Napló, 1981. március (Veszprém, 37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-01 / 51. szám
MEGÚJULÁS UTAH Tájékoztatás és cselekvés A kongresszusok, az azokra való felkészülés, a különböző szintű választások minden szervezet életében jelentős események. Egyrészt a számvetés miatt, hiszen ekkor van mód áttekinteni egy hosszabb időszak munkáját, eredményeit. De jelentősek azért is, mert az ekkor kialakuló párbeszéd során számtalan jó kezdeményezés, ötlet, tendencia kerül felszínre, amelyek figyelembevétele, megvalósítása lendületet, s tennivalót is ad. Így van ez most, a Hazafias Népfront VII. kongresszusát megelőzően, s erre példa a más néven, de a régihez hasonló feladatkörrel újjáalakult közjogi munkabizottságok esetében is. NÖVEKVŐ ÉRDEKLŐDÉS Az októberben kezdődött népfrontválasztások értékeléseként már számtalanszor elhangzott, de mégsem érdektelen ismételni, hogy jelentősen megnőtt a lakosság információigénye. Mind többen érdeklődnek a települések céljai, tervei, eseményei iránt. Hétköznapian és tömören megfogalmazva úgy is mondhatnánk: a lakosság tudni akarja, mi történt, mi van és mi lesz. Örvendetes ez a tény, hiszen az érdeklődés mellett a növekvő felelősséget is jelzi. Azt, hogy egy-egy településen az ott élők — a lehetőségek ismeretében — valóban tudni szeretnék, mire használják fel -a közös vagyont, milyen feltételek javulnak, s mire kell várni esetleg hosszabb ideig is. Bizonyíték erre a városainkban megtartott ankétok növekvő népszerűsége, a falugyűlések iránt megnyilvánuló mind nagyobb érdeklődés. A Hazafias Népfront megyei elnöksége mellett működő közjogi munkabizottság ezért is vette be munkatervébe, hogy a jövőben még inkább szorgalmazza a nyílt község- és várospolitikát. Szerencsére, ezzel a törekvésével nem áll egyedül, hiszen mind gyakrabban halljuk, hogy az államigazgatási, valamint a párt- és tömegszervezetek is ennek megvalósításán munkálkodnak. A népfront ehhez a maga sajátos eszközeivel, lehetőségeivel kíván hozzájárulni. TARTALMASABB FÓRUMOK A növekvő információigény kielégítésének kialakult, megfelelő fórumai vannak. A falugyűlések, városkörzeti tanácskozások, a különböző rétegmegbeszélések mind azt szolgálják, hogy a tervekről, a lehetőségekről minél szélesebb körben beszéljenek, minél több embert nyerjenek meg a megvalósításhoz. Természetesen ezek a fórumok csak akkor töltik be szerepüket, ha ott valóban érdemi a tájékoztatás, s az esetenként felvetődő kérdésekre választ is kapnak a résztvevők. A falugyűlések tapasztalatait értékelve állapították meg nemrégiben, hogy előfordult néhány helyen a pontatlan, semmitmondó válasz, s ez a kérdezőnek, s a hallgatónak egyaránt kedvét szegi. Senki sem várja ugyanis azt, hogy kérdésére feltétlenül pozitív választ adjanak. Az alapvető követelmény, elvárás ilyen esetekben a megalapozott tájékoztatás. Igennel, vagy nemmel, de pontosan mondják meg, miért. Az ősz és a tél folyamán lezajlott falugyűlések, városkörzeti tanácskozások alkalmával számtalan kérés, javaslat vetődött fel. Ezekre vagy azonnal választ kaptak az érdeklődők, vagy a népfrontbizottságok közvetítésével rövid időn belül intézkedett, vagy felelt az illetékes szerv. 4 Hosszú éveken át az aszfaltútépítő vállalaté volt ez a viszonylag kis kapacitású üzem. Óránként 20 -25 tonna burkoló anyagot termel az ottani géplánc. Ez csupán morzsányi mennyiség ahhoz képest, amennyit egy nagy teljesítményű finisher - útburkoló gép igényel. Egyebekben azért is adta át a korábbi gazda 1978-ban a telepet a közúti igazgatóságnak. - Óriási előnyt jelent számunkra ez a megoldás — tájékoztat Ikis Tamás, az üzemmérnökség vezetője. - Sokkal nagyobb így az önállóságunk. Akkor, és oda küldünk anyagot, amikor éppen szükségünk van rá, illetve ahol a legjobban várják. Korábban bizony volt rá példa, hogy nem kaptunk belőle, így teljesen a mi igényeinkhez, a legfontosabb feladatainkhoz igazíthatjuk a termelését. Az igény persze sokféle. Az évi 35-40 ezertonna aszfaltbetont ugyanis nem csupán a kátyúk, útfelfagyások foltozására használják.Ez csupán töredékét köti le a kapacitásnak. A termelésnek több mint a felét az utak szélesítésére, a forgalmi áteresztőképesség növelésére fordítják. Az össz anyagmennyiség egyébként mintegy 130 kilométer hosszú útfelület burkolására lenne elegendő. Az igényektől függően még arra is mód nyílik, hogy mások - tanácsok, tsz-ek - igényeit is kielégítsék. Az üzem területe február közepén még nyugodt, csendes volt. A 16 dolgozóból, csupán néhányan dolgoznak az irodákban és a gépen. Fenn, az irányító kabinban Cser István gépész takarítgatja a port. — Ezek már az utolsó simítások — magyarázza — október közepén álltunk le. Aztán kivettük a szabadságokat, fagyszabadságot. Január közepén kezdtünk a karbantartáshoz. Lényegében már elkészültünk a munkával. Terv szerint indulhatunk a termeléssel. Ő húsz éve rázatja magát a keverőkocsiban, ahonnan a különféle szemcseméretű bazaltzúzalék, a homok meg a bitumen keverését irányítják. — Műszakonként ketten váltó, gátjuk egymást, mert ez itt nem egy patika. A kocsi rázkódik, aztán hiába zárt ez a fülke, annyi port meg gázt nyel benne az ember, hogy négy óránál többet nemigen bír fenn tölteni egy műszakból. — Február végén, március elején indulunk — mondja Szabó Jenő, az üzem művezetője. — Akkor a megye többi üzemmérnökségéről megindulnak hozzánk a teherautók. Legtöbbet a pápaiak visznek, a tapolcai, ajkai, veszprémi mérnökségnek aránylag kevesebb kell. Ennek nem csupán az a magyarázata, hogy a pápai járáshoz tartozik a legnagyobb közúthálózat. Az aszfalt iránti igény az utak korszerűségét, szélességét is mutatja. Ebben az esetben azt, hogy a Balaton-parton, illetve a közeli három járásban korszerűbbek, jobb burkolattal rendelkeznek az utak, mint Pápa környékén. — Ezeket az útkarbantartási munkákat jobbára a harmadik-negyedik negyedévben végezzük — magyarázza Ikits Tamás —, de ez nem jelenti azt, hogy a téli hónapokban teljesen szünetel a munka. Az igazgatóság üzemmérnökségein korábban mindenütt volt egy-egy kis kapacitású keverő. Óránként 300 kiló hidegaszfaltot tudtak gyártani. Munkaigényesek, gazdaságtalanok voltak. Mióta miénk a halápi keverőtelep, éppen nélkülözhetők lennének, de biztonság okáért kettőt megtartottunk tartaléknak az üzemmérnökségeken. A téli hónapokban, ha az idő engedi néha ezeket használjuk a halaszthatatlan javításokra, így próbáljuk megelőzni a nagyobb útfelbontásokat. Bráz János Folt a kátyúkra Kerék döccen, káromkodás csattan, amikor így tél végén, tavasz közeledtén figyelmetlenül vezetnek a gépkocsivezetők a közutakon. Az időjárás viszontagságai és a nagy forgalom bizony sok helyütt kikezdik az utak aszfaltburkolatát. A kátyúkat hidegaszfalttal foltozzák a KPM megyei közúti igazgatóságának dolgozói. Jeleivel itt-ott már az elmúlt hetekben is találkozhattunk a megyében. Ezek azonban csupán az első fecskék. Az átfogó, nagy munka csak most kezdődik, amire a téli hónapokban készültek fel az igazgatóság tapolcai üzemmérnökségén. Ott, azaz Zalahalápon üzemeltetik ugyanis az aszfaltbetonüzemüket. SZÉLES KÖRŰ ISMERETEK A megyei és városi közjogi munkabizottságok tevékenységét természetesen nem lehet leszűkíteni csak erre a területre. Hiszen részt vesznek a törvénytervezetek vitáiban, feladatokat vállalnak a megyei tanács jogi és igazgatási bizottsága által koordinált jogpropagandából, s egyáltalán igyekeznek minél szélesebb körű információt eljuttatni a lakossághoz. Feladataik minél jobb megvalósítása érdekében az idén több vizsgálatot, felmérést is akarnak végezni, így többek között tájékozódnak a közös tanácsokhoz tartozó társközségek közéletének helyzetéről, a fejlesztés lehetőségeiről, napirendre tűzik a lakó- és utcabizottságok működésének tapasztalatait, összegyűjtik a megyében működő tanácstagi klubok munkájáról rendelkezésre álló ismereteket, s ezek birtokában ajánlásokat dolgoznak ki tennivalóik még hatékonyabb megvalósítása érdekében. Segítséget adnak az új országgyűlési képviselők és a tanácstagok munkájához, hogy ezzel is erősítsék a tanácsok és a népfronttestületek együttműködését. A közjogi munkabizottság legfontosabb célkitűzése a szocialista demokrácia további szélesítése, erősítése. Ennek érdekében bővítik ismereteiket, s ezért törekednek az információigény mind teljesebb kielégítésére. Ehhez jó alapot ad a megyei munkabizottság jelenlegi összetétele is, hiszen minden városnak, járásnak van képviselője a bizottságban, így alakulhat ki teljesebb képük a feladatokról, s így tehetnek maguk is sokat a velük szemben támasztott követelmények teljesítéséért. Horváth Éva — NAPLÓ - 1981. március 1., vasárnap A gyártó, a nagy- és a kiskereskedelem Veszprémben, Kanizsa fotelben A megyeszékhelyen, a KOMFORT-Domus Áruházban a február 24-től március 7-ig tartó Kanizsa napok keretében a nagykanizsai Kanizsa Bútorgyár 25 bútortípusa áll a vásárlók rendelkezésére. Az áruház jelentős készlettel - a legtöbb típusból általában 10 garnitúrával készült erre az akcióra. Ha valamelyik bútorfajtából mégis hiány mutatkozna, a gyár a lehető leggyorsabban leszállítja az előjegyzés alapján kért garnitúrákat. A megnyitót követő második napon, az áruházban, ipari nap keretében találkozott Takács János, a Kanizsa Bútorgyár kereskedelmi igazgatója és Farkas Árpád, a Bútorértékesítő Vállalat győri kirendeltségének vezetője Csiszár Józsefnével, a KOMFORT kereskedelmi igazgatójával, Horváth Lászlóval, a Veszprém városi Tanács VB termelés-ellátásfelügyeleti osztályának vezetőjével, valamint az áruház vezetőivel. A gyártó és kereskedő ilyen emberközeli partneri kapcsolatának felvételét most az áruház kezdeményezte, de a KOMFORT a jövőben ezt következetesen végigvinni kívánja és nem csak a bútort, hanem az egyéb termékeket készítőkkel is. Hogy miért csak most kezdődött ez a minden bizonynyal közös hasznot hozó eszmecsere, arra nehéz válaszolni. Talán azért, amiért az utóbbi időben annyi új dologgal kell megismerkednünk, megbarátkoznunk. Csak ott derült ki igazán, mennyit változhat a korábban megcáfolhatatlannak vélt elképzelés, csak ott.H a Kanizsa fotelben ülve és beszélgetve érezte át termelő, nagykereskedő és közvetlen eladó a MÁV-val vívott több évtizedes „harc” szomorú következményeit, vagy a lakáskultúra, a vevők tényleges ízlése és igénye, valamint a rendelkezésre álló bútorok közti ellentmondásokat. A nyomasztó gondok között előkelő helyen szerepelt a vasúton szállított bútorok nagymérvű megrongálása, s az ebből származó tíz- és százmillió forintok semmivé válása. Amíg hathatós kormányszintű intézkedés nem történik az óriási károk megszüntetésére, addig a Kanizsa Bútorgyár a kamionnal történő közúti szállítás növelését szorgalmazza. Gazdaságossági számítások bizonyítják, hogy 120—140 kilométerig ez a szállítás kifizetődő. A kamionpark azonban nem teszi lehetővé, hogy a vállalat a rentabilitás határáig minden lehetőséget kihasználjon, így a Kanizsa Bútorgyár a napi 40 vagonos termelésének mindössze a 60 százalékát pakolhatja közúti teherszállító járművekre. Az exportra készített 200 millió forint értékű bútor a hazaihoz viszonyítva nem túl jelentős, azonban a nyugati piacra való betörés, az olcsóbb, de nagyon praktikus bútorok gyártása és itthoni megkedveltetése - feltételenül lakberendezési ízlésünk finomodásához vezet. Itt említette meg Takács János, hogy a Viktória svéd falat piackutatási célzattal már a II. félévtől a bútorboltokba szállítják, sorozatban pedig a jövő év elejétől lesz kapható. Már sorozatban készülnek és a Kanizsa napokon kaphatók a dobozba csomagolt és könynyedén összeszerelhető ülőgarnitúrák, név szerint a Norbert, az Ikon és az Agnes garnitúra. Az utóbbi jelenleg bőrből való, de később műbőrből is készül. Következő lépésként a teljesen lapból szerelt szekrénysorok gyártása következik Nagykanizsán, előreláthatóan 1982- től. Ennek előnye, hogy rendkívül kis helyet foglal, csomagolása biztonságos, összeszerelése a vevőnek sem okoz különös nehézséget. Takács János szerint azonban a lapra szerelt garnitúrák forgalmazásakor a boltokban a jelenleginél színvonalasabb szervizszolgáltatást kell nyújtaniuk. A vevők nevében is örömmel üdvözölhetjük azt a KOMFORT-Kanizsa Bútorgyári közös elhatározást, miszerint Kanizsa márkabolt létesítésére volna szükség Veszprém megyében. Az elvi megállapodás valóra válásának a technikai feltételek megteremtése szab időhatárt. A bútorgyár jelenleg 42 bútortípust forgalmaz az idén. Bognár A KUPIDÓ garnitúra Fotó: A. Horváth Péter A rádió és a televízió mai műsora 1981. MÁRCIUS 1., VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Előttünk a vasárnap! 7.23: Baráti körben. Királyhegyesen fiatal szociológusokkal 8.10: öt kontinens hét napja 8.26: A Nyitnikék postája 9.02: Színházi tarkaságok. Ady Endre írásaiból összeállította Kovács Tivadar 9.27: Tinódi Lantos Sebestyén dalaiból, Matheus Waisselius táncmuzsikájából 9.50: Északi szél. Verseit elmondja: Benjámin László 10.08: Százszorszép Színház 10.50: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa romantikus szerzők műveiből.énekel 11.10: Opera-művészlemezek 12.10: Édes anyanyelvünk 12.15: Új lemezeinkből 13.04: Tiszta szívvel. Barcs Sándor írása 13.14: Régi filmslágerek 13.37: A nápolyi dal száz esztendeje 14.05: Gondolatjel 15.13: Pöstyéni levél 15.23: Népdalkörök országszerte 15.43: Farkas Ferenc fúvósműveiből 15.57: Csendes Don. Solohov regénye rádióra alkalmazva XIII. rész 17.10: Érem - olimpia után 17.20: Évszázadok mesterművei 17.43: Faragó Laura és Tihanyi József népdalokat énekel, a Musica Aurea együttes játszik 18.50: Diákkönyvtár hangszalagon 19.47: Világhírű zongoraművészek 20.44: Világirodalmi dekameron 21.24: Az 1980. évi Newport Dzsesszfesztivál felvételeiből 22.20: Ludmilla Dvoráková Wagner operáiból énekel 23.00: Zenekari muzsika 0.10: Sanzonok PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika a korán kelőknek 7.00: A római katolikus egyház félórája 7.30: Pécsi Sebestyén magyar szerzők orgonaműveiből játszik 8.05: Mit hallunk? 8.30: Szívesen hallgattuk 10.00: Szivárvány 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.57: Barackvirág. Babits Mihály meséje rádióra alkalmazva 14.05: Újdonságainkból 14.33: Táskarádió 15.30: Jelenidőben 16.00: Sullivan operettjeiből 16.40: Slágerek mindenkinek 17.40: A vasárnap sportja. Totó 18.00: Ha még nem tudná ... 18.36: Népzenekedvelőknek 19.06: Megéledt műemlék 19.26: Gloria Gaynor hangversenye az 1980-as sopoti dalfesztiválon 20.10: Gesztusok és látványok, szavak és tőmondatok 20.38: Versek a péklegényekről 20.41: A Rádió Dalszínháza 23.32: Világslágerek vonószenekari változatban III. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb—horvát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 8.11: Tenoráriák 8.35: Bach: A fúga művészete 10.10: Új Zenei Újság 11.06: Énekszóval, muzsikával 11.26: Kis magyar néprajz 11.31: A progresszív beat híres előadói 12.10: Pegazus istállója. Életem. Az író, költő és festőművész Kassák Lajos 13.05: Jevgenyij Nyeszterenko operaáriákat énekel 13.36: Otto Klemperer vezényli a Philharmonia Zenekart 14.55: Beethoven kései kamaraműveiből 16.28: Bellini: Beatrice di Tenda. Kétfelvonásos opera 19.03: Szjatoszlav Richter és a Julliard vonósnégyes Debussyfelvételeiből 19.47: A magyar széppróza századai. 153. rész 20.02: A Rádiószínház bemutatója 20.44: A Liszt Ferenc kamarazenekar hangversenye a Zeneakadémia nagytermében 22.10: Kemény Zsigmond: A rajongók. Rádióra alkalmazva I. rész 23.00: Zenei panoráma MAGYAR TV 7.50: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétérna (színes) 7.55: Mindenki iskolája. Földrajz. Európa tőkés országai II. rész (ism.) 8.30: Magyar irodalom. Kicsik és nagyok (ism.) 9.00: Óvodások filmműsora. A homokember beavatkozik. NDK bábfilm (ism.) (színes) 9.20: Tau bácsi. Magyarul beszélő csehszlovák filmsorozat gyerekeknek. 9. rész: Tati bácsi és a világkörüli utazás (színes) 9.55: Hírek 10.00: Varga Katalin: Barátom Bonca. Tévéjáték (ism.) (színes) 11.00: Ganz MÁVAG-BP. Honvéd Bajnoki férfi kosárlabda-mérkőzés. A szünetben: Reklám 14.25: Ember és Föld. Az Ibériai-félsziget állatvilága. Spanyol ismeretterjesztő rövidfilmsorozat II. rész (színes) 14.50: Bűvészcirkusz. Amerikai film (ism.) (színes) 15.30: Reklám 15.35: KORDA SÁNDOR-sorozat: VIII. Henrik magánélete. Magyarul beszélő angol filmvígjáték 17.05: Szalay László énekel. A Televízió nyilvános felvétele a MOM Szakasits Árpád Művelődési Házából (színes) 17.35: Reklám 17.40: Műsorainkat ajánljuk (színes) 18.00: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor 18.30: Reklám (színes) 18.40: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.45: Esti mese (színes) 19.00: A HÉT (színes) 20.00: Hírek, sporthírek 20.10: Ben Jonson: Volpone, avagy a pénz komédiája. A Debreceni Csokonai Színház előadása, felvételről (színes) 22.15: Hírek, totóeredmények SZLOVÁK TV 8.15: Hírek 8.20: Gyermekműsor 10.35: A Sportka számainak húzása 10.45:, A Nagy Honvédő Háború. 18. rész (ism.) 11.35: A hét tükre 12.05: Hírek 12.25: Folklórműsor gyerekeknek 13.10: Wetzel Eszkimó jeges történetei 13.30: A vitkovicei társastáncegyüttes életéből 13.55: Veszélyben forgó város. TV-játék 15.05: A Hurvinek képtár 15.45: Hóvihar tündér. TV-mese 16.20: Tizenháromezer-nyolcszáz-huszonegy 17.00: A révnél. Ifjúsági TV-játék 18.30: Esti mese 18.40: Zenés szórakoztató műsor 19.20: Időjárásjelentés és műsorismertetés 19.30: TV-híradó 20.15: Vasárnapi vers 20.20: A Spartakiád hét napja. TV-játék 21.30: Sporthíradó 21.45: A cseh filharmonikusok műsora 22.30: Irodalmi öszszeállítás 23.10: Hírek JUGOSZLÁV TV 9.00: Barázda. Faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven 10.00: A reggelről ismerni meg a napot. Gyermekműsor 11.30: Népi muzsika 12.00: Földművelőknek 13.45: Szereti-e a TV-t? 13.35: Twist Olivér. Amerikai film gyermekeknek 15.05: Vasárnap délután 19.00: Miki egér csapata 19.27: Ma este 20.00: Nagy város. TV-játéksorozat 21.30: Dokumentumműsor 22.20: Sportszemle OSZTRÁK TV 11.15: Az ORF koncertje. Vezényel: Kari Böhm 15.15: Braun kardinális kalandjai. Filmvígjáték 17.15: Pinocchio. Rajzfilmsorozat. „Hol van Gepetto? ” 17.40: Jó éjszakát, gyerekek! 17.45: Idősek klubja 18.30: Osztrák népi muzsika 19.00: Vasárnapi osztrák képek 19.30: TV-híradó 19.50: Sporthírek 20.15: WILLI! Tévékomédia 21.45: A dicsfény. Film 22.45: Hírek IL MŰSOR 16.20: Koncertóra 18.30: Okay. Ifjúsági magazin 19.30: TV-híradó 19.50: Heti körkép 20.15: Alfredo, Alfredo. Filmszatíra 21.45: Sporthírek 22.00: Farsangi táncparti. Közreműködik: Acker Bak, Gibson Brothers és sokan mások 0.00: Hírek A győri rádió műsora Március 2—8. Hétfő: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Hétfő este Nyugat-Dunántúlon. Zenés magazin. Telefonszám: 12-722. Szerkesztő: Szántó Zsóka. 18.00—18.30: Információk innen-onnan - Sport - Lap előzetes. Kedd: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Musica rinata. 3. rész. Ring Ferenc műsora. 17.15: Zenés sportturmix. Szerkesztő: Takáts Árpád. 17.45: Koncz Zsuzsa lemezeiből. 18.00- 18.30: Nyugat-dunántúli krónika — Esti muzsika — Időjárás. Szerda. 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: A Neoton-família slágereiből (Közben: Arcok a közéletből. Tóth Pál műsora). 17.30: Nők magazinja. Szerkesztő: Rigó Jánosné. 17.50: Dzsesszmuzsika. 18.00— 18.30: Nyugat-dunántúli krónika - Esti muzsika — Időjárás. Csütörtök: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: A Győri Filharmonikus Zenekar lemezeiből. 17.15: A győri stúdió gazdaságpolitikai magazinja. Szerkesztő: Varga Zoltán (Mibe kerül a pazarlás? — Iskola és gazdaság - önállóság és magány). 17.45: Ritmus és dallam. 18.00-18.30: Nyugat-dunántúli krónika - Esti muzsika - Időjárás. Péntek. 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Rizibizi. Zenés ifjúsági magazin. Szerkesztő: Szegő Miklós. — 18.00- 18.30: Zenés hírmagazin.