Napló, 1977. április (Veszprém, 33. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-01 / 77. szám

Gépek kooperációban Z­sebszámológépet először, jó néhány esztendővel ezelőtt, egy nagy ABC- áruház igazgatójának irodájában láttam. Az igazgató bizalmasan megvallot­ta, hogy nem egészen szabályos úton jutott hozzá: külföldi turistaútján vette, és a vám­nál elhallgatta, hogy behozza. Mentségére szól, hogy a minikalkulátor nem egyéni hob­biját szolgálta, hanem a hiányzó adminiszt­ratív létszámot pótolta: segítségével a régi idő töredéke­­ alatt készítik a leltárt és vé­geznek az áruházban egyéb számítási mű­veletet. Miért kell egy törvénytisztelő igazgatónak csempésszé válnia ahhoz, hogy munkahelyén egyszerűsítse az adminisztrációt? És miért kell ennek érdekében nemcsak tisztességé­ből, hanem pénztárcájából is áldoznia? Ezek a kérdések, amelyek akkor foglal­koztattak, lassan elvesztik időszerűségüket. Már­ a múlt évben megkezdődött különböző típusú zsebszámológépek hivatalos import­ja és szabályos értékesítése az üzletekben, s mind több munkahelyen ugyanúgy a vál­lalat bocsát minikalkulátorokat a dolgozók­ rendelkezésére, mint egyéb munkaeszközö­ket. A változással hosszú ideje tartó, sokak kedélyét felborzoló állapot végéhez közele­dünk. Mert ami a zsebszámológépet illeti, az elmúlt időszakban a legteljesebb zűrza­var uralkodott mind a keresleti-kínálati, mind az árviszonyokban, a hazai gyártás előkészítésében csakúgy, mint az itthoni vagy import termékek forgalmazásában, is­kolai, egyetemi, munkahelyi alkalmazásá­ban. Gyártáskooperációs megállapodások szü­lettek, hiúsultak meg, és csip-csup behoza­talok igyekeztek oltani a felrohant kereslet tüzét. Jellemző: az egyik hazai típust elő­ször 9000 forintért árusították, tavaly 2400, majd 1500 forintra mérsékelték az árát, ám­de hol kapható, hol nem. Feketepiac, irreá­lis ár és reális igény jellemezte hosszú ideig a helyzetet. A Belkereskedelmi Minisztériumban ezek után eldöntötték, hogy a rendelkezésükre álló valutakeretből tekintélyes summát for­dítanak egyszerű zsebszámológépek behoza­talára. Az­­ első szállítmány már karácsonyra megérkezett; legnagyobb sikere annak a csupán négy alapművelet elvégzésére ké­pes, memóriaegység nélküli minikalkulátor­­nak volt, amelyik ára 500 forint körül van. Ebből is, a többet tudó gépekből is a jövő hónapban újra szállítanak a boltokba. Az import — kissé megkésett — elhatá­rozása azon a felismerésen alapszik, hogy a zsebszámológép a technikai civilizáció olyan terméke, amelyre bérelszámolók, sta­tisztikusok, könyvelők seregének ugyanúgy szüksége van, mint a műszakiaknak vagy a diákoknak. Azon a felismerésen, hogy ha valami világszerte munkaeszközzé — vagy, uram­bocsá, divattá — vált, akkor az iránta támadt igényt, ha tehetséges, ki kell elé­gíteni, különben az egyszerű technikai esz­közből holmi fantomcikk válik, az igényből pedig indulat, bosszúság. M­ost, hogy a folyamatos import meg­kezdődött, remélhető, hogy a zseb­­számológép ugyanolyan mindennap­­os, megszokott használati cikké lesz, mint például a tranzisztoros rádió, amelynek elő­élete hasonlóképp viharos volt g. zs. NEM FANTOM TÖBBÉ A lipcsei tavaszi vásár mezőgazdasági gépkiállí­tásán bemutatták az NDK és Magyarország vállalatainak kooperá­ciójában gyártott E-301 típusú nagyteljesítmé­nyű aratógépeket. (Fotó: ADN, ZB-MTI-KS) ASSZONYSORSOK ÖRÖMRE ÉBREDNI Riportok, portrék — asszonyokról. Töprengek, hogyan is fogalmazhatnám meg, miről fog szólni ez az új sorozat... Arcok villannak elém. Boldogok, nevetősek és fáradt sze­műek, keserű ráncosak. Dolgos kezek és töredezett körmök. Egy mellen csüngő csecsemő. Asszonyok olajos gépek kö­zött és tisztán ragyogó konyhában. Róluk (rólunk) fogok írni. Mai asszonyokról, akik különböző helyeken, különböző körülmények között, adottságaiknak, tehetségüknek megfele­lően keresik és járják a boldogulás útját. Ki és mi nyújt segítséget, és mi az, ami gátat emel? Kinek és hogyan sikerül igazán célba érni? — Ezen a gépen dolgoz­tam ... Marika kislányos mo­solya szomorkásra sikeredik. A fülsértő gépzajban töb­bet nem is mond. Ahogy el­fordítja a fejét, érzem, nem azért, mert úgy sem hal­lanák. Végigsétálunk a vadul csattogó cérnázógépek mel­lett. Fehér gombolyagok so­ra közt nyáriasra vetkőzött nők kezelik boszorkányos ügyességgel a félelmetesen zakatoló masinákat. A csar­nok közepén megállunk egy pillanatra. A nyitott ajtón beáramlik a meleg napfény, az éppen most ráérők ide­húzódtak egy kis tavaszt szippantani. Körülöttük földön üres hüvelyek, tessék a lássék rakják őket egyik ha­lomból a másikba. — Itt dolgozom most én is. Hol ezt, hol azt csiná­lom. Orsózó vagyok, lesze­dő, anyaghordó, ami éppen kell. Mátés József­né a Kőbá­nyai Textilművek keszthelyi gyáregységének munkása. Huszonhárom éves. Amíg lány voltam . Semmi bajom nem volt. Keszthelyi vagyok, de a nő­véreim Pesten éltek, fel­mentem én is szerencsét próbálni. Az Óbudai Pa­mutnyomóipari Vállalatnál dolgoztam. Jó volt, nem mondom, de amikor meg­hallottam, hogy Keszthelyen is lesz egy textiles üzem, azonnal hazajöttem. 1970. óta itt dolgozom. Három műszakba jártam, kezdetben jól kerestem, a szüleimnél laktam. Tudtam egy kis pénzt is félretenni. Aztán 1974-ben férjhez mentem. Al­bérlet, jött a gyerek. Elő­ször rokonoknál laktunk, de jobb rá nem is emlékezni. Ott voltam a csepp gyerek­kel, azt mondták, lehet hi­deg vízben is mosni... Szó­val, új helyet kerestünk. 1000 forint. Most függetlenek va­gyunk igaz, de vizes a la­kás. Mit lakás, a kislányom állandóan szoba. A bete­geskedik. Orvostól orvosig futok vele. Két, és fél éves. A szüleim — Sokat segítenek raj­tunk. Új ruhát, cipőt, ilyes­mit tőlük kapunk. De nem panaszkodhatom a férjem szüleire sem. A sajátjukként­­szeretnek engem, az unoká­ról nem is beszélve. A papa el sem tudja képzelni, hogy egy nap ne lássa. Viszi sé­tálni, a műhelyébe — ci­pész —, szóval nagyon oda­van érte. De lakást ők sem tudnak szerezni. Anyámék most építkeztek, éppen ké­szen tett a ház. Kétszobás. De hogyan mehetnénk oda? Végre ők is normálisan lak­nak. Meg nem is tenne jó talán. Kipróbáltam én, mi­lyen valakivel együtt élni. A férjem 2400 forintot keres, az egyetemen dolgozik me­zőgazdasági technikus. Még az a szerencse, vele nagyon jól megértjük egymást. Kü­lönben nem tudom, hogy is bírnám. Én papíron 1900 fo­rintot keresek. De ez sosem annyi, mert nincs egy olyan hónap, amikor táppénzen ne lennék. Májusban­­ jöttem új­ra vissza­dolgozni. Gondol­tam, anyagilag is megerősö­dünk, s a gyereknek is jobb lesz, egész nap egészséges helyen, a bölcsődében, nem pedig a vizes falak között. Hogy milyen nehezen vették fel, arról jobb nem beszélni. De tény, jó helyen van. Csak így is sokat beteg. Születése óta sok problé­ma van vele. A terhességem alatt valami mérgezést ka­pott, azért hajlamosabb min­denfélére. Bár szerintem, mindennek a nedves lakás az oka. Gondolkodtam, hogy máshová menjünk, de ennél csak drágábbat kaphatnánk. Azt meg nem bírjuk. Éppen elég a pénzünk a megél­hetésre. Minden főnöknek van gyereke . Megértik a problémái­mat. Vállaltam volna én több műszakot is. Szeretek nagyon itt dolgozni. Mégis­csak más az, hogy saját gé­pem van, nem tesznek na­ponta ide-oda. Jó, ha az ember érzi, hogy nem fe­lesleges, hanem értékelik a termelését, a munkája fon­tos. Most? Állandóan dél­előtt járok. Nagy kedvez­mény. Örülök is neki na­gyon. De tudom, hogy hasz­nosabb munkása is lehetnék az üzemnek. De egyelőre nincs más választás. Meg­próbáltam a két műszakot, amikor visszajöttem. A gye­rek szinte telki beteg lett, amikor estéről estére nem voltam otthon. Nem nem aludt, csak sírt, evett. Az apja hiába vigasztalgatta. Ezért kértem magam egy műszakra. A munka szem­pontjából hátrányos nekem. Nem kaphatok műszakpótlé­kot és bánt, hogy sokszor­­ csak lézengek, ahelyett, hogy termelhetnék. Nincs sok szerencsém... A szakmun­kásvizsgát sem tudtam le­tenni, szültem, mert éppen akkor A kórházba meg mégsem jöhettek el levizs­gáztatni ... Talán, majd, egyszer még pótolhatom. A szeptembert várom . Vége lesz talán az al­bérletnek. Az egyetem szol­gálati lakást ad nekünk. Még tulajdonképpen el sem hiszem. Pedig papíron van, szinte biztos. Félve mondom ki. Annyira várom. Nem új lakás, nem „csak a miénk”, szövetkezeti, vagy OTP. De törődöm is én ezzel. A hasz­­­nálatbavételi díjat ki kell fi­zetni, annyi pénzünk még talán van ... Még abból, amit lánykoromban gyűjtöt­tem. A gyerek is talán rendbejön ott. Meg nő is közben, talán könnyebben el­marad az apjával is, ha én esetleg este dolgozom. Olyan sok mindent remélek ettől az új lakástól, hogy talán túlzás is. De már nagyon szeretnék egy kicsit kike­veredni a gondokból. Egy ki­csit felszabadulni, reggel örömmel ébredni. Marika elkísér a kapuig. A portástól kérdi, itt járt-e már a férje, meghozta-e az ebédjét. Ezért talán sokan irigy­lik is. Osváth Sarolta Termelékenyen a termelékenységről Az MSZMP programnyilat­kozata a párt feladatai gazdasági építőmunkában és a az életkörülmények javítá­sában című fejezetében egy­értelműen leszögezi: „Az el­következő 15—20 év alatt társadalmunk fontos felada­ta lesz az élőmunkával való takarékos és hatékony gaz­dálkodás. A dolgozók lét­száma csak kismértékben fog emelkedni. Alapvetően mó­dosul a foglalkoztatottak ága­zati és szakmai összetétele. Nem véletlen a program­­nyilatkozatnak ez utóbbi megállapítása, hiszen a leg­frissebb felmérések szerint — a Központi Statisztikai Hiva­tal hat szocialista és 13 tő­késország termelékenységi mutatóját hasonlította össze a mienkével — a magyar népgazdaságban az élőmunka hatékonysága sajnos igen­csak alatta marad a világ­­színvonalnak. A KGST országokban 60— 70 százalékkal magasabb a termelékenység. A tőkés ál­lamokban 2,5—3-szorosa a mienkének. Ausztráliával, Franciaországgal, az NSZK- val összehasonlítva, még en­nél is nagyobbak a különb­ségek. Nagy ütemben nyo­mulnak előre a fejlődő orszá­gok is, egyike-másika már meg is haladja a mi termelé­kenységi színvonalunkat. A lemaradás különösen ott szembetűnő népgazdaságunk­ban, ahol a technika, techno­lógia világszínvonalon áll, az előállított termék mennyisé­ge és minősége mégsem éri el az azonos technikával dol­gozó külföldi vállalatokét. Ugyanakkor­­ számtalanszor hangsúlyozzuk azt is, hogy a A tanácskozás szervezői —­­a Nehézipari Minisztérium és a Veszprém megyei párt­­bizottság — korántsem gon­doltak valamiféle receptek közreadására. Márcsak azért sem, mert ahány vállalat, annyiféle gond, feladat, adottság, lehetőség. Minde­nütt ugyanolyan hatásfokkal felhasználható módszer nem létezik. A NIM-hez tartozó vállalatok jórésze évek óta jelentős erőfeszítéseket tesz az élőmunka hatékonyságá­nak fokozására. Közülük is kiemelkedik a Bakonyi Ba­uxitbánya Vállalat, mert egy bizonyos területen az átlagos­nál is többet tett. Általánossá­­ válik a dolgozók továbbképzése és ez meg­könnyíti számunkra a szak­maváltoztatást is.­­ Társadal­munk biztosítja a munkához való jogot, hatékonyabbá kell azonban tenni a munka­erő felhasználását. Az anyagi termelés növekedését teljes egészében a munka termelé­kenység emelkedésével kell elérni. A társadalmi munka termelékenységét össz­jelenleginek 2,5—3-szorosára a kell emelni...” magyar munkás, a magyar műszaki, a magyar vezető éppoly ügyes, felkészült, kép­zett, mint más országokban. Akkor hát hol e­ hiba? Er­re kerestek többek között választ, sajátos módon, a jó kezdeményezések, példák is­mertetésével a Nehézipari Minisztériumhoz tartozó leg­nagyobb vállalatok párt­­gaz­dasági vezetői azon a Tapol­cán megtartott tanácskozá­son, amelyről korábban rö­viden már beszámoltunk. A minisztérium párt és állami vezetésének kezdeményezé­sére létrejött tapasztalatcsere jellegű tanácskozás egyedül­álló, nemcsak az ágazatban, de az egész népgazdaságban, hiszen az élőmunka haté­konyságának fokozására tett vagy teendő intézkedésekkel ismerkedhettek meg a részt­vevők. S az számunkra külön elismerést jelentett, hogy a követendő példák ismerteté­sére „provinciánkon” belüli­eket kértek fel: mindenek­előtt a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat, valamint a Nitroké­­miai Ipartelepek és a Közép­dunántúli Szénbánya Válla­lat vezetőit. Elébe ment a gondoknak. Nem várta meg, például, hogy idővel úgyis csökken majd a létszám, hanem tu­datosan, tervszerűen maga csökkenti a foglalkoztatottak számát. S nem csak azért, mert bedugult a munkaerő utánpótlási forrás, hanem mert volt bátorsága bele­nézni a „tükörbe”: egy nem­zetközi összehasonlításból egyértelműen kiderült, hogy a korszerű bányák, gépek el­lenére az egy főre jutó ter­melés alig fele az élenjáró francia bauxitbányákban mért teljesítményeknek. El kell érni a világszínvo­nalat, a népgazdaság és ma­gunk érdekében egyaránt — fogalmazták meg a célt a Ba­konyi Bauxitbánya dolgozói. Az 1985-ig kidolgozott prog­ram szerint ennek megfele­lően egyharmaddal csökken­tik a foglalkoztatott létszá­mot, azonos, illetve kismér­tékben növekvő termelés mellett. Ennek érdekében fe­lülvizsgálják a különböző termelő és kiszolgáló munka­helyek létszám­szükségleteit, pontosabban, az adottságok­hoz jobban igazodó normá­kat dolgoznak ki. Azokat a munkahelyeket is gépesítik, amelyekre eddig nem terjedt ki a figyelem, többek között az anyagmozgatásra, szállí­tásra, egyes külszíni munka­­területekre. Nagy tartaléko­kat rejt magában az az együttműködési lehetőség is, amelyet a szomszédos válla­latok, pontosabban az itt is ott is elvégzett azonos mun­kafolyamatok kínálnak. Korszerű munkahely a kevés Hasonló törekvések jellem­zik a Középdunántúli Szén­bánya Vállalatot is. Többek között ennek eredménye, hogy például a múlt évben e vállalat volt a magyar szénbányák között az egyet­len, mely nyereséget köny­velhetett el. Az 1985-ig ki­dolgozott program szerint több mint 1600-al csökkentik a foglalkoztatott létszámot. Ebben ugyan közrejátszik a csökkenő termelés miatti létszámmérséklődés, de ezzel egyenrangú az a munkaerő megtakarítás is, amelyet a jövesztés, felrakás további gépesítése, a különböző járu­lékos tevékenységek műszaki igényének nagymértékű felülvizsgálata, csökkentése eredményez. A Nitrokémia Ipartelepek ugyan kisebb arányú lét­számcsökkentéssel számol, viszont csaknem 50 százalék­kal növeli termelésének ér­tékét, s ezen belül az export aránya még nagyobb mérték­ben növekszik. Az egy főre­ jutó termelés értéke az 1975. évi 544 ezer­ forintról 1980-ra eléri a 750 ezer forintot. A vállalat vezetői vallják: nem a munkás, hanem­ a korszerű munkahely a kevés, s ezért az elkövetkező években, mint korábban is, rendkívül nagy erőfeszítéseket tesznek a kor­szerű, magas fokon automa­tizált munkahelyek kialakí­tása érdekében. A vállalat­­ törekvései — nyereségének megkétszerezése, mindenek­előtt a termékszerkezet to­vábbi átalakításával — már csak azért is igen elismerés­re méltóak, mivel teljes egé­szében saját erőre támasz­kodnak. A termelékenység fokozá­sát elősegítő példák ismerte­tése, elemzése során a ta­nácskozáson részt vevő 14 nagyvállalat igazgatója, párt­­titkára, munka- és üzem­­szervezési szakembere szólt természetesen a gondokról, az akadályokról is. Ezek rész­ben vállalaton kívüli, de jó­részt vállalaton, gyárkapun belüli­ okokkal függnek össze. Több felszólaló szóvá tette a biztonsági és a különböző ha­tósági előírások­­ merevségét, túlzott szigorúságát. Ezek je­lentős munkaerőt kötnek le. Igen magas nálunk ma még a kapcsolódó, kiegészítő, ad­minisztratív tevékenységben foglalkoztatottak száma, és sajnos közismert a munka­­fegyelem, a munkamorál alacsony színvonala, a nor­mák túlhaladottsága. A gondok és teendők konk­rét megfogalmazása rendkí­vül termelékennyé tette a ta­nácskozás munkáját. A részt­vevők tarsolyukban, ha nem is receptekkel, de gazdag ta­pasztalatokkal térhettek ha­za. Ezek önmagukban per­sze még nem teszik hatéko­nyabbá a magyar munkás, a magyar műszaki, a magyar vezetők tevékenységét. kedvező tapasztalatok, pél­­­dák, ismerete az őszinte helyzet feltárása után ugyan­is lépni, tenni kell: minden­kinek a maga helyén, a maga területén. Mert az élenjárók elérése, megközelítése évek múltán még nehezebb lesz. Mert ők sem topognak egy­helyben. Andrássy Antal Messze a világszínvonaltól Akik receptre vártak, csalódtak -------------------------------------------------*% NAPLÓ — 1977. április 1. péntek —

Next