Napló, 1981. december (Veszprém, 37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-31 / 305. szám

Szerdán Bonnba érkezett Mieczyslaw Rakowski, lengyel minisz­terelnök-helyettes. Képünkön: a lengyel politikus (balra) Hans- Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter társaságában. Rakowski az NSZK-ban Mieczislaw Rakowski len­gyel miniszterelnök-helyettes szerdán Bonnban három és fél órás megbeszélést folytatott Hans-Dietrich Genscher nyu­­g­ati-i ném­et allkance­lláriral, kül­ügyminiszterrel­. A találkozón a nyuga­t-i német fél­ megres­esítettte, hogy Bonn szigorúan tartja magát a­­be nem avatkozás politikájához a lengyel belü­­gyekkel kapcsolatban. Ugyan­akkor a tárgyaláson Genscher szorgalmazta, hogy Varsó eny­hítsen a szükségállapot rendel­­kezésein, és tegyen „jószán­dékát" bizonyító gesztust. Kurt Becker nyugatnémet kormányszóvivő a tárgyalások­kal­ pá­rhuza­masa­n ,tartott saj­tóértekezletén kijelentette, hogy Bonn nem osztja az Egyesült Államok véleményét, amely szerint a Szovjetuniónak szerepe volt a lengyelországi szükségállapot bevezetésében, a lengyel kormány — mondot­ta — önállóan döntött. Hang­súlyozta, hogy a Szovjetunió elleni amerikai gazdasági szankciók bejelentése kizáró­lag az Egyesült Államok dön­tése volt. A szóvivő kijelentet­te, hogy Washington csak né­hány órával a­ bejelentés előtt értesítette Bonnit. Becker nem bírálta közvetlenül az amerikai intézkedéseket, de utalt arra, hogy az NSZK előzetes egyez­tetést kívánt volna. Utalt arra is, hogy az amerikai szankci­óknak nincs semmi hatásuk a szovjet—nyugatnémet földgá­zért—acélcső üzletre. Nyugatnémet kormányforrá­­sok szerint az NSZK jelezte, hogy kész folytatni az élelmi­szer-szállításokat, a gazdasági segítséget azonban a lengyel­­országi helyzettől teszi függő­vé. A Az USB katonai költségvetése Reagan amerikai elnök ked­den aláírta az Egyesült Álla­mok minden eddiginél nagyobb katonai költségvetését, amely­nek alapján a most folyó pénz­ügyi évben a Pentagon 199,7 milliárd dollárt kap. Ez az ösz­­szeg ugyan 1,1 milliárd dollár­ral kevesebb, mint amennyit Reagan eredetileg kért, de még így is 28 milliárd dollár­ral haladja meg a múlt évi ka­tonai költségvetés összegét. Ebből a pénzből finanszíroz­zák majd többek között az új MX interkontinentális rakéta­­rendszer kialakítását, a „B-1”­­es stratégiai bombázókat, vala­mint a haditengerészet számá­ra új hadihajók gyártását. Nyi­latkozatában Reagan a kato­nai kiadásokról szóló törvényt „csupán kezdetnek" nevezte az Egyesült Államok katonai ere­jének fokozása érdekében teendő lépések sorában. Ugyancsak kedden írta alá Reagan a külföldi segélyekről szóló 11,5 milliárd dolláros tör­vényt is. Izrael, az első számú kedvezményezett 2,2 milliárd dollárt kap. A külföldi segélyekkel kap­csolatban az elnök amiatt „saj­nálkozott", hogy azokat a ha­zai választók nem támogatják kellőképpen, mivel eredmé­nyességük közvetlenül és azon­nal nem érzékelhető. Begin fogadta Percy szenátort Menahem Begin izraaeli mi­ni­szterelnök ke­d­den Je­ruzsá­­lemben fogadta Charles Per­­cyt, az amerikai szenátus kül­ügyi bizottságának elnökét A megbeszélés után Percy „reménykeltőnek"­­nevezte az izraeli­­mi­n­isziterel­nöik­b­ell az úg­yn­evezett , ,autonómia ’ ’ -i tá­r­­gya­lásaik­­jövőjéről, Dél-Liba­nonról és a Szíriá­hoz tartozó fennsík bekebelezését jelentő Gol­an-­törvény­ről és annak kö­vetkezményeiről folytatott esz­mecserét. „Sikerült tisztáznunk a múltban ke­let­keze­lt félreérté­seket" — mondotta.. Az irizmnaei rádió ezután úgy vélekedett, hogy Begin és Percy­­találko­zója szétoszlathatja Izraelben azt a félelmet, hogy az Egye­sült Államok a Biztonsági Ta­nács január elejére tervezette ülésén esetleg támogatná az Izrael elleni szankcióikat előíró határozat elfogadását. A Pentagon az Izraelnek szánt amerikai fegyvervá­sárlási hitel 300­­millió dal­lám­os növe­lését javasolja — közöl­ték ked­den Washingtonban. Francia—egyiptomi katonai együttműködés Franciaország kész politikai előfeltételek nélkül bővíteni Egyiptomnak nyújtandó kato­nai segítségét — jelentette ki az egyiptomi televíziónak adott nyilatkozatában Charles Hemu francia hadügyminiszter. Charles Hemu csütörtökön érkezik négynapos hivatalos látogatásra Kairóba, ahol tár­gyalásokat folytat Abu Ghaza­­la egyiptomi Hadügyminisz­terrel. Az Al-Akhabar című egyiptomi lap értesülései sze­riint a tárgyalások végén a két ország katonai együttműködési szerződést ír alá. Egyiptomi sajtóforrások szerint a most megkötendő katonai együttmű­ködési szerződés értelmében Franciaország 40 darab Mira­­ge-2000-t szállít az arab or­szágnak és a gépekhez alkat­részgyártó üzemlet létesít Egyiptomban. Francia sajtóér­tesülések szerint az egyipto­mi-francia katonai szerződés értéke elérheti a 2,4 milliárd dollárt. A francia—egyiptomi had­ügyminiszteri tárgyalásokon megvitatják a Sinai-félszigeten felállítandó nemzetközi erők­ben való francia részvételt is. Csendes ünnep Lengyelországban Amióta a hét elején a­z utol­só feszültséggóc is megszűnt Lengyelországiban, mind több helyen­­indul be a­­normális ter­melői m­unka. A bányászok az ünnepek ellőtt már­­egy nap alatt 595,4 ezer tonna szemelt fejtettek. Ez a legjobb­­napi eredmény a szükségállapot be­vezetése óta. Fokozatosan visszatér rendes kerékvágásába a termelés a Plask­ »bányáiban »is, ahol hé­t­­főn ér­t véget a „Szak­id»amnitós" szélsőséges elemei által szerve­zett hosszú szillfiák­ozó akció. Már valla­mennyi ibárnya»gép dol­gozik, akárcsak a Ziemowit -bá­nyában, ahol sk­arácsonyig »ta­r­­tollit az akkupációs sztrájk. De sok »még a »műszaki hiba, és hosszadalmas felülvizsgálatnak kell Ottóval én a sokáiig tétlenül hagyott gépeket. A termelés még nem érte el a szokásos szintet: kedden a Ziemowit-bá­­nyában 17,1 ezer tonna szenet hoztak­­felszín­re­; a régi napi átlag 23,5 ezer tonna vált. A Pilast-bányáiban 12 ezer tonna volt az eredimény, a­z átlagos 17,5 ezer tonnával szemben. Szerdán valamennyi varsói gyá­rban és vállaila­tnál r­endes munka folyt. A fővárosban nor­málisan működik a tömegköz­lekedés, tervszerűen munkába áll it­t va­la­mennyi villamos és a­utóbusz. A­­biterén beköszön­tött olvadás segíti a, hóelis taka­­rításost. A főbb vonaliak többsé­gét teljesen megtisztították már a hótól.­­ A szilvesztertt a varsóiak csak szű­k körben,, saját lakásukban köszönt­heti­k, mert a­­kijárási ti­lalom felold­ásaina­k nem vallt mód. fl TASZSZ washingtoni jelentése: A Reagan-kormányzat szovjetellenes intézkedéseiről — A nemzetközi légkör to­vábbi mérgezésére, a feszült­ség fokozására, a konfrontá­cióra törekvő militarista ame­rikai külpolitikai irányvonal még keményebbé tételére irá­nyuló provokatív lépésnek mi­nősítette a TASZSZ washingto­ni jelentése Reagan amerikai elnök kedden este bejelentett intézkedéseit. A Szovjetunióval szemben hozott példátlan, s az általá­nosan elfogadott nemzetközi gyakorlat szerint teljesen megengedhetetlen durva lépé­seinek igazolására Reagan el­nök nyílt hazugsághoz és a té­nyek nyilvánvaló meghamisítá­sához folyamodott. Azt állítot­ta, hogy a Szovjetunió „be­avatkozott” a len­gyel ügyekbe és „közvetlen felelősség" ter­heli a Lengyelországban ki­alakult helyzetért. Ezekre az alaptalan vádak­ra Reagannak azért volt szük­sége, hogy elferdítse a jól is­mert tényeket, amelyek bizo­nyítják az amerikai imperializ­mus Lengyelorszá­g ügyeibe va­ló nyílt beavatkozását, a CIA-n keresztül folytatott bomlasztó tevékenységét. Az Egyesült Ál­lamok volt az, amely támogat­ta és arra ösztönözte a len­gyelországi ellenforadalmi erő­ket, hogy testvérgyilkos hábo­rút robbantsanak ki, amely a káosz örvényébe döntötte vol­na Lengyelországot és nemzeti katasztrófát idézett volna elő. Washington nyújtott pénzügyi és más jellegű segítséget a KOR-nak, a „Független Len­gyelország Konföderációjának" és a „Szolidaritás” szélősége­­seinek. Ezekbe a szervezetek­be beépültek a CIA ügynökei. A Szabad Európa és az Ame­rika Hangja a rádióadókon ke­resztül az Egyesült Államok na­ponta irányította az ellenforra­dalmi,­ szocialistael­len­es erők­nek a néphatalom megdöntését célzó provokatív tevékenységét. A Lengyel Népköztársaság­ban a válság­ból való kijutás, a törvényesség védelme és a közbiztonság helyreálllí­tá­s­a ér­dekébe­n hozott intézkedések Lengyelország belügyét képe­zi­k. Az az elválku­lt dü­h, ame­lyet a szuverén Lengyelország­nak ezek a törvényes lépései váltottak ki a washingtoni ve­zetésből, csupán arról tanús­kodik, hogy Washington szin­te teljesen elvesztette a józan eszét. Reagan, aki kedd esti beszédének elején alaptalanul még a lengyel ügyekbe való állítólagos beavatkozással vá­dolta a Szovjetuniót, beszéde végén gyakorlatilag azt köve­telte tőle, hogy járjon közbe a lengyel kormánynál a helyzet stabilizálása és normalizálása céljából hozott i­n­tézkedések visszavonása érdekében. Ugyan­akkor zsarolással és nyomással fenyegetőzött. Politikai megfigyelők rámu­tatnak: a Szovjetunió nagyha­talom, amely senkinek sem engedte meg, és a jövőben sem engedi meg, hogy a zsa­rolás és a parancsolgatás nyel­vén beszéljenek vele. Azok az ismételt próbálkozá­sok, hogy különféle „szankciók­tól” a Szovjetunióra „hatást gyakorol­janak”, mint ismeretes, min­dig - így a közelmúltban is - kudarcba fulladtak. A Fehér Ház semmiképpen sem akarja tudomásul venni azt a­­megváltoztathatatlan tényt, hogy megváltoztak az idők, s a történelmet nem le­het visszafordítani - állapítja meg végül a TASZSZ jelentése. Kuba ünnepén Kuba népe kettős ünnepet ül január elsején: együtt köszöntik az új évet és a forradalom győzelmének évfordulóját. Húsz hó­nap elkeseredett küzdelmei után, 1959-ben e napon vonultak be diadalmenetben Fidel Castro „szakállasai", a felkelő hadsereg katonái Havannába, elűzve a gyűlölt diktátort, Batistát. A kis szigetország — először az amerikai kontinens történetében — gyö­keresen új útra, a szocialista építés útjára lépett. A forradalom hatalmas változásokat hozott a kubaiak életé­ben. Megszűnt a kizsákmányolás, felszámolták a munkanélkülisé­get, a kiáltó társadalmi ellentmondásokat. Ingyenes egészségügyi ellátást, széles körű oktatási rendszert vezettek be. A gazdasági és társadalmi eredmények méltán vívtak ki nagy tekintélyt Kuba számára az egész világon. A Karib-tengeri állam immár 23 éve halad a maga választotta úton, annak ellenére, hogy a forradalom győzelmének napja óta szembe kell néznie a legerősebb imperialista hatalom, az Egye­sült Államok meg-megújuló provokációival, hol felerősödő, hol visszafogottabb ellenséges propagandakampányaival, a gazdasá­gi és a politikai nyomás legváltozatosabb módozataival. 1981., a „Termelés és védelem éve", küzdelmes esztendő volt e szigetor­szágban. Fokozódó fenyegetőzések légkörében kellett megbirkóz­niuk a kubaiaknak a gazdasági építés soros feladataival. Wa­shington ugyanis a közép-amerikai forradalmi fellendülésért Ku­bát állítja ki „bűnbaknak", s hosszú évek békülékenyebb hang­neme után újra nyílt fegyveres agresszióval fenyegeti a sziget­­országot. A kubai nép azonban - ahogyan Havannában többször nyomatékosan leszögezték — nem hagyja magát eltéríteni a ter­melőmunka égető fontosságú célkitűzéseitől, ugyanakkor éberen őrzi, s bármi áron megvédi forradalmi vívmányait, hazájának­­bé­kéjét és nyugalmát. Kuba természetesen nincs egyedül. A szocialista közösség or­szágai, a haladó erők Latin-Amerikában és szerte a világon, cse­lekvően szolidárisak a forradalmának évfordulóját ezúttal ismét kényszerű készültségben ünneplő kubai néppel. Banánszüret Las Villásban. 2 -NAPLÓ-1981. december 31., csütörtök Szövetkezeteink alkalmazkodnak a változó körülményekhez (Folytatás az 1. oldalról) zása okozza. Igen figyelemre­méltó, hogy a megfelelő gaz­dálkodás eredményeként a múlt évinél lényegesen több nyere­séggel zárhatják az esztendőt Veszprém megye ipari szövet­kezetei. A termékszerkezet mó­dosítása, a termelési kooperá­ció fokozása, a takarékosabb gazdálkodás eredményeként várhatóan az 1980. évinél mint­egy 30 százalékkal lesz maga­sabb az idei nyereség. Elismerés a kereskedelem és vendéglátás dolgozóinak Még nem vagyunk birtoká­ban azoknak a végleges ada­toknak, amelyek az 1981-es esztendőben végzett munka ér­tékét tükrözik, ám az év utol­só napjaiban már szinte 100 százalékos biztonsággal prog­nosztizálható, hogy a MESZÖV irányításaival a tavalyinál n­a­­gyobb eredményeket értek el az áfészek, a takarék- és lakás­­szövetkezetek Veszprém me­gyében. Ha az áfészek tevékenységét vizsgáljuk, akkor az idei esz­tendő első 9 hónapjának vég­leges számadatai szolgálnak útmutatóul. Láthatjuk, hogy az összes tevékenységgel számol­va az 1980-as év l-lll. negyed­évében a bruttó árbevétel 3 milliárd 870 millió forint volt, az idén viszont ez idő alatt 4 milliárd 205 millió forintot ér­tek el. Ennél is többet mond azon­ban az elszámolás allapjául szolgáló nyereség, amely ösz­­szességében a tavalyi 146 mil­lióval szemben az idén 163 millió forintot tesz ki A bolti kiskereskedelemben­ ez 89 mil­lióról 103,5 millió forintra emelkedett, a vendéglátásban azonban nemhogy nőtt volna, hanem 100 ezer forinttal csök­kent. Az eredménynövekedés az alaptevékenységen kívüli­­ ipar, építőipar, szállítás, me­zőgazdaság és egyéb tevékeny­ségeknél is számottevő, mert a tavalyi 17 millióval szemben az idén 22 millió forintot érte­k el az áfészek. Jelentősen - 51,8 százalékkal — nőtt az árkocká­­zatia­lap-­felhasználás is. A szeptember végétől eltelt időszak alatt — november 30- ig — hasonló, a tavalyinál na­gyobb mértékben nőtt a­ kiske­reskedelmi és vendéglátó for­galom. Az előbbinél az 1980 I­­XI. havi forgalom 9,1, az utób­binál 4,5 százalékkal, összes­ségében pedig 8,4 százalékkal magasabb a forgalma mint a tavalyi esztendő hasonló idő­­szakában volt. Ennél is szá­mottevőbb azonban az áruházi forgalom növekedése, amely 18,5 százalékot tesz ki. A takarékszövetkezetek tevé­kenysége is felülmúlja az el­múlt esztendeit. A betétállo­mány 24,3 százalékkal több mint 1980. november 30-án­ volt. Munkájuk értékét emelik, hogy a háztár gazdálkodás sikerét biztosító termeltetési kölcsö­nökkel való hatékonyabb gaz­dálkodást helyezték előtérbe. Ugyanez mondható el a la­kás- és a lakásfenntartó szö­vetkezetek gazdálkodásáról, munkájáról­ is. Az előbbiek az év végéig 300 lakást építenek fel, az utóbbiaknál viszont kö­­rülbelül­ 600-al nőtt az álta­luk kezelt lakások száma. Kiegyensúlyozott fejlődés A változékony időjárás az esztendő valamennyi hónapjá­ban megnehezíti a mezőgazda­sági nagyüzemekben dolgozók munkáját. Nyáron a növény­termesztők panaszkodnak a kelleténél bőségesebben hulló csapadékra vagy éppen a szárazságra. Ilyenkor az állat­­tenyésztők sóhajtoznak gyak­rabban a síkos, havas, hóaka­dályokkal „tarkított" utakra. Megnehezíti ez a takarmányok szállítását, s a tejipar autói is sűrűbben elakadnak az or­szágutakon. Az időjárás miatti kár egyformán bosszantó és nagy lehet télen és nyáron A mezőgazdasági termelés mégsem akadozik­, hanem len­dületesen, kiegyensúlyozottan fejlődik. A megye 42 termelő­szövetkezetének 228 ezer hek­táros területét a­­munkaképes korú lakosság 12--14 százaléka műveli. Ők állítjá­k elő a me­zőgazdasági termelés 62 szá­zalékát. Az elmúlt öt esztendő­ben a mezőgazdasági termelő­­szövetkezetek kimagasló fejlő­dést értek el­, csak a közös gaz­daságok tiszta vagyona 2,5 milliárd forinttal emelkedett. Növekedett a gazdálkodás nye­resége is 78,2 százalékkal. Az V. ötéves tervidőszak ter­melési sikerei me­gala­pozták a fejlődést az idei esztendőre is. A növénytermelésben a ter­mésátlagok a váltakozó időjá­rás miatt ingadoztak, de a ter­vek teljesítését ez sem tudta megakadályozni a nagyüzemek többségében. Alkalmazkodtak saját adottságaikhoz az üze­mek, s a növénytermelésben tapasztalható hiányokat más ágazatokkal pótolták. Kiegyen­súlyozott az állattenyésztés fej­lődése idei évben, s a kiegé­szítő tevékenység tervezhetőbb nyeresége is a biztonságot szolgálta. Bizakodással­­nézhetnék a­­kö­zelgő zárszámadások elé a me­gye termelőszövetkezeteiben. Esztendők óta nincs­­mérleg­­hiányos gazdaság Veszprém megyében, s vá­rhatóan ez a helyzet ismétlődik az 1981. évi gazdálkodás mérlegének elké­szítése után is.

Next