Napló, 1981. augusztus (Veszprém, 37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-01 / 179. szám

1981. augusztus 1., szombat ÁRA: 1,80 FORINT XXXVII. évfolyam, 179. szám Ülést tartott az MSZMP Veszprém megyei és a Veszprém városi Bizottsága Tegnap délelőtt Szabó Gyulának, a megyei pártbizottság titkárának elnökletével ülést tartott az MSZMP Veszprém megyei Bizottsága. A testület Pap Jánosnak, a megyei pártbizottság első titká­rának előterjesztése alapján személyi ügyekben döntött. A megyei pártbizottság tagjává választották Pera Ferencet, a Veszprémi Szénbányák vezérigazgatóját és Szegvári Ferencet, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét. A megyei pártbizottság más, fontos funkcióba kerülésük miatt felmentette tisztségükből Csonka Zoltánt, a párt- és tömeg­­szervezetek, Szegvári Ferencet, a közigazgatási és adminisztratív osztály vezetőjét. Szegvári Ferencet kinevezte a párt- és tömeg­szervezetek osztály vezetőjévé, dr. Vasvári Csabát pedig a köz­­igazgatási és adminisztratív osztály vezetőjévé.­­ Személyi kérdésekben hozott határozatot a Veszprém városi pártbizottság is. A testület munkájában részt vett Pap János, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első tikára. A városi pártbizottság, a megyei pártbizottság javaslata alapján, más fontos tisztségbe kerülése miatt, érdemeinek elis­merésével felmentette Venczel Jánost pártbizottsági és vb-tag­­sága,­­ valamint első titkári funkciója alól. A pártbizottság első titkárává Csonka Zoltánt választották meg. Kinevezték a munkásőrség új megyei parancsnokát A Munkásőrség Országos Parancsnoka Venczel Jánost, a Veszprém megyei párt­ vb. tagját, kinevezte a munkásőrség me­gyei parancsnokának. A tegnapi beiktatáson részt vett Borbély Sándor, a munkásőrség országos parancsnoka és Pap János, a megyei pártbizottság első titkára, az MSZMP KB tagjai. A megyei és a városi pártbizottság ülésén, valamint a be­iktatáson részt vett dr. Lévai András, az MSZMP KB munkatársa. Véget ért a mikrobiológusok tanácskozása Négynapos tanácskozás után pénteken Budapesten véget ért az élesztőgombák kutatásával foglalkozó magyar, csehszlovák és NDK-beli mikrobiológusok nemzetközi kongresszusa, ame­lyet a Kertészeti Egyetemen rendeztek meg. A három or­szág mintegy 80 orvosa, elmé­leti szakembere, élelmiszerve­gyésze az élesztők genetikai, biokémiai, biotechnikai és öko­lógiai tulajdonságaival kapcso­latos kutatásokról, gyakorlati tapasztalatokról tanácskozott. Nagy figyelmet keltettek a ma­gyar szakemberek kidolgozta új sejtfúziós eljárásról szóló elő­adások. Az élesztőgombák — miként hazai szakemberek az MTI tu­dósítójának a kongresszus zárá­sakor elmondták — ma is nél­külözhetetlenek. Sokféle emberi táplálék és gyógyszer, valamint az alkohol előállítása, továbbá az állatok takarmányozása is egyre kiterjedtebben igényli az élesztő alkalmazását, illetve a gyakorlati eredmények megis­merését. A fúziós kísérletek, illetve eredmények fontosságát növeli az a tény, hogy ilyenformán mérsékelt égövi klimatikus vi­szonyok között is belátható időn belül gazdaságossá tehető az alkohol előállítása, s így az a jövőben alternatív energiafor­rásként is szerepelhet. A hib­rid élesztőgombák alkalmasak fehérjepótló anyagok gazdasá­gos előállítására, értékes álla­ti takarmányok létrehozására. Növekvő áruforgalom, takarékos gazdálkodás Az első félév a veszprémi ÁFÉSZ-nél A Veszprém és Vidéke ÁFÉSZ pártalapszervezete a közelmúlt­ban tárgyalta meg, hogy a szö­vetkezet I. féléves tevékenysége miképp felelt meg a XII. párt­­kongresszus határozataiban foglaltaknak? Alkalmazza-e a társadalmi és gazdasági veze­tés a gazdálkodás során azokat az irányítási formákat, amelyek az intenzív tevékenység jegyé­ben a hatékonyabb gazdálko­dást szolgálják? Az ÁFÉSZ kommunistái meg­állapították: a szövetkezet I. fél­éves tevékenysége minden terü­leten dinamikusan fejlődött, áruforgalma 12,2 százalékos nö­vekedéssel meghaladta a 310 millió forintot. A takarékos gazdálkodás és a termékszerkezet-változás gyors végrehajtása eredményez­te, hogy gazdálkodási nyeresé­gük üteme jelentősen megha­ladta az árbevétel növekedését. Különösen jelentősek a vendég­látásban bevezetett szolgáltatá­saik, illetve a saját készítésű ételek III. osztályú szolid árszín­vonala. Ennek, illetve a gyors italbolti rekonstrukcióknak, át­építésnek köszönhető, hogy a szövetkezet I. féléves ételforgal­ma 16,4 százalékkal nőtt. Foko­zódott az előfizetéses ételek, il­letve a diákétkeztetések köre. Felvásárlótevékenység során 18,6 százalékkal nagyobb for­galmat valósítottak meg az elő­ző évinél. Különösen nagy gon­dot fordítanak a szakcsoportok és a házi kiskertek terményei­nek felvásárlására, így például 1981. június hónapban az ösz­­szes zöldségforgalmuk 61 szá­zalékát saját felvásárlás adta. Ez a kiemelkedő fejlődés annak köszönhető, hogy a szövetkezet felvásárlási láncot alakított ki. Fejlesztési tervüket időará­nyosan megvalósítják, eddig átadták a szentkirályszabadjai ABC-áruházat és a gyulafirátó­­ti bisztrót. Jelenleg a szombat­­helyi cipőgyárral közösen Veszprémben cipőboltot alakí­tanak ki, Hárskúton italbolt, a megyeszékhely Cholnoky úti la­kótelepén pedig ABC-áruház alapozását készítik elő. A szövetkezet kommunistái meghatározták a 11. féléves üz­letpolitikai feladatokat, ezekben továbbra is a takarékos gazdál­kodást és az ellátás színvonalá­nak növelését tűzték ki célul. A 48-as huszárok karosszelje. Péntektől vasárnapig három napon át tartanak Nagyvázsonyban a történelmi lovasjátékok. A látványos műsorról képriport az 5. oldalon. Leheletfinom megmunkálást végeznek a VERTAGEN, pontos méretet tartó csiszológépsoron. (Új vonalú székek, asztalok címmel képes tudósítás a Balaton Bútorgyár őszi BNV-re történő készülő­déséről a 3. oldalon). Befejeződött a búza aratása megyénkben A mezőgazdasági szervezési bizottság ülése Mire a Napló mai száma az olvasó kezébe kerül, várhatóan már a megye leghűvösebb vi­dékén gazdálkodó zirci terme­lőszövetkezetben is befejezik a búza aratását. A mezőgazdasá­gi szervezési bizottság tegnapi ülésén — amelyet Semsei György, a megyei tanács elnök­­helyettese irányított - dr. Gáncs Lajos osztályvezető ugyanis be­jelentette, hogy a megközelítő­en 60 ezer hektárnyi kalászos gabona betakarításából csu­pán kevés rozs és zab van hát­ra. A később élő növények ter­mését becslések szerint a jövő hét közepén, szerdán-csütörtö­­kön tudhatjuk teljes biztonság­ban. Semsei György megelégedés­sel nyugtázta: fegyelem, szerve­zettség, a munkában részt ve­vő gazdaságok, a hozzájuk kapcsolódó vállalatok, az irá­nyító apparátus példásan ösz­­szehangolt tevékenysége jelle­mezte az idei aratást. Nem ked­vezett az időjárás a kalászo­soknak, a termés lényegesen alatta maradt a tavalyinak, ilyen helyzetben különös figyel­met kapott a betakarítási vesz­teség csökkentése, a termények minőségének védelme. Említést érdemel és ez a költségek kí­mélése szempontjából lényeges, hogy a termés számottevő ré­sze nem igényelt szárítást. A gabonatáblákon végzett munkához hasonlóan ütemes és zavartalan volt és lesz bizonyo­san a későbbiekben is a gabo­na tárolása. A szerződött meny­­nyiséghez képest jelenleg 80 százaléknál tart az étkezési bú­za felvásárlása. Minden remény megvan arra, hogy a gazdasá­gok képesek teljesíteni szerző­déses vállalásukat. Az minden­képpen örvendetes, hogy ta­karmánybúzából és­­árpából, valamint étkezési rozsból a gaz­daságok már eddig lényegesen nagyobb mennyiséget értékesí­tettek, mint amennyire előzete­sen vállalkoztak. A felvásárlás zavartalansá­gát jelentősen elősegítette, hogy a termelő nagyüzemek te­temes mennyiségű termény bér­tárolására kötöttek szerződést a Gabonaipari Vállalattal. A gazdaságok és a vállalat közös törekvése volt, hogy a lehetsé­ges legtöbb gabona értékesíté­sével, illetve felvásárlásával gyarapítsák az állami készle­teket. E szándék eredménye, hogy egy sor gazdaság a ter­vezettnél több étkezési gabonát — búzát és rozsot — adott el a vállalatnak, így megyénk kellő részt vállal abban, hogy az or­szág kenyerét biztosítottnak tudjuk. (Folytatás a 2. oldalon) Szúnyogirtás a Balaton partján Repülőgépről permetezik ki a vegyszert A Balaton mellett a szúnyog­­irtás évről évre visszatérő fel­adat. A szakemberek, a vegy­ipari vállalatok és szervezetek állandóan kísérleteznek, hogy minél hatásosabb, a Balaton élővilágára ártalmatlan szere­ket találjanak. Éppen lapunk tegnapi számában írtunk a bio­lógiai kísérletekről, amelyeknél végleges eredményre csak 2-3 év múlva számíthatnak. A szú­nyogok viszont ezekben a na­pokban, hetekben keserítik meg a Balatonnál üdülők életét. Kü­lönösen a déli parton nagy a szúnyoginvázió, ugyanis az utóbbi napokban a hideg észa­ki szél a déli partra terelte a szúnyogokat. Tegnap reggel a rádióban is­mételten foglalkoztak a szú­­nyogirtással és az erre haszná­latos vegyszerrel. Illés István, a Balatoni Intéző Bizottság fő­mérnöke számolt be a jelenlegi helyzetről, lapunkat is részlete­sen tájékoztatta a szúnyogir­­tásról. A tervek szerint június 23-án kezdték volna meg az idei szú­nyogirtást. A hazai gyártású K.Othrin vegyszert az Országos Közegészségügyi Intézet java­solta. Francia alapanyagból, szintetikus Piretroidból készült, de sajnos a halakra ártalmas méreg. Ezért a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium betiltotta kiszórását. A minisztérium nemcsak til­tott, hanem segített is. Néhány nap alatt Belgiumból beszerez­te a Malathion alapanyagú vegyszert, amelyik nem mérgező és nagyon rövid idő alatt el­bomlik. Itt szeretnénk megje­gyezni, hogy egyik vegyszer sem jut közvetlenül a vízbe, ugyan­is a repülőgépek a nyílt vízfe­lülettől 50 méter távolságban kezdik meg a kiszórást. Sajnos a belga vegyszerrel is gond volt. Ugyanis nem érkez­tek meg a kísérő bizonylatok, így az Egészségügyi Minisztéri­um nem tudta beazonosítani, nem tudta az engedélyt meg­adni az alkalmazására. A Che­­molimpex Külkereskedelmi Vál­lalat beszerzője pedig Ham­burgban járt, így ő sem tudott intézkedni. A Szyfanon fantázia­­nevű belga vegyszer toxikoló­giai vizsgálata több hónapot igényelt volna. Az Egészségügyi Minisztérium is gyorsan intézke­dett. Telexen kapott tájékozta­tást a Szyfanonról, többek kö­zött azt, hogy az Egészségügyi Világszervezet is beazonosítot­ta, engedélyezte. A múlt héten tehát megérke­zett a végleges engedély az új szúnyogirtó szer felhasználásá­ra és e hét csütörtökén reggel megkezdődött, tegnap Balaton­almádi és Balatonfüred térsé­gében folytatódott, ma — szom­baton — Badacsonynál befeje­ződik a szúnyogirtás. Kimarad ebből az akcióból az olyan ter­mészetvédelmi terület, mint a Kis-Balaton, a Bozsai-öböl és Szigliget környéke. A MÉM repülőgépes szolgá­latának repülőgépei reggel 2, este 1 felszállással mindkét par­ton irtják a szúnyogot. A víz­partot 18 szektorra osztották, a jobb tájékozódás és az ered­ményes szúnyogirtás érdekében. Dr. Sáringer Gyula vezetésé­vel tudományos munkabizott­ság vizsgálja az irtás hatását és intézkedik megismétléséről. Ugyanis a belga vegyszer a re­pülő szúnyogokat pusztítja, így feltétlenül szükség lesz leg­alább egyszer, de valószínű kétszer is megismételni az ir­tást a következő hetekben. Illés István azt is elmondotta, hogy a méhészek táviratilag kaptak értesítést a vegyszer ki­szórásáról, mert az — sajnos­­ a méheket is pusztítja. A hasz­nos rovarfajok közül is többet megöl, de a tájékozódás sze­rint a Balaton-felvidék területé­ről néhány nap alatt feltöltő­dik hasznos rovarokkal a Bala­­ton-part.

Next