Napló, 1976. február (Veszprém, 32. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-01 / 27. szám

Az alapítók maradandót alkottak Pap János felszólalása a Somlóvár Tsz zárszámadó közgyűlésén A somlószőllősi művelődé­si házban tegnap tartotta az 1975 évi munkáját összege­ző zárszámadó közgyűlését a noszlopi Somlóvár Termelő­­szövetkezet kollektívája. Az egyesülés óta mintegy 6 ezer hektáron gazdálkodó nagy­üzem „jogelőd’­ tsz-ei sokkal inkkább gondjaikról voltak ismertek, semmint „eredmé­nyeikről. A mostani zár­számadó iránti érdeklődés a közös munka eredményei­nek szólt, annak, mire ju­tottak a második közös esz­tendőben. A termet zsúfolásig meg­töltötték a tsz tagjai. Az el­nökségben helyet foglalók sorában ott volt Pap János, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára. Kovács Ferenc az ajkai já­rási pártbizottság első tit­kára, Tornai Endre, a tsz­­szövetség elnöke. A tsz tagjai ugyan már napokkal ezelőtt előzetes írásos tájé­koztatót kaptak, falugyűlé­seken vitatták meg a küz­delmekkel teli esztendő ta­pasztalatait — mégis, aki csak tehette, ott volt a fon­tos eseményen. Bencze Tibor, a tsz párt­vezetőségének titkára mon­­­­dott bevezetőt, majd Papp Lajos elnök ismertette a ve­zetőség beszámolóját. —­­4 nehéz esztendők sorába tar­tozik az 1975-ös — hangsú­lyozta. Az időjárás súlyos próba elé állította a gazda­ságot. Míg az előző évben egy-egy hektárról 34 mázsa búzát takarítottak be, ta­valy alig valamivel haladta mest a 22 mázsát. A vártnál jóval kevesebbet fizetett az olajlen és a cukorrépa, ez­zel szemben kukoricából 50 (!) mázsás rekordtermést ér­tek el, kiváló termést ta­karítottak be repcéből és lucernából is. A szarvasmarha-tenyészté­si ágazat ugyan 2 millió fo­rinttal túlteljesítette terve­zett bevételét, a tejtermelés is­ 350 literrel több a megyei átlagnál, de magas a ráfor­dítás költsége. A baromfi­tenyésztés dolgozói két és félmillióval teljesítették túl tervüket! A beszámoló a továbbiak­ban részletesen elemezte az egyes ágazatok munkáját, szólt a beruházásokról és ar­ról, hogy miként alakult a tagság, a dolgozók jövedel­me. A felosztásnál szigorúan ügyeltek arra, hogy a jól végzett munka megkapja el­ismerését, de arra is, hogy jusson — a jövedelem 25 százalékát erre fordítják — fejlesztési, biztonsági tarta­lékra is. A vezetőség beszámolója után Féger Péter az ellenőr­ző bizottság, Bircher Antal­­né a nőbizottság jelentését ismertette. Ez utóbbiból ki­emeljük: jelenleg a tsz 15 nődolgozója van szülési sza­badságon, illetve él a gyer­mekgondozási segély lehető­ségével. A tsz alapító tagjai közül Tillhoff Ignác, Visi Gyula, Bóna Sándor és Trombitád Miklós egyaránt a múltat idézték. Azokat az éveket, amikor jelképes fizetés járt a munkaegység után, ami­kor a zárszámadó közgyűlés keserves tudomásulvétel volt, semmint örömet adó esemény. A megtett út — az idén a tagok évi kerese­tük 10 százalékát nyereség­­részesedésként kapják — igazolta a szövetkezethez kötődő hűségüket, azt, hogy érdemes volt a párt ajánlá­sát követni. A fiatalabb nemzedék hangját Gyarmati László gé­pesítési főmérnök tolmá­csolta. Felszólalásában a további, emberkímélő gépe­sítést szorgalmazta. Felszólalt a közgyűlésen Pap János, a megyei párt­­bizottság első titkára is. Em­lékidézéssel kezdte: tíz éve volt utoljára Somlószőllő­­sön zárszámadón és jól em­lékszik az akkori nehéz időkre. — Annál inkább tiszteletre és megbecsülésre méltóak a mai eredmények — mondotta. — Az alapítók generációja maradandót al­kotott és mi azt értéke sze­rint becsüljük. A feladat az, hogy sehol ne legyen meg­állapodott nyugalom. A jól termelők törekedjenek még többre, a ma még elmara­dók kövessék az előttük ha­ladókat. És mindig legyen gondjuk arra, hogy mit mi­lyen költséggel állítanak elő. Saját javuk és az ország ér­deke egyaránt ezt kívánja. A jó hangulatú közgyű­lést a tsz pártvezetőségének titkára zárta be. Pap János, a megyei pártbizottság első titkára korábbi emlékeivel vetette össze a gazdaság mai teljesítményeit Az egyik alapító, a már nyugdíjas Tillhoff Ignác megelégedéssel szólt: érdemes volt, a fáradozás meghozta gyümölcsét. A tsz erős, gondja van az öregekre is Mai számunk tartalmából „Szépségtapasz" a manipulátoron (3. oldal) Az előnyök vonzásában (3. oldal) Hazánk 30 éve köztársaság (4. oldal) Hajnalban Várpalotán (4. oldal) Öregjeink beszélik (4—5. oldal) A tolsztoji megoldás (5. oldal) Az út szombaton reggel járható volt. Kilátás a városlődi völgy­­hídról a Pápa felé vezető útra. (Megérkezett a valódi tél című képes beszámolónk a 3. oldalon.) A művelődésügyi dolgozók munkáját, a közműépítést és a városi könyvtár tevékenységét értékelték Veszprém, Várpalota és Keszthely tanácsainak végrehajtó bizottságai A héten városaink közül Veszprém, Várpalota és Keszt­hely tanácsának végrehajtó bizottsága ülésezett. Mindenütt foglalkoztak a helyi lakosságot közvetlenül is érintő témák­kal, összeállításunkban ezeknek a napirendi pontoknak a vitájáról készítettünk tudósítást. Jó ütemben gyarapodtak a kulturálódási lehetőségek Veszprémben a testület ülé­sén megvizsgálták egyebek között a tanács művelődés­­ügyi osztályának munkáját. Megállapították, hogy az osztály irányító, segítő, el­lenőrző tevékenységét a tervszerűség jellemzi. Jelen­tősen sikerült megjavítani­uk a megyeszékhely oktatá­si és közművelődési intéz­ményei működésének tárgyi feltételeit. Az utóbbi évek­ben valamenyi alsó- és kö­zépfokú oktatási intézmény­ben korszerűsítették az el­avult fűtési rendszert. Át­építették és bővítették a vá­rosi könyvtárat, korszerűsí­tették és kibővítették a nyá­ri napközis, valamint a fel­sőörsi úttörőtábort. Szabad­­sportlétesítmények épí­tésével növelték a Verus jóságának sportolási lehető­ségeit. Többszörösére növel­ték az elmúlt években az alsó- és középfokú iskolák demonstrációs eszközeit, audio­vizuális felszereléseit. Az oktató-nevelő munka színvonalának állandó eme­lését rendszeres óralátoga­tásokkal, ellenőrzésekkel, a pedagógusok folyamatos, jól szervezett továbbképzésével, valamint az intézmények ká­der és személyzeti munkájá­nak tervszerűségével érték el elsősorban. Jelentősen sikerült meg­javítani a városban a köz­­művelődés feltételeit is. Széleskörű vizsgálatot vé­geztek a művelődésügyi osz­tály dolgozói, amelynek so­rán elemezték Veszprém társadalmi szerkezetét és művelődési viszonyait. A vizsgálat anyagait felhasz­nálva alakították ki elkép­zeléseiket, terveiket a me­gyeszékhely közművelődése hatékonyságának fokozására. Ennek alapján készítették el Veszprém város közművelő­dése fejlesztésének középtá­vú tervét is. A végrehajtó bizottság tagjai végezetül rámutattak arra, hogy a művelődésügyi osztály viszonylag kevés lét­számmal is mindig korsze­rű, hatékony célokat állított a város közoktatása és köz­­művelődése elé. Sőt, jelen­tékenyen segíteni is tudták a célok megvalósítását. Az osztálynak is köszönhető, hogy a megyeszékhely tanu­lási, kulturálódási lehetősé­gei állandóan gyarapodtak az utóbbi években. Negyvenmillió forintot érő munka évente Várpalotán a végrehajtó bizottság tagjai azt vizsgál­ták meg, hogy az Északdu­nántúli Közmű és Mélyépí­tő Vállalat hogyan segítette a város fejlődését az elmúlt ötéves tervben. Küster O. Imre, a vállalat igazgatója arról tájékoztat­ta a testület tagjait, hogy a város közműveinek építésén az utóbbi években átlagosan 120 dolgozójuk tevékenyke­dett. Szinte teljes egészében ők végezték a lakások alapo­zását és közművesítését, a szennyvízderítő építését, va­lamint a szervizállomás ala­pozási munkálatait is.­­ásW­iti feladataik ellá­tását, hogy fizikai dolgozó­ik 70 százalékát 2 megye területéről, 25 százalékát pe­dig megyén kívüli települé­(Folytatás a 2. oldalon) HÁROMEZER-ÖTSZÁZ KÖZÜL A LEGJOBBAK Szocialista brigádok vetélkedője Fűzfőgyártelepen A Nehézipari Minisztérium és a Vegyipari Dolgozók Szakszer­vezete közös szervezésében ren­dezték meg tegnap Fűzfőgyárte­lepen az ország vegyipari válla­latainál tevékenykedő szocialis­ta brigádok vetélkedőjének kö­zépdöntőjét. Az öttagú zsűriben foglalt helyet Főcze Lajos, a VDSZ titkára, Balogh Mihály, a megyei pártbizottság titkára, Rácz László, a NIM főosztályve­zetője, dr. Kiss Mihály, a VDSZ osztályvezetője, Gödöllői Lajos, a SZOT kulturális osztályának munkatársa. Megjelent a vetél­kedőn Gyuricza László, a megyei­­ párt-vb tagja, a Nitrokémia igaz­gatója. A 11 szocialista brigád — a Tiszai Vegyi Kombinát, az Egye­sült Vegyiművek, a Borsodi Ve­gyi Kombinát, az Északmagyar­országi Vegyiművek, a Péti Nitrogénművek, a Budapesti Ve­gyiművek és a Nitrokémia Ipar­telepek szocialista kollektívái­nak képviseletében­­ vetélke­dett. A nívósan előkészített kö­zépdöntőt Oroszlán János, a Nitrokémia szakszervezeti bi­zottságának titkára nyitotta meg. Főcze Lajos, a zsűri elnöke nyilatkozott lapunknak a vetél­kedő előkészítéséről., , Nagyon­ jól megszervezte a Nitrokémia a középdöntőt, ide­álisak a feltételek. Azok a vegy­ipari vállalatok képviseltetik itt magukat szocialista brigádjaik­kal, amelyek másban, így a ter­melésben az üzemi demokrácia kibontakoztatásában is verse­nyeznek. A mostani vetélkedő előkészületei során a vegyipari vállalatok 3500 szocialista bri­gádjának 80 százaléka, több tíz­ezer dolgozó versenyzett az el­sőségért. Bebizonyosodott, hogy a szocialista kollektívái­ nem­csak a termelésben állják meg a helyüket, hanem széles politi­kai, gazdasági látókörrel is ren­delkeznek. A tömegeket mozga­tó vetélkedőkön politikai témák, a hazai vegyipar fejlődése, mun­­kásvédelem, munkahelyi élet, valamint kultúra és s­port is szerepel. A fűzfői középdöntő legjobbjai, három szocialista bri­gád vesz részt március 27-én a budapesti döntőn. A középdöntőn az első három helyet, és egyben a jogot az or­szágos döntőn való részvételre a következő szocialista brigádok szerezték meg: Első Semmelweis brigád (Lenin városi Tiszai Ve­gyi Kombinát) második a Mező Imre brigád (Péti Nitrogénmű­vek) harmadik a Ho Si Minh brigád (fűzfői Nitrokémia Ipar­telepek). A versenyt Főcze La­jos értékelte és átnyújtotta a dí­jakat a helyezetteknek. A zsűri a Beloiannisz művelődési házban, jobbról a­ játékvezető A középdöntőben győztes Semmelweis szocialista brigád (Fotó: Borbás János)

Next