Napló, 1977. november (Veszprém, 33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-01 / 257. szám

| AZ MSZMP VESZPRÉM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA | Kádár János vezetésével magyar párt- és kormányküldöttség érkezett Moszkvába Hétfőn délután megérke­zett Moszkvába a magyar párt- és kormányküldöttség, amely Kádár János az MSZMP KB első titkára ve­zetésével a Szovjetunió Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottságának, a Szovjet­­unió Legfelsőbb Tanácsának és minisztertanácsának meg­hívására részt vesz a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. szovjetunióbeli évfordulójának ünnepségein. A küldöttség tagja Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnö­ke. Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­jai: Gyenes András, a Köz­ponti Bizottság titkára és Marjai József, a KB tagja, hazánk moszkvai nagykö­vete A magyar párt- és kor­mányküldöttséget a szovjet főváros magyar és szovjet zászlókkal feldíszített kijevi pályaudvarán Kirill Mazu­rov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szov­jetunió minisztertanácsának első elnökhelyettese. Kon­­sztantyin Ruszakov, az SZKP KB titkára. Leonyid Szmirnov, a Szovjetunió mi­nisztertanácsának elnökhe­lyettese. Ivan Pavlovszkij, közlekedési miniszter. Vla­gyimir Pavlov, a Szovjet­unió budapesti nagykövete, az SZKP Központi Bizottsá­gának tagjai és más vezetők fogadták. A fogadtatásnál jelen vol­tak a moszkvai magyar nagykövetség diplomatái és a moszkvai magyar kolónia tagjai is. A párt- és kormánykül­döttség búcsúztatására va­sárnap a Keleti pályaudva­ron megjelent Aczél György, Biszku Béla, Huszár István, Németh Károly és Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagjai. Borbély Sándor és Győri Imre, a Központi Bi­zottság titkárai. Brutyó Já­nos, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának el­nöke. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes el­nöke, és több más vezető személyiség. A búcsúztatáson szovjet részről jelen volt Féliksz Bogdanov, a Szovjetunió magyarországi nagykövetsé­gének ideiglenes ügyvivője. Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a SZOT főtitkára a szov­jet­­ szakszervezetek meghí­vására a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom győzel­mének 60. évfordulójával kapcsolatos ünnepségekre , hétfőn Moszkvába utazott. Mai számunk tartalmából Sztrogoffnál is távolabb A képen: Egy a régi, szép faházak közül. Riport az 5. oldalon Szoros hétköznapok Sorozatunk újabb folytatása a 3. oldalon A milliárdos Peremarton Elemző írás a 3. oldalon A barátság évtizedei Riport a 4. oldalon „A többi ország a magyarokat akarja utolérni” Beszélgetés a BBC munkatársával az 5. oldalon Szövetkezeti együttesek megyei bemutatója Képes beszámoló az 5. oldalon Földben a búza A bevetett terület több, mint 49 ezer hektár A megyei tanács mező­­gazdasági és élelmezésügyi osztálya tegnap délután ös­­­szegezte a járási hivatalok­tól kapott, az időszerű mun­kákról szóló jelentést. A legfőbbek emeljük ki a jelentésből: a vasárnap esti állapotnak megfelelően megyénk gazdaságai a 49 ezer 165 hektárnyi búzavetési előirányzatot 33 hektár hí­ján teljesítették. Egy-két gazdaságban hétfőn is dol­goztak — ot­t ahol a cukor­répa felszedése utáni­ kerül a búza a földbe — a vetést azonban befejezettnek te­kinthetjük. Ami ezután tör­ténik, az már a túlteljesí­tést gyarapítja. Gazdaságaink adott szavuknak megfelelően október 31-ig végeztek leg­főbb növényünk, a búza vetésével. A megyei tanács illetékes szakemberei elmondották: a legkedvezőbb időben került földbe a mag; gondos és jó minőségű a talaj előkészítés: minden korábbinál kedve­zőbb a felújított vetőmag aránya és ami külön is ki­emelést érdemel: a korai érésű fajták területe na­gyobb az előző évekénél. A gazdaságok a követke­ző hetekben a kukorica be­takarítását gyorsítják, hogy a faigy, a hó előtt a termést­­ biztonságban tudják és a mélyszántás­­ befejezésére koncentrálják erejüket. Leonyid Brezsnyev válasza a csepeli dolgozóknak A Csepel Vas- és Fém­művek dolgozói a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldött levelükben jelen­tették, hogy a Nagy Októ­beri Szocialista Forrada­lom 60. évfordulójának méltó megünneplésére tett munkaverseny-vállalásai­­kat október 25-re mara­déktalanul, 1 milliárd 10 millió forint értékben té­telesen teljesítették. Minderről levélben tájékoztatták Leonyid Iljics Brezsnyevet, az SZKP Központi Bizottsá­gának főtitkárát, a Szov­jetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnökét is Leonyid Hjics Brezs­nyev most levélben vála­szolt a csepeli kollektívá­nak. A CSEPEL VAS- ÉS FÉMMŰVEK KOLLEKTÍVÁJÁHOZ­ . Kedves Elvtársak, Barátaim! Nagy örömmel töltött el híradásuk ar­ról, hogy a híres „Vörös Csepel” dolgozói sikerrel teljesítették a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére tett vállalásukat. Az Önök sikere i­s nagyszerű bizonyí­téka a magas szintű társadalmi köteles­ségtudatnak, ragyogó megnyilvánulása a magyar munkásosztály igazi testvéri in­ternacionalista szolidaritásának. Ez a munkasiker méltó hozzájárulás a népi Magyarország V. ötéves terve feladatai­nak megvalósításához, valamint a szovjet és a magyar nép közötti sokoldalú együtt­működés fejlesztését célzó közös felada­tok megoldásához. Önök a szocialista közösség országainak életében a szocialista munkaverseny olyan új formáját honosították meg, amelynek jelentősége túlmutat az országhatárokon. A Szovjetunió, a Magyar Népköztár­saság és a szocialista közösség más or­szágai embermillióinak alkotó lelkesedé­se egy hatalmas, új világot teremtő tö­rekvésben egyesül. Nagyszerű jelképe ez a forradalmi munkásosztály a testvériségnek, országaink odaadásának október nagy eszméi iránt. A kommunista párt, a szovjet nép és a magam nevében forró jókívánságaimat és üdvözletemet küldöm önöknek. További nagy sikereket kívánok az új életet­ építő, a szocializmus és a kommunizmus ügyé­nek győzelméért folyó nemes tevékeny­ségükhöz. Elvtársi üdvözlettel LEONYID BREZSNYEV Az igazán jó író a nép élén halad Szovjet kön­yvkiállítás myílt Veszprémben A veszprémi Dimitrov mű­velődési központ szépen be­rendezett kamaratermében szovjet könyvkiállítást ren­deztek a Nagy Október ju­bileumának tiszteletére. Az ifjúsági, szépirodalmi, tudo­mányos, műszaki, politikai és más művekből összeállí­tott válogatás bemutatójá­nak ünnepélyes megnyitóját tegnap délután tartották meg. A sok érdeklődő kö­zött ott volt Imre Miklós, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője, Pribék István­ná, az SZMT titkára. Bajczi Gyula, a városi tanács el­nökhelyettese. Egri Emil, a Művelt Nép Könyvterjesz­tő Vállalat igazgatóhelyet­tese. G. Kocsis Márta, az intéz­mény igazgatónője köszön­tője után Pinkavölgyi Attila, a veszprémi pártbizottság titkára beszédében hangoz­tatta, hogy a forradalom ünnepéhez hozzátartozik a könyv is. Hiszen a Nagy Október teremtette meg an­nak a lehetőségét, hogy az orosz irodalommal együtt föld egyhatodán kibontakoz­a­zon a nemzetiségek irodal­ma. — Ez az irodalom megtes­tesíti azt a lenini gondolatot, hogy az igazán nagy író és költő a né­p élén halad. Ezt az irodalmat a téma lénye­gének feltárására, az életkö­zelség, a szocialista realiz­mus, a lélektani ábrázolás­­mód, a műfaji sokszínűség jellemzi — mondotta töb­bek között. Utalt az orosz irodalom nemes hagyományaira és a ma világának, dolgozó embe­rének bemutatására. Majd vázolta, hogy a Szovjetunó­ban évente 1750 millió pél­dányban jelennek meg könyvek különböző nyelve­ken. Az országban 97 iro­dalmi folyóirat van. A ben­nük rejlő hialadó eszmék felszabadulásunk előtt nehe­zen jutottak el hozzánk, az­óta közkinccsé váltak. Mintegy ötszáz könyv lát­ható a vásárlással egybekö­tött bemutatón november 10-ig. Néhány olyan plaká­tot is kiállítottak, amelyek Majakovszkij vezetésével készültek a ROSZTA szer­kesztőségében. Pinkavölgyi Attila (középen) beszédét mondja A NOSZF 60. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE: Terven felül 200 ezer méter textília szovjet exportra Teljesítette a jubileumi munkaversenyben vállalt feladatait a KÖRTEX keszthelyi gyáregysége és a Pápai Textilgyár Keszthelyen, a Kőbányai Textilművek 3. számú gyár­egységében ezekben a na­pokban értékelték a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulója tisz­teletére tett munkaverseny­­felajánlások teljesítését. A cérnagyár főként nők­ből álló kollektívája — a csepeli munkások felhívásá­hoz csatlakozva — lendüle­tes munkával, kedvező ered­ményeket ért el a munka­versenyben. A termelési ter­vet 100 százalékra teljesí­tették. Ez különösen azért je­lentős, mert az idén a cér­­názó kapacitást — a vállalat átmeneti, terméksz­erkezet­l változása miatt — nem min­dig tudták teljesen lekötni. A keszthelyi bérmunkavállalással cérnagyár segí­tett a gondokon, így sikerült az időnkénti szabad kapaci­tást kellően kihasználni. Sőt, az egész évre vállalt mun­kát már jóval a határidő előtt, a harmadik negyed­évben elvégezték. A nehéz termelési körülmények kö­zött is sikerült a minőségi követelményeknek tenni. A szabványnak eleget nem megfelelő késztermékek mennyiségét a korábbi 3 százalékról 0-3 százalékra­ csökkentették az üzem munkásnői. Ezt jelentős mér­tékben elsősegítette, hogy a munkaversenyben részt­ ve­vő szocialista brigádok tag­jai vállalták: a műszakot rendszeresen 10 perccel ko­rábban kezdik és később fe­jezik be. Az ő munkájuk­nak, kezdeményezésüknek köszönhető eredményeinek a gazdálkodás javulása is. A több, jobb minőségű ter­mék előállításával csökken­tették a hulladékot, ami az importból származó alap­anyagok jelentős megtaka­rítását eredményezte. De készletgazdálkodás, az ener­­­giafelhasználás mutatói is kedvezőbbek az idén, mint a korábbi években. A szocialista munkaver­seny sikereinek eléréséhez a keszthelyi üzem egész kollektívája hozzájárult. Közülük is kiemelkedett — nagyszerű teljesítményével — a Martos Flóra, a Gold­­mark Károly és a Tyeres­­kova szocialista brigád. Az üzem­­feladatok és munkaszervezési ellátásában „Foenix” komplex szocialis­­­ta brigád érdemel külön említést és dicséretet. A jubileumi munkaver­senybe példamutató aktivi­tással­­ kapcsolódtak be a Pá­pai Textilgyár munkásai is. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójá­nak méltó megünneplésére elsősorban jobb, sikerekben gazdagabb munkával ké­szült a nagymúltú textil­munkás kollektíva. Minde­nekelőtt azt vállalták, hogy az 1975. évihez viszonyítva 20 százalékkal növelik az ex­portból származó bevételt, elsősorban a tőkés piacokon. A vállalást sikerült teljesí­teni. Ennek köszönhető, hogy az idei évre tervezett 45,4 millió forint helyet 60 mil­lió forint lesz a gyár nyere­sége. Nem lényegtelen, s nem kis erőfeszítésbe ke­rült a 2,2 millió forintos ta­karékossági terv időarányos teljesítése sem. A Pápai Textilgyár szá­mára az V. ötéves tervidő­szak legfontosabb feladata a rekonstrukció végrehaj­tása. A több mint százéves régi szövőgépeket a rekon­strukció során a Szovjet­unióban gyártott, világszín­vonalú SZTB­ elnevezésű, új szövőgépek váltják fel. A jubileumi munkaverseny egyik eredménye, hogy je­lenleg már 208 új szovjet szövőgép működik a textil­gyárban. Hatvan gépet ugyanis— a vállalás szerint — a tervezettnél korábban, megérkezésük után a legrö­videbb időn belül üzembe ál­lították. Jórészt ennek köszönhető, hogy a Szovjet­is­unióval megkötött export­­szállítási kötelezettségüknek már eleget tettek, s az év végéig az eredetileg terve­zett mennyiségnél 200 ezer méterrel több, összesen pe­dig 1,7 millió méter jó minő­ségű terméket szállítanak a nevezetes évfordulót ünnep­lő országba. A munkaverseny kereté­ben a textilgyár különböző üzemrészei, szocialista bri­gádjai külön felajánlásokat is tettek. A fonoda dolgozói például 45 tonna többlet fonal gyártását vállalták. Tizennyolc szabad szombati műszak eredményeként, en­nek kétszeresét, 90 tonna fo­nalat gyártottak, az országos ellátás javítására. A nagy mértékű túlteljesítést előse­gítette az időközben vásá­rolt és üzembehelyezett lánccsévélő automata és fel­­­vető gép is. A Pápai Textilgyárban a jubileumi munkaverseny­ben 100 szocialista brigád vett részt. A termelési eredmények elérésében, az újonnan alakult brigádok munkájának segítésében, az 5 ezer óra társadalmi mun­ka elvégzésében a legki­emelkedőbb teljesítményt a fonoda Tyereskova, , a fel­vető Petőfi szocialista bri­gádja és a szövődő Hámán Kató ifjúsági szocialista bri­gádja nyújtotta.

Next