Napló, 1981. november (Veszprém, 37. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-01 / 257. szám

November 7-re készül az ország Ünnepi nagygyűlések, kaszinózások, baráti találkozók Szerte az országban megtör­téntek az előkészületek a Nagy Október 64. évfordulójának megünneplésére. Az idén sem lesz az országnak olyan közsé­ge, városa, iskolája, munkahe­lye, ahol ne méltatnák a tör­ténelmi évforduló jelentőségét, ne emlékeznének akkori hősei­re, s azokra, akik a nyomdokai­­kon haladva hazánk földjére is elhozták a szabadságot. Az ünneplők elhelyezik a kegyelet és a hála virágait a felszabadu­lási emlékművek talapzatán, a hazánk felszabadításáért vívott harcokban elesett szovjet kato­nák sík­jain. Az MSZBT-tagcso­portok ünnepi ülést tartanak, számos helyen pedig magyar­­szovjet baráti találkozót ren­deznek. Sok helyre várnak az ünnep alkalmából szovjet testvérkerü­leti delegációt. A kaposvári tanítóképző fő­iskola szovjet­­kultúra napjainak rendezésével köszönti az ünne­pet. Nógrádban és Szabolcs- Szatmár megyében a szovjet könyv ünnepét, Fejér megyében pedig a politikai könyv­napokat kapcsolták össze a november 7-i ünnepségekkel. Gyöngyösön ez alkalommal adják át a ki­váló címet és a KISZ Központi Bizottságának zászlaját a 214- es számú Ipari Szakmunkás­­képző Intézet­­kollégiumának. A pásztói Lovász József Művelődé­si Központban a Nagy Október leghatásosabb plakátjaiból ren­deznek kiállítást. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 64. évfordulójának ünnepét sok kisebb, nagyobb közösség számára új létesítmé­nyek birtokbavétele teszi em­lékezetesebbé, s ezeket — ugyancsak az ünnep tiszteleté­re — jelentős részben a­­határ­időt megelőzve készítették el, adták át az építők, szerelők. A Bács-Kiskun megyei U­askúton a társadalmi összefogással lét­rehozott általános iskolai tor­natermet, és tanmedencét, Jász­­szentlászlón pedig a felújított művelődési házat adják át ren­deltetésének. A megyeszékhe­lyen — Kecskeméten — 60 sze­mélyes bölcsődét, Kalocsán ABC-áruházat, barkácsboltot, és barkácsműhelyt avatnak. A Borsod megyei Kazincbarcikán megkezdi működését az AFIT 16-os Autójavító Vállalatának új üzeme, a leninvárosi Tiszai Vegyi Kombinátban üzembe he­lyezik a vállalat új számító­­központját, Tapolca fedett uszo­dával, Rudabánya pedig tan­uszodával gazdagodik. Győrött tehergépkocsi-felújító üzem, a Soproni Postaigazgatóságon pedig számítóközpont készül el az ünnepre. Győrött teljesül a fiatalok régi kívánsága, a Köz­­lekedési­ és Távközlési Műszaki Főiskola egyik nagy előadójá­ban a megyei moziüzemi válla­lat megteremtette a rendszeres filmvetítések lehetőségét. Deb­recenben egy új gyártócsalnn°k üzembe helyezésével befejező­dik a baromfifeldolgozó vállalat együttesen csaknem 400 millió forint beruházást igénylő re­konstrukciója­. Egerben bölcső­dét, óvodát, a belvárosban pedig élelmiszer-nagyáruházat nyitnak az idei november 7-i ünnepségek keretében. Ugyan­csak ez alkalomból adják át rendeltetésének a népszerű Vörös rák vendéglő új épületét, Hevesen pedig új szövetkezeti vendéglőt. A Komárom megyei Almásfü­zitő 50 millió forintos költség­gel kialakított korszerű mo­sodával gazdagodik, N­óg­rád megyében, a Mátraaljai Állami Gazdaságban pedig gépüzemet avatnak fel. Szentendrén 85 la­kás készült el az ünnepre, Du­­navarsányban a művelődési ház felújítását fejezték be no­vember 7-ig, Ecseren ABC-áru­­házat és szolgál­tatóházat, Men­­dén 25 személyes óvodát, Bu­daörsön pedig tornacsarnokot adna­k át. Taksonyban az óvo­da, Dunabogdányban pedig a művelődési ház­ bővítésével vé­geztek az ünnepre. A Somogy megyei Marcali­ban tíztantermes szakmunkás­­képző intézetet avatna­k, s az avató egyben névadó ünnepség is lesz: az új oktatási intézmény Decsi Imrének, a Tanácsköztár­saság mártírjának nevét veszi fel. A Szabolcs-Szatmár me­gyei Balkányban ugyancsak is­kolaavatással, és új lakások át­adásával köszöntik az ünnepet. A Vas megyei Rábagyarmat vízművel, óvodával, napközi otthonnal gazdagodik, s ugyan­csak ez alkalommal jut egész­séges ivóvízhez Hegyhátsál község lakossága. Zalaegerszegen ugyancsak egyben avató is lesz az idei november 7-i ünnepség: a város lakói ez alkalommal veszik bir­tokukba az impozáns új műve­lődési központot. Az ünnepre készült el a városban a tudo­mány és a technika háza, to­vábbá a kereskedelmi és vendég­látói­pari szakiskola gyakorlati oktatókabinetje. Nagykanizsán a Landler Jenő gimnázium új szárnyát, Lenti­ben pedig az új autószervizt avatják fel. (A Veszprém me­gyében sorra kerülő ünnepsé­gek részletes programját ké­sőbb ismertetjük.) Erősödött a szerződéses kapcsolat Szakszervezetek a lakosság ellátásáért A MEDOSZ, ÉDOSZ, KPVDSZ központi vezetőségei együttmű­ködési szerződést írtak alá, s ezt követte Veszprém megyében e­ a közösen elhatá­rozott fel­adategyeztetés. A megyei bizott­ságok vezetői még 1979-­ben megállapodtak, hogy a moz­galom eszközeivel segítik a mezőgazdasági, élelmiszeripari és kereskedelmi vállalatok együttes munkáját, igyekeznek javítani az ériintettek kapcso­latát. Két esztendő elmúltá­val értékelték, milyen eredmé­nyeiket értek el az­ együttműkö­dés szervezésében. A tanács­kozásra meghívták a szövetke­zetek és vállalatok vezetőit, va­lamint a szakszervezeti bizott­ságok titkárait­­is. Gacza Lajos, a KPVDSZ tit­­kárhelyettese tartotta a vitain­dító­­ előadást. Mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy a három megyebizottság a termékek mi­nőségének javítását, annak megóvását, a lakosság ki­egyensúlyozott ellátását szor­galmazta, amikor a megálla­podást aláírták. Az egyik­­leg­­fontosabb törekvés volt kezdettől fogva, hogy ne csak a vállal­­a­ti vezetők között alakuljon ki kapcsolat, hanem a szakszerve­zeti bizottságok is keressék az együttműködés formáit, a szo­­cialiistabrigád-vezetők tapasz­talatcsere- látogatásokon tan­ul­­mányozzák egymás munkáját. Serkentettek ,arra is, hogy a minőségvédelem, a szerződéses fegyelem erősödése, a hiány­cikkek termelése, a kiszolgálás kulturáltságának javítása, a közös brigádrendezvényeik, le­gyenek részei a szocialista versenymozgalomnak. A tenni­vall­ókat a VI. ötéves tervtörvény szellemében újra­értékelték, s az egyi­k legfon­tosabb teendőként a kereslet és kínálat összhangjának meg­teremtését fogalmazták meg.­­Ennek megvalósítása feltétele­zi, hogy a szövetkezetek és vállalatok keressék az új, kor­szerű termelési és forgalmazási módszereket, fejlesszék kezde­ményezőkészségüket. Általános tapasztalat, hogy erősödött a szerződéses kapcsolat és a fe­gyelem, a szövetkezete­k és vállalatok hosszú távú szerző­désekkel biztosították az ellá­táshoz szükséges árualapot. A Pannonker Vállaalat például 19 termelőszövetkezettel és áll­am­­gazdasággal van szerződéses viszonyban, a Zöldért Vállalat 11 termelőszövetkezettel, 6 ÁFÉSZ-el és 35 iku­stermellővel kötött termékértékesítési szerző­dést. E kapcsolatok egyik leg­nagyobb előnye, hogy az ára rövidebb úton­ jut el a fogyasz­tóhoz, így a gyors szállítás és a partnerkapcsolat óvja a mi­nőséget és az értéket is. A vitaindító előadást kiegé­szítette Nyéki Elek, az ÉDOSZ megyebizottság titkára, aki hangsúlyozta, hogy a­­lakosság áruellátása a termelő, feldol­gozó és értékesítő­­vállalatok legfontosabb feladata, s egy­ben közhangulatot formáló té­nyező is. Gáncs Gyula, a MEDOSZ megyebizottság titká­ra a termelőüzemek tapaszta­latait ismertette a tanácskozás résztvevőive­l. Fig­yel­meztetett a szerződéses fegyelem erősí­tésének fontosságára, melyet a kölcsönös bizalom és az együttes előnyök garantálása adhat meg leginkább. Ifjúsági parlamentek Felelős vélemények, hasznosítható javaslatok Sokak félelme volt az ifjúsági parlamentek megrendezése előtt, hogy a KISZ X. kongresszusát megelőző vitákban minden gond és feladat a felszínre került, és nem lesz több mondanivalójuk a fia­taloknak a parlamenteken.Ezek az aggályok az eddigi tapasztala­tok szerint szerencsére nem váltak valóra. Köszönhető ez a gazdasági vezetők komoly, őszinte beszámoló­jának, s a fiatalok kendőzetlen megnyilatkozásainak, saját mun­kakörülményeik javítása, s az adott intézmény vagy vállalat ered­ményesebb munkája érdekében. Kezdeményező aktivitással találkoztunk azokon a parlamente­ken is, melyekről mai lapunkban beszámolunk. ERŐSÍTENI kell a fiatalok RAGASZKODÁSÁT A GYÁRHOZ Szombaton délelőtt tartották ifjúsági parlamentjüket Pápán a VBKM Elekthermax fiataljai. A gyárban dolgozók 30 száza­léka nem töltötte be 30. élet­évét, a közel 600­ fiatal munka­fegyelme, felelősségtudata te­hát erősen meghatározza az Elekthermax gazdasági eredmé­nyeit. Győri László igazgató beszá­molója első részében az elmúlt 3 év termelési eredményeit és a VI. ötéves terv főbb célkitű­zéseit vázolta. Legdinamiku­sabban a tőkés export növeke­dett, de teljesítették a szocia­lista országokban vállalt köte­lezettségeiket, és maradéktala­nul kielégítették a hazai igé­nyeket is. A bérfejlesztések éves átlaga meghaladta az 5 százalékot. Kedvezőtlen jelenség viszont a magas veszteségidő, a selejt­mennyiség nagysága és a lét­számcsökkenés. A­­kilépők át­lagos életkora 28 év. A tervekről elmondta az igazgató, hogy folytatódik a termékszerkezet átalakításai, fokozni kívánják az export jövedelmezőségét. To­vábbfejlesztik a cyrkotops-ké­­szüléket, s évente 40 ezer hő­tárolós kályhát fognak gyárta­ni. A felsőfokú intézményben évente négyen, középiskolában nyolcvanan tanulnak tovább. A tanulmányi szabadság napjai­nak száma évente 1300. 42 fia­tal azonban nem végezte el a 8 általánost sem. A szakmun­kásképzés gyakorlati feltételeit korszerűsíti a jövőre elkészülő új tanműhely. A beszámoló foglalkozott még a fiatalok közéleti aktivi­tásával, a szociális juttatások­kal és az egészségügyi ellátás­sal. Novák Tamás, a KISZ-bizott­­ság és a szakszervezeti bizott­ság állásfoglalását ismertette, a vállalat ifjúságpolitikai mun­kájáról. Azt kérte, hogy méltá­nyolják és segítsék a KISZ-akti­­visták munkáját a közép- és alsóbb szintű vezetők is. A fluk­tuáció, a fiatalok arányának csökkenése okául elsősorban a máshol kapott magasabb bért jelölte meg. A felszólalók többsége a termeléssel, a munka­körülmé­­nyekkel és a továbbképzé­sekkel kapcsolatos, eredménye­ket méltatta, és e témakörök gondjait vetette fel. Javasolták, hogy a pályakezdőik beilleszke­dése érdekében ne csak ünne­pélyes fogadtatást rendezzenek, hanem folyamatosan kísérjék figyelemmel tevékenységüket. Lássák el őket feladattal, és rendszeresen érdeklődjenek munkahelyi közérzetük iránt. Az egyik felszólaló szóvá tette: igaz, hogy megkapjuk a to­vábbtanuláshoz szükséges ked­vezményeket, de többet érne néhány érdeklődő szó, figyel­mes segítség. A szülő is hiába teremt meg minden feltételt a gyerekének, becsületes ember csak akkor lesz belőle, ha okos szóval biztatja, neveli és szá­mon is kéri. Javaslat hangzott el műveze­tő­ fórumok és ötletnapok szer­vezésére, az újítások értékelése, bevezetése idejének lerövidíté­sére. Szóba került, hogy a szakmunkásképzés nem mindig tükrözi a gyár igényeit. Az ad­­miinisztratív dolgozók úgy érez­ték, hogy az ő munkájuk ke­vésbé megbecsült a műszak,iaik szemében. A KISZ-alapszerveze­­ti titkárok pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy néhány al­sóbb és középszintű vezető nem tartja igazán fontosnak a KISZ tevékenységét, és elzárkó­zik a segítségadás elől. Felszólalt a parlamenten Rostási József, a pápai városi­járási pártbizottság első titkára is. Elmondta, hogy a parlamen­teket élénk figyelemmel kísérik a pártszervezetek. A tapaszta­lataik szerint megtérül a szer­vezésbe fektetett energia, a fia­talok élnek a fórum adta lehe­tőségekkel. Arra biztatta a gyár vezetőit, dolgozóit, hogy erősít­sék a fiatalok ragaszkodását, hűségét a vállalathoz. A­ nehe­­zebb gazdasági körülmények között is törődni kell az embe­rek egyéni gondjaival. Az Elekthermaxban­­minden fiatal jövője biztosított, a gyár­­kollek­tívája sokszor bizonyította már szorgalmát, szakértelmét és kö­zösségi gondolkodásmódját. Veszprém városi Bizottsága el­ső titkára, az egyetem vezetői és hallgatói. Heil Bálint rektor bevezető­jében hangsúlyozta: a legutób­bi ifjúsági parlamenteken el­hangzott helyes és reális kez­deményezések közül sok javas­lat a gyakorlatban is megvaló­sult és számos, az ifjúságot érintő országos szintű intézke­dés történt. Az egyetem veze­tői a tervek összeállításánál folyamatosan figyelembe vették a KISZ-bizottság javaslatait, különösen az ifjúságot érintő időszerű problémák megoldá­sában. Az egyetem vezető tes­tületeiben, az állandó és a céljellegű munkabizottságok­ban a KISZ képviselete folya­matosan és megfelelően bizto­sított. E rendszer továbbfejlesz­tését jelenti, hogy egy alsó­ és egy felsőéves hallgató együtt lássa el a képviseletet, így a folyamatosság a végzősök ki­válása ellenére is megvalósít­ható. Heil Bálint rektor részletesen elemezte azokat az ered­mé­­nyeket, amelyeket az egyetem a közművelődés és a sport te­rületén elért. Az elkövetkezen­dő időszak nagyon sok fontos tennivalót ró­­a vegyipari egye­temre, azok magas szintű megoldásához a hallgatók ki­tartó, fegyelmezett segítségét kérte. Szőnyi Péter KISZ-titkár kor­referátumában hangsúlyozta, reálisan kell felmérni a lehető­ségeket, hogy az elfogadott intézkedési terv megvalósítható legyen. Emellett a parlamenti demokrácia nem merül ki az egyik fél kérdezési jogával és a másik fél válaszadási köte­lességével, hanem közös gon­dolkodást, közös munkát jelent feladataink megoldásában. A KISZ-bizottság általában elégedett a képviseleti munká­val, az érdekvédelmi felelősök tevékenységével. A tanszéki hallgatói képviselet meg ala­pos javításra szorul. Előfordult, hogy a tanszéki képviselők fel­készületlenül, alapos tájékozó­dás nélkül, a többség vélemé­nyeként feltüntetve saját állás­pontjukat hangoztatták, fog­laltak állást egyes kérdések­ben. Arra is volt példa, hogy a tanszék „elfelejtette" meg­hívni a képviselőt. Nem vonták be a döntések előkészítésébe, az értekezleten a bólintáson kívül más szerep nem jutott számukra. A tanácskozás fontos felada­ta volt az új ösztöndíjrendszer javaslatának megvitatása. Kor­csog András államtitkár hozzá­szólásában elmondta, hogy a következő évben 30 százalék­kal nő átlagosan az ösztöndí­jak összege. A rendszer mó­dosításakor továbbra is figye­lembe kell venni a szociális helyzetet, a halmozottan hátrá­nyos körülmények között élők helyzetét. Kiemelte, hogy az ösztöndíj a tanulmányi munka minőségét lesz hivatva fokozni. Az elhangzott hozzászólások a rektori beszámolóhoz és a KISZ-titkár korreferátumához kiegészítésként kacsolódtak, hiszen az egyetem vezetői és a KISZ-bizottság között a napi munkakapcsolat példamutató, a legfontosabb kérdéseket fo­lyamatosan megtárgyalják, a megvalósításukat ellenőrzik. KÖZÖS GONDOLKODÁS, EGYÜTTES CSELEKVÉS Ifjúsági szövetségünk megkü­lönböztetett figyelmet fordít az ifjúsági parlamentekre. Szövet­ségünk valamennyi fórumát fel kell használni arra, hogy az ér­dek­képviselet, a jobb politizá­lás ne csupán a KISZ-vezető­k gondja-baja, hanem a KISZ- tagság nagy részének felelőssé­ge és élménye legyen. E gon­dolatok jegyében nyitotta meg tegnap reggel 8 órakor a Veszprémi Vegyipari Egyetem fiataljainak tanácskozását Szi­lágyi József ötödéves hallgató. A parlament munkájában részt vett Tóth István, az MSZMP Központi Bizottsága alosztály­­vezetője, Korcsog András mű­velődési államtitkár, Szandtner Iván, a KISZ KB osztályvezető­je, Csonka Zoltán, az MSZMP Pénteken mutatták be Veszprémben Csurka István: Házmestersirató című tragikomédiáját. Az előadást Pethes György rendezte. Képriportunk az 5. oldalon. Felvételünkön: Blaskó Balázs, Hőgye Zsuzsanna, Saárossy Kinga. A BAUXITKUTATÓ VEZETŐI ERŐSÍTIK A KAPCSOLATOKAT A FIATALOKKAL A bauxitkutató vállalat fúrási üzemének dolgozói, a bakony­­oszlopi, a farkasgyepüi, a kin­csesbányai és a nyirádi kutató­­fúrócsoport fiataljai, KISZ-szer­­vezeteinek tagjai tegnap Far­­kasgyepün tartották meg ifjúsá­gi parlamentjüket. Az esemé­nyen részt vettek a kutató-fúró­­csoportok gazdasági-műszaki vezetői, valamint a vállalat kép­viselői is. A résztvevőket­ Kádár Zoltán főfúrómester köszöntöt­te, majd a korábban írásban elkészített és áttanulmányozott beszámolóhoz Mecsnéber Mik­lós, a vállalat műszaki igazga­tóhelyettese fűzött szóbeli ki­egészítést. A Bauxitkutató Vállalatnál - mint ez a beszámolóból és a szóbeli kiegészítésből kitűnt . (Folytatás a 2. oldalon)

Next