Napló, 1981. április (Veszprém, 37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-02 / 78. szám

a NAPLÓ SPORTJA Egerben kezd a Balaton Bútor SE Az első NB I/B-s évében cél­ját teljesítve, a BRSE női ké­zilabdacsapata újoncként ki­harcolta a bentmaradást. Hu­szonegy pontot szereztek és így „utcahosszal" megelőzték a legjobb kieső Szentest. Nos, az öröm nem tartott sokáig, hi­szen különböző okok miatt a téli alapozást mindössze nyol­can (!) kezdték el a sportág második vonalában szereplő bútorgyáriak. ÁTLÖVŐ NÉLKÜL Az idei rajt előtt talán az eddiginél is nehezebb helyzet­ben van Sényi László edző, aki a BVTC-nél is segédkezik Eisenbeck Istvánnak. — Nem panaszkodunk, in­kább dolgozunk — mondta a fiatal szakember. — A közmon­dás szerint a szegény ember vízzel főz. A sportra lefordít­va ez ránk is érvényes. Azzal a csapattal kell elérni a cél­kitűzéseket, amelyik rendelke­zésre áll. A korábbi együttes­ből hiányzik Kozma és Kele­men, akik anyai örömök elé néznek, valamint Csöndes. Ő befejezte a kézilabdázást. . . A három játékos kiválása befolyásolhatja majd a gárda teljesítményét. Különösen Koz­mát lesz nehéz pótolni. Az át­lövő a múlt évben a veszpré­mi góloknak több mint a fe­lét szerezte. Visszatért a bal­kezes Beke Mária és a BVTC- től Somogyi Tünde. Tőlük jó játékot, és gólokat vár a szak­vezetés. — így igaz — helyeselt Sé­nyi László. — Ennek ellenére égetően szükségünk lenne megfelelő képzettségű jobb­szélsőre és átlövőre. DÖNTETLEN CSEPELEN Az eredményes szereplés elő­segítésére heti hat foglalko­záson vettek részt a lányok a felkészülés során. Ebből két­szer a Bakony Vegyész edzé­seit látogatták. — A speciális képzés mellett elsősorban a gyorsaság, ügyes­ség és a fizikai képességek javítása játszotta a főszerepet - ismertette Sényi László. — Csiszolgattuk a technikai és taktikai elemeket is. A véde­kező és támadó játék tovább­fejlesztése mellett, nagy súlyt fektettünk a figurális sémák gyakorlására. Az alapozás után számos előkészületi mérkőzést vívtak. Többször összemérték tudásu­kat a BVTC-vel. A kék-sárgákra nehéz év vár az idén. Erősebb mezőny­ben kell megállniuk a helyü­ket. Ebben nagy szerep vár a már említetteken kívül azok­ra, akik tavaly fő részesei vol­tak a bentmaradás kiharcolá­sának. Az ifjúsági válogatott kapuvédő Kovács Ildikó, Bauer, Hunyadvári, Pfénig és a töb­biek bizonyára átérzik a fele­lősséget és tudásuk legjavát adva küzdenek a bajnoki pon­tokért. SPORTISKOLÁSOKKAL A Balaton Bútor SE mindig híres volt az utánpótlás-to­vábbképzésben. Az NB I-ben szereplő BVTC-hez Varga, Tru­­bin, Plank és Hungler került a BRSE-től. Az idén az BVTC- től négy sportiskolást igazol­tak az NB I/B-sek. Az ő beil­leszkedésük és kiforrott játé­kossá érésük még néhány év kemény munkáját igényli. A rajt előtti hangulat ennek el­lenére bizakodó. — Bízom a csapatban és a játékosokban — szögezte le ha­tározottan az edző. — Ha a tavalyihoz hasonló lesz a szor­galom és a lelkesedés, bent maradhatunk ... Hasonló Vida György sport­köri elnök véleménye: " Legfontosabb feladatunk a bentmaradás kiharcolása. Szeretnénk bebizonyítani, hogy az elért sikereink nem a vé­letlennek köszönhetők, hanem tervszerű, alapos munka ered­ménye. Tavaly a BRSE három pon­tot vett el az egriektől. A vi­dékbajnokság gólkirálynőjé­nek, Vinczének csapata ezért nem került fel az NB I-be. A veszprémiek tehát „mumus­ként” érkeznek a történelméről és borairól híres városba. A jó rajt fél siker! Donát Tamás A Balaton Bútor SE bajnoki rajtot váró együttese. Pajor László felvétele Tavaszi öltönyök vására felsőruházati boltjainkban VESZPRÉM Vöröshadsereg téri. PÁPA Kossuth u. 3. Hazai öltönyök 1250-1890 Ft Cseh import öltönyök 1300-1450 Ft Most nagyobb készletből válogathat kedves vásárlónk. Ajánlat építkezőknek! Most vásároljon balatonfőkajári, balatonkenesei és berhidai tüzeld és építőanyag-telepeinken •CEMENT •TÉGLA • CSERÉP, TETŐPALA, •HULLÁMPALA •AC-csövek és idomok •KÜLÖNFÉLE MÉRETŰ •FENYŐFŰRÉSZÁRU • FAFORGÁCSLAP • ABLAKOK, AJTÓK, •PADLÓBURKOLÓ ANYAGOK •és EGYÉB ÉPÍTŐANYAGOK nagy választékban Nyitva: 8.00-15.30, szombaton 8.00-11.30 óráit) Balatonvidéki ÁFÉSZ, Berhida HÍREK : Veszprémben idén is több csapattal rendezték meg az Április 4. kupa kispályás lab­darúgótornát. A legjobb négy együttes ma délután a Dózsa Bajcsy-Zs. úti pályáján vívja az utolsó két találkozót. 16.30 órakor előbb a­ Dózsa és a Volán csapata mérkőzik a harmadik helyért, majd 17.30 órakor lesz a Shell—Építő KTSZ döntő.­­ Paolo Rossi, az 1978-as Mondial egyik hőse, akit ta­valy nyáron két évre eltiltottak a fekete totóbotrányban való szerepe miatt, büntetése letel­te utánn a Juventushoz igazol. A második ligás Lanerossi és a torinói klub elnöke már aláírta a játékos előzetes szer­ződéséről szóló okmányt.­­ Több változás történt Ta­polcán a H. Meresztev SE vezetőségében. A sportkör el­nöke Németh Gyula lett. Az OB I­ess szakosztály elnöke Ba­logh Szilárd, a technikai veze­tő továbbra­ is Paréj József. Az atlétikai szakosztály új ve­zetője Kovács B. Ferenc, a technikai vezető Gergurovics Antal. A megyei bajnokság­ban szereplő labdarúgócsa­pat új szakosztályvezetője Benke Sándor. A technikai ve­zető Ramocsa Lajos.­­ Labdarúgó vb-selejtezők: Brazília—Venezuela 5:0 (2:0). Irak—Szíria 2:1 (1:0). Il BVTC a mozgássérültekért A Bakony Vegyész Torna Club intéző bizottsága úgy döntött, hogy a hazai pályán soron következő Nagykanizsai Olajbányász a BVTC NB 11-es labdarúgó mérkőzés tiszta be­vételét a mozgássérültek éve alkalmából számukra felajánl­ja. Azok a mozgássérültek, akik személyesen, vagy írás­ban (Veszprém, 8200 Wartha Vince utca 3. stadion) igé­nyüket bejelentik, egy évre szóló pályabelépőt kapnak té­rítésmentesen. Volán-sikerek Portorozsban A jugoszláviai Portorozsban véget ért a csaknem egyhe­tes nemzetközi vitorlásverseny, amelyen a finn-dingi hajóosz­tályban négy ország (Ausztria, Olaszország, Magyarország és a vendéglátók) legjobbjai, vá­logatott keretei indultak. A hattagú magyar együttesben ott volt a V. Volán­ két sporto­lója, Antal és Kálóczi i­s. A 33 tagú mezőnyben mind­ketten jól versenyeztek, az előbbi negyedik, a másik 14. lett. A kedvezőtlen széljárási viszonyok miatt a tervezett öt futamból csak hármat tudtak a rendezők lebonyolítani, de a magyar együttes így is kvali­­fikáltatta magát a május végi görögországi EB-re. A végeredmény: 1. Cicarel­­li (Jugoszláv), 2. Prancevic (jugoszláv), 3. Ruják (Alba Re­gia Építők), 4. Antal (V. Vo­lán), ... 14. Kálóczi (V. Vo­lán). A magyar vitorlázók hattagú keretéből ketten utaznak majd Pireuszba. A végső döntést a balatonföldvá­ri és a schwerini (NDK) viadal után hozzák meg. Valószínűnek látszik, hogy a Volán egyik fiatalja el­jut az EB-re! A keret harma­dik és negyedik helyre sorolt versenyzője pedig ugyanebben az időben az osztrák bajnok­ságon állhat rajthoz. Útmutató és összesítő ] a totó 14. játékhetére ! 1. Népszabadság, 2. Magyar Rádió, 3. Népsport, 4. Sportfo- f gadás, 5. veszprémi Totó-lottó Kirendeltség, 6. a Napló tippje. ■ A 13. játékhéten a Népszabadságnak 6, a Magyar Rádiónak 1 7, a Népsportnak 9, a Sportfogadásnak 9, a veszprémi Totó- I lottó Kirendeltségnek 6, a Naplónak 11 találata volt. TOTÓZÓK FIGYELEM! Megyénk totó-lottó kirendeltségei­t pénteken a helyi postajárattól függően tartanak nyitva. Április 1­4-én, szombaton a kirendeltségek zárva lesznek. A 14. heti szele­­­vényeket legkésőbb pénteken kell beadni a totó—lottó kirendelt- I­ségeken és az OTP-fiókoknál— 1. 2. 3. 4. 5. 6. I 1. Dorog—Szegedi EOt AK x2 x2 1x2 1x x2 x 2. Váci Izzó-Kecskemét x 1x 1x2 1x 1x2 12 | 3. Hajdúböszörm.—Gyöngyös 2 2 x2 2 1x2 x2 I 4. Asztalos SE—Ózdi Kohász 2 2 x2 2 1x2 x2 I 5. Fűzfő-MÁV DAC x2 x2 1x x2 x2 1x2 I 6. Péti MTE-Pécsi VSK 2 2 x2 x2 2 1x2 I 1. Bologna-Internazionale törölve 8. Brescia—Napoli x x2 x x 1 x 9. Como—Ascoli 1 1x 1x 1x 1x2 1x I 10. Fiorentina-Torino 1 1x 1x \x 1x x 11. Udinese—Roma x2 x2 x x2 x x2 I 12. Foggia-Sampdoria 1 1x 1x x2 x 1x I 13. Lanerossi—Monza 1 1 1 1x 1x x 14. Pisa—Palermo 1 x 1x 1x 1x x 15. Építők SC—G. Mávag 1 1 1x2 12 1 x 16. D. Építők—B.­gyarmat 1 1 1x x2 1 x Ma munkatér, holnap játéktér Régtől lázas munka tölti ki minden idejét a VÁÉV Veszp­rémi Építők kézilabda-szakosztályának. Évek során ennek csak a legfontosabb, mondhatni a leglátványosabb részét láthatta a sportszerető közönség: az oly sok sikert hozó mér­kőzéseket. Pedig de sok munka húzódik meg mindennek a hátterében . . .! Öröm is, gond is. A gond, a létesítmény hiánya parancsolta az Építők leg­újabb feladatát: az NB I-es mérkőzéseknek megfelelő sza­badtéri pályát kell építeniök. Március 8-án kezdtek munká­ba a veszprémi Felszabadulás úti telepükön. Kijelölték a szabvány szerinti küzdőteret, a lelátók helyét és nyomban ki­­markoltak 1500 köbméter földet. A vállalat kollektívája kez­dettől magáénak érzi e jó ügyet, lelkesíti őket a nemes cél. Már a tervezést is társadalmi munkában végezték el, s ugyancsak így építik a pályát, a hozzá tartozó létesítmények­kel együtt. A játéktér ma még munkatér: szocialista brigá­dok serénykednek nap mint nap, hogy a 3000 főnyi közönsé­get megfelelően fogadhassák majd a csapat mérkőzésein. Tervezik, hogy később a nézőteret bővítik. Meglepetést is tartogatnak szurkolóiknak. A pályát meg­felelő térvilágítással látják el, esti mérkőzéseket is rendez­hetnek majd itt. A csapatokat korszerű öltözőkben fogad­hatják, még klubhelyiséget is biztosítanak. Amint ígérik, áp­rilis 8-án új pályájukat átadhatják rendeltetésének. Túl vannak az első ütemen, amint erről Szegedi Ferenc, az építkezés vállalati biztosa és Seprényi Gábor művezető tájé­koztatott bennünket. A játéktér aszfaltozásra kész, áll a be­tonlépcsős körlelátó, készek a kiszolgáló létesítmények. Kü­lönösképp a mélyépítési, szállítási, kőműves-, házgyári, a komplettációs előre gyártó, valamint a szak-, szerelőipari és gépészeti főüzem dolgozói jeleskedtek ez ideig a munkában. S természetesen az NB I-es kézilabdacsapat játékosai, akik szerszámmal a kézben siettetik a végső befejezést. Hogy áp­rilis 11-én kellő körülmények között, s remélhetőleg az újabb siker reményében fogadhassák otthonukban első ellenfelü­ket, a Rába ETO-t. A. S. Labdarúgó-érdekességek Vahid Halihodzsics, a Ve­lezs Mostar labdarúgócsapa­tának válogatott játékosa a francia FC Nantes együttesé­­­­hez szerződött. A jugoszláv já­tékost az olasz Lazio, az an­gol Leeds United és az NSZK- beli Hamburg és Stuttgart is szerződtetni akarta. Kempes hazatérése után újabb dél-amerikai labdarúgók készülnek vissza a tengeren­túlra: Dieste (Betis) Paraguay­­ban akar játszani, Morena (Valencia) Uruguayban kívánja pályafutását folytatni, míg Ju­lio Cesar Romero (Cosmos) visszavételéről most folynak a tárgyalások. Megkezdődött a szovjet lab­darúgó-bajnokság. Két talál­kozót követően a Minszk csa­pata áll az élen. Érdekesség, hogy a szövetség engedélyezte a mérkőzések fedett stadion­ban való lejátszását. A kézilabda NB I/B és NB II (férfi, női) tavaszi sorsolása I. forduló, április 3. Várpalota—Dunakeszi VSE Eger—Balaton Bútor SE II. forduló, április 11-12. Solymos-Várpalotai Bányász Balaton BSE—Miskolc 11-én Nk. Olajbányász-Herend Ajkai Alu-Győri Rich. Nk. Olajbány.—T. Bauxit 11-én KÉV Metró—Ajkai Alumínium III. forduló, április 18-19. Várpalota—DÉLÉP SC 18-án Elzett SC—Balaton BSE 18-án Pécsi BTC—Ajkai Alu 18-án Herendi Porc.—Csorna 18-án Ajkai Alu—Dunaújv. Volán T. Bauxitbány.—III. ker. TTVE IV. forduló, április 25-26. Sz. MÁV Előre—Várpalota 25-én Pécsi MSC—Balaton BSE 25-én Ajkai Alu—Szekszárd 25-én Herend—Simontornya Nk. Olajb.—Ajkai Alu 25-én T. Bauxit—Rákóczi SE 25-én V. forduló, május 2-án Várpalota—Komló IV. 30-án Balaton BSE—Ózd IV. 30-án Tatai AC—Herend IV. 30-án Szhelyi Pamut—Ajkai Alu Győri Épt.—T. Bauxit IV. 30-án Ajkai Alu—Rákóczi SE IV. 30-án VI. forduló, május 9-10. Hajdúszob.—Várpalota 8-án Mátészalka-B. Bútor SE 8-án Ajkai A­lu-Csorna Herend—Győri Richards T. Bauxit—Ajkai Alu 9-én T. Bauxit—Szhelyi TK 13-án VII. forduló, május 16-17. Várpalota—Cegléd 16-án B. Bútor SE—Tisza* Cipő 16-án Szombathelyi TK—Herend Tata—Ajkai Alu 16-án Szhelyi TK-T. Bauxit 16-án U. Pécsi EAC—Ajkai Alu 16-án Vili. forduló, május 23-24. Hunvásárhely—Vá­rpalota Hunvásárhely—B. Bútor SE 23-án Ajkai Alu—Szhelyi TK 23-án Herend—Pécsi Bőrgyár 23-án H. Porcelán—Szhelyi TK 27-én Ajkai Alu—Katona SE 23-án T. Bauxit—U. Pécsi EAC 23-án IX. forduló, május 30-31. Várpalota—Ú. Dózsa 30-án B. Bútor SE—Goldberger 30-án Ajkai Alumínium—Herend KÉV Metró—T. Bauxit 30-án Környe—Ajkai Alu 30-án U. Pécsi EAC-T. Bauxit VI. 3-án X. forduló, június 6-7. Csepel—Várpalota 6-án KÉV Metró-B. Bútor SE Pécsi Mezőgép—Ajkai A. 6-án Herend-Szekszárd 6-án Ajkai Alu—III. Ker. TTVE T. Bauxit—Katona SE 6-án Ajkai Alu—II. Pécsi EAC 10-én XI. forduló, június 13-14. Várpalota-Szondi SE 13-án B. Bútor SE—Csepel 13-án Várpalota—Csömör 17-én B. Bútor SE—Postás SE 18-án Pécsi Mezőgép—Herend Ajkai Alu—Nk. Olajb. 13-án D. Volán—T. Bauxit 13-án Győri Épt.-Ajkai Alu 13-án XII. forduló, június 20-21. B.-csaba—Várpalota 20-án TFSE—Balatoni BSE 20-án Herend—Szhelyi Pamut Simontornya—Ajkai Alu 20-án Szhelyi TK—Ajkai Alu 23-án T. Bauxitbánya—Környe 20-án Ajkai Alu—Szhelyi TK 20-án XIII. forduló, június 27-28. Várpalota—Csömör 17-én B. Bútor SE—Postás SE 18-án A Várpalotai Bányász a fér­fi, a Balaton Bútor SE a női NB I/B-ben szerepel. A He­­rend és az Ajkai Alu a női, a T. Bauxitbányász és az Aj­kai Alu a férfi NB II-ben ját­szik. Ahol a mérkőzések után a dátumot külön nem tüntet­tük fel, azt vasárnap vívják a csapatok. NAPLÓ - 1981. április 2. csütörtök -7

Next