Napló, 1979. augusztus (Veszprém, 35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-01 / 178. szám
Veszprémben, az északi ipartelepeknél, a Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat házgyára mellett, saját beruházásban és kivitelezésben elkészült a vállalat termelésirányító központja. A tervek szerint valamennyi termelésirányítási szervezet ebben a létesítményben kap helyet. Az épületet a közeljövőben adják át rendeltetésének. (Fotó: Péterfay) A kistermelők figyelmébe Sertéshizlalás - szerződésre A kistermelőiktől közvetlenül, vagy közvetve — a tszeken és az ÁFÉSZ-eken keresztül — vásárolják fel a szerződéssel vagy anélkül nevelt, hizlalt sertéseket, élőállatokat az állami húsipar részére. A hízott sertések átvételi ára, az alapárakból, a több éves szerződésért járó felárból és a mennyiségi felárból tevődik össze. A szerződés szerint hizlalt sertés alapára 100 és 125 kg között (hús és hús jellegű állat esetében) kilónként 27,50 forint. A 125 kg feletti ugyanilyen sertésért 25,30, míg a 130 kiló feletti zsír és zsír jellegű sertésért 24,50 forintot fizetnek. A 170 kg feletti súlyú tenyésztésibe fogott állatok kilójáért szintén 24,50 forint illeti meg a termelőket. Több éves szerződési felárat az a termelő kaphat, aki legalább 3 évre hízottsertés átadására szerződést köt. A szerződés feltétele, hogy a második, illetve a harmadik és a későbbi években legalább az első évben átadott mennyiséget kell teljesíteni. Akik több éves szerződést kötnek az első évben kilónként 50 fillér, a másodikban egy forint, a harmadikban és az azt követő években 1,50 forint szerződéses felárat kapnak az átadott élősertések kilójáért. Ha viszont a tenyésztő a több évre vállalt kötelezettségét nem teljesíti, a felár nem illeti meg. A nem teljesítést követő évtől, a felár számítása ismét elölről kezdődik, vagyis újra 50 fillér kilónként. Mennyiségi felárat kap az a kistermelő, aki sertéseit a mezőgazdasági nagyüzemeken, illetve az ÁFÉSZ-eken keresztül értékesíti. Ilyenkor, egy tételben — a tsz-nek, ÁFÉSZ-nek — legalább húsz hízott sertést kell egyszerre átadni, hogy a kilónkénti egy forintos mennyiségi felárat megkapják. Ezt a felárat a közös gazdaság — előzetes megállapodás szerinti arányban — megosztja a kistermelőkkel. Ha a kistermelő nem a tsz-en, ÁFÉSZ-en keresztül, hanem közvetlenül az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat részére értékesíti állatait és évente legalább 20 sertést átadó szerződéssel, szintén megilleti a mennyiségi felár. Egyazon sertés után mennyiségi felárat csak egy címen lehet felvenni. Megilleti a kistermelőt a felár egy része akkor is, ha a felvásárolt sertést a tsz, vagy az ÁFÉSZ a saját vágóhídján dolgozza fel. Ebben az esetben a feldolgozó fizeti a kistermelőnek — előzetes megállapodás alapján — a mennyiségi felárat. A nem szerződéssel nevelt, de a szerződésben előírt követelményeknek megfelelő, vagy a szerződéses idő — a 90 nap — lejárta előtt átadott sertések felvásárlási ára minden esetben 2 forinttal alacsonyabb kilónként, mint a hasonló súlyú, szerződéses sertések alapára. A szerződéses követelményeknek meg nem felelő sertéseket szabad árformában, 24- től 18 forintig, súly, valamint hús vagy zsír jelleg szerinti csoportosítással határozzák meg. Süldő átvételnél — szerződés esetén !— az átvételi ár 31 forint kilónként, mely 26—45 kg közötti súlyú állatra vonatkozik. A szerződéses árat csak a szerződéskötéstől számított 60 nap után fizetik ki. A szerződés nélkül átadott malacokat szabad áron számolják el. Így a 15—25 kg közötti jószágonként 36, a 26—45 kg-os süldőkért pedig 29 forintot, a 46—60 kilósakért 28 forintot fizetnek kilónként a termelőnek. Az Állami Húsipari Vállalat, illetve megbízottai, minden felkínált sertést átvesznek, minősítenek és megfelelő átvételi árat fizetnek. Műtrágyagyártók Még a bátor ember is remeg a Peremartoni Vegyipari Vállalat NPK-üzemének irodaépületében. Hacsak nem szünetel a termelés, állandóan rezegtetik az épületet azok a hatalmas műtrágyaosztályozó rostok, amelyek a vasszerkezetek révén szorosan kapcsolódnak a bátrakkal együtt remegő falakhoz. A nyersfoszfátot, salétromsavat, a kálisót és a cseppfolyós ammóniát hozó vagonoktól a rosták ritmusára pattogó összetett műtrágyaszemcsékig persze hosszú az út. Ráadásul poros is, meg egy kicsit büdös is, meg fárasztó is. Mármint az itt dolgozó embereknek, mert a nyersanyagok különben fittyet hánynak az egészre! Beke Tamás megbízott üzemvezető kalauzol a műszerterembe. Horváth Sándor csoportvezető gondjaira bíz. — Nekem sajnos dolgom van, de még visszajövök! Ő majd elmagyarázza, hogyan készül itt az összetett műtrágya. A kisujjában van azízem! Nézem, milyen is egy vegyipari szakmunkás kisujja, de nem látom, mert egy falécre fonódik a keze. Tanárosan, világosan magyarázza a falon vonuló folyamatábrákat. Látni, nem először csinálja, de nem a rutin, hanem sokkal inkább a hozzáértés formálja benne a felvilágosító szavakat. — Vegyipari szakmunkás? — Igen, az vagyok. Eleinte persze nem volt szakmám. Egy nagy családban nem jut mindenki iskolapadhoz, ötvenhét óta dolgozom itt Peremartonban, hatvanháromban tettem le a szakmunkásvizsgát. .. Az NPK 1971-ben indult, akkor jöttem ebbe az üzembe, de már előtte is csoportvezető voltam, a fluorsóüzemben. Közben fut a pálca a vonalakéin! Szállítószalagon jön a bunkerból a nyersanyag... mérlegelik... bekerül az ammónia-dobba, vízzel, cseppfolyós ammóniával permetezik. Szúr a szaga. Táblakezelő asszonyok őrködnek világító kapcsológombok sorai fölött Gyakran vetnek pillantást a tároló-, szállító-, termelőberendezések működését jelző, ellenőrző műszerekre. Apró termetű, eleven ember penderedik a műszerszobába. — Ács József, a művezető! — mutatja be Horváth Sándor. — Vele együtt felelünk itt egy műszakban mindenért. A munka elosztásáért, az üzemmenetért. Itt bizony sokkal több a munka, a felelősség, mint a fluorban volt! Jobban észnél kell lenni, de én szeretem ezt a munkát. A művezető inkább a gépek ismerője, értője. Eredeti szakmája géplakatos. Egy éve még a gépjavítóban volt karbantartási csoportvezető, onnan helyezték át az NPK-ba. — Peremartonba Pétről kerültem, itt jött meg a tanulási kedvem, öreg fejjel — 42 évesen — három éve letettem a technikus minősítővizsgát. Csupán tanulni szerettem volna, nem akartam én „középvezető” lenni! Aztán kineveztek művezetőnek! Szinte szégyenlősen vallja be, hogy bizony egy kis félszszel fogadta az új rangot. — Nem a munkatársaktól, a vegyészeitől féltem én. Úgy vagyok vele, hogy még most is inkább tanulgatom a Sándortól a műtrágyagyártást! — biccent a csoportvezető felé. Bizony nem szégyen a tapasztaltabbtól ellesni a tudományt. Ács József maga is érdeklődő füllel kíséri, amit Horváth Sándor magyaráz az összetett műtrágya gyártásának folyamatairól. — .. .Itt, a granulálódobban alakul ki a műtrágyaszemcse. .. Utána az olajtüzelésű szárítódobba kerül, majd ezeken a szitákon osztályozódik... A nagyja, meg a por retúrként visszakerül a granulálóba. Egy asszony jön szólni a csoportvezetőnek: — Sándor, megnőtt a retúr, vissza kellene venni belőle! A helyes nyersanyag- retúradalék és egyéb arányokra ügyelni kell, mert különben kedvezőtlenül alakulnak az anyagfajlagosok. Több fűtőolajra van szükség, tetemes gyengébb minőségű műtárgya keletkezhet. — Ezt a prémiumunk is bánhatja! — magyarázza a művezető, már kinn a forgó, dohogó, zakatoló gépek között. A műszakiak éves prémiuma például annak feltétele, hogy háromezer tonnánál kevesebb legyen a gyengébb minőségű NPK. A granulálódobnál asszonyok vigyáznak a szemcseképződésre. Itt dolgozik az iménti hírhozó, Huszár Józsefné is, aki a gyermekgondozási szabadsága alatt sze---------------— érezte meg a vegyipari szakmunkás képesítést. Azaz csupán a felét! — Az iskola második évét már a munka mellett jártam jól. Azért is tanultam, mert így több az ember becsülete. Mert én már azt is hallottam, hogy na ez csak egy „esem’’-es, egy segédmunkás! — Gondolom, több lett a fizetése is! — Igen. Ez is biztatott a tanulásra. De szerintem ez a 3200 forint — mindennel együtt körülbelül ennyit keresek — nem áll arányban az itteni, folyamatos munkával. Vannak olyan helyek, ahol egy műszakban is jóval többet keresnek. Munkatársa kesztyűs kézzel nyúl a granulálódobba. Maréknyi vörös anyagot tart elénk. Jól alakul a műtrágyaszemcse. Vaslépcsőkön, csövek alatt bolyongunk a művezetővel. — Arra ne menjen! — fogja meg a karomat. — Belepi a por! — Úgy is hajat kell mosnom! — Hát bizony nekünk is alaposan meg kell tisztálkodnunk műszak végén. Nyolc óra alatt itt kell mászkálnunk, hogy azonnal lássuk, ha valami történik. — Például? — Üzemzavar! Tegnap is lerobbant a 24-es elevátor. A múltkor meg a sav ömlött kifelé a tartályból, be is gyulladt. Ki kellett jönni a tűzoltóknak. ..................-----------------------— Mit tehet ilyenkor a művezető? — Hát ezt nem tanítják az iskolában. Itt kell dönteni. Az asszonyok kérdezték tőlem, miben segíthetnek. Hagyják el az üzemet, még mielőtt valami baleset történne! — mondtam nekik. Csak akkor nyugodtam meg, amikor biztonságban voltak. Elsősorban az emberekkel kell törődni. Alig néhány teherautónyi műtrágya szerénykedett a hatalmas tárolócsarnok közepén. A vörös szemcséket újabban már szinte a szállítójárművekre ömlesztik. Aratás végéhez közeledvén viszik a mezőgazdasági üzemek a műtrágyát. Igyekeznek mindent kihozni az NPK-üzemből, mert napokon belül leállnak a nagyjavításra, így hozta a karbantartási program! A 24-es elevátor tövében csoportosulás. Egy-két férfi lapátot ragad, beugrik a gödörbe és lapátolja odébb a forró anyagot. — Már megint meghibásodott, összenyomódtak a serlegek — magyarázzák. Nagyon várja már a nagyjavítást! Egy asszony elsiet a műhelykulcsért, más a karbantartóknak szól. Mielőbb el kell indítani a berendezést, hogy a hátralévő napokban,amit lehet, mindent „kihozzanak” az NPK-üzemből! Bróz János Élenjáró módszer, nagy tartalékokkal \&- t * rejftL-C. * A megyei párt-végrehajtó bizottság a közelmúltban tartott ülésén „A termelési rendszerek működésének tapasztalatai megyénk mezőgazdaságában" című előterjesztést tárgyalta, vitatta meg népi ellenőrök vizsgálata alapján. A gőz és a dízelmozdony különbségéhez hasonlíthatjuk azt az agrártörténeti jelentőségű változást, amelyet a termelési rendszerek elterjedése hozott mezőgazdaságunkba. Mielőtt bármiféle részletezésbe kezdenénk, tisztázni kell a fogalmakat: mi is valójában a termelési rendszer? Az öszszetétel első fele egyértelmű. A másodikból következik, hogy az a termelés egy-egy ágának olyan kerete, amely a termelőfolyamat részleteinek legmagasabb színvonalon történő rendszerezett egységét jelenti. Röviden szólva a termelés minden korábbinál magasabb színvonala, a minőség korszerű kifejezése. Alig van megyénkben olyan termelőszövetkezet vagy állami gazdaság, amely ne lenne legalább egy termelési rendszer tagja, résztvevője. Viszont jelentős azoknak az üzemeknek a száma, amelyek tevékenységük túlnyomó részét rendszerben végzik. Jellemző, hogy legfontosabb növényeinket rendszerben termelik megyénk nagyüzemei. Tavaly például a kukorica vetésterületének 64, a búzáénak 45 százalékát rendszerben művelték. A mezőgazdasági termelés csaknem minden ágát érinti ugyan az iparszerű szervezet, a legkiforrottabb és a leglátványosabb eredményeket a növénytermesztésben mutathatjuk fel. A fenti két növény termesztésében évek óta elért magas hozam nemzetközi mércével mérve is állja az összehasonlítást. Felvetődhet a kérdés: ha a növénytermesztésben, az állattenyésztés hozamaiban olyan „varázslatos” erejű a rendszer, akkor miért nem terjed ki a mezőgazdaság egészére, miért van az, hogy a megyénkben működő 16 termelési rendszerhez nem csatlakozik minden érdekelt üzem?! A termelési rendszerben való részvétel megfelelő üzemnagyságot, magas színvonalú szakmai és műszaki felkészültséget, s kiegészítésül tegyük nyomban hozzá: bizonyos anyagi kondíciót is feltételez. Kiragadva a rendszer egyetlen elemét: hiába ajánl, vagy „ír elő” még oly magas színvonalú technológiát, agronómiai eljárást a rendszer, ha a fogadó gazdaságban nincs meg — még ha adott is hozzá a szükséges gépállomány — a megfelelő szakmai tudás, szervezettség. Ilyen helyzetben az elmaradt teljesítmény nem népszerűsíti, hanem lejáratja és drágítja a termelési rendszert. Az indulás első éveiben ugrásszerű eredményeket hozott a rendszerben végzett munka. Később azonban ahogy a siker lefékezte a szaktanácsadás színvonalát, az előírások betartása rutinszerűvé vált, gyengült az üzemen belüli fegyelem , egyoldalúan a hozam lett a mérce, a gazdaságosság háttérbe szorult. Az Iparszerű Kukoricatermesztő Rendszer — a kezdeményezés érdeme az övé! — országos méretűvé terebélyesedett ugyan, de a magas költségek miatt az új belépők az olcsóbb eljárást ajánló KSZE-rendszerhez csatlakoztak. Az IKR-nek jelenleg 4, a KSZE- nek 15 taggazdasága van megyénkben. A termelési rendszer hatását kisugárzásában is lemérhetjük. Lényegesen emelkedett a rendszeren kívülálló gazdaságok terméshozama, sőt annak dinamikája a rendszertagokét is meghaladja. Az IKR — bábolnai rendszerként ismerte meg a közvélemény — kezdetben újdonságával hatott, a későbbi megtorpanást a monopolhelyzet megtörése, újabb rendszerek megjelenése élénkíti, a további fejlődést a rendszertapasztalatok állandó kritikai elemzése alapozhatja meg. Ebből a megfontolásból fontos a megyei párt-vb állásfoglalása, hogy a rendszerközpontok évente minősítsék a megyénkben taggazdaságaikat. A termelési rendszerek számunkra különösen figyelemre méltó hatása a megyénkben székhellyel működő Badacsonyi Szőlő- és Bortermelési Rendszer. Alig egyévesfennállása alatt igazolta nagy lehetőségeit Az alkalmazandó géprendszer, termesztési technológia kimunkálásával a termés feldolgozásában és elhelyezésében vállalt jelentős feladatot. Élénkítette az eddigi lanyha telepítési kedvet. A szakemberképzésben, a kutatási eredmények gyakorlati alkalmazásában is kezdeményező. A rendszer 17 taggazdasága a minőségi borexport növelésére törekszik, a közös érdeken alapuló együttműködést állította tevékenységének középpontjába. Az állattenyésztési rendszerek — az ISV, a TAURINA stb. — taggazdaságai is sokasodnak, ezekhez csatlakozik majd az ugyancsak megyei kezdeményezésű és alakulóban lévő juhászati rendszer. A termelési rendszerek a tudományos kutatás eredményeinek fogékony befogadói, egyszersmind a tudomány és az ipar „megrendelői”, így serkentői is. A rendszerek nagy utat tettek meg és még nagyobb áll előttük. A legfőbb az, hogy a termelés minőségi elemei előtt nyissanak zöld utat. Arra van szükség, hogy a hozamok további növelésével egyidőben javuljon a termékek feldolgozottsági foka, minősége, jövedelmezősége, csökkenjen az egységnyi értékre jutó ráfordítás költsége. Hogy miként érvényesül egy-egy gazdaságban a termelési rendszer, az nem egyszerűen rendszertagság és főleg nem automatizmus dolga. Abból következően, hogy a rendszer tudományos igényű összegezője az élenjáró tapasztalatoknak — a munkában résztvevők aktív és fegyelmezett közreműködését követeli meg. És mert a rendszertagság nem jelentkezés dolga, a tagsággal járó befizetés sem éppen csekélység, az eddiginél jobban kellene érvényesíteni a rendszergazda és taggazdaság kölcsönös érdekeltségét. Ez tenné igazán lehetővé az összehangolt műszaki fejlesztést, a piaci hatásokra való gyors reagálást. A dízelmozdony előnye aligha érvényesülne a gőzmozdony korábbi vezetőjével, a fűtő akkori ismereteivel, így van ez a termelési rendszerrel is. A rendszerközpont megannyi igyekezete is semmibe vész, ha a fogadó felkészületlen. Ahhoz viszont túlságosan drága a rendszer, hogy termelési fedezet nélkül a taggazdaság csak a szükséges gépek, alkatrészek, anyagok, minőségi vetőmagvak beszerzéséhez használja fel. Túras Lajos NAPLÓ - 1979. augusztus 1. szerda - 3