Napló, 1977. március (Veszprém, 33. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-01 / 50. szám

21 éve alakult az NDK néphadserege Hoffmann hadseregtábornok a szocialista országok biztonságáért „Abból a történelmileg bizonyított igazságból indu­lunk ki, hogy a békéért, a biztonságért és az enyhülé­­sért folytatott harcban nem érhető el előrehaladás csu­pán az imperialisták és po­­litiikusaiina­k értelméhez szó­ló fölhívásokkal, hanem min­denek előtt a szo­balizmus pozícióinak minden területén viasló erősítésével,­amihez szo­rosan hozzá tartoziik vívm­á­­nya­ink állandó megbízható katonai védelme’' — írja márplis 1., az NDK nem­zeti néphadserege megalaku­lásá­nak 21. évfordulója al­kalmából Heinz Hoffmann hadseregtábornok, az NSZEP politikai bizottságának tag­ja, az NDK nemzetvédelmi minisz­ter­e a Bayern-Echo című berlini napilap hétfői vezércikkében. Az NDK nemzetvédelmi minisz­tere felhívja a figyel­met arra, hogy „A békét az enyhülést fenyegető veszé­lyek még nem szűntek meg, a leszerelés még nem lépett a megvalósulás szakaszába. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára nemrég Tulá­­ban nagy nyomatékkal be­szélt azokról, akik mindmá­ig a revansról álmodnak.” Hoffmann hadseregtábor­nok visszautasította azokat a nyugati próbálkozásokat, amelyek célja, hogy a NA­TO leszerelési intézkedések­kel jusson egyoldalú elő­nyökhöz. Folytatódtak a harcok Dél-Libanonban ENSZ-csapatokat kér a kormány Vasárnap este és hétfőn hajnalban folytatódtak a heves harcok Dél-Libanon Izraellel határos körzetében. Az izraeli támogatást élvező konzervatív erők továbbra is lövik a palesztinok és a baloldal kezében lévő Bint Dzsbeilt, amelyről szomba­ton olyan hírek érkeztek, hogy a jobboldalnak sikerült bevennie. A mintegy húsz­ezer lakosú várost vasárnap óta újból frontról támadják a keresztény erők. Beirútba érkezett hírek szerint a pa­lesztinok és a baloldal utol­só állását ebben a térség­ben, a csütörtökön megkez­dett támadás óta a lakók 98 százaléka elhagyta. Szemta­núk arról számolnak be, hogy mindkét részről nehéz tüzérséget és páncélozott járműveket vetettek ,be az elkeseredett harcba. A beirúti lapok vasárnapi jelentése szerint Eliasz Szárkisz kormánya azt ter­vezi, hogy az ENSZ-hez for­dul, küldjön csapatokat a térségbe a harc megfékezé­sére és az izraeli határsértés megállítására. Befejeződött a hármas arab csúcs Közös nyilatkozat aláírá­sával hétfőn Khartoumban befejeződött az egyiptomi— szíriai—szudáni csúcstalál­kozó. A nyilatkozatot később teszik közzé. Szudán csatlakozott " az egyiptomi—szíriai közös po­litikai parancsnoksághoz — jelentették be a szudáni fő­városban. Szadat egyiptomi, Asszad szíriai és Nimeri szudáni elnök kifejezte re­ményét, hogy a közös poli­tikai parancsnokság a teljes arab egység alapja lesz. Isz­mail Fahmi egyiptomi kül­ügyminiszter Khartoumban megtartott sajtóértekezletén történelmi jelentőségű ta­nácskozásnak minősítette a hármas csúcstalálkozót, amelyet — mint mondotta — más kezdeményezések kö­vetnek majd az álláspontok egybehangolása céljából. Asszad szíriai elnök hét­főn délután Szadat elnökkel együtt Kairóba utazott, ahol a két államfő folytatja a tárgyalásokat. Szaljut—5 A kozmonauták elsőrendű munkát végeztek Viktor Gorbatko és Jurij Glazkov — mint jelentettük — befejezte a Szaljut—5 or­­bitális állomáson végzett tu­dományos és műszaki kísér­leti programját és visszatért a Földre. A végrehajtott kozmikus kísérletről Mihail Csernisov a novosztyi (APN) szovjet sajtóügynökség külön tudósí­tója egyebek között az aláb­biakat jelenti az irár­yító­­központból: A Szaljut—5-ön végzett kutatások egyik iránya a kozmikus technika tökélete­sítése, a távlati módszerek kidolgozása. A kutatások másik iránya a gyakorlati népgazdasági feladatok megoldásával függ össze. Az irányítóközpontban megmutatták a tudósítóknak az Aral-tó és a Kaszpi-ten­­ger körzetéről készült nagy­szerű térképet, amely a Szaljut—4 űrállomáson a Pjotr Klimuk és Vitalij Sze­­vasztyjanov által készített harminc kozmikus fénykép alapján készült. A 2,3 millió négyzetkilométernyi terület­ről készített térképnek az elemzése lehetővé tette a szakemberek számára, hogy kiválasszák azokat a körze­teket, amelyek feltehetően kőolaj és gázlelőhelyekkel rendelkeznek, felfedezzék a földalatti édesvíz készleteket ebben a vízszegény térség­ben A szakértők általános vé­leménye szerint a kozmo­nauták az egész kísérlet so­rán elsőrendű munkát vé­geztek 2 GYORSLISTA Az 1977. évi 5. Lottó játékhét szelvényei­nek sorsolásáról. (Az alábbiakban a győri körzet nyertes számait közöljük.) 2 120 997 házt. félsz. 2 127 291 vás. ut. 2 138 712 textil ut. 2 146 785 tetőt. talpig ut. 2 168 612 Vás. ut. 2 191 298 Vás. Ut. 2 18 811 vás. ut. 2 203 150 textil ut. 2 206 941 tetőt. talp. ut. 2 209 970 hűtőgép II. 2 210 611 hűtőgép I. 2 217 282 vás. ut. 2 217 626 konyha ut. 2 220 977 konyhai. ut. 2 229 298 zenesarok ut. 2 229 649 ki mit vál. ut. 2 242 538 vás. ut. 2 252 387 vás. ut. 2 275 907 textil ut. 2 313 733 ki mit vás. ut. 2 320 136 televízió II. 2 332 350 hűtőgép I. 2 333 668 hűtőgép I. 2 341 876 vás. ut. 2 343 755 vás. ut. 2 362 078 vás. ut. 2 365 161 vás. ut. 2 371 283 színes tv 2 375 002 textil ut. 2 377 421 konyhai, ut. 2 387 911 vás. ut. 2 402 883 textil ut. 2 413 161 vás. ut. 2 426 612 televízió I. 2 437 988 hűtőgép II. 2 479 604 textil ut. 2 481 125 textil ut. 2 483 391 ki mit vás. ut. 2 488 881 ki mit vás. ut. 2 504 72 vás. ut. 2 514 233 televízió II. 2 524 188 tet.-talpig ut. 2 548 414 vás. ut. 2 524 189 tet.-talpig ut. 2 566 445 vás. ut. 2 571 789 konyhaf. ut. 2 609 457 tet.-talpig ut. 2 635 414 táskarádió 2 645 379 tet.-talpig ut. 2 651 755 vás. ut. 2 679 341 televízió II. 2 697 839 ki mit vás. ut. 2 710 589 színes tv 2 711 906 konyhaf. ut. 2 738 951 tel.-talpig ut. 2 739 806 vás. ut. 2 753 553 vás. ut. 2 774 391 vás. ut. 2 795 377 vás. ut. 2 828 553 vás. ut. 2 82 694 textil ut. 2 846 228 ki mit vás. ut. 2 918 861 vás. ut. 2 942 420 konyhaf. ut. 2 973 306 tel.-talpig ut. 2 984 239 táskarádió 2 586 428 táskarádió 44 383 078 tet.-talpig ut. 44 383 525 vás. Ut. 44 388 663 tet.-talpig ut. 44 402 345 tet.-talpig ut. 44 404 022 vás. Ut. 44 610 136 tet.-talpig ut. 44 623 061 Vás. Ut. 44 625 812 háztart. félsz. 44 630 001 konyhaf. ut. 44 645 491 vás. ut. 44 650 013 tet.-talpig ut. 55 381 108 televízió I. 55 395 738 vás. ut. 55 415 218 vás. ut. 55 416 563 zenesarok ut. 55 629 690 zenesarok ut. 55 630 262 televízió II. 55 635 247 tet.-talpig ut. 62 008 658 vás. ut. 62 034 318 vás. ut. 62 038 022 text. Ut. 62 073 360 tet.-talpig ut. 62 074 250 vás. ut. 62 076 398 vás. Ut. 62 081 902 vás. ut. 62 081 916 vás. ut. 62 085 245 házt. félsz 62 101 502 ki mit vás. ut. 61 109 431 konyhaf. ut. 62 140 723 tej.-talpig ut. 62 160 487 táskarádió 62 162 730 ki mit vás. ut. 62 1­2 024 hűtőgép I. 62 198 091 színes tv 62 198 478 konyhaf. ut. 62 210 930 vás. ut. 62 229 718 textil ut. 62 234 909 vás. ut. 62 247 745 vás. ut. 62 256 368 vás. ut. 62 270 500 text. ut. 62 270 944 text. ut. 62 271 884 vás. ut. 62 275 220 konyhaf. ut. 62 291 787 konyhaf. ut. 62 294 446 vás. ut. 62 307 117 ki mit vás. 62 318 442 vás. ut. 62 320 984 vás. ut. 62 332 138 konyhaf. ut. 62 341 048 vás. ut. 62 347 743 vás. ut. 62 349 730 otthon lakbér. 62 364 523 ki mit vás. ut. 62 385 126 otthon lakbér. 62 395 0­4 vásárlási ut. 62 397 227 zenesarok ut. 62 400 868 vás. Ut. 62 406 266 tel.-talpig Ut. 62 412 263 ki mit vás. ut. 62 422 529 ki mit vás. ut. 62 422 752 vás. ut. 62 439 474 vás. Ut. 62 476 053 vás. ut. 62 479 585 vás. ut. 62 525 091 textil. ut. 62 525 857 vás. ut. 62 526 542 hűtőgép I. 62 547 207 ki mit vás. ut. 62 557 968 ki mit vál. ut. 62 553 695 text. ut. 62 562 341 ki mit vál. ut. 62 574 134 konyhafelsz. ut. 62 576 801 vás. ut. 62 580 940 hűtőgép II. 62 583 635 televízió I. A gyárlista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért fe­lelősséget nem vállalunk. — NAPLÓ — 1977. március 1. kedd Erich Honecker látogatása Lengyelországban Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra, az NDK államtanácsának elnöke, február 26—27-én baráti látogatást tett Len­gyelországban, Edward de­reknek, a LEMP első titká­rának meghívására — jelen­tették be vasárnap este Var­sóban. A közlemény szerint a látogatásra a két párt és kormány vezetőinek rend­szeres konzultációi kereté­ben került sor. Edward Gierek és Erich Honecker igen nagyra érté­kelte a két párt és állam között, a marximus-leniniz­­mus és a proletár interna­cionalizmus eszméi alapján fejlődő kapcsolatokat. A találkozó alkalmával át­tekintették a nemzetközi helyzet egyes kérdéseit is. Kiemelték a Varsói Szerző­dés tagállamai politikai ta­nácskozó testülete bukares­ti ülésén megfogalmazott ja­vaslatának döntő fontossá­­­gát. Erich Honecker, az­ NSZEP Központi Bizottsága, az államtanács és a minisz­tertanács nevében meghívta Edward Giereket, hogy párt­os állami küldöttség élén te­gyen hivatalos látogatást az NDK-ban. Tisztogatások Kínában A Kínai Kommunista Párt központi lapjának hétfői szá­ma „Pártélet” című rovatá­ban — több itteni megfigye­lő értékelése szerint — kér­désessé tette a központi bi­zottság jelenlegi összetételét és a lényeget tekintve „ideo­lógiát” adott a vezető párt­os állami szervek „megtisztí­tásához” — ami ettől függet­lenül már javában folyik. A rovat egyik cikke — Hung Fang aláírással — ki­fejti, hogy a „négyek bandá­jának” a hatalom megraga­dását szolgáló igyekezete és „aknamunkája” nem Mao Ce-tung egészségéne­k végső megromlása időszakából da­tálható, hanem abból a négy évvel ezelőtti időből, ami­kor a párt 10. kongresszusá­nak előkészületei folytak. Van Hung-ven — egyike a „négyeknek” egyszersmind a KB volt alelnöke — nem egyszer arra utasította bizal­masait, hogy úgy válasszák ki a 10. kongresszus delegá­tusait, hogy azok idővel be­kerüljenek a központi bizott­ság tagjainak és póttagjainak sorába — írja Hung Pang, aki a továbbiakban, egy Sanghajból frissiben érkezett „leleplező anyag” nyomán eképpen idézi Viamg Hung­­vennek egyik bizalmasához intézett szavait: „Én magam le nem hunyom a szemem és nektek sem engedhetem meg ezt. Még éjjel is keresnetek kell számomra embereket.” A cikk fogalmazásából nem derül ki egyértelműen, va­jon valóban sikerült-e a „né­gyeknek” bevinni híveiket és kiválasztottjaikat a központi bizottságba, illetve később kedvük szerint való embere­ket állítani a minisztériu­mok, országos főhatóságok, igazgatóságok, kb-osztályok élére. De ha erre igen a vá­lasz, ak­kor eléggé bizonyta­lan lehet sok olyan kádernek a sorsa, aki 1972—73. óta került föl a hatalom felsőbb régióiba. Amerikai romboló Kelet-Afrika partjainál Mozgósítás Ugandában Az Ugandai rádió vasár­nap közölte, hogy tekintettel a kelet-afrikai part mentén tartózkodó amerikai haditen­gerészeti egységre, mozgósí­tanak az ugandai hadsere­get. A rádió egy meg nem nevezett magasrangú katonai szóvivőre hivatkozva . leszö­gezte: az amerikai romboló jelenlétét Kelet-Afrika part­jainál komolyan kell venni. A nyilatkozat a továbbiak­ban kijelenti: „Invázió ese­tében az ugandai hadsereg a támadókat meg fogja semmi­síteni, még mielőtt azok el­érik Ugandáit. Uganda nem fog csatatérré válni.” A nyilatkozat meglepetést okozott, mert teljesen ellen­tétes Amin ugandai elnök hétvégi, Amerikával szemben barátságos nyilatkozataival. Mint emlékezetes, az Ugan­da­ államfő pénteken felkér­te ugyan az országban élő mintegy 200 amerikai állam­polgárt, hogy ne hagyja el Ugandát, de ezt az óhaját azzal indokolta: hétfőn Kam­­palában találkozni kíván az amerikaiakkal. Ilyen előzmények­b­an aig­godalmat keltett vi­sárnapi bejelentések szerint a találkozót szerdára halasztotta helyét Kampalából is invázió vére.­,­inch.0,1 ra hírhedt entebbei repülőtér­, helyezte át. Döntés indokolta, hogy az ameri­kaiak az ország területén el­szórva élnek és egyesek szá­mára időt vesz igénybe a ta­lálkozó színhelyének megkö­zelítése. Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter vasárnap egy televízió-nyilatkozatban fel­­hívta a figyelmet arra, hogy Amin és az amerikai kolónia találkozójának elhalasztásá­ból nem szabad téves követ­keztetéseket levonni és nincs ok aggodalomra. Kedd március 1 A NAP KÉL 6.25, NYUGSZIK 17.29 ÓRAKOR A HOLD KÉL 13.07, NYUGSZIK 3.27 ÓRAKOR Albin Harmincöt évvel ezelőtt, 1942. március 1-én jelent meg a Ma­gyar Történelmi Emlékbizottság felhívása. Az emlékbizottság a magyar antifasiszta függetlenségi moz­galom első legális szerveként a KMP kezdeményezésére alakult meg 1942. február második fe­lében, haladó értelmiség, a fasisztaellenes politikai pártok, társadalmi szervezetek és sajtó­­orgánumok képviselőiből. Az 1942. március 1-én kiadott fel­hívásában az emlékbizottság cél­ját az 1848—49-es szabadságharc ereklyéinek gyűjtésében, a ha­­zafiságra és nemzeti öntudatra nevelésben határozta meg. Va­lójában azonban az antifasiszta és náciellenes erők minél haté­konyabb tömörítése és háborúel­lenes akciók szervezése volt a fő feladata. Kiadványa „Petőfi útján” címmel jelent meg, s emblémája a Pátzay Pál alkotta Petőfi-jel­vény volt. Heterogén összetételének meg­felelően, a résztvevők nézetei számos kérdésben, így a demok­ratikus átalakulás mélységét, módszereit, vezetését illetően stb. megoszlottak. Egyetértés volt azonban köztük a függetlenség, a nemzeti önállóság és vala­mennyi antifasiszta erő összefo­gásának szükségességében. Bár munkájában sokan részt vettek, a felhívás meletti nyílt kiállást csak huszonnyolcan vállalták, kö­zöttük Bajcsy-Zsilinszky Endre, Bernáth Aurél, Darvas József, Illyés Gyula, Kállai Gyula, Mi­­hályfi Ernő, Pátzay Pál, Somo­gyi Miklós, Szakasits Árpád, Til­­dy Zoltán, Veres Péter. Az em­lékbizottságnak jelentős szerepe volt az 1942. március 15-i Petőfi téri tüntetés megszervezésében is; a tüntetés után a Kállay­­kormány az emlékbizottságot feloszlatta. FORMAÖNTVÉNYBŐL ebben az évben összesen több mint 18 millió forint értékben exportál az Ajkai Timföldgyár és Alumínium­kohó. Ez a teljes öntödei ka­pacitásnak több mint 15 szá­zaléka. Időjárásjelentés. Hideg idő Várható időjárás kedd estig: felhőátvonulások, főként hétfőn többfelé hózáporokkal. Élénk, időnként erős északnyugati szél. Folytatódik az évszakhoz ké­pest hideg idő. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet: általában mínusz 4—mínusz­­9 fok között, néhány szélvédett helyen kevéssel mínusz 10 fok alatt, legmagasabb nappali hő­mérséklet kedden: 3—6 fok kö­zött. Távolabbi kilátások péntek reggelig: az időszak végére a felhőzet fokozatosan megnövek­szik, kisebb esők várhatók. Leg­alacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte plusz 4, plusz 4, ké­sőbb 8—12 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. KI­MINEK MESTERE versenyt tartottak a napok­ban Győrben, a szerszámké­szítők részére. A területi döntőn Horváth Imre, a Bakony Művek dolgozója a negyedik lett és ezzel jogot szerzett az országos döntő­ben való részvételre, ami március 13-án lesz. (B. J.) 267 LAKÁST ÉPÍTETTEK az elmúlt négy évben a Pá­pai Építőipari Szövetkezet dolgozói. A „kiemelt” lakás­építő szövetkezet eredmé­nyes munkájában nagy sze­repet játszott a hatékonyság növelése. A beszámolási idő­szakban az 50 százalékos termelésfelfutást úgy érték­ el, hogy közben létszámuk több mint hat százalékkal csökkent. EMBERÖLÉS KÍSÉRLETÉNEK bűntette miatt indult eljárás Áment Ferencné 24 éves ta­karítónő, felsőörsi lakos el­len, aki szóváltás közben mellbeszúrta férjét egy konyhakéssel a lakásukon. Több tízezer forint engedmény a lakosságnak A szövetkezeti áruházak­ban és szaküzletekben en­gedményes iparcikkvásárt rendeznek. A lakosság már­cius 20-ig 15—50 százalékos kedvezménnyel vásárolhat különféle használati cikket. Jelentős eredménnyel áru­sítják többek között a kü­lönféle szerelvényeket, étel­dobozokat, import evőeszkö­zöket, csillárokat, valamint kávéőrlőket, háztartási mixergépeket s amíg a kész­let tart, az MZ 250 köbcen­timéteres motorkerékpáro­kat. Mai program Inotán, a művelődési házban délután fél háromkor és ötkor a Déryné­­Színház bemutatja a 3'‘ •V'3',’ra’', ci­rk­­v Játékot. Keszthelyen, a színházterem­tudományos munkatársa Praxi­művészeti tagozat hallgatóinak. Pápán, a városi művelődési központban este hétkor dr. Dol­mányos István egyetemi do­cens tart előadásit a Nagy Ottó-Veszprémben, a megyei műve­lődési központban este hétkor a A Magyar Televízió mai műsora 7.59: Idősebbek is elkezdhetik (színes!) Tévétorna (ism.) 8.05: Is­kolatévé: Magyar irodalom (Ált. isk. 7 oszt.) Arany János: A walesi bárdok 9.00: Énekeljünk együtt! A tábori konyha 9.05: Környezetismeret (Ált. isk. 4. oszt.) Kapásnövények 11.05: Nyelvi tovább­képzés orosz tanárok­nak. Bevezető beszélgetés 12.05: Kémia (Ált. isk. 8. oszt.) A mészkő 13.05: Iskolatévé: Magyar irodalom (ism.) 14.00: Énekeljünk együtt! (ism.) 14.05: Környezetismeret 15.20: Nyelvi tovább­képzés orosz tanároknak (ism.) 15.55: Pedagógusok fóruma (ism.) 16.43: Hírek 16.50: Iskolatévé: Kémia (ism.) 17.15: Gyere velünk, csináld velünk... Játékos sportvetélkedő az NDK Televízió műsorából felvételről 18.05: „Egészségünkért” Az Egészségügyi Felvilágosító Központ műsora 18.10: Mindenki iskolá­ja: 8. Földrajz Európa tőkés országai 1. rész 18.40: Reklámműsor 18.45: 7. Matematika. Arány, arányosság (A február 23-i adások 2. ismétlése!) 19.15: úti mese 19.20: Idősebbek is elkezdhetik (színes!) Tévétérna 19.30: TV-híradó 20.00: A Rosenberg­­házaspár (színes!) Magyarul beszélő francia film IV/3. rész 21.00: Panoráma. Jelenségek a világpolitikában 21.25: Zene, zene, zene.. Körkép 77/3. 22.15: TV-híradó 3. 22.25: Íratlan költészet. Népköltészeti sorozat IV. rész: Asszonyok a palóc nagycsaládban (ism.) 2. műsor. 20.00: A tenger titkai (színes!) Ismeretter­jesztő-filmsorozat VI/1. rész: A víziló 20.50: Vezetők klubja. Ki legyen az okosabb? 21.30: TV-híradó 2. 21.50: Ingmar Bergman Svéd portréfilm NAPLÓ az MSZMP Veszprém m­­egyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Csaba Imre Napló Szerkesztőség, Veszprém, Irodaház 8201 Veszprém Telefonszámaink: Szerkesztőség: Alközpont (ugyanitt hirdetésfelvétel is!): 13-250, 13-251, 13-252 Főszerkesztő, titkárság, panaszügyek: 1-255 Főszerkesztő-helyettes, gépírók, információfelvétel: Sportrovat: 11-244 12-649 ________________________ Esti szerkesztés: 12-254 Kiadja a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Dom­ján Gábor igazgató Telefonszáma: 11-245 Veszprém megyei Nyomda Vállalat Felelős vezető: Steltzer Ferenc igazgató Előfizetési díj 28 forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely posta­hivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodáinál (Budapest VII., József nádor tér 1. sz.) ISSN 01—33 21—04 Index: 25—061

Next