlük a süteményt. Akarattyától Akafiig kapják a megrendeléseket, persze Veszprémből is. Tavaly Budapestre is rendszeresen szállítottak. — Hány darab sütemény készül el itt egy pan? — Naponta nyolcezer darab, 50 fajtából. — Jelenleg hány dolgozójuk van? — Huszonnyolcan vagyunk. Ebből egy nő és két férfi az átadás óta itt van.— Mióta üzemel ez a cukrászat? — 1960 óta. — Mennyi az átlagos életkor? — 25—30 év. — Akik itt dolgoznak, valamennyien Almádiban laknak? — Nem Veszprémből és Keneséről is járnak be. Nekik bizony nagyon korán kell kelniük, hogy a kezdésre beérjenek. Az a szerencse, hogy az autóbuszok és a vonatok hajnalban is indulnak. — Nem nehéz vezetni egy üzemet? — Tudni kell bánni az emberekkel. Meg különben is jó a kollektíva, az emberek szeretik egymást. A jó szó is kell a vezetéshez. Én például nem utasítok, hanem megkérem a dolgozókat. Már az is jobb érzés nekik, ha én bemegyek hozzájuk dolgozni. Négy évig a fagylaltot is én csináltam. — Nyárra vesznek fel diákokat? — Igen. — Mennyi fizetést kapnak? — Egy hónapra nyolcszáz forintot. — De ők még nem sütnek? — Nem. Ők a joyszolgálatot látják el. — Most hány diák van itt? — Hatan vannak. — Hallottam,hogy patronálnak is diákokat. — Igen. Az almádi nevelőotthont patronáljuk már régóta. — És végül, melyik az ön legkedvesebb süteménye? — Az összeset szeretem, de ha mégis választani kell, akkor talán mindig azt szeretem a legjobban, amit ■egutoljára sütünk. Pintér Csilla Lovas MI ÚTTÖRŐK Nagy Endre Csaba, aki júniusban fejezte be az általános iskolát Vanyólán, a múlt szombaton még a helyi termelőszövetkezetben dolgozott. Szalmahúzásnál segédkezett. Hétfőn reggel 60, a járásból való pajtásával együtt buszra ült, és elindult Pápára, hogy hét napon keresztül ismét iskolás legyen. Ekkor kezdődött ugyanis az 1-es számú általános iskolában az a tanfolyam, amelyet a pápai járási hivatal és az SZMT szervezett azoknak a gyerekeknek, akiknek szülei fizikai dolgozók, és akik felvételt nyertek valamelyik pápai középiskolába. Matematikával, orosz nyelvvel, magyar irodalommal és nyelvtannal foglalkoznak 15—15 órában. Tanáraik, Antal László, Huszár János és Kecskés István nyári szabadságukat megszakítva, nagy örömmel vállalták, a különleges feladatot. — Az általános iskola tananyagának lényegét sűrítjük tárgyanként ebbe a tizenöt órába — mondja Antal László, matematika szakos tanár. — Mindezt úgy igyekszünk csinálni, hogy a középiskolai tantervek ismeretében, már a magasabb színvonal követelményeire állítsuk át a gyerekeket. Huszár János Balatonalmádiban üdült családjával együtt vasárnapig. A család maradt, ő jött Pápára. — Szeretünk tanítani, ez az igazság. És különösen felüdítő ez a munka, mivel mi, szakfelügyelők tanév közben csak heti négy órában tanítjuk tantárgyunkat. — Bizonyára akkor a szakfelügyelő szemével is nézi a tanulók tudását. — Természetesen szeretném korrigálni a meglevő hibákat. Elsősorban a magyar irodalom irodalomtörténet-központúságát igyekszem műközpontúvá tenni. Ehhez sokat kell olvasni a gyerekeknek, hogy legyen mit elemezni, értékelni. Kecskés István hozzáfűzi: — Én például felmérhetem itt, hogy a kollégák mennyire értelmezik egységesen a tananyagcsökkentést és lehetőség nyílik szakmai kísérletekre is. — A kísérletezés hogy illeszkedik az előkészítő jellegbe? — Ha felelősséggel csináljuk, nagyon jól. A gyerekek élvezik az újszerűséget, leköti a figyelmüket, sok esetben szinte játszva tanulnak. És ezek a gyerekek akarnak tanulni. Hogy miért és hogyan, azt mondják el ők! — Édesapám traktoros, én magam is nagyon szeretem a mezőgazdasági gépeket, meg az állatokat és a növényeket is. Ezért jelentkeztem a mezőgazdasági szakközépiskolába. — A szalmahúzás biztos jól fizet. .. — Tavaly öt nap alatt ezer forintot kerestem ezzel a munkával. — Nem sajnáltad otthagyni a munkát a tanulás kedvéért? — Nem, egyáltalán nem — válaszolja korát meghazudtoló komolysággal Nagy Endre Csaba. — Ez sokkal többet ért a pénznél. A pénz elfogy, de amit tudunk, azt nem veheti el senki. A kemenesszentpéteri Egyházi Violetta a tanfolyam kötetlen jellegét a jó hangulatot dicséri. — Nem kell félni a feleléstől, felszabadultabbak vagyunk, úgy, hogy közben a tanár bácsik pontozással értékelik a munkáinkat. Néhány társammal Ady Endre életéről, verseiből készülünk fel. — Csináltál már ilyesmit? — Nem, ez teljesen új, érdekes feladat és ezért nagyon izgalmas. A Türi gimnázium általános tagozatára jelentkezett, mert még nem döntötte el, hogy mi szeretne lenni. Tanulmányi eredménye egészen kiváló, csak rajzból volt négyese. A gecsei Kovács Ildikónak nem egészen új dolog ez az előkészítő. — Gyarmatra jártunk iskolába, matematikából és oroszból már év közben megindult a középiskolai előkészítő, 10—15-en rendszeresen jártunk. — Segítette a tanulást? — Nagyon sok újat kaptunk, gyorsabban tudtunk haladni. — Itt hogyan alakul a napi program? — Nyolc órára kell jönni, két-két összefüggő óránk van naponta minden tárgyból. Délben egy óra ebédidő, délután négy és öt óra között valami szórakoztató program van. Tegnap például klubfoglalkozáson voltunk a könyvtárban, lesz még filmvetítés, múzeumlátogatás, strandolás, játékdélután. Szóval remek dolog ez. És ami fontos, tanulunk, hogy könnyebb legyen a középiskolában. — Hová jelentkeztél? — A közgazdasági szakközépbe. Hétfőn este 6 órára ért haza. Akkor nekiállt és segített a könyvelésben édesanyjának, aki a MEZŐBER felvásárlója. Ma este olvasni fog. A középiskola első félévének kötelező olvasmányaiból. A járási hivatal művelődésügyi osztályának tanulmányi felügyelője, Kovács Lajos mondja: — Most ötödször rendezünk ilyen tanfolyamot. Az utóbbi években, a tanév derekán összeültünk az érintett középiskolák igazgatóival. Nagy örömünkre elismeréssel nyilatkoztak az előkészítőn részt vett gyerekek tanulmányi eredményéről. Bízunk benne, hogy a következő értekezleten is jó véleményeket hallunk a mostani gyerekekről, akiknek tanulmányi eredményei jobbak, mint az előző években résztvetteké. A hétnapos tanfolyam 16 ezer forintos költségét az SZMT fizeti. A visszatérítés — kamatosam — biztosított. Bölcs Csaba A tudást nem veheti el senki... Fisikai dolgozók gyermekeinek középiskolai előkészítője Pápán Harel Sille és Liiina Észtország, 1975 július. Jó lett volna találkozni velük! Azokkal a gyerekekkel, akik Ramuban, a tartui járás egyik kis településének nagyszerű iskolájában tanulnak. Mint mindenütt, a nyári hónapokban itt is tataroztak, rendezték az osztályokat, míg a pajtások szerte az országban vakációztak. Az emeletes épületben arra készültek, hogy a környék termelőszövetkezeteiből és állami gazdaságaiból szeptemberben megfelelően fogadhassák a több mint kétszáz tanulót. Az iskolában Kaama Aino igazgatóhelyettes fogadott és tanteremről tanteremre vezetett. Elmondta, hogyan tanulnak az észt gyerekek, a távoli szétszórt tanyák lakói ebben a 8 osztályos, modern intézetben. — Minden osztály egyben szaktanterem is nálunk — mondta az igazgatóhelyettes, és sorra nyitogatta a hatalmas, beépített szekrényeket. Tábla sehol, illetve a szekrények ajtaját úgy alakították ki, hogy azok egyben táblaként is szolgálnak. Az audiovizuális felszerelés, a magnetofon, a vetítőgép minden osztályban megtalálható. Az orosz nyelvi szaktanteremben a tanulók önállóan ellenőrizhetik a helyes kiejtést, a ragozást, akár vizsgáztathatják is magukat. A világos, tágas tantermekben — egy-egy csoportban — 25 észt iskolás tanul. S nem is akármilyen tanmenet szerint. A legújabb pedagógiai elvek alapján oktatnak Ramában. A fizikai állóképesség fejlesztésére pedig az országosan előírt kettő helyett hetenként 4 órát tornáznak a pajtások. Az iskolában ingyen kapnak étkezést a gyerekek. Délután napközis csoportokban tanulják meg a másnapi leckét, és számtalan szakkör várja őket. A szakkörökről némi képet alkothattunk magunknak a római látogatás során amikor a folyosókon és a tantermekben megtekintettük az észt pajtások által készített kis remekműveket, mindennapos használati tárgyakat, szerszámokat, a testvéri nép művészetét mintázó rajzokat, kézimunkákat. — És ezek a fényképek? — A folyosón, díszhelyen találtunk a pajtásokat bemutató tablóra. — Ők a legjobb tanulóink — mondta az igazgatóhelyettes —. Évről évre kiválóan fejezik be az osztályt, mint Atare Pihu, Sille Kirsipuu, Linna Peerna, de sorolhatnék többet is a kiválóak közül. Azt azért megfigyeltük, hogy ebben a 8 osztályos, jól felszerelt iskolában a lányok jobban tanulnak, mint a fiúk. Többen érdemelték ki közülük, hogy fényképeik odakerüljenek a dicsőségtáblára. Az iskolához hatalmas öltözőkkel és fürdőkkel szegélyezett tornaterem is épült. — Megérte felépíteni egy ilyen testnevelési központot? — Nagyon is! — mondta Kaama Aino —, mert itt nemcsak a gyerekekkel foglalkozunk a tornaórák alatt, és a sportkörben. Hanem esténként a környékről eljönnek a szülők is. Szombaton és vasárnap mindig tele a tornatermünk, kevés az üres, a kihasználatlanóra. És nemcsak a tornateremben, hanem a 8 tantermes iskola, szépen gondozott udvarán is sportpályák, tornaszerek várják az észt pajtásokat és szüleiket. Ramuban — de másutt is, a Vörstjärve-tó mentén épült iskolákban — tapasztaltuk: nagy gondot fordítanak a pajtások KRESZ oktatására. Az állandó falitáblán mindig azok a szabályok és rajzok találhatók, amelyek megfelelnek az adott évszak, időszak közlekedési előírásainak, így például nyár elején arról tanultak az észt pajtások, hol játsszanak, hogyan közlekedjenek a túrákon, az országjárás közben. S ha már nem találkozhattunk Maréval, Sillevel és a többi római pajtással, a Veszprém megyei úttörők üdvözletét az iskola emlékkönyvében örökítettük meg. Egy hónap múlva — a tanév elején — biztosan ráakadnak, örömmel olvassák. Gárdonyi Béla Tíz szép nap az NDK-ban Nemrég érkezett haza Halléból tizennégy veszprémi pajtás. A Kiss Lajos általános iskola tanulói tíz napot töltöttek az NDK-ban. A hallei Dr. Theodor Neubauer iskola pionírjainak vendégeként felejthetetlen élményeket szereztek. A pajtások jutalomból mehettek az NDK-ba, de a jó úttörőmunka mellett a teherbíró képesség is latba esett. Azok közül választották ki őket, akik még nem jártak külföldön. Egy-egy pajtás 1500 forintot fizetett, de a költségek nagyobb részét a tanács ifjúságpolitikai alapjából fedezték, s az úttörőcsapat is hozzájárult. Megismerték testvérvárosunkat, Hallét, hajókáztak a Saaie-folyón, Berlinben megnézték a hatalmas tévétornyot, a Brandenburgi kaput, az őrségváltást az ismeretlen katona sírjánál, a Pergamon Múzeumot, a főváros melletti lenyűgöző fölszabadulási emlékművet — ahogy a gyerekek mondják: ezeknél az emlékműveknél szokták avatni a Jungepionier-okat és a Thälmann-pionierokat, a német kisdobosokat és úttörőket — szétnéztek Drezdában, s négy napot töltöttek a Halle melletti güntersbergi pionirtáborban. — Itt éreztük magunkat a legjobban! Barátokat szereztünk, sok-sok címet kaptunk — emlékezik a „hallások” egyike, Cserveníca Zita. Poór Csaba már írt is új barátainak. •Néhányan tudnak valamit németül, de elsősorban oroszul beszélgettek a német pajtásokkal. Együtt játszottak, daloltak, többnyire a mieink voltak a játékmesterek, több játékot ismernek, s a német gyerekek szívesen tanulták. — Nagyon jól esett nekünk, hogy magyar népdalokkal, mozgalmi dalokkal és tánczenével fogadtak bennünket — mondja Losonczy Anna. Az egyik nap harminckilométeres túra következett: gyalog egy hősi emlékműhöz. Hat partizán síremléke, s a veszprémi gyerekek mezei virágból készítettek csokrot, rá magyar nemzeti színű szalagot kötöttek, hogy látszódjék, mely nemzet fiai áldoztak e hősök emlékének. Emlékezetes a német pajtások játéka a partizánéletről — az emlékműnél. Egyébként a táborban a mieink kultúrműsorral lepték meg a vendéglátókat. — Focimeccs is volt, a magyarok nyerték — így Poór Csaba. — „Bunda” volt, mert német gyerekeket is bevettünk — ellenkezik egy kislány. — De a tábori olimpián háromtusában két első helyezettünk volt: Megyeri Laci és Fliegh Judit. Fürdés a Saale-i „sófürdőben” (a Saale-ból hajdanán sót pároltak, s a város usszodáibanegy kilométeren belül három uszoda is volt, mondják). És még mennyi kedves emlék...! Gojko Mitics is ott lesz! — olvasták a plakáton, de a kis moziban csak a vásznon jelent meg a jugoszláv „indiánszínész” ... Pedig, ha tudta volna, hogy a veszprémiek virágcsokrot is vittek! Az egyik lányt le kellett venni az emeletes ágyról, mert reggel megkérdezte: — Hogy kerültem én ide? Augusztusban érkeznek hozzájuk hallei barátaik, együtt nyaralnak majd a felsőörsi táborban. Visszaadhatják a kölcsönt, bemutathatják nekik szép hazánkat. Hogy ők is olyan jól érezzék magukat, mint a veszprémiek őnáluk. A veszprémi csapat a Brandenburgi kapunál (Megyeri László felvétele)