Napló, 1984. június (Veszprém, 40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-01 / 127. szám

Új házak Szigligeten Szigliget az ország egyik legszebb fekvésű községe. Mű­vészek, közéleti emberek, spor­tolók körében rangot jelent itt nyaralót építeni, hétvégi telket kialakítani. A vonzódást erő­síti a dinamikus helyi tanácsi vezetés, amely a megtelepedés feltételeit biztosítja. Itt nem kell a vízre, az útra, a vil­lanyra várni! Újabban a tele­pülés szennyvízcsatornájának elkészítése is előrehaladott. A helyi tanács azonban tö­rődik az állandó lakókkal is. Az alkotóház melletti arboré­tum és a Tapolca patak kö­zötti térségben jól előkészített lakótelepet alakított ki. A 150 öl körüli telkeket 18-35 000 forintért lehetett 70 éves tar­tós használatba venni. Az összeg tartalmazta a közműve­sítés terheit is. A már bir­tokba vett és részben beépí­tett 20 telek után még 12 ke­rül átadásra. Horváth József felvételei Vigh Béla „Pácél" típusú la­kóházánál a födémbéléstestek behelyezése folyik. Itt is, mint az országban általában a magánlakásokat kalákában építik. Dörner Géza egyéni tervezésű háza környékét alakítja. Eco-Tron a Tungsramtól Motorfékkel benzint spórol Még évekkel ezelőtt olvas­tam a Ludas Matyiben egy szellemes táblázatot az üzem­anyag-megtakarításról. Az ak­koriban létező valamennyi előny alkalmazása oda vezetett volna, hogy nem fogyasztja, hanem termeli a benzint a gépkocsi. Ami természetesen badarság. Ám a nagy teljesít­ményű gépkocsik fogyasztását utólag beszerelt eszközökkel is valóban lehet mérsékelni. Egy ilyen évek óta gyártott elektro­nikus szerkezet a közeljövő­ben Veszprém megyében is elérhető lesz. Annak idején a televízió Fel­kínálom műsorában mutatták be két feltaláló konstrukcióját, a négyütemű benzinmotorok­hoz szánt, az elektronikus ben­zinmegtakarító készüléket. Gyártásával a Tungsram RT. Elektronikai Gyára foglalkozik Budapesten. Az egyszerű szer­kezet kényszer-üresjáratban - motorféküzemben - a fordulat­szám függvényében szabályoz­za az alapjárati fúvóka mű­ködését. Kényszer-üresjáratban - például ha pirosat jelző közlekedési lámpához gurulunk be - megszünteti a felesleges benzinadagolást. Amikor az alapjárati fordulatszám 1200-ra csökken, újraindítja az alapjá­rati benzinadagolást, biztosítva ezzel a motor folyamatos mű­ködését. Schneider György, a gyártó cég képviselője elmondta, hogy négy év tapasztalatai és a vizs­gálati eredmények szerint ezzel a megoldással 5-10 százalék üzemanyagot takaríthatnak meg a gépkocsivezetők. A gyorsan, egyszerűen szerelhető szerkezetet a szocialista gyárt­mányú gépkocsik túlnyomó többségébe - Ladákba, Polskik­ba, Daciákba, Skodákba -, valamint néhány teherautóba - ZIL 130-ba, Roburba, Nisa­­ba, UAZ-ba - szerelik a szer­vizek. Eddig 18 autójavító vál­lalat, szövetkezet félszázezer Eco-Tront-t épített be. A meg­takarítás következtében 6-7 ezer kilométer megtétele után megtérül a készülék ára — ál­lítja Schneider György. Veszprém megyében az MGSZV Autójavító Leányválla­latával a napokban állapodtak meg a készülék beszerelésére, ami június elsején kezdődik meg. Puskádi Miklós, a leány­­vállalat igazgatója elmondta, hogy június 9-én, az ATI-nál rendezendő „Hölgyek négy ke­réken" verseny során térítés­mentesen végzik az Ec-Tron beszerelését. Az országszerte elterjedt megoldásnak a Bala­­ton-felvidék, a Bakony útjai ideális környezetet jelentenek. Hiszen aki erre autózik, tudja milyen gyakran kell használni a motorféket. Az Eco-Tron ezt reméljük biztonságosan gazda­ságossá teszi. B. J. - NAPLÓ - 1984. június 1., péntek ...és felajánlották a forintjaikat! Micsoda kiszolgálás. Kár, hogy m­ost nincs a helyszínen néhány kereskedő, így kell ezt csinálni, ha egyszer beindul az „üzlet". A m­ozgó járőrkocsi megáll a veszprémi Vöröshad­sereg téren és sorra jönnek az ügyfelek. - Mennyit fizetek? - és az asszonyka, mint később kide­rül Siófokról, már nyitja a pénztárcáját. - Szabálytalan parkolás? - kérdez vissza a főtörzsőrmes­ter. - Igen ott, a József Attila szobornál, de tessék helyszín­­birságolni. - Bizony tilosban parkolt. - Tudom ... De van rá ma­gyarázat: — Elromlott a ko­csink. Mennyit fizessek...? Nem tudom mi oka lehetett neki is, meg a piros Ladával és szőke asszonykával közleke­dő fiatalembernek is, hogy annyira kínálgatták a forintjai­kat a rendőröknek. Senki nem tiltakozott, még a nyugatnémet rendszámú Mercedes vezetője sem. Fizetett! Tegnap kiosztot­tak hamarjában nyolc helyszín­­bírságot és ugyanennyi ma­gyarázatot hozzá. íme: az építkezés miatt tilos a parko­lás itt. Ha leesik egy deszka, egy szerszám ... - Van CASCO biztosítá­som ... Vágta rá azonnal a skodás. Mert magyarázkodni már tudunk, de szabályosan parkolni? S még egy vélemény a megbírságoltak köréből: „Ugyani Mi baj lehet a sza­bálytalan parkolásból?" Abból semmi, legalábbis sérüléssel járó baleset leginkább nem. Ám ... aki a legelemibb sza­bályokat elfelejti, az a forga­lomban súlyosabbat is vét. G. B. ­ Erdőprogram az iMük­ivezetért Ha versenyt rendeznének egyszer a megyék között az erdőterületek nagysága dolgá­ban, vidékünk a második hely­re kerülne. Engedjük meg ma­gunknak azt a lokálpatrióta részrehajlást, hogy tájainkat hazánk legszebbjéül dicsérjük. Hiszen itt a hűs vizű, hajóhin­­táztató Balaton, a vadban gazdag, betyáremlékű Bakony. A nagy tavat testes bazalt­tömbök vigyázzák, a tűzhá­nyómúltú tanúhegyek, termé­keny medencék zöldellnek ná­lunk és átnyújtózik hozzánk a kövérföldű Kisalföld. Kincseinket számlálgatván valóban dús leltár kerekedik ki. Mégsem elégedhetünk meg azzal, amink van. Főleg fás tereink miatt lenne suta póz a melldöngetés. Olykor viszolygunk a nyugat­­európai fapusztulások fölemle­getésétől, a savas esők rémé­nek idézgetésétől. Ám ne higyyük, hogy nálunk minden rendben van. A mi gyérkémé­­nyeink sem rózsaillatot pöfé­kelnek ki. Ami fánk van, azt sem kíméli a hétmérföldes csizmában előreszáguldó tech­nika. Ahogy a gyárak, váro­sok, falvak egyre inkább széj­jelterpeszkednek, úgy fogynak, zsugorodnak az erdők, úgy lesz mind kisebb a zöld, s néhol a lélektelen szürke beton ho­vatovább uralja a szemhatárt. A fásítás évenként visszatérő társadalmi akcióiban résztve­vők éppen ezt a folyamatot szeretnék lassítani, s tán egy­szer sikerül is népgazdasági­­lag fontos ipartelepeink ked­vezőtlen hatásait a növekvő zöldterületekkel visszafogni. Legalább ennyire fontos, hogy a Balaton vidékét kímél­jük meg, fejlesszük tovább, te­gyük a lomboktól árnyassá. Így fogalmazódott meg a régi óhaj, s öltött testet a balatoni üdülőkörzet erdőtelepítési ter­vében, amely az ezredforduló­ig hatalmas munkát körvona­laz. A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium bízta meg az Erdőrendezési Szolgá­lat Zöldövezettervezési Irodá­ját­­, amely Balatonfüreden tevékenykedik­­, hogy készítse el a Balaton környék erdészeti tájrendezési tervét. Ez a vidék rendezésének regionális elkép­zeléséhez szervesen kapcsoló­dik. Valamennyiünk számára ter­mészetes, hogy az erdők nem­­csupán a feldolgozóipar el­engedhetetlen nyersanyagá­nak a termőhelyei, hanem egyéb funkcióikkal is szolgál­ják az embert. Felüdülést je­lentenek a pihenni vágyóknak, környezetvédő segítőtársaink. Elég, ha csak arra utalunk, hogy évente sok ezer köbmé­ter tiszta oxigént termelnek, megfogják a port, lekötik a levegőbe kerülő gázokat. Avarszőnyegük, talajuk a csa­padék természetes, mással aligha pótolható szűrője, év­milliók óta az egészséges ivó­víz „bölcsője”. Az erdők, a fák nem engedik lemosódni a kincset érő termőföldet. A hosszútávú terv nem gaz­­dasági célú erdők ültetését tartalmazza, hanem különleges rendeltetést szán a 2000-ig mintegy 2,8 ezer hektár föld fásításának. A „különleges” kifejezés az üdülést szolgáló zöldterületek nagyságának nö­velését, pihenő, és parkerdők létesítését jelenti. A gazdasá­gi haszon ebben az esetben nem a fából készült tárgyak­ban, hanem az emberek pi­henésén, feltöltődésén, erejük, idegrendszerük regenerálódá­sán át közvetve jelentkezik. Emellett természetesen a ba­latoni tájak szépségének meg­őrzése, s a tó tisztaságának ja­vítása elhanyagolhatatlanul kötődik a majdani ligetekhez. A program 1984-1990-ig tartó első üteme több mint 1,9 ezer hektárt ölel fel megyénk­ben, amelynek tetemes hánya­da termelőszövetkezetek birto­kában van. Felkészültségük azonban ilyen nagyarányú munkához nincsen. Ezért a te­lepítés zömét több mint ezer hektáron a Balaton-felvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazda­ság tapasztalt szakembereire bízta a mencshelyi, a kővá­góörsi, a tapolcai, az aszófői tsz és a Badacsony Állami Gazdaság. A zánkai, a monostorapáti, a nagyvá­zsonyi, a balatonkenesei, a balatonedericsi és a nemes­­gulácsi közös gazdaságok ma­­guk vállalkoztak az erdősítés­re. A Magyar Néphadsereg Veszprémi Erdőgazdasága 500 hektár erdő telepítésével vesz részt a programban. A második ütem az ezred­fordulón fejeződik be, s addig­­ra újabb 850 hektár erdőt lé­tesítenek. Már most felfigyelhetnek a Balaton északi partját járó utazók, kirándulók a kopár, meredek lejtőkön ültetett cse­metékre, s egyre gyakrabban találkoznak majd a rossz mi­nőségű szántók helyét elfog­laló, szépen zöldellő fócskák tömegével. A balatoni üdülőkörzet er­dősítése nagy fa a gazdasá­gok fejszéjének, ám érdemes belevágniuk. Gy. J. ÚJABB ÁRUSÍTÓ KONTÉNEREK Az élelmiszer- és vegyiáru­­nagykereskedelmi vállalatok, valamint a termelők már vala­mennyi üdülőkörzetben — a Ba­latonnál, a Mátra környékén, a Duna-kanyarban és a Velen­cei tónál — megkötötték a megállapodásokat a kiskeres­kedelmi vállalatokkal a nyári ellátás biztosítására. Figyelem­be vették, hogy - anyagi meg­fontolásból - mind a hazai, mind a külföldi turisták egyre inkább az üzletekben, piaco­kon vásárolnak, s nem járnak naponta többször vendéglőbe. Húsból és húskészítmények­ből kielégítő lesz a választék. A kedvelt szabadtéri sütéshez, grillezéshez baromfit, növény­evő és tengeri halakat kínál a kereskedelem. Pontyot, süllőt, harcsát is lehet ugyan majd kapni az üzletekben, ezekből azonban csak a vendéglőknek ígérnek folyamatos ellátást. A kereskedelem fokozott figyel­met fordít arra, hogy a fősze­zonban az üdülőhelyeken meg­felelő legyen a választék az ol­csóbb húskészítményekből is. A vásárlók az idén sem szá­míthatnak arra, hogy boltnyi­táskor minden üzletben friss kenyeret, péksüteményt kap­nak. A kis kapacitású üdülőhe­lyi pékségek ugyanis nehezen győzik a nagy nyári forgalmat. Az ellátást jelentős mértékben segítik a magán-kenyérárusok. Tej- és tejtermékekből a ko­rábbi években is volt elegendő, a kánikulai hónapokban azon­ban hiánycikknek bizonyult az üdülőkörzetekben a tartós tej. Lényeges javulás az idén sem várható, a teljes hazai szük­ségletet ugyanis csomagoló­anyag hiányában nem tudják kielégíteni. A zöldség-gyümölcs kínála­tot az elmúlt három évben is jelentősen javította, hogy a kistermelők, kiskerttulajdonosok kereskedői engedély nélkül ér­tékesíthetik terményeiket. Ezek az árusok a boltok nyitása előtt, illetve zárása után, és többnyire szombat, vasárnap is árusítanak. A tapasztalatok szerint még a távolabbi vidé­kek kistermelőinek is megéri, hogy a Balaton partjára szál­lítsák a friss gyümölcsöt. A nyári melegben évről év­re növekszik a sörfogyasztás, de az igényekkel a hazai ter­melés nem tud lépést tartani. A kis- és nagykereskedelmi vállalatok a hiányzó mennyiség egy részét határmenti árucse­réből szerzik be, üdítőből lesz elegendő, bővül a hazai alap­anyagú termékek választéka, a cola italokból azonban várha­tóan nem tudják kielégíteni a keresletet. Az üdülőhelyi kisboltok, szer­ződéses és magánüzletek jobb kiszolgálására beváltak a ke­reskedők áruházai, illetve az önkiszolgáló raktárak. A Ba­kony Élelmiszer- és Vegyiáru­­kereskedelmi Vállalat tapolcai raktára után az idén a PAN­­NONKER megnyitotta önkiszol­gáló raktárát Keszthelyen és Siófokon, és valószínűleg még a szezonban elkészül a fonyód­­bélatelepi is. Balatonfüreden az idei nyáron már nem egy, hanem két Hangár Áruház áru­sít élelmiszereket és az üdü­léshez kapcsolódó iparcikkeket. Konténer-pavilonokkal is bő­vül az üdülőhelyek , főként a Balaton környékének­­ keres­kedelmi hálózata: minisztériu­mi támogatással Balatonaka­­rattyán, Almádiban és Tihany­ban csaknem 30 árusító konté­nert létesítenek, amelyekben élelmiszeren, zöldségen, gyü­mölcsön kívül iparcikkeket is árusítanak majd. Változatlanul gondot okoz a kereskedelemnek az üdülőhe­lyek nyári munkaerőhiánya, fő­ként azért, mert az épülő üdü­lők, szállodák vonzóbb munka­­lehetőséget kínálnak a bolti dolgozóknak. A BALATON FŰSZERT e gondokon úgy kí­ván segíteni, hogy szerződést kötött száz egyetemistával, akik a Balaton déli partján kocsi­kísérői, rakodói állást vállal­nak. Veszprémben az AGROKER telepén - Házgyári út 5. - megnyílt megyénk legújabb raktáráru­háza. Ebben a „gazdaboltban" minden gépet, al­katrészt, vegyszert, edényt, munkaruhát ■megvásárolhatnak a kistermelők, ami a kertek, szőlők mű­veléséhez, az álla­tok gondozásához szükséges. Egy vetélkedő utóélete Ny­er­es: a barátság Miként lehet sikeresen és igazán hatékonyan, széles kör­ben politikai mozgalmi felada­tokat tudatosítani? Valószínű, hogy erre kerestek a gyakor­latban választ a szakszervezeti mozgalom keretei között műkö­dő veszprémi szakmaközi bi­zottságokban akkor, amikor meghirdették az egész megyé­re szóló vetélkedősorozatot, általános szakszervezeti isme­retekből. A felhívás eljutott csaknem háromszáz alapszer­vezethez , és megkezdődtek a községi, nagyközségi, városi és területi vetélkedők. Négy téma­körből vizsgáztak a résztvevők: általános szakszervezeti isme­retekből, testnevelési - tömeg­sportmozgalmi teendőkből, különös tekintettel a munkahe­lyi olimpiákra, településfejlesz­tési feladatokból, aminek lé­nyege hogy a szakszervezeti munka nem fejeződhet be a munkahelyek kapuján kívül, valamint szociálpolitikai isme­retekből. A témákból adódóan egyér­telműen kiderült, hogy azok, akik készültek erre a vetélkedő­sorozatra, épp a mozgalom legaktuálisabb teendőiben kel­lett, hogy elmélyedjenek. Mintegy hetven csapat, majdnem 300 résztvevő indult ezen a sorozaton, amely a múlt napokban ért véget egy veszprémi döntővel. A vetélke­dő gazdag tapasztalatokat gyümölcsöző találkozóra hason­lított. Valamennyi városunk a csapatok arányában egy-egy gárdával képviseltette magát, kivéve Zircet és Tapolcát, ahonnét két-két csapat érke­zett. A rendezők igyekeztek kel­lő ötletességgel frissíteni a ve­télkedőt úgy, hogy a tartalmi komolyság rovására ne menjen. A hétfordulós versenyen­­ végül is nem hirdettek dobo­gós eredményt — fordulónként kapták meg a legjobbak a könyv- s ajándékutalvány for­májában a díjaikat. Az igazi eredmény: a megye különböző pontjain és terüle­tein élők egy mozgalom keretei között kerülhettek közel egy­máshoz, gazdagodva a kölcsö­nös ismeretszerzés mindennapi hasznával. Gy. V. Gy.

Next