Napló, 1983. július (Veszprém, 39. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-01 / 154. szám

­VILÁGHÍRADÓ GENF Csütörtökön teljes ülést tar­tottak az európai nukleáris fegyverzet korlátozásáról folyó szovjet-amerikai tárgyaláso­kon résztvevő küldöttségek. BUDAPEST Csütörtökön elutazott Buda­pestről a Magyar Újságírók Országos Szövetségének dele­gációja, amelyet Fodor László, a szövetség alelnöke, a Nép­szava főszerkesztője vezet. A küldöttség a KNDK fővárosá­ban, Phenjanban „Az impe­rializmus ellen, a barátságért és a békéért” elnevezésű nem­zetközi újságíró konferencián vesz részt. FRANKFURT A gazdasági pangás elhú­zódásával növekednek a nyu­gatnémet városok pénzügyi gondjai. Az NSZK 539 városá­nak képviselői Frankfurtban megtartott 32. közgyűlésükön megkongatták a vészharan­got: hosszú távra szóló szaná­lási program kidolgozását kö­vetelték, és tiltakoztak az el­len, hogy a bonni szövetségi kormány csökkenteni akarja a kommunális adóbevételeket. VARSÓ A Hazafias Nemzeti Újjá­­születési Mozgalom (PRON) álláspontja szerint II. János Pál pápa közelmúltban tett len­gyelországi látogatása pozitív jellegű, nagy jelentőségű ese­mény volt, amely újabb ösz­tönzést adott a nemzeti meg­egyezés, a válságból való ki­jutás felé vezető úton. A PRON országos tanácsa végrehajtó bizottságának el­nöksége, amely szerdán Jan Dobraczynski vezetésével ta­nácskozott, nyilatkozatában úgy értékelte az eseményt, hogy az nemcsak a Lengyel Népköztársaság, hanem a vi­lágbéke ügyét is jól szolgálta. TEGUCIGALPA Megérkezett Hondurasba az a hatvan salvadori katona, akiket az egyik amerikai ki­képző táborban „gerillaelle­­nes” harcra készítenek fel. A Karib-tenger partvidékén felállított táborba két héttel ezelőtt százhúsz amerikai ka­tonai tanácsadó érkezett. Az úgynevezett körzeti katonai ki­képző központban összesen 2400 salvadori katona kap majd kiképzést. BRÜSSZEL A nyugat-európai acélipar évek óta tartó válsághelyzeté­nek megjavítására az európai közösségek bizottsága évi 30 millió tonnás csökkentést ha­tározott el a közösségi gyártó­­kapacitásokra. Az érintett tag­országok többsége - köztük az olasz és a belga kormány és vállalatok - felzúdulással fogadták a döntést, amely a miniszteri tanács jóváhagyásá­ra vár július 25-én. BEJRUT Az izraeli hadsereg legke­vesebb öt évig Dél-Libanon­­ban marad - jelentette ki Isz­­mail Kabalan alezredes, a haszbaijai körzet katonai kor­mányzója, pozitív együttmű­ködésre szólítva fel az ellen­őrzése alatt álló települések „eligazításra" magához ren­delt vezetőit. A továbbiakban ismertette azokat a „megelőző intézke­déseket, amelyeket azért ve­zettek be, hogy minimálisra csökkentsék a fegyveres ellen­állási akciók következtében el­szenvedett izraeli vesztesége­ket. Török vendégeink ellátogattak a székesfehérvári Ikarus gyárba Ismerkedés Budapest nevezetességeivel Kádár János fogadta a török miniszterelnököt Bülend Ulusu, a Török Köz­társaság miniszterelnöke, aki hivatalos látogatáson tartózko­dik Magyarországon, csütörtöki programját Székesfehérváron kezdte, az Ikarus Karosszéria- és Járműgyárat kereste fel. A vendéget elkísérte útjára Nagy János külügyi államtitkár, Fóti Iván, hazánk törökországi és Osman Basman, Törökország budapesti nagykövete. A mag­as rangú vendégeket a székesfehérvári gyárban Gá­bor András ipari miniszterhe­lyettes, a megye, a város s az üzem vezetői üdvözölték. Balla Károly, a gyár igazgatója és Nagy Gábor, az Ikarus vezér­­igazgatója tájékoztatta a ven­dégeket az évi 13—14 ezer au­tóbuszt előállító, nagy múltú hazai iparvállalat eredményei­ről. Elmondották, hogy a szé­kesfehérvári gyár szerelőszalag­jairól az idén 8700 autóbusz kerül le, s többségét - 85-90 százalékát - exportálják. A piaci igényekre figyelő gyárt­mányfejlesztés eredményeként Ikarus-Renault kooperációban készülő buszokat szállítottak, il­letve exportálnak Algériába, s feltűnnek az Ikarus termékei az Egyesült Államok, Irak, Ku­­vait országútjain is. Törökor­szág útjain több mint 600 Ika­rus emblámájú jármű gurul. Bülend Ulusu érdeklődött az alkatrész-utánpótlásról, a fej­lesztési elképzelésekről és az autóbuszgyártásban kialakítha­tó magyar—török kooperáció lehetőségieiről. Ezt követően a vendégek a szerelőcsarnokban megtekintették a gyártási fo­lyamat egyes mozzanatait, majd az üzem udvarán rögtön­zött termékbemutatón ismerked­tek meg az Ikarus gyártmá­nyaival, a belföldre és az ex­portra készített autóbuszokkal. Bülend Ulusu Budapestre visszatérve — Gérnyi Kálmán, a fővárosi tanács elnökhelyettese kalauzolásával - a főváros ne­vezetességeivel ismerkedett. A Déli pályaudvarnál a gépko­csikból kiszállva metrón foly­tatta útját a Batthyány térig, útközben Daczó József, a BKV vezérigazgatója tájékoz­tatta a török kormányfőt Bu­dapest tömegközlekedéséről, a metró és a szentendrei HÉV forgalmáról. Ezt követően a miniszterelnök útja Gül Baba türbéjéhez vezetett, ahol meg­­ismer­kedett a török hódoltság idején Budára érkezett, s itt el­hunyt mohamedán szerzetes sír­kápolnájának történetével, s emlékeztető sorokat írt be a vendégkönyvbe. A program a főváros legna­gyobb középületeként számon tartott, újjáépítésével nemzeti kulturális intézmények otthoná­vá lett budavári palotában folytatódott. A török kormányfő a Nemzeti Galéria középkori művészeti gyűjteményét, vala­mint a késő reneszánsz és ba­rokk kor alkotásait bemutató tárlatát tekintette meg. A délelőtti program befeje­zéseként a török miniszterelnök betért a most is sok hazai és külföldi érdeklődőt vonzó Má­tyás templomba, majd a Ha­lászbástyáról Budapest panorá­májában gyönyörködött. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke csütörtökön az Or­­szágházban hivatalában fogad­ta Bülend Ulusut. A szívélyes légkörű találkozón részt vett Nagy János külügyi államtitkár, Ercament Yavuzalp külügyi ál­lamtitkár, Fóti Iván és Osman Basman. Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön délután a KB szék­házában fogadta Bülend Ulu­sut, a Török Köztársaság mi­niszterelnökét, aki hivatalos lá­­­togatáson tartóz­kodik hazánk­ban. A szívélyes légkörű találko­zón véleménycserét folytattak a nemzetközi élet időszerű kér­déseiről, különös tekintettel az európai biztonság és együttmű­ködés problémáira. Megelége­déssel állapították meg, hogy országaik együttműködése ered­ményesen fejlődik és megerő­sítették készségüket a kölcsö­nösen előnyös kapcsolatok to­vábbi elmélyítésére. A találkozón jelen volt Lázár György, a Minisztertanács el­nöke, Ercament Yavuzalp, va­lamint Fóti Iván és Osman Basman, Bülend Ulusu Székesfehérváron. Szaljut-7 Felkészülés a munkára Az űrállomás készleteinek számbavételével, az űrhajóju­kon magukkal vitt műszerek, tudományos eszközök elhelye­zésével töltötte első teljes munkanapját a Szaljut-7 űr­állomáson Vlagyimir Ljahov és Alekszandr Alekszandrov. Az űrhajósokat a földi irányítás szerdán reggel 10 órakor éb­resztette, s este 11 volt, ami­kor ismét nyugovóra térhettek. Ljahov és Alekszandrov első napjai a kutatásokra való fel­készüléssel telnek el. Egyik legsürgősebb feladatuk, hogy a földről magukkal vitt felsze­relést áthordják az űrállomás­ba, s űrhajójukat, a Szo­juz—T-9-et felkészítsék egy esetleges gyors távozásra. A szovjet űrhajózás történetében ugyan még egyszer sem for­dult elő, hogy a kozmonauták­nak a tervezett időpont előtt hirtelen el kellett volna hagy­niuk az űrállomást, de az űr­hajósok minden út alkalmával, előre nem látható körülmé­nyekkel számolva végrehajtják ezt az óvintézkedést. Juhár Zoltán Ausztriába utazott Csütörtökön Ausztriába utazott dr. Juhár Zoltán belkereske­delmi miniszter, dr. Norbert Steger osztrák alkancellár, szövet­ségi kereskedelem és iparügyi miniszter meghívására. A két mi­niszter a kereskedelmi és idegenforgalmi kapcsolatok kérdéseit vitatja meg. 2 - NAPLÓ - 1983. július 1., péntek Magyar-kuvaiti szövetkezeti együttműködés A SZÖVOSZ meghívására jú­nius 24—30. között Abdul Rah­man Al-Modahkának, a ku­vaiti Union Coop elnökének vezetésével szövetkezeti küldött­ség tartózkodott hazánkban. A vendégek Szlameniczky Ist­vánnal a SZÖVOSZ elnökével tárgyalásokat folytattak a két ország fogyasztási szövetkeze­teinek gazdasági együttműkö­déséről, a fejlesztés lehetősé­geiről. Látogatást tettek a Hungarocoop és a Hungaro­fruct Szövetkezeti Külkereske­delmi Vállalatnál, a Hung­aro­­nektánnál és a hernádi Március 15. Tsz-ben. A tárgyalások alapján a jö­vőben növelni kívánják a ma­gyar méz- és gyümölcsexpor­tot, s lehetőség kínálkozik egyéb mezőgazdasági termé­kek, élelmiszerek szállítására, továbbá szellemi exportra is. A kuvaiti szövetkezeti küldött­ség csütörtökön elutazott Bu­dapestről. A ch­ilei diktatúra manőverei A chilei katonai rezsim a diktatúra ellen fellépő erők egységének megosztására tö­rekszik - miközben tárgyalá­sokba kezd az egyes csopor­tokkal, továbbra is perekkel fenyegeti a munkásvezetőket. A chilei belügyminiszter, En­rique Montero tábornok szer­dán megbeszélést folytatott a teherautó-tulajdonosok szövet­ségének elnökével, Adolfo Quinterosszal és a szervezet más vezetőivel. A belügyminisz­térium ezzel egyidejűleg­ beje­lentette, hogy nem vonja visz­­sza a Quinteros ellen a bel­biztonsági törvény megsértése miatt emelt vádat. Szerdán a belügyminisztérium, újabb 11 személy ellen kezdeményezett eljárást a fenti­ törvény megsér­tésének vádjával. A chilei állami rézbányásza­ti vállalat elnöke, Patricio Tor­res vezérőrnagy a sajtónak, el­mondta : a rézbányászok szak­­szervezeti szövetségétől leveleit kapott, s ebben a sztrájk mi­att elbocsátott munkások visz­­szavételét kérik. Az elbocsátá­soknál a junta által kiadott „munkajogi” intézkedéseket al­kalmazta — mondotta. Haderőcsökk­entési tárgyalások Csütörtökön megtartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csök­kentéséről folyó tárgyalássoro­zat 343. plenáris ülését. A nyu­gati országok nevében felszó­lalt Murray Simons brit nagykö­vet üdvözölte a szocialista ál­lamok elmúlt héten nyilvános­ságra hozott, legújabb javas­latban foglaltakat, amelyek - mint mondotta - hozzásegíte­nek több vitás kérdés tisztázá­sához. A brit diplomata közöl­te, hogy a NATO-országok gondos tanulmányozásnak ve­tik alá a négy szocialista or­szág, munkaokmányát. A következő teljes ülést jövő csütörtökön tartják meg. KÖZLEMÉNY A KGST végrehajtó bizottságának üléséről Június 28-30-a között Moszkvában megtartotta 106. ülését a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának végrehajtó bizottsága. Az ülésen a tagállamok állandó KGST-képviselői, miniszter­elnök-helyettesek vettek részt: bolgár részről Andrej Lukanov, csehszlovák részről Rudolf Rohlicek, kubai részről Joel Dome­­nech, lengyel részről Zbigniew Madej, magyar részről Marjai József, mongol részről Mjatavin Peldzse, az NDK részéről Ger­hard Weiss, román részről Ioan Tofu, szovjet részről Nyikolaj Tolszin, vietnami részről pedig Tran Quynh. A KGST és a jugoszláv kormány között létrejött megállapo­dással összhangban a végrehajtó bizottság munkájában részt vett Mito Pejovszki, a szövetségi végrehajtó tanács (kormány) tagja, Jugoszlávia KGST melletti állandó képviselője. Az ülésen részt vett Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára. A végrehajtó bizottság ülésén Gerhard Weiss, az NDK állan­dó KGST-képviselője elnökölt. A végrehajtó bizottság áttekintette, hogyan szélesedik a KGST-tagországok együttműködése a fűtő-, energetikai és nyers­anyagok ésszerű hasznosításában, valamint a lakosság élel­miszer-ellátásának javításában. Határozatot hozott arról, hogy az együttműködésnek ezekről a területeiről készült írásos anya­gokat a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának ülésszaka elé terjesztik. A KGST-nek a tanács XXXVI. ülésszaka óta eltelt időszakban végzett munkájáról szóló beszámoló előkészítésével kapcsolatban a végrehajtó bizottság ülése megállapította, hogy a tagállamok a kommunista és munkáspártok által megszabott jelenlegi öt­éves tervfeladatok teljesítése során tovább növelték nemzeti jö­vedelmüket, ipari és mezőgazdasági termelésüket. A végrehajtó bizottság jóváhagyta azoknak az együttműködé­si témáknak a jegyzékét, amelyek sokoldalú alapon történő kidolgozására a következő ötéves népgazdasági tervek koordi­nációja idején kerül sor. A tagállamok és a KGST szervei arra összpontosítják figyelmüket, hogy együttműködjenek a legfonto­sabb gazdasági és tudományos-műszaki kérdések megoldásában, többek között a fűtő- és nyersanyagtermelő ágazatok,­ az elektro­­energetika, a vas- és színesfémkohászat, a gépgyártás, az elekt­ronikai és vegyi ipar, a szállítás fejlesztésében. Az ülésen megvizsgálták, hogyan halad az 1982-ben aláírt, az ipari robotok kifejlesztésében, valamint szakosított és koope­rációs gyártásuk megszervezésében folytatott sokoldalú együtt­működésről szóló általános egyezmény végrehajtása. Megálla­pították, hogy a KGST tagországaiban folyik a robotok nép­­gazdasági alkalmazására vonatkozó programok végrehajtása. A KGST keretein belül meghatározták a robottechnika fejlesz­tésének egyeztetett koncepcióját, és folyik az ipari robotok szer­kezetének egységesítése. A végrehajtó bizottság meghatározta azokat a feladatokat, amelyek teljesítésével továbbra is bizto­sítható az általános egyezmény végrehajtása. A végrehajtó bizottság ülésén áttekintette az együttműködés más kérdéseit is, s ezekről megfelelő határozatokat hozott. A végrehajtó bizottság ülését a barátság és a kölcsönös elvtársi megértés szellemében tartotta meg. ★ Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, hazánk ál­landó KGST-képviselője csütörtökön hazaérkezett Moszkvából. PAP­E­R.GAT­E Az amerikai képviselőház il­letékes albizottsága hivatalos vizsgálatot indít a Carter-ira­­tok ügyében. Ezek felhaszná­lása által a Reagan tábor állí­tólag bizonyos előnyhöz jutott az 1980-as elnökválasztási kampányban. Donald Albosta michigani demokrata képviselő, aki a kor­mányzás etikai problémáiért felelős albizottságot vezeti, szerdán közölte: ragaszkodik a külön törvényhozási vizsgálat­hoz. Az albizottság megvizsgálja a Fehér Ház által rendelke­zésre bocsátott több száz ol­dalnyi iratot, amely a válasz­tási kampány idején ismeret­len utakon jutott a republiká­nus kampány-főhadiszállásra. Bár Reagan önként kiadta az igazságügy-minisztériumnak a mai Fehér Házban fellelhető dokumentumokat, keddi sajtó­­értekezletén azt is aláhúzta, hogy azok felhasználását nem tekinti törvénybe ütköző dolog­nak. Carter volt elnök nyilatkozat­ban jelentette ki, hogy véle­ménye szerint a szóban forgó okmányok fontos információkat ta­rtalmaztak. A papergate-ügy forrósodik és következményei egyelőre ki­számíthatatlanok. Watergate­­nagyságrendű botrányra je­lenleg Washingtonban nem számítanak, arra azonban igen, hogy a Reagan-féle Fe­hér Háznak azok a tisztségvi­selői, akik elismerték a Fehér Házból származó anyagok fel­­használását, hetek alatt „baj­ba kerülhetnek”. Ha Albosta albizottságának vizsgálata ki­deríti, hogy az ügyben magas kormányhivatalnokok törvény­be ütköző eljárással gyanúsít­hatók, akkor a Fehér Ház nem tudja elkerülni különleges vizs­gálóbíró kinevezését. Perez de Cuellar az NDK-ba látogatott Négynapos hivatalos láto­gatáson a Német Demokrati­kus Köztársaságban tartózko­dik Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára. Cuellar — aki szer­dán délután érkezett Berlinbe az NDK kormányának meghí­vására — csütörtökön várha­tóan találkozik Erich Honec­kerrel, az NSZEP KB főtitkárá­val. Szerdán az ENSZ-politikus Oskar Fischer külügyminiszter­rel tárgyalt időszerű nemzet­közi kérdésekről, az ENSZ-nek a világbéke megőrzésében ját­szott szerepéről. Kínai célok A csütörtöki pekingi lapok beszámolói szerint Hu Jao­­pang, a KKP KB főtitkára a román pártfőiskola küldöttsé­gét fogadva három nagy fel­adat megoldását jelölte meg előfeltételként ahhoz, hogy Kí­na 2000-re megnégyszerezze az ipari és mezőgazdasági ter­melés értékét. Hu Jao-pang kijelentette, hogy a gazdaság­­irányítás teljes átalakítása mel­lett — először is: a pénzt és az anyagot a szilárd gazdasá­gi infrastruktúra kiépítésére kell összpontosítani.­­ Másodszor: végre kell haj­tani a meglévő ipari üzemek műszaki korszerűsítését, javí­tani kell a vállalati irányítá­son és a vállalati gazdálko­dáson .­­ Harmadszor: végre kell hajtani a kínai gazdasági rendszer átfogó reformjait. A jelenlegi állapot gátolja a ter­melőerők kibontakozását, szö­gezte le Hu Jao-pang.

Next