Napló, 1976. február (Veszprém, 32. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-01 / 27. szám

Tények és adatok a népgazdaság V. ötéves tervéből Az életszínvonal alakulása Tanfolyam Bakonyoszlopon 80 veszprémi KISZ-titkár számára Január 31. és február 1. közt Bakonyoszlopon, a me­gyei KISZ-bizottság tovább­képző házában a kongresz­­szusi felkészülés második ütemét rendezi meg a Veszprém városi KISZ-bi­­zottság. A kongresszusi do­kumentumok feldolgozásá­nak módszereivel az 1976-os akcióprogram előkészítésé­nek szakaszaival foglalkozik a kétnapos továbbképzés. A program keretében Venczel János, Veszprém városi pb. első titkára az V. ötéves terv­ről tart előadást. AZ ELŐNYÖK VONZÁSÁBAN nagyközség 1971. Balatonfűzfő április 25-e óta Veszprém város­­környéki községe. Ez jogi, igazgatási szem­pontból annyit jelent, hogy a járási hiva­talnak a községek irányításában meglevő jogkörét a városi tanács vb-titkára gyako­rolja a szakigazgatási szervek közreműkö­désével. De mit hozott ez a kapcsolat a gyakorlatban a két település lakói számá­ra? Veszprém és Balatonfűzfő vezetői ki­használták-e azokat a lehetőségeket, ame­lyek településeik szorosabbá tehető kapcsola­tából származhatnak? Először nézzük talán a balatonfűzfőiek előnyét. Az utcán megszólított emberek kö­zül a legtöbben nem is tudtak a városi irá­nyításról. Akik pedig járatosabbak voltak, a helyi ügyekben, azok úgy fogalmaztak, hogy semmi olyan előnyt nem jelent ez számukra, amit akármilyen más irányítási rendszerben a két település közelsége miatt ne tudnának elérni. Érveik között elsősor­ban az szerepelt, hogy a nagyközség szá­mos területen — például a kereskedelmi, egészségügyi, kulturális, oktatási, szolgálta­tási alapellátásban — ugyanolyan színvona­lat biztosít, mint a város. Bútort vásárolni, szín­házat látogatni, középiskolába pedig az irányítástól függetlenül úgyis Veszprémbe jönnének, ugyanúgy, mint amikor a helyi tanácson valamilyen okból nem tudják elin­tézni ügyüket. Arról, hogy a balatonfűzfői gyárak dolgo­zóinak Veszprémbe épülnek lakások, ugyan­csak vegyes érzelmekkel beszélték. Azt elis­merték, hogy a városi környezet sok szem­pontból előnyösebb a nagyközséginél, hi­szen az életkörülmények a városban job­ban szervezettek. Viszont jelentős időt, energiát vesz el a bejárás. Az is gyakori, hogy Veszprémben lakást kapó fűzfőiek ha­marosan veszprémi állás után néznek. A város lakói számára fellelhető előnyök­kel pillanatnyilag majdnem ugyanúgy ál­lunk. A munkahelyet a jogi kapcsolat nél­kül is megtalálhatják itt a veszprémiek. Pluszt az jelentene, ha itt alakíthatnák ki üdülőterületüket. Ennek jelenleg azonban akadálya az, hogy Balatonfűzfő nem üdü­lőhely, és hogy az ottani tanács nem tud a város lakói számára olcsó üdülőtelkeket biz­tosítani, mivel a településen üdülőtelepítési és telekalakítási tilalom van.­Ezért a veszp­rémiek inkább Balatonalmádiban, Alsóör­sön, Csopakon vásárolnak telkeket, fürödni­­ is főként ezekre a településekre járnak. Mindezek az érvek azt bizonyítják, hogy Veszprém és Balatonfűzfő kapcsolata ak­kor is a maihoz hasonló lenne, ha nem jön létre öt évvel ezelőtt a bevezetőben em­lített igazgatási kapcsolat közöttük. Most már csak az a kérdés, hogy a városkörnyé­ki irányítás kimondása volt-e felesleges, vagy pedig a jogi keretek által biztosított új lehetőségeket nem sikerült még megta­lálni? Biztosak vagyunk abban, hogy az utóbbi feltevés jár közelebb az igazsághoz; város és a nagyközség jogilag is megalapozott kö­zelségét jobban ki lehetne használni. A legnagyobb lehetőségek a két telepü­lés fejlesztésének összehangolásában van­nak. Jól szervezett „munkamegosztás” ré­vén a balatonfűzfőiekhez közelebb lehetne vinni a városias szolgáltatásokat, Veszprém pedig jól kamatoztathatná a fűzfői gyá­rak, az ottani munkások segítségét. Csak­hogy, a nagyközségnek jelenleg nincs érvé­nyes távlati rendezési terve, amiben leg­inkább rögzíteni lehetne a közös tennivaló­kat. Remélhető, hogy a megyeszékhely most készülő távlati fejlesztési, rendezési tervé­ben az eddiginél több figyelmet kap a Ba­­latonfűzfővel való kapcsolat elmélyítése. Sokat segíthetnék, akár már holnaptól, Veszprém közművelődési és oktatási intéz­ményei a balatonifűzfői dolgozók szakmai és általános műveltségének gyarapítását. Aktívabb lehetne a két tanács együttmű­ködése is a szakigazgatási feladatok ellátá­sában. A nagyközség tanácsának dolgozói segítséget a megyeszékhely tanácsának ve­zetőin kívül szinte kizárólag a titkársági osztálytól kapnak. Pedig igényelnék, hogy a többi "Szakigazgatási szervtől is rendszere­sen támogatást kapjanak. Különösen azért volna ez hasznos, mert a nagyközségi taná­cson sok az új, még gyakorlatlan dolgozó. Mindehhez persze nagyon jó lenne, ha a két települést helyijáratú autóbusz köthetné össze. A szorosabb kapcsolat kiépítéseinek ugyanis jelenleg még a helyijáratú autóbu­szok hiánya is akadályozója. Más, hasonló kapcsolatú települések esetében ez már ré­gen megoldott ügy. szorosabb A két település együttélésé­nek csak a legnyilvánvalóbb, szinte mindenki által is­mert lehetőségeire emlékeztettünk. Veszp­rém és Balatonfűzfő lakói, vezetői bizonyá­ra tovább tudnák bővíteni a sort. Ezek megvalósításához, vagyis ahhoz, hogy a vá­roskörnyéki nagyközség jogi formája ne csak üres szójáték maradjon, hanem életet gazdagító lehetőség mindkét település szá­mára, ahhoz az eddigieknél sokkal hatéko­nyabb együttműködésre konkrét lépésekre volna szükség a két település között. Kovács József Számvetés beruházásainkról „Szépségtapasz“ a manipulátoron Az­ új gyár ünnepélyes át­adásán a magas rangú ven­dégek — miként az illik — be-bekukkantottak egyik­másik üzemrészbe. Igaz, a vállalat vezetői ezt nem na­gyon szorgalmazták, főként a manipulátort szerették volna nagy ívben elkerülni. Volt ugyanis ezen egy kis „szépségtapasz”: automaták helyett munkások hajtották kézzel az erőátviteli kere­keket. Dehát az ünnepélyes átadás időpontját már ki­tűzték, a határidő is köte­lezett, így hát e kis „mani­pulációt” mindenképpen vállalni kellett. Az automa­ták azóta persze már a he­lyükre kerültek, a gyár is dolgozik, az eset tulajdon­képpen feledésbe is ment. Mégsem árt felemlíteni — bár nem jellemző —, amikor számvetést készítünk me­gyénk beruházásairól, hi­szen nálunk történt. A be­fejeződött negyedik ötéves terv beruházásainak tabló­ján éppúgy ott van — még­ha árnyfoltként is —, mint azok, amelyekre büszkék va­gyunk, amelyek a többséget alkotják. Kedvező pénzügyi mérleg Megyénkben a különböző beruházásokra az elmúlt tervidőszakban igen jelentős anyagi eszközöket fordíthat­tunk. A 31 milliárd forint önmagában talán nem sokat mond, de ha hozzátesszük, hogy ez éppen kétszerese az előző, a harmadik ötéves tervidőszakban felhasznált forintoknak, s hogy az or­szág megyéi között csupán kettő előz meg a beruházá­sokra, különböző fejleszté­sekre költött milliárdok nagyságában, akkor már ér­zékletesebb képet kapunk lehetőségeinkről, és termé­szetesen felelősségünkről. A IV. ötéves terv kezdetekor az elképzelések szerint — a megye gazdasági jellegének megfelelően — a rendelke­zésre álló milliárdoknak több mint felét, 57 százalé­kát az ipar fejlesztésére szánták. Az előzetes számí­tások szerint ezt sikerült teljesíteni, sőt az ipar gya­rapítására, korszerűsítésére a ráfordítások 60 százalé­ka jutott. Elmaradt viszont a tervelőirányzattól a kom­munális ágazat beruházásai­nak pénzügyi teljesítése, 8 helyett mintegy 6 milliárd forintot használtak fel eb­ben az ágazatban. Ez töb­bek között azt jelenti, hogy a tervezettnél lényegesen kevesebb állami, szövetkeze­ti lakás épült meg. A már említett 31 milli­árd forintnak jelentős részét az állami költségvetés bizto­­sította. De jelentős volt az úgynevezett vállalati fej­lesztési alapok aránya is, valamint a banki hitel. Az iparban az engedélyezett hitelek 72 százaléka az ex­port termelés bővítését szol­gáló beruházásokat segítette. Jelentős volt ebben a terv­időszakban a szocialista gépimport hitellel történő támogatása is, amely 50 szá­zalékkal haladta meg az elő­ző tervidőszakét. A hitelek­ből egyébként vállalataink elsősorban gépeket vásárol­tak, amelyek gyorsabban té­rítik meg a beléjük fekte­tett összegeket. Ennek tu­lajdonítható, hogy az enge­délyezett hitelek háromne­gyed részét 5 éven belül vissza is fizették. V MEGÉRKEZETT A VALÓD!TÉL Állandó őrszolgálat Dolgoznak az ekék, a salakszórók, a sózó gépkocsik Szombat hajnalban, sűrű hóesésben indulunk. Már mindent vastag, fehér taka­ró borít. A szél javában hordja a havat, egyik he­lyen kilátszik az úttest fe­kete háta, a másikon har­minc-negyven centiméteres torlaszok akadályozzák a közlekedést. Nem sokáig. Herend után szembetalálko­zunk az első ekés kocsival. Nyomában jól járható az út. Aztán egyre sűrűbben jön­nek a veszprémi üzemmér­nökség és az ajkai útmes­­terség gépei. Farkasgyepü előtt egy csúszás és gépko­csink eleje máris az árok­ban. Pörögnek a kerekek, se előre, se hátra. Zsiguli érkezik, vezetője és utasa is nekirugaszkodik az eme­lésnek. „Hó rukk!” — és a Trabant az úttesten áll. Megköszönni sincs időnk a segítséget, az IX 18­ 07-es már el is siet. Pápáig akadály nélkül me­gyünk. Vissza még jobb az út. Nem is csoda: előttünk halad Böröcz József és Ma­yer Mátyás a gumikéses ko­­­csival, letolják a havat az úttestről. Mögöttük a ZIL 131-es vasekést Király Ist­ván és Kiss Lajos vezényli. Őket Nagy Sándor követi a sózóval, majd Szabó Dezső rövidhullámú adó-vevős UAZ új rendőri kocsija zár­ja a sort, ő tájékoztatja ál­landóan a központot. Város­­lődnél két ZIL-lel találko­zunk. Seregély Károly a veszprémi üzemmérnökség dolgozója vezeti az egyiket, Magyaróvári Mihály, aki Ajkáról jött a másik. Márkó előtt dolomittal megrakott tehergépkocsi, az SE 60-11-es vezetője jelez, utat enged, előzhetünk. A­­ szembejövő személy- és te­herkocsik, mentők, autóbu­szok, kamionok óvatosan, nagy körültekintéssel jön­nek. Ha torlaszt, síkosságot tapasztalnak , jeleznek. Lám, mit tesz a tél? Bár­csak nyáron is hasonló ud­variassággal, egymást segítő készséggel közlekednének valamennyien. Veszprémiek és ajkaiak randevúja a városlődi völgyhídnál Farkasgyepűnél konvojba fejlődve tisztítják az utat a pápai gépek. (S. Nagy — Péterfay) „kilógó” beruházások A pénzügyi elemzések te­hát meglehetősen kedvező képet adnak megyénk be­ruházásairól. Az üzembehe­lyezések azonban már na­gyon is ellentmondásos ta­pasztalatokat hoztak. A lé­tesítmények jelentős részét nem sikerült az eredetileg tervezett időpontban átadni, és az üzembehelyezések egyes esetekben éveket is késtek. A kivitelezések el­húzódása különösen a ter­melő jellegű beruházásoknál okozott nagy gondot a nép­gazdaságnak. De nézzünk néhány példát. A tervidőszaknak kétség­telenül a legsikeresebb beru­házása az új 11. számú tim­földgyár megépítése volt. Határidőre, s a megadott pénzügyi keretek között fe­jeződtek be a munkálatok, s ami éppoly lényeges, a termelési kapacitás felfutá­sa is ütemszerű volt. A múlt esztendőben a tervezett 240 ezer tonnát, ha szerény mér­tékben is, de túlteljesítették. Dicséretre méltó tevékeny­séget fejtett ki két egyedi nagyberuházás megvalósítá­sában a Bakonyi Bauxitbá­nya Vállalat is. A kivitele­zői munka jó koordinálá­sával, a feltárási, szerelési munkák jelentős részének átvállalásával a saját re­­zsis építőüzem létrehozásá­val, a tervezésben való rész­vétellel, a technológiai szín­vonal emelése érdekében kezdeményezett tervmódo­sításokkal a vállalat­ döntő­en hozzájárult ahhoz, hogy a bányanyitások határidőre, költségtúllépés nélkül való­suljanak meg. A jó példák között kell említeni még az inotai gázturbinás csúcs­erőmű megépítését. A kivi­telezők munkájának megfe­lelő összehangolásával, a szovjet szerelőkkel való jó együttműködéssel és a szo­­cialista brigádok áldozat­kész közreműködésével si­került határidő előtt egy hó­nappal üzembehelyezni a második, száz megawattos egységet. E példamutató beruházá­sok mellett sajnos a több­ségnél a gond volt a jellem­ző. A negyedik ötéves terv legnagyobb, egy helyben megvalósuló beruházásá­nál, az új péti műtrágya­­gyár építésénél például nagy nehézségeket okozott, hogy a kivitelezésben sok hazai és külföldi vállalkozó vett részt. Az egyes terveket nem hangolták megfelelően össze, a kivitelezők a terve­zett létszámot csak ritkán tudták biztosítani, a szerelé­si tevékenység minősége is néha kifogásolható volt. Hogy mégis, bár némi ké­séssel elkezdődhetett a pró­baüzemelés, az többek kö­zött a folyamatos munka­rend bevezetésének, a pró­bajáratások, üzemindítá­sok lerövidítésének, a mun­kaerő átcsoportosításoknak, a dolgozók, a szocialista brigádok hihetetlen összefo­gásának köszönhető. A veszprémi házgyárnál a jelentős késedelem, az egyes üzemrészek hiányos elké­szítése és a kapacitás lassú növekedése okozott gondot. A Pápai Textilgyár re­konstrukciója sem kezdő­dött el időben, és egyes sza­kaszaiban a kivitelezés szervezetlensége miatt alig tudtak helyet biztosítani az időben beérkező szovjet szö­vőautomatáknak.­­Vagyis, mert nem lehetett munkába állítani e gépeket, jelentős kár keletkezett. A kommunális beruházá­soknál megfigyelhető kése­delmekre, elhúzódásokra pe­dig csak egyetlen jellemző példa: a tervezett állami, úgynevezett célcsoportos la­kásoknak mindössze 60 szá­zaléka épült meg. Az „óriások“ árnyékában Ezek voltak az úgyneve­zett nagyberuházások, ame­lyek sorából csupán a zán­­kai úttörőváros maradt ki, amelynek időben történő megvalósítása, sajnos nem megyénk érdeme. Az egyes vállalati beruházások érté­ke is több milliárd forintot tett ki az elmúlt tervidő­szakban. Ezeket elemezve hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy itt minden a lehető legnagyobb rendben ment. Ez azonban nem igaz. A tapasztalható péz­­ügyi túlteljesítés önmagá­ban még nem jelenti a be­ruházások anyagi-műszaki teljesítésének ütemességét, szervezettségét, a megvaló­sítási idő ezeknél sokszor viszonylag hosszabb, mint az „óriásoknál”. Gondol­junk csak a Bakony Művek épülő gyújtó gyertyagyárá­ra, vagy a KOSZIG tapolcai új üzemeire, a fűzfői, pere­­martoni, pápai gyárbővíté­sekre. Az építkezések elhú­zódása miatt a termeléski­esés itt is kétségtelen. Meglehetősen vegyes hát a kép megyénk negyedik öt­éves tervi beruházásairól. A dinamikus fejlődés azon­ban tény, amely szolgálta megyénk gazdagodását, gyarapodását, bár ennél na­gyobbak voltak a lehetősé­geink. Hogy nem tudtuk teljesen kihasználni, annak tulajdonképpen ebben a tervidőszakban is az építő és szerelőipari kapacitások elégtelensége volt az oka. Emögött elsősorban a szer­vezetlenség, esetenként­­ az egyes munkafolyamatok nem kielégítő gépesítettsé­ge, valamint a jelentős léts­számhiány húzódott meg. A tervszerű kivitelezést a ka­pacitáshiányon túl a terv­ellátatlanság, néhány eset­ben az anyaghiány, illetve az anyagellátás ütemtelen­­sége is akadályozta. Az épí­tőipari kapacitás szétforgá­­csoltsága, a laza munkafe­gyelem, a szervezetlen és alacsony intenzitású mun­kavégzés, a gyenge koordi­náció, a beruházói bürokrá­cia megszüntetése érdeké­ben persze igen nagy erő­feszítéseket is tettek me­gyénkben, így például rang­sorolták a beruházásokat, felülvizsgálták az egyes ter­veket, új építőipari kapa­citásokat hoztak be me­gyénkbe, versenyeztették a tervezőket, rendszeressé tet­ték a magas szintű vezetői megbeszéléseket, korszerű­sítették az anyagi ösztönzé­si rendszert, a legfontosabb teendőket kommunista aktí­vákon vitatták meg, a leg­kritikusabb helyekre a szo­cialista kollektívákat, bri­gádokat állították. Mindezek eredménye vé­­gülis, hogy számvetésünk a beruházásainkról alapvető­en kedvező, s ha találkoz­tunk is néhány „szépségta­passzal”, bízhatunk abban, hogy erre a jövőben egyre kevesebbszer lesz szükség.­­Annál is inkább, mert az előttünk álló feladatok — az V. ötéves tervidőszakban már mintegy 45 milliárd fo­rint értékű beruházási fela­dattal kell megbirkóznunk — mindenkitől, a korábbi­nál koncentráltabb, haté­konyabb helytállását köve­telnek. Beruházótól, kivite­lezőtől egyaránt. Andrássy Antal NAPLÓ — 1976. február 1. vasárnap — 3

Next