Napló, 1976. május (Veszprém, 32. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-01 / 103. szám

Világ proletárjai egyesüljetek A MSZMP VESZPRÉM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁGS­APJA Szombat, 1976. május 1. Ára: 1 forint XXXII. évfolyam 103. szám 1x Fűzfői Nitrokémia Ipartelepek Tevékeny részesei voltak a IV. ötéves terv sikereinek Losonczi Pál a fűzfői munkásnagygyűlésen Kiváló vállalati ünnepségek Ajkán Több mint 3 500 dolgozó jelenlétében rendezett mun­kásnagygyűlésen, az V. szá­mú, gyáregység hatalmas Nikecell csarnokában vették át eredményes munkásságuk elismeréseként a Fűzfői Nit­rokémia Ipartelepek kol­lektívájának képviselői a SZOT és a Minisztertanács Vörös Zászlaját. Az ünnepi nagygyűlés elnökségében he­lyet foglalt Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, az Elnöki Ta­nács elnöke, Pap János, a Veszprém megyei pártbíró­ság első titkára, Szűcs Ist­vánné, a Magyar Úttörő­­­szövetség elnöke, dr. Hor­váth László, nehézipari mi­niszterhelyettes, az MSZMP Központi Bizottságának tag­jai, továbbá dr. Trethin­ Ferenc, pénzügyminiszte­r helyettes, Molnár Károly, a Vegyipari Dolgozók Szak­szervezetének titkára, Szabó Kálmán, a Szakszervezetek Veszprém megyei Tanácsá­nak vezetőtitkára, Tóm­­na, a KISZ Veszprém me­gyei Bizottságának első kara, Venczel János, a Veszprém városi pártbizott­­ság első titkára és Nagy Jenőné a Veszprém meg­ye párt-végrehajtó bizottság tag­jai és több állami, társadal­mi szerv vezetője, képvi­selője. A Nitrokémia pártbiz­ott­­ság­i titkárának, Kislaki Há­lának megnyitóját követően Losonczi Pál mondott ünne­pi beszédet. Bevezetőjében korábbi látogatásának él­ményeiről szólt, majd az azóta eltelt időszak ered­ményeiről. — A Nitrokémia Iparte­lepek — hangsúlyozta a továbbiakban — az­ ország nehéziparának egyik erős­sége és fellegvára. Jó hírét ismeri az ország. S aki egy kicsit is figyel hazánk sor­sának alakulására, az tud­ja, hogy a vállalat tavaly az év végénél két hónappal korábban — Veszprém me­gyében elsőnek, az ország­ban pedig az elsők között — fejezte be, illetve telje­sítette IV. ötéves tervét. Ez olyan tett a múltban, mely a jövőbe mutat. A Nitroké­mia tervének minden egyes előirányzata meghaladta az ipar országos átlagáét, akár a megtermelendő mennyisé­get, akár az exportot, akár a munka­termelékenységet tekintjük. De ugyanezt mondhatjuk el a vállalati nyereségről, vagy ami szin­tén nem mellékes, a dolgo­zók jövedelmének, fizeté­sének emelkedéséről, önök ezt bizonyára természetes­nek tarják. Azt mondják, hogy megtették a kötelessé­güket, úgy dolgoztak, ahogy öntudatos dolgozókhoz illik a szocialista Magyar Nép­­köztársaságban. Megszoktuk és tudjuk, hogy akik az élet fenntartásához szükséges ja­vakat, a társadalom életé­nek és fejlődésének elő­mozdításához nélkülözhe­tetlen javakat termelik, azok rendszerint ilyen sze­rényen ítélik meg a maguk dolgát, a maguk teljesítmé­nyét. Azonban pártunk és országunk vezetése, azok a szervek és testületek, ame­lyek kezébe helyezték sor­suk irányításának köteles­ségét és felelősségét, nagy­ra értékelik ezt az önök ál­tal köznapinak tartott, sze­rényen és áldozatosan, oda­­adóan és öntudattal végbe­vitt termelési csúcsteljesít­ményt. A továbbiakban az Elnö­ki Tanács elnöke ,a IV. öt­éves terv sikeres teljesíté­sének mozgató­rugóiról, a szocialista kongresszusi munkaverseny mozgalom­ról, az V. ötéves tervi fel­adatokról szól. Majd így folytatta: — Pártunk Központi Bi­zottsága egy hete értékelte és vitatta meg ülésén az előttünk álló feladatokat. Megállapította, hogy az ez évi népgazdasági tervek vég­rehajtása jól kezdődött, biz­tatóan indult. Természete­sen egy negyedév eredmé­nyei alapján messzemenő következtetéseket nem von­hatunk le. De a tények alapján azt elmondhatjuk, hogy kibontakozóban van­nak a kívánatos­­és előirányí­tott kedvező változások, fo­lyamatok gazdaságunkban. Most az a feladat vár min­den munkás és dolgozó kö­zösségre, üzemre, vállalatra, szövetkezetre, hogy követke­zetesen és kitartóan mun­kálkodjék e kedvező folya­matok megszilárdításán. Eb­ben élenjárhat a Nitroké­mia, melynek dolgozói az elmúlt években nemcsak hasznosabbak, hanem oko­sabbak, tapasztaltabbak, mű­veltebbek lettek: felnőttek a gyár támasztotta hatalmas követelményekhez, a társa­dalom támasztotta magasfo­kú elvárásokhoz. .Ezért nyer­hették el a Vörös Zászlót Ezért számítunk jogosan ar­ra, hogy a soron lévő gaz­dasági feladatainkból is az eddigiekhez hasonló buzga­lommal és eredménnyel ve­szik ki részüket. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke ezt követően a munkásnagygyűlés részt­vevőinek lelkes tapsa kísé­retében átadta Gyuricza Lászlónak, a Nitrokémia Ipartelenik igazgatójának a SZOT és a Minisztertanács legmagasabb rangú elismerő kitüntetését, a Vörös Zász­lót. Is. A vállalat igazgatója a megtisztelő elismerés átvéte­lekor röviden szólt a gyár IV ötéves tervi tevékenysé­géről, melynek során hang­súlyozta, hogy a vállalat kollektívája a politikai és a gazdálkodást szervező mun­kában az érdekek, a köz-, a csoport- és az egyéni érde­kek harmonizálására, össz­hangjára törekedett, mely mindig óriási húzóerőt­ jelen­tett és jelent ma is. Pap János, a megyei párt­­bizottság első titkára a me­gye párt, állami és társadal­mi szerveinek nevében kö­szönetet mondott a vállalat kollektívájának eredményes munkásságáért amelyre — mint mondotta — egész Veszprém megye társadalma, dolgozó kollektívája büszke és magáénak vall. Az ünnepi nagygyűlésen a Vörös Zászló átadásával egy­­időben Szűcs Istvánná át­nyújtotta a KISZ Központi Bizottságának dicsérő okle­velét a vállalat KISZ-bizott­­ságának, tízen a Nehézipar Kiváló Dolgozó kitüntetést, három brigád pedig a Szak­ma Kiváló Brigádja címet vehette át. A május 1-i ün­nepség alkalmából összesen 120-an részesültek Kiváló Dolgozó kitüntetésben, s mintegy 2 millió forint pénz­jutalmat osztottak ki. A magas kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át Kádár János látogatása Angyalföldön Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára — Katona Imrének, a budapesti pártbizottság el­ső titkárának társaságában — május 1. előestéjén el­látogatott Angyalföldre. A vendégeket a XIII. kerületi pártbizottság székházában a kerületi pártbizottság titká­rai, állami és tömegszerve­zeti vezetői fogadták. Ko­vács Károly, a kerületi pártbizottság első titkára tá­jékoztatót adott a kerület dolgozóinak május 1-i ünne­pi felkészüléséről, a IV. öt­éves tervben elért munka­sikerekről, illetve a kong­resszusi munkaverseny ered­ményeiről. Kádár János ellátogatott a Magyar Hajó- és Daru­gyárba, ahol Szaló János, a pártbizottság titkára és Szép János vezérigazgató kö­szöntötte. A vendégek ta­lálkoztak a vállalat párt-, gazdasági és társadalmi szer­veinek vezetőivel és a szo­cialista brigádok képviselői­vel. A gyár vezetői tájé­koztatóikban képet adtak az üzemben érvényesülő jó lég­körről, az utóbbi időben el­ért eredményeikről, amelye­ket az is érzékeltet, hogy elnyerték a Vasas Szakszer­vezet elnöksége és a Kohó- és Gépipari Minisztérium oklevelét. Eperjesi László kazánkovács a dolgozók helytállásáról szólt, hang­súlyozva a csoportvezetők, a művezetők, a munkások együttes felelősségét az üzem előtt álló feladatok megvalósításában, a párt po­litikájának végrehajtásában. A találkozón felelevenítet­ték régebbi május elsejék­kel kapcsolatos emlékeiket, majd az idei május elseje méltó megünneplésére tör­ténő előkészületekről szól­tak. A Központi Bizottság első titkára felkereste a kender­es jutagyárat. Németh Lász­­lóné, a pártbizottság titk­ára és Huszák Vilmos vezér­igazgató köszöntötte és tá­jékoztatta a vendégeket a vállalat helyzetéről, majd kalauzolta őket az üzem­ben. A vállalat kiváló mun­kájára jellemző, hogy a kongresszusi munkaver­senyben elért eredményéért miniszteri dicsérő oklevél­ben részesült. A vendégek a többi között megtekintet­ték a varrodát, a csomago­­lót, a szövödéket és a fel­vető-üzemrészt, minde­nütt a nemzetközi mun­kásosztály nagy ünnepére való készülődés megannyi jele, hangulata, fegyelme­zett munka fogadta őket. Az ünnep alkalmából a dol­gozók röpgyűléseket tartot­tak az egyes részlegekben. Kádár János maga is részt vett a kiszerelő üzemegy­ségben tartott gyűlésen, ame­lyen Bereczki Károly üzem­vezető a nemzetközi mun­kásosztály nagy ünnepének jelentőségéről, az üzem dol­gozóinak május elseje meg­ünneplésére való felkészü­léséről szólt. A Központi Bizottság első titkára elbe­szélgetett a dolgozókkal munkájukról, életkörülmé­nyeikről és emléksorokat írt az Alkotmány, a Kun Béla, a Váci Mihály és a Várko­­nyi György szocialista bri­gádok naplóiba. Külföldi küldöttségek a május elsejei ünnepségeken Május elseje alkalmából a Szakszervezetek Országos­­Tanácsának­­ meghívására szakszervezeti küldöttségek érkeztek hazánkba. Budapes­ten tartózkodik a Szakszer­vezeti Világszövetség, az Afrikai Szakszervezeti Egy­ségszervezet, az Arab Szak­­szervezetek Nemzetközi Szö­vetsége, a Szovjet Szakszer­vezetek Közpo­nti Tanácsa, a Bolgár Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa, a Csehszlo­vák Forradalmi Szakszerve­zeti Mozgalom, a Kubai Dolgozók Központja, a Len­gyel Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa, a Mongol Szak­­szervezetek Központi Taná­csa, a Szabad Német Szak­szervezeti Szövetség (NDK), a Román Szakszervezetek Általános Szövetsége, a Vi­etnami Szakszervezetek, az Algériai Dolgozók Általános Szövetsége, az Angolai Dol­gozók Országos Szövetsége, a Ciprusi Munkásszövetség, a Ciprusi Független Szakszer­vezetek, az Egyiptomi Mun­kásszövetség, az Etiópiai Szakszervezetek Szövetsége, a Chilei Dolgozók Egységes Központja, a Ghánai Szak­­szervezeti Kongresszus, az Iraki Szakszervezetek Álta­lános Szövetsége, a Jordá­niai Szakszervezetek Általá­nos Szövetsége, a Kenyai Szakszervezetek Központi Szervezete, a Kuvaiti Szak­szervezeti Szövetség, a Ma­rokkói Munkásszövetség, a Palesztinai Munkásszövetség, a Portugál Intersindical, a Sierra Leone-i Munkáskong­resszus, a Szíriai Szakszerve­zetek Általános Szövetsége, a Tanzániai Dolgozók Országos Szövetsége és a Zambiai Szakszervezeti Kongresszus küldöttsége. A testvéri szervezetek meg­hívására május elseje alkal­mából magyar szakszerveze­ti küldöttségek utaztak a Szovjetunióba, Bulgáriába, Csehszlovákiába, Irakba, Lengyelországba, Marokkóba a Német Demokratikus Köz­társaságba, Portugáliába, Ro­mániába és Szíriába Tapolcai vasúti csomópont: Megteremtették a kulturált közlekedés feltételeit A tapolcai vasúti cso­mópont dolgozói hosszú évek óta május­­ alkalmá­val a munka mellett saját sikereik elismerését is ün­neplik. Annyi kitüntető cím, oklevél után az idén elnyerték a kollektívának adható legmagasabb ki­tüntetést, a Miniszterta­nács és a SZOT Elnökségé­nek Vörös Zászlaját. Tegnap délután a csomó­pont kollektívája ünnepsé­gen vette át a zászlót. Az ünnepség elnökségében töb­bek között helyet foglalt és felszólalt dr. Kornidesz Mi­hály, az MSZMP Központi Bizottságának osztályveze­tője, Kézli Róbert közleke­dési- és postaügyi minisz­terhelyettes , és Balogh Mi­hály, a­ megyei pártbizott­ság titkára. Hársvölgyi István tapol­cai állomásfőnök emelke­dett először szólásra. Be­szédében a vasúti csomó­pont dolgozóinak elmúlt évi eredményeivel foglal­kozott. Elmondta, hogy ta­valy a pályafenntartási szakszolgálat 6600 vágány­folyómétert korszerűsített és ezen kívül 16 csoportki­térő cserét is végzett. A vontatási szakszolgálat csaknem 46 millió elegy­­ tonnát továbbított az el­múlt öt évben, 25 százalék­kal többet, mint a harma­dik ötéves tervben. Ez a mennyiség a szombathelyi­ MÁV igazgatóság össz­tel­jesítményének 15 százaléka Az elért eredményeket természetesen nagyban se­gítette a vontatás nagyará­nyú korszerűsítése. 1970- ben a gőzvontatás aránya a csomópont területén még 63 százalék volt. Ez az arány mára már 17 százalékra csökkent, s ez azt jelenti, hogy a vonatok túlnyomó többségét, már korszerű die­sel vontatású mozdonyokkal továbbítják. . Nagyrészt a korszerűsítésnek köszönhe­tő, hogy a vontatás fajlagos önköltsége öt esztendő alatt csaknem a felére csökkent. Az anyagellátási szakszol­gálat tavaly 108 százalékra teljesítette tervét. Igen jó teljesítményt nyúj­tottak a forgalmi szakszol­gálat dolgozói is. A személy­­szállító vonatok menetred­­szerűsége 98 százalék volt, s talán ennél is fontosabb, hogy sikerült biztosítani a kulturált utasszállítást. Ha­sonlóan jó eredmények szü­lettek az áruszállítás terén, itt a tervet öt százalékkal teljesítették túl. Az állomásfőnök beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a sikerek elérésében rendkívül nagy szerepe volt a csomó­pont 48 szocialista brigádjá­nak. Néhányan közülük egé­szen kiemelkedő munkát vé­geztek, így a Bánki Donát brigád idén elnyerte a Ma­gyar Népköztársaság Kiváló Brigádja címet. Dr. Kornidesz Mihály tol­mácsolva a magas kitüntetést adományozó szervek üdvöz­letét, beszédében méltatta a vasutasok áldozatkész, pontos­­Folytatás a 2. oldalon A zászló átadásának ünnepélyes pillanata ÉLJEN MÁJUS ELSEJE, 11 MUNKÁSOSZTÁLY NEMZETKÖZI SEREGSZEMLÉJE!

Next