Napló, 1983. február (Veszprém, 39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-01 / 26. szám

VILÁGHÍZADÓ LONDON Konzervatív egyetemisták ■előtt elmondott cambridg­e-i be­szédében Francis Pym brit kül­ügyminiszter kijelentette, az új amerikai Pershing I II. rakéták és cirkáló robotrepülőgépek Nyugat-Európába telepítésének ötéves programja „leállítható, módosítható, sőt vissza is for­dítható", ha (a Szovjetunióval folytatott) genfi tárgyalások ezt indokolttá teszik. PÁRIZS Mitterrand elnök hétfőn fo­gadta Simon Pereszt, az Izrae­li Munkapárt elnökét. Az izrae­li ellenzéki vezető később ki­jelentette, hogy a több mint egyórás megbeszélés során át­tekintették a közel-keleti prob­lémakört, s a francia államfő ál­­lást foglalt amellett, hogy Jor­dániát is vonják be, minden előfeltétel nélkül, a térség bé­kéjének helyreállítására irányu­ló tárgyalásokba. TUNISZ Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet VB el­nöke hétfőn Észak-Jemenben tett látogatásáról visszaérkezett Tuniszba, a PFSZ székhelyére, hogy megbeszéléseket folytas­son az ott tartózkodó Safik El- Vazzan libanoni miniszterelnök­kel. A megbeszélések fő témá­ja a mintegy 10 ezer, még Li­banonban lévő palesztin har­cos jövője lesz. TRIPOLI Ho-Ud­ Imre, az ENSZ-­köz­­gyűlés 37. ülésszaka nők elnö­ke, magyar külügyminiszter-he­­lyettes a líbiai kormány meg­hívásaira január 29.­­és február 1. között látogatást tett a Lí­biai Arab Szocialista Népi Dzsamabirijában. A­­látogatás során fogadta őt Moa­mer Et­i Kadhafi ezredes, a líbiai forradalom vezetője.­­Megbeszélést­­folytatott Abdel­­ati El'-Obeidive­l, a legfelsőbb ■népi 'bizottság 'kül­ka­pcsola­tok­­kal foglalkozó Irodájánál( tit­káraival) egyes nemzetközi kér­désekről, valamint a magyar­­líbiai kapcsolatokról. A tallál­­kozókon jelen volt Gál Bá­lint, a Magyar Népköztársaság tripoli nagykövete. MANAGUA, SAN SALVADOR A s­alvad­ori hazafiak a kor­­m­á­n­ycsap­a­tok i m­eg­erős­ített erőinek sorozatos támadásai ellenére ellenőrzésük alatt tart­ják az északkeleti Morazan és Cholatenango megyék csak­nem teljes terü­letét — jel­en­­tette a Venceremas rádió. (A 21 393 négyzetkilométer terüle­tű közép-amerikai országnak 12 megyéje van.) PÁRIZS Vasárnap véget ért az a 3 napos tanácskozás­, amelyet a Franciaorszá­g —Szovjetunió Tár­saság rendezett Párizsban a francia—szovjet e­g­y­üttm­űködés kérdéseiről. A Skaflokviuimon részt vett Jean-Pierre Chevene­­ment ipari és kutatási álla­m­­miniszter, Anicet Le Pers, köz­­igiaizga­tásügyi miniszter, a szov­jet kü­ldöttséget pedig Vja­­cseszlav Jeljutyin felsőoktatási miniszter vezette. JERUZSÁLEM Jichak Navon izraeli állam­elnök vasárnap jeruzsálemi hi­vatalában fogadta Menahem Begin kormányfőt, és közölte vele, hogy másodszor nem je­lölteti magát elnöknek — ezt jelentette az izraeli rádió. Na­­yo­n jelenlegi megbízatása májusban jár le. Helyi megfi­gyelők ebből arra következtet­tek, hogy az­­államelnök az ellenzéki Munkapárt színeiben a korányfői tisztségre fog pál­­­yázni. Jurij A Andropov: Nagy feladatok állnak előttü­nk Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára hétfőn látogatást tett a moszkvai Ordzsonikidze szer­számgépgyárban, s a Szovjet­unió gazdasági életének leg­időszerűbb kérdéseiről mon­dott beszédet. Beszédében örömmel állapí­totta­ meg, hogy az SZKP KB- nak a Szovjetunió gazdasági feladatait megszabó, múlt év novemberi plénumán hozott határozatai támogatásra talál­tak a munkásság, a szovjet emberek körében. Ez annál is értékesebb, mert az ország előtt valóban nagy feladatok állnak, s ezek megoldását ma még sok nehézség hátráltatja. Mindenki ismeri például a tervmódosítás kifejezést. De egyszer sem hallottam még, hogy a módosítás a tervfel­adatok­­ növelését jelentette volna - á­llíto­ttatta meg a főtitkár. -­­Ha módosításról beszélnek, az mindig a­ fel­adatok csökkentését jelenti. A termelés tehát csökken, a fize­tés pedig változatlan marad. Állami méretekben ez végül is azt eredményezi, hogy a szaka­dék keletkezik az árukészlet és a lakosság fizetőképessége között. Jurij Andropov a továbbiak­ban kijelentette, hogy a rend­­teremtést a munkafegyelem megszilárdításával kell kezde­ni. Bármilyen sok élmunkása van ugyanis az országnak, csu­pán az ő erőfeszítéseik nem elegendőek a szovjet gazda­ság előtt álló feladatok meg­oldásához. A fegyelemre min­denhol szükség van: a munka­helyen, a szervfeladatok telje­sítésében, az állami ételben. Ez még csak anyagi ráfordítást sem igényel, viszont óriási eredményekkel járhat. A mun­kafegyelem meg­szilárdítását természetesen nem lehet le­szűkíteni néhány perces késé­sek kicsinyes számonkérésére­, mivel az vonatkozik a techno­lógiai előírások betartására­, az üzemek szállítási kötelezettsé­gei­n­ek maradéktalan teljesíté­sére, s a termelőmunka min­den elemére. A munkafegye­lem betartását a­ munkástól kezdve a miniszterig mindenki­től szigorúan számon kell kér­ni. Tokióba érkezett az amerikai külügyminiszter A távol-keleti körútjának el­ső állomásán, Tokióban tar­tózkodó George Shultz, ame­rikai külügyminiszter hétfőn tárgyalásokat folytatott Naka­­szone Jasszuhiro miniszterel­nökkel, valamint Abe Sintaró­­val, a japán diplomácia veze­tőjével. A megbeszélések kö­zéppontjában a nemzetközi helyzettel, s a kétoldalú kap­csolatokkal összefüggő kérdé­sek álltak. Első helyen a szovjet—ameri­kai fegyverzetkorlátozási tár­gyalásokat tekintették át. Na­­kaszone hangoztatta, hogy kormánya a reagani „nulla­­megállást" támogatja, már csak azért is, mert Tokió — úgymond — tart a szovjet kö­zép-hatótávolságú rakéták esetleges ázsiai áttelepítésétől. Emlékezetes, hogy a Szovjet­unió több ízben kijelentette: kész európai területen telepí­tett rakétáinak nagyarányú csökkentésére, ugyanakkor is­mételten leszögezte, hogy a Szovjetunió soha nem alkalmaz elsőként nukleáris csapást. Újabb tárgyalások Genfben Miután az elmúlt héten foly­tatta munkáját a közép-euró­pai hagyományos fegyverzet és fegyveres erők csökkentéséről folyó bécsi, illetve a közép­­hatótávolságú nukleáris fegy­verrendszerek korlátozását cél­zó genfi tárgyalássorozat, ezen a héten két további leszerelési tanácskozás is folytatódik a Genfi-tó partján. A Nemzetek Palotájában kedden megnyílik a leszerelési bizottság újabb ülésszaka, melynek munkájában 40 or­szág — köztük Magyarország - küldöttsége elsősorban a vegyi- és radiológiai fegyverek betil­tásán, valamint a nukleáris kí­sérletek teljes eltiltásán fára­dozik. Lengyelország Tanácskozik a szejm A lengyel külpolitika alapjait sem a jelenlegi bonyolult nem­zetközi helyzet, sem a len­gyelországi belső változások mélyreható folyamata nem in­gatja meg. Annak fő pillérét, akárcsak az elmúlt 38 évben, továbbra is a Szovjetunióhoz fűződő barátság és együttmű­ködés szövetségesi kapcsolata képezi. Ezt hangsúlyozta Stefan Olszowski külügyminiszter, aki a lengyel külpolitika időszerű kérdéseiről szóló kormánybeszá­molót terjesztette elő a szejm hétfőn kezdődött kétnapos ülésén. Rámutatott, hogy Len­gyelország nagy jelentőséget tulajdonít az európai szocia­lista országokkal fenntartott kapcsolatok sokoldalú fejleszté­sének, és annak, hogy szilár­duljon a Varsói Szerződés or­szágainak egysége, bővüljön a KGST keretében megvalósuló gazdasági integrációja. Mosoly és más semmi? George Bush amerikai alelnök Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral a bonni kancellári hivatalban, tárgyalásuk előtt. az NSZK-ban tárgyal az amerikai alelnök Mind az amerikai, mind a nyugatnémet kormány az úgy­nevezett nulla-megoldást tart­ja a „legjobb,­­legkívánato­sabb"­­e­red­m­énynek az euró­pai közép-ihajlótávollságú fegy­verek csökkentéséről folyó genfi tárgyalásokon, de egyik kormány sem képviseli a „min­dent vagy semmit” poiliti­kaidőt — jelentette be Helmut­­Köhl nyugatnémet­­kancellár és George Bush amerikai a­lelnök hétfői, bonni megbeszélését követően­­Diether Stöbe, a nyugatnémet kormány szóvi­vője. II Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai Érvényben: 1983. február 1-től Érvényben: 1983. február 1-től Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1982. szeptember 21 -­ aj Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 100-e közlésnek megfelelően vannak érvényben. b/ Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 500-€ Devizanem- Vételi Közép* Eladási Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egys. árf. 100 egységre forintban forintban Angol font 5936,18 6303,36 Angol font 6113,65 6119,77 6125,89 Ausztrál dollár 3771,15 4004,41 Ausztrál dollár 3883,89 3887,78 3891,67 Belga frank 80,77 85,77 Belga frank 83,19 83,27 83,35 Dán korona 451,27 479,19 Dán korona 464,76 465,23 465,70 Finn márka a­ 714,01 758,17 Finn márka 735,35 736,09 736,83 Francia frank 558,39 592,93 Francia frank 575,08 575,66 576,24 Görög drachma b/ 43,25 45,93 Hollandi forint 1487,04 1488,53 1490,02 Holland forint 1443,87 1533,19 japán yen (1000) 166,65 166,82 166,99 Japán yen (1000) 161,82 171,82 Kanadai dollár 3222,52 3225,75 3228,98 Jugoszláv dinár a/ 50,67 53,81 Kuvaiti dinár 13642,28 13655,94 13669,60 Kanadai dollár 3128,98 3322,52 Norvég korona 558,87 559,43 559,99 Kuvaiti dinár 13246,26 14065,62 NSZK márka 1629,06 1630,69 1632,32 Norvég korona 542,65 576,21 Olasz líra (1000) 28,41 28,44 28,47 NSZK márka 1581,77 1679,61 Osztrák schilling 232,07 232,30 232,53 Olasz líra (1000) 27,59 29,29 Portugál escudo 41,99 42,03 42,07 Osztrák schilling 225,33 239,27 Spanyol peseta 30,88 30,91 30,94 Portugál escudo 40,77 43,29 Svájci frank 1981,62 1983,60 1985,58 Spanyol peseta 29,98 31,84 Svéd korona 535,78 536,32 536,86 Svájci frank 1924,09 2043,11 Tr. és cl. rubel 2597,40 2600,00 2602,60 Svéd korona 1­­520,23 552,41 USA dollár 3983,04 3987,03 3991,02 USA dollár 3867,42 4106,64 Gáspár Sándor Lengyelországba utazott Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárá­lta­k vezetésével va­­sásárna­p sza­kszervezetti küldött­ség utazott L­­nng­yelorsz­ágiba, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának meghí­vásaira. A küldöttséget a Keleti pályaudvaron Timmer József, a SZOT titkára búcsúztatta. Je­len volt Andrzej Zabin­ski, Lengyelország budapesti nagy­­k­ö­vetségé­nek követta­nácsosa. Budapestre érkezett a lengyel kohászati és gépipari miniszter Méhes Lajos, ipari miniszter meghívására hétfőn hazánkba érkezett Edward Lukosz, a Len­gyel Népköztársaság kohászati és gépipari minisztere. A tár­gyalásokon a miniszterek átte­kintik a két tárca kapcsolatai­nak alakulását, az együttműkö­dés fejlesztésének kérdéseit. Meghatározzák a két ország iparágai közötti kooperáció erősítését és az integráció el­mélyítése érdekében szükséges fontosabb feladatokat, kiemelt figyelmet fordítva a közúti jár­műipar és az elektronikai ipar területére. Ülést tartott a Szakszervezetek Veszprém megyei Tanácsa (Folytatás az 1. oldalról) is. Mint mondotta: ezek ta­pasztalatait felhasználva kell a szakszervezeteknek az idén még rugalmasabban dolgozni. A napokban zajló tervtárgyaló testületi ülések az alapszerve­zetek számára is komoly pró­batételt jelentenek, bár több­ségük a tervek előkészítésében is jelentős részt vállalt. A vál­lalati magatartás formálásá­ban a közös döntések elfo­gadtatásában, a végrehajtás szervezésében azonban a ko­rábbiaknál is nagyobb szere­pet kell betölteniük. Az SZMT vezető titkára szólt a megye településfejlesztési tervének készítésében vállalt feladatok­ról, a szakszervezetek által ki­alakított állásfoglalásról is. A szóbeli kiegészítőt követő élénk vitában, melynek során szót kért Kocsis Sándor, a Bakonyi Bauxitbánya, Orosz­lán János, a Nitrokémia, Rie­ger Rezső, a Veszprémi Szén­bányák Vállalat, Végh József, a Bakony Művek, Freund Béla, a 15-ös Volán szb-titkára, Vila László, a KPVDSZ MB titkára, Szedlák Rudolf, a veszprémi szakmaközi bizottság titkára, Székely Ferencné, ar­egyei szer­vező, Táncsics Aladár, a HVDSZ NB titkára és Székvöl­gyi Zoltán, a vállalatok helyze­téről, a munkaerő-gazdálko­dásról, az ösztönzés és az ér­dekeltség megteremtéséről, a szakszervezetek agitációs és propagandamunkájának foko­zásáról szóltak. Jakab Sándor, a SZOT fő­titkárhelyettese hozzászólásá­nak bevezetőjében hangsúlyoz­ta, hogy a népgazdaság új fejlődési szakaszában minden­képpen elengedhetetlen hely­zetünk és tennivalóink alapos elemzése, ezek nélkül ugyanis lehetetlen a továbblépés. Ez a szakszervezetektől a gazdaság­szervező tevékenység új felfo­gását is kívánja, amely a központi célkitűzések tartalom­mal való megtöltését az alap­szervezetektől követeli meg. A gazdaságszervező munka során a szakszervezeteknek a tervtel­jesítésre való ösztönzés mellett, a nyereségérdekeltség figye­lembevételével a termelékeny­ség fokozására, a műszaki fej­lesztés szempontjának érvénye­sítésére, a kezdeményezések lehetőségének megteremtésére kell figyelniük. Szólt a SZOT főtitkárhelyettese az újítómoz­galomban tapasztalható fellen­dülésről, amely bizonyítja, hogy az alkotó energiák felszabadí­tása a megfelelő ösztönzők al­kalmazásával a közösség hasz­nára lehet. Ugyanilyen okból fontos a szocialista munkaver­­seny-mozgalom szerepének erő­sítése, amelyet a vállalatoknál bevált jó módszerek elterjesz­tésével, s többek között a brigádmozgalom több célú hasznosításával lehet segíteni. Az SZMT a vitát követően elfogadta a szakszervezeti szer­vek idei termelést és gazdál­kodást segítő feladatait meg­határozó állásfoglalást. Eszerint a változó feltételekhez való ru­galmas alkalmazkodás, a gaz­dálkodás színvonalának eme­lése mellett az erre irányuló szakszervezeti munka tartalmá­nak, formáinak további fejlesz­tését, a munkahelyi demokrá­cia fórumainak a tervezésben betöltött szerepének fokozását tartják szükségesnek. Felhívja a vállalati szakszervezeti szer­vek figyelmét az ösztönző bé­rezési formák alkalmazására. A termékszerkezet-váltással össze­függésben szükséges munkaerő­­átcsoportosításoik támogatása­­járjon együtt a jogos érdekvé­delemmel. Az állásfoglalás szerint: a szigorúbb gazdálko­dási feltételek mellett fokozot­tabb figyelmet kell fordítani a dolgozók biztonságos munka­végzésére, a szociális ellátott­ság szinten tartására. Szüksé­gesnek tartja a Szakszerveze­tek Veszprém megyei Tanácsa az újat kezdeményező vezetők támogatását, a vezetők és a beosztottak közötti kapcsolat formálását, valamint a szakmai képzés ösztönzését minden szinten. Az újítómozgalom to­vábbi fellendítése érdekében a gyorsabb, érdemi elbírálásra, a bevált újítások vállalatok közötti elterjesztését, a műsza­ki értelmiség nagyobb mértékű bevonását, a MTESZ helyi cso­portjaival való kapcsolat erősí­tését ösztönzik. Azonosították a váci rablások egyik elkövetőjét A rendőrség a tllatkossá­g se­gítségével, az országos napila­­­pokbain és a Kék fény adásá'­­'bain­­közzétett fellhívás eredmé­nyeként január 28-án azonosí­totta­ az 1982. december 2-áin 21 óra körül­­i váci vasútállo­máson, valamint Vác-Nagyma­­ros állomások­­között a­ .vonaton elkövetett rablások egyik részt­vevőjét. A fiatalember, aki a vészfék meghúzása után, me­nekülés­­közben ba­lesetet szen­vedett­­és meghalt, Horváti Lajos 15 éves intézeti ,növén­dék, karcagi lakossal azon. A­­rendőrség, a bűncselekmén másik elkövetőjét, S. Attila 1 éves segédmunkás, zagyve­szántói laikost őrizetbe vett aki be­ismerő vallomást tett. A balleset és a­ bűncselekménye körü­lményeiinek ti­sztázását rendőrség folytatja.

Next