Napló, 1976. július (Veszprém, 32. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-01 / 154. szám

VH*g protoCArJai agy—mjetk­! A társadalmi haladást előmozdító tennivalóink meghatározásával jó szolgálatot teszünk Európa népeinek Kádár János beszéde Befejezte munkáját az európai kommunista és munkáspártok értekezlete Szerdán, magyar idő szerint 9 órakor folytatta munká­ját a Berlinben az európai kommunista és munkáspártok konferenciája, amelynek munkájában 29 küldöttség vesz részt. A konferencia hatodik ülésének elnöki tisztjét Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt delegáció­jának vezetője, a párt főtitkára tölti be. A konferencia má­sodik napján szólalt fel Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt KB első titkára. A Magyar Szocialista Mun­káspárt, küldöttségünk ne­vében tisztelettel köszöntöm tanácskozásunk minden rész­vevőjét, testvérpártjainkat, Európa kommunistáinak sok­milliós táborát. Pártunk üd­vözölte ,és kezdettől fogva tá­mogatta a Lengyel Egyesült Munkáspárt és az Olasz Kommunista Párt kezdemé­nyezését az európai kommu­nista és munkáspártok érte­kezletének összehívására. Ab­ban a meggyőződésben vet­tünk részt az előkészítés munkájában is, hogy a nem­zetközi helyzet közös elem­zésével, a békét és a társa­dalmi haladást előmozdító közös tennivalóink meghatá­­­rozásával, kölcsönös szolida­ritásunk kifejezésével jó szolgálatot teszünk Európa népeinek. Az előkészítés so­rán végzett nagy munkáért és a tanácskozáshoz biztosí­tott kitűnő feltételekért őszin­te köszönetet mondok házi­gazdáinknak, a Német Szo­cialista Egységpárt Közpon­ti Bizottságának. Kedves Elvtársak! Európa jelene és jövője szempontjából biztató, hogy napjaink nemzetközi viszo­nyait az enyhülés és a világ forradalmi folyamatainak előrehaladása jellemzi. Az erőviszonyok a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és a nemzeti felszabadító mozgalom javá­ra változnak. A nemzetközi helyzet ked­vező alakulásának fontos té­nyezője a szocialista orszá­gok dinamikus fejlődése, ösz­­szefogása, békepolitikája és teljes szolidaritása a haladás minden erejével. A szocia­lista országok együttes ereje jelenti ma a világ békéjének legfőbb biztosítékát és a szabadságért küzdő elnyo­mottak, a függetlenségért, az önálló nemzeti fejlődés jo­gáért küzdő népek harcának szilárd támaszát. Meggyőző­désünk, hogy a Magyar Nép­­köztársaságban folyó szocia­lista építőmunkával, demok­ratikus rendszerünk fejlesz­tésével, nemzetközi tevé­kenységünkkel nemcsak né­pünk érdekeit szolgáljuk, ha­nem hozzájárulunk a szocia­lizmus nemzetközi pozíciói­nak erősítéséhez, a szocia­lista országok összefogásának megszilárdításához. Ugyan­akkor annak is tudatában vagyunk, hogy a szocializ­mus építésében fontos, sőt nélkülözhetetlen erőforrást jelent számunkra az a nem­zetközi szolidaritás, amelyet mindig is tapasztaltunk a vi­lág haladó erői, mindenek­előtt a szocialista országok és a nemzetközi kommunis­ta mozgalom részéről. A világhelyzet fejlődésé­nek jelentős tényezője a ka­pitalista országok kizsákmá­nyolt munkásosztályainak, dolgozó tömegeinek fokozó­dó harca. A kapitalizmus ál­talános válsága mélyül, s a gazdasági élet mellett egyre inkább áthatja a társadalom egészét. A tőkés rendszer a válságból azzal keres kiutat, hogy a terheket megpróbál­ja a dolgozók vállára rakni és fokozza a monopóliumok diktatúráját. A helyzet gyö­keres megoldására egyedül a kommunistáknak van olyan programja, amely a töme­gek érdekeit szolgálja, alap­vető társadalmi változásokat követel és a monopóliumok hatalma ellen a legszélesebb népi egységre támaszkodik. Ebben a harcban testvér­pártjaink szervezetileg erő­södnek, tömegbefolyásuk nö­vekszik. A Magyar Szocialis­ta Munkáspárt teljes mér­tékben szolidáris a kapita­lista országokban harcoló kommunistákkal, az összes demokratikus erőkkel, üd­vözli sikereiket, támogatja küzdelmüket a társadalmi haladás, a szocializmus irá­nyába mutató mélyreható változásokért. A világforradalmi folya­mat előrevitelében mind je­lentősebb szerepet játszanak a nemzeti felszabadító moz­galmak. Harcuk nyomán to­vábbi haladó vonások jelen­nek meg a fejlődő országok kül- és belpolitikájában. Pár­tunk elvi következetességgel erősíti kapcsolatait ezen or­szágok kommunista párt­jaival, felszabadító mozgal­maival, segíti a nemzeti és a társadalmi felemelkedésért vívott harcukat, a társadalmi haladásért és a békéért. Hozzájárul annak a harcnak a sikeréhez, ame­lyet a nemzeti felszabadító mozgalmak országaik politi­kai és gazdasági független­ségéért, felemelkedéséért vívnak. Kedves Elvtársak! Az európai helyzet az el­múlt években jó fordulatot vett. Az élet igazolta az eu­rópai kommunista és mun­káspártok 1967-ben Karlovy- Vary-ban tartott értekezle­tén kidolgozott akcióprog­ramot. Közös harcunk elve­zetett a második világhábo­rú óta megoldhatatlan kér­dések jelentős részének le­zárásához. Fejlődnek a szocialista és a tőkés országok kapcsolatai. Az el­múlt években Helsinkiben megtartották az európai biz­tonsági és együttműködési értekezlet zárószakaszát. Ez a békeszerető erők és a rea­litásokkal számoló politikai tényezők közös sikere volt. Történelmi jelentőségű, hogy ezen a konferencián részt vettek 33 európai és két északamerikai ország legma­gasabb szintű képviselői, akik erkölcsileg, politikailag elkötelezték magukat a béke megszilárdítása, a békés egymás mellett élés elvei­nek és gyakorlatának ér­vényre juttatása mellett. A helsinki értekezlet óta eltelt csaknem egy év be­bizonyította a záróokmány ajánlásainak életképességét, annak ellenére, hogy a tő­kés országok vezetőinek egy része a záróokmány egyes pontjait mellőzi, másokat pedig kiemel. A szocialista országok komolyan veszik a vállalt kötelezettségeket, a megállapodások egységes és kölcsönös végrehajtásáért szállnak síkra. A Magyar Népköztársaság őszintén törekszik az államok közötti kapcsolatok fejlesztésére A nemzetközi helyzetben mindinkább tért hódít az enyhülés, a különböző tár­sadalmi rendszerű országok közötti békés egymás mel­lett élés politikája. Az ered­mények hosszú harcban, következetes erőfeszítések nyomán születtek. Ezt a küzdelmet tovább kell foly­tatni a háború és a hideg­háború megszállottjai, a történelem kerekét vissza­fordítani próbáló szélsőséges imperialista körök meg­megújuló ellentámadásaival szemben. A politikai eny­hülés megszilárdításáért, a katonai enyhülés előmoz­dításáért harcolva számít­hatunk a dolgozó tömegek, valamennyi békeszerető erő aktív támogatására. Ez a po­litika valamennyi nép ér­dekeinek megfelel, mert megmenti az emberiséget egy új világháború borzal­maitól. Ugyanakkor jobb külső feltételeket teremt a szocialista építőmunka szá­mára. Elősegíti a nemzet­közi munkásosztály harcát Minden nép joga, hogy önállóan válassza meg vezérlő eszméit A Magyagyar Népköztár­saság a többi szocialista or­szághoz hasonlóan a Helsin­kiben közösen elfogadott tíz alapelv szellemében őszintén törekszik az államok közöt­ti kapcsolatok fejlesztésére a gazdasági, tudományos és kulturális együttműködés kibővítésére, az információ­­csere javítására, az embe­rek közötti kapcsolatok szé­lesítésére, s ugyanezt várja természetesen a tőkés orszá­gok kormányaitól is. A helsinki záróokmányban foglalt elvek és megállapo­dások valóraváltása az eny­hülés folyamatát erősíti. Ez jó feltételeket teremt föld­részünkön a szocialista or­szágokban a békés építő munkához, a kapitalista or­szágokban pedig az égető társadalmi problémáknak a dolgozók javára történő megoldásához, a társadalmi haladáshoz. Ugyanakkor nem feledkezünk meg arról sem, hogy a világban kü­lönböző társadalmi beren­dezkedésű országok vannak, amelyekben ellentétes osz­tályérdekek érvényesülnek, s ennek következtében egy­mással kibékíthetetlen el­lentétes ideológiák létez­nek. A békés egymás mel­lett élés elvének elfogadása nem változtatja meg a ka­pitalizmus természetét, és minket sem térít el szocia­lista eszméinktől, céljaink­tól. A társadalmi fejlődés objektív törvényeken ala­pul. Minden nép joga, hogy önállóan, külső be­avatkozás nélkül válassza meg vezérlő eszméit, azt az utat, amelyen járni kíván. A forradalom a társadalom belső fejlődésének a követ­kezménye, kívülről nem le­het rákényszeríteni sen­kire. Éppen ezért minden erővel ellenezzük az ellen­forradalom erőszakos ter­jesztését is. Kedves Elvtársak! A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom korunk legbefolyásosabb politikai ereje, a világ fejlődésének döntő tényezője. A kommunisták a legáll­­hatatosabb harcosai a béke és a társadalmi haladás ügyének, így volt ez a múlt században, amikor tudomá­nyos világnézetünk, a marxizmus megszületett, így volt a századfordulót köve­tően, amikor a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom győzelmével új fejezet kez­dődött az emberiség törté­nelmében. Ez jellemezte a kommu­nisták magatartását a má­sodik világháború idején, amikor mozgalmunk­ és az első szocialista ország, a Szovjetunió hozta a legtöbb áldozatot azért, hogy a fa­siszta fenevad világot rom­boló, népeket pusztító ga­rázdálkodásának véget ves­senek, megteremtsék a né­pek hőn óhajtott vágyát, a békét, biztosítsák számukra Kádár János és Leonyid Brezsnyev találkozója Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Leo­­nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára június 30-án megbeszélést folytatott Berlinben. A két párt vezetői foglalkoztak néhány nemzet­közi kérdéssel és megállapították, hogy az európai kommunista és munkáspártok konferenciája fontos hozzájárulás földrészünk kommunista és munkásmoz­galmának összeforrottságához. Kádár János és Leonyid Brezsnyev tájékoztatták egymást az MSZMP XX., illetve az SZKP XXV. kong­resszusán elfogadott határozatok végrehajtásának ala­kulásáról és kifejezték teljes megelégedettségüket afe­lett, hogy állandóan mélyül a magyar—szovjet párt-és államközi együttműködés. A találkozó baráti légkörben zajlott le. a szabadságot. Nincs ez másként napjainkban sem, amikor­ a kommunista és munkáspártok a békés egy­más mellett élés gyakorlatá­nak megszilárdításáért, to­vábbi térhódításáért­ és a társadalmi haladás ügyé­nek előmozdításáért száll­nak síkra. Az egyes országokban az önálló politikai tényezővé vált munkásosztály, az egész nemzetközi kommu­nista munkásmozgalom szá­mára a cselekvés vezérfo­nala tudományos világné­zetünk, amely nem dogmák gyűjteménye, hanem élő, fejlődő tudomány. A mar­xizmus—leninizmus általá­nos érvényű tanításait az egyes kommunista pártok hazájuk nemzeti sajátossá­gainak, történelmi hagyo­mányaiknak és társadalmi viszonyainak figyelembe vételével önállóan alkalmaz­zák. Ma, amikor a kommu­nista világmozgalomnak nincs központja, vagy veze­tő pártja, amikor a testvér­pártok önállóan határozzák meg taktikájukat és straté­giájukat, különös jelentősé­gű a marxista—leninista el­mélet tisztaságának meg­őrzése, a gyakorlat tapasz­talatainak­ elméleti hasz­nosítása és a proletár in­ternacionalizmus elvének érvényesülése. A proletár internaciona­lizmus eszméjét Marx, En­gels, Lenin fogalmazta meg, akik szembeszegezték­­ azt a burzsoázia nemzetközi össze­fogásával és a nacionaliz­mussal, a sovinizmussal. Az internacionalizmus eszméje állandóan gazdagodott, ha­tása nőtt, és a nemzetközi kommunista mozgalom en­nek erejével fejlődött a tör­ténelem leghatalmasabb po­litikai mozgalmává. A prole­tár internacionalizmus esz­méje megítélésünk szerint magában foglalja a nemzeti és a nemzetközi érdekek összhangját, mert, az egyes pártok eredményei erősítik nemzetközi mozgalmunkat, és a nemzetközi kommunis­ta mozgalom erősödése se­gíti az egyes pártokat. A proletár internaciona­lizmus kölcsönös szoli­daritás és támogatás, elv­társi együttműködés, amely feltételezi az egyes pártok önállóságát és egyenjogúsá­gát „az egymás belügyeibe való be nem avatkozást”, kat, tevékenységünket alap­vető érdekeink és céljaink azonossága vezérli. A kapitalista osztályellen­ség, a nemzetközi imperia­lizmus a kommunizmus el­len vívott évszázados harcá­ban korán felismerte, és ma is nagyon jól tudja, mi a proletár internacionaliz­mus jelentősége az osztály­harc szempontjából. Ezért küzd ellene minden módon, igyekszik mozgalmunkat a nacionalizmus, a szovjet­­ellenesség szításával, a nemzeti elzárkózás ösztön­zésével, a mozgalmunkban fellelhető minden antimar­­xista és szakadár nézet felhasználásával gyengíteni. A Magyar Szocialista Mun­káspárt tevékenységében a proletár internacionalizmus elvét követi. Visszautasít minden burzsoá és anti­­marxista nézetet, a nacio­nalizmust, a szovjetellenes­­séget, mert tudja, hogy mindez mozgalmunk egy­sége, az emberi haladás el­len irányul. Pártunk ezért támogatja, hogy a kommu­nista és munkáspártok kap­csolatai erősödjenek, hogy képviselőik két-, több- és sokoldalú találkozók kereté­ben rendszeresen találkozza­nak. A testvérpártoknak ki kell cserélniük forradalmi tapasztalataikat, tanács­kozniuk kell a nemzetközi politika fő kérdéseiről, a közös feladatokról, hogy a proletár internacionalizmus szellemében, összehangoltan léphessenek fel a békéért, a társadalmi haladásért és a nemzeti érdekeket semmibe vevő nagy monopóliumok, az imperializmus nemzetközi összefogása ellen. Kedves Elvtársak! Véleményünk szerint a szerkesztő bizottság által készített dokumentumter­vezet az európai kommunista és munkáspártok jelen érte­kezletének napirendjével és céljával összhangban van. Elemzi a nemzetközi hely­zetben, az Európa biztonsá­gáért folytatott harcban be­következett változások lé­nyegét, körültekintően ha­tározza meg közös felada­tainkat az adott helyzet­ben. Egyetértünk a doku­mentumnak azzal a részével is, amely felhívással fordul Európa haladó, demokrati­kus erőihez, mindenekelőtt­­­ a szocialista, szociáldemok­rata pártokhoz, hogy mű­ködjünk együtt a béke és a biztonság közös ügyének megerősítésében. A szerkesztő bizottság munkájában közreműködő 28 testvérpárt egyikeként mi is részt vettünk a dokumen­tum készítésében, amely meggyőződésünk szerint al­kalmas arra, hogy segítse Európa kommunista és mun­káspártjainak, valameny­­nyi haladó erejének közös harcát, felemelő céljaink elérését, pártunk elfogadja a beterjesztett okmányterveze­tet és elfogadásra javasolja az értekezleten részt vevő minden testvérpárt küldött­ségének. Befejezésül kérem a test­vérpártok küldötteit, vi­gyék magukkal hazájukba a magyar kommunisták üd­vözletét és jókívánságait. Biztosíthatom önöket, hogy a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és tagsága, a szocializmust építő és békeszerető magyar nép teljes erejével támogat­ni fogja tanácskozásunk ál­lásfoglalását, és minden tőle telhetőt megtesz annak ér­dekében, hogy Európa a bé­ke, a biztonság, az együtt­működés és a társadalmi haladás földrésze legyen. Köszönöm a figyelmet. (Folytatás a 2. oldalon) A proletár internacionalizmus eszméje magában foglalja a nemzeti és nemzetközi érdekek összhangját A kommunista pártok kö­zött voltak, vannak és nyil­ván lesznek is véleményel­térések, viták egyes ideoló­giai, politikai, taktikai vagy stratégiai kérdések meg­ítélésében. Ez a fejlődés ve­lejárója. A történelem tanú­sága szerint mozgalmunk erősödését az szolgálja, ha eszmecseréinket a kölcsönös megbecsülés, a proletár in­ternacionalizmus szelleme hatja át, és állásfoglalásain­ A magyar delegáció az európai kommunista és munkás­pártok berlini konferenciáján

Next