Napló, 1985. március (Veszprém, 41. évfolyam, 50-74. szám)

1985-03-01 / 50. szám

ti MSZMP VESZPREM MEGYEI BIZOTTSÁGA ES­­ MEGYEI TANÁCS UPJA 1985. március 1., péntek ARA: 1,80 FORINT XLI. évfolyam, 50. szám A KISZ fórumán aktívabban segítsék a pedagógusok a mozgalmi munkát A KISZ megyei bizottságának tegnapi ülésén megtárgyalták, hogy Veszprémben és Zircen az ifjúsági szervezetek mennyire eredményes mun­kát végeztek a tizenéves diákság körében. A veszprémi KISZ-bizottság írásos előterjesztése szerint a KISZ KB úgynevezett tizenéves határozatának megjelenése után a legfőbb cél a fiatalok mozgalmi életének színesítése volt a pedagógusok bevoná­sával. A városi bizottságnak szorosabb kapcsolata alakult ki az iskolai vezetőkkel, szer­vezetekkel, a tanácsadó taná­rokkal, a pedagógus KISZ-bi­­zottságokkal. Jelentős változást hozott a közösségek életében a diáktanácsok megalakítása. A KISZ-szervezetek belső de­mokratizmusának erősítésére, öntevékenységének növelésére tett kezdeményezéseknek csak egy része valósult meg. Moz­galmi kísérletet végeztek a Lovassy gimnáziumban, ahol két tanulóközösségben KISZ- csoportok jöttek létre, amelyek közös érdeklődésre, ismeretsé­gekre épültek. Ám ezek nem találták meg helyüket a moz­galmi életben, nem volt part­nerük az iskolai KISZ-bizott­­ság, sem az iskola vezetése. Mivel a nevelő munkának fon­tos színterei a kollégiumok is, sikerült elérni: az iskolai és kollégiumi KISZ-esek kölcsö­nösen tájékoztatják egymást programjaikról. A demokratizmus erősítése érdekében egy középfokú in­tézményben próbaképpen a közvetlen választást gyakorol­hatták a diákok. A kortes „had­járat” jól megmozgatta a fia­talokat, így többen közvetle­nül megismerték a jelölteket. Az elmúlt években mind több diák fordult érdeklődéssel az ideológiai, politikai kérdések felé. Eszmei-politikai nevelő munkájukban azok a munka­formák érvényesültek, amelyek a valós érdeklődésükre épül­tek, így őszinte viták, beszél­getések bontakoztak ki. Két középiskolában kezdődött he­lyi diákakadémia. Az Ifjúsági Parkban három évvel ezelőtt létrehozott diákcentrumoknak nem sikerült kapcsolatot kiala­kítaniuk a művelődési intézmé­nyekkel. A városi KISZ-bizott­­ság feladatai között azt is meghatározta, hogy jobban kell képviselni a tizenéves ha­tározat szellemét a tantestü­letek előtt. Zircen a mozgalmi élet sa­játos területe a Gosztola Ist­ván kollégium, amely 209 diáknak ad otthont. A város két középiskolájában 24 alap­szervezet működik. A szak­munkásképző intézetben a patronáló tanárok jobban ma­gukénak érzik a mozgalmi munkát, mint a gimnáziumok­ban - olvashattuk a beszámo­lóban. A gimnáziumi tanárok a diákoknak nagyobb önálló­ságot adnak, bár ez bizonyos fokig a munka rovására megy és inkább a diákok magukra hagyását jelenti. A városi tes­tületbe mindkét középiskola delegál képviselőt, azonban gond van az aktivitásukkal, továbbá azzal is, hogy az ülé­seken elhangzottakról nem tájékoztatják társaikat. A tanulmányi mozgalom mindkét iskolában régi hagyo­mányokra tekint vissza. A gim­názium a városi KISZ-bizott­­sággal azon fáradozik, hogy az iskola névadójához méltó kezdeményezéseket hozzon lét­re. Immár harmadszor rende­zik meg a III. Béla emlékhe­tet, és létrehoztak néhány ala­pítványt. A diákok érdekképviseleti, érdekvédelmi munkájában alapvető probléma, hogy nem ismerik pontosan lehetőségei­ket, azokat a jogosítványokat, melyeket a KISZ biztosít szá­mukra. A tanárok szeretnék, ha működne egy jól kiforrott, feladatait pontosan ismerő diákönkormányzat. Az írásos beszámoló az ifjúsági parla­mentekről megállapította, hogy a diákok nem tudtak élni le­hetőségeikkel. Szót kért Bokodi Árpád, az MSZMP Zirc­városi Bizottságá­nak első titkára, aki hangsú­lyozta, hogy az iskolai KISZ- esek minél hamarabb karolják fel a végzős nyolcadikosokat, vonják be őket programjaik­ba. A pártszervezeteknek — mondotta — a jövőben jobban kell segíteniük az ifjúság tö­rekvéseit, céljainak megvalósu­lását. Szűcs László, az MSZMP Veszprém városi Bizottságának titkára szerint döntő, hogy a pedagógusok hogyan irányít­ják a diákságot, a mozgalmi életben is, ami persze nem könnyű, mert mindenkor figye­lembe kell venni az életkori sajátosságokat. A következő időszakban azokat a munka­formákat kell keresni, ame­lyek leginkább érdeklik a fia­talokat. Dr. Szekeres Imre, a KISZ megyei bizottságának első tit­kára összefoglalójában alá­húzta, hogy az iskolában az eszmei-politikai nevelésnek mindinkább meggyőzéssé kell válnia, érvényre jutnia, továb­bá, hogy az érdekvédelem te­rületén nem történt lényeges előrelépés az elmúlt időszak­ban. Az sem helyes hogy a KISZ egyesít magában min­denféle ifjúsági törekvést, ugyanakkor eleget kíván tenni a felnőtt elvárásoknak, elkép­zeléseknek is. A pártirányítást és a tizenévesek kapcsolatát a jövőben tovább kell erősíteni - emelte ki mondanivalójából a KISZ megyei bizottságának első titkára. Fejlődő országok újságírói megyénkben A Budapesten működő Nem­zetközi Újságíróképző Intézet szervezésében tegnap öt fej­lődő ország (India, Egyiptom, Tanzánia, Nigéria, Ghana) hét újságírója látogatott me­gyénkbe a szövetkezeti moz­galom tanulmányozására. Veszprémben, a KISZÖV székházában Hörömpöly László, az Ipari Szövetkezetek megyei szövetségének elnöke adott tájékoztatót számukra me­gyénk gazdasági, társadalmi életéről. Részletesen szólt az ipari szövetkezetek munkájá­ról, eredményeiről, a társada­lom építésében betöltött sze­repükről. Ezt követően az új­ságíró vendégek Sümegre utaztak, ahol Siposné dr. Kiss Gizella, a FOLTEX elnöke fo­gadta őket, bemutatta a há­ziipari szövetkezet üzemeit, beszélt a dolgozókollektívák szociális helyzetéről, felada­taikról. Újságíróképző intézet hall­gatói késő délutáni órákban utaztak vissza Budapestre. Munkában a minőségellenőrző csoport a Zalaegerszegi Ruha­gyár sümegi üzemében. Ebből az üzemből évente több mint fél­millió darab szövet- és bársonynadrágot szállítanak el a hazai és a külföldi megrendelőkhöz. Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékozta­tási Hivatala közli: A Minisztertanács csü­törtöki ülésén Lázár György tájékoztatást adott dr. Fred Sinowatz­­nak, az Osztrák Köztársa­ság szövetségi kancellár­jának meghívására Auszt­riában tett hivatalos láto­gatásáról. A kormány a tájékoztatást tudomásul vette. A kormány a gazda­ságirányítási rendszer to­vábbfejlesztésére tett in­tézkedésekkel való össz­hang biztosítása céljából módosította a gazdasági ágazati irányításról, az ál­lami ellenőrzésről, vala­mint a munkavédelemről szóló korábbi rendele­teit. A kormány elfogadta a gazdaságirányítási rend­szer fejlesztésének 1985. évi munkaprogramját. A Minisztertanács meg­erősítette a zöldség- és gyümölcstermelés növe­lésére kidolgozott progra­mot, egyidejűleg utasí­tást adott a forgalmazás szervezettebbé tételéhez szükséges feltételek meg­teremtésére. A fűzfői 303. számú Szakmunkásképző Intézetben 70 szakközép­­iskolás ismerkedik az irányítástechnikai műszerész szakmával. A gyakorlati oktatást szolgálja az a műszerszoba, ahol a legkor­szerűbb berendezések segítségével szinte minden folyamatot megtanulhatnak, gyakorolhatnak a fiatalok. Megelőzhetők a vásárlók panaszai Jobb áruellátást szorgalmaz a NER A mezőgazdasági termelés­ben jelentős szerepe van a körültekintő tápanyag-gazdál­kodásnak, a megfelelő nö­vényvédelemnek. A kemikáli­ák felhasználását mindinkább befolyásolja áruk alakulása, a gazdaságok költségérzékeny­sége. Ezeknek a készítmények­nek a gyártásában, forgalma­zásában, felhasználásában előbbre léptek, mutatós ered­ményeket értek el az elmúlt években megyénk vegyipari vállalatai, mezőgazdasági nagyüzemei, de bőven van még javítanivaló a műtrá­gyák, növényvédő szerek taka­rékos felhasználásában, — állapították meg egyebek közt a Veszprém megyei Népi El­lenőrzési Bizottság tegnapi ülésén. A testület elnöke, Kása László vezetésével négy téma­kört vitatott meg. Elsőként azt a jelentést tekintették át, amely azt taglalta, milyen a helyzete, időarányos teljesítése a gazdaságos anyagfelhaszná­lási és technológiakorszerűsí­tési programnak a műtrágya- és növényvédőszer-gyártásban, -felhasználásban. A téma fon­tosságát mutatja, hogy a na­pirend vitájában részt vett Béres Ferenc a megyei párt­­bizottság osztályvezetője, va­lamint Gáncs Lajos, a megyei tanács mezőgazdasági osztá­lyának vezetője. A körültekintő vizsgálatra utal, hogy egy né­­piellenőr-csoport Mészöly László vezetésével a megye 26 vállalatának, gazdaságának, intézményének tapasztalatai alapján összegezte sokrétű, ter­jedelmes elemzését. Beszámolót vitatott meg a testület a Komfort vállalathoz érkező közérdekű bejelentések, javaslatok, panaszok alakulá­sáról, jellegéről, elintézésük­ről. Az értékelésből kitűnik, hogy a bejegyzések száma évek óta nem változik. Évente 130-150 bejegyzést tesznek a vásárlók az üzletekben jól lát­ható helyen, bárki által elér­hetően elhelyezett panasz­könyvekbe. A könyv elnevezé­sével ellentétben nagy szám­ban — a bejegyzések negye­dében — dicséreteket fogal­maznak meg a kereskedelmi munkáról. Miként ezekre, a panaszokra is kötelezően rea­gálnak. Az utóbbiak többsége a minőségre, eladói magatar­tásra vonatkozik. Kifogás éri még az áruellátást is, például különféle lakberendezési cik­kek hiánya miatt. Viszonylag sok a kifogás a bútorhuza­tokra, lábbelikre, burkoló­anyagokra. Napjainkban gyak­ran váltja ki a vásárlók értet­lenségét, panaszát a gyako­ri árváltozás. Ám a panaszok egyharmada nem megalapo­zott. A beszámoló megítélése szerint mindenekelőtt a jobb áruellátással lehet elejét ven­ni a vásárlók elégedetlenségé­nek. Saját munkájával is foglal­kozott a MNEB. Megvitatták és jóváhagyták a testület el­múlt évi tevékenységéről ké­szített beszámolót, amelyet a megyei tanács első negyedévi ülésére terjesztenek be. Át­tekintették továbbá a városi népi ellenőrzési bizottságok idei ellenőrzési tervét. Rugalmasabb gazdálkodás a tagság érdekében Tanácskozott a KPVDSZ megyei bizottsága ezúttal az is indokolta, hogy ebben az ágazatban mind több a szerződéses üzletek száma, s ez a munkamódszer megváltoztatását is igényli a szakszervezeti tisztségviselőktől. A kereskedelemben, vendég­látásban és a pénzügyi ága­zatban dolgozók 97,4 százalé­ka szakszervezeti tag az or­szágban. Az állandó, főfoglal­kozásúaknál megyénkben vala­mivel jobb, az időszaki mun­kára alkalmazottaknál csekély mértékben kisebb a szervezett­­ség. A tagság 98 százaléka rendszeresen eleget tesz tag­díjbefizetési kötelezettségé­nek, s ez az alapszervezetek gazdálkodását is biztonságo­sabbá teszi. Ahol a munkában hiányosságokat tapasztaltak, e helyekre a megyei bizott­ság apparátusa nagyobb figyelmet fordít. Ugyanakkor - mivel döntően egymástól távol működő egységekről van szó — elengedhetetlen a szakszer­vezeti bizottságok titkárainak területi munkáját is fokozni. A szakszervezet rendelkezé­sére álló anyagiakkal általá­ban jól gazdálkodnak min­denütt. Igyekeznek a tagság igényeinek megfelelően a szociális körülmények javításá­hoz, a szabad idő eltöltéséhez támogatást adni. Jobban érvé­nyesül a gazdálkodásban a rugalmasság is. Az alapszervezetek szerve­zettségének helyzetét, a tag­díjbefizetési fegyelmet, s a rendelkezésre álló pénzügyi alapok felhasználását tekin­tette át tegnapi ülésén a Ke­reskedelmi, Pénzügyi és Ven­déglátóipari Dolgozók Szak­­szervezetének megyei bizottsá­ga. A hagyományos értékelést Veszprém központjának rendezési tervét elfogadta a városi tanács-vb Tegnap Veszprémben ülést tartott a megyeszékhely városi tanácsának végrehajtó bizott­sága. A testületet dr. Hardy Zoltán, a megyei tanács vb­­titkára tájékoztatta a komplex felügyeleti vizsgálat tapaszta­latairól. A minden részletre ki­terjedő, alapos és terjedelmes vizsgálati megállapítások alap­ján nyilvánvalóvá vált, hogy a tanács munkájában vannak még kihasználatlan lehetősé­gek. Az önkormányzati, állam­­igazgatási és népképviseleti feladatokból adódóan egyebek között a tanácsi bizottságok, valamint a lakóbizottságok működtetésében adódnak még mozgósítható tartalékok. Az előbbiek például jelentősebb szerepet vállalhatnak a dönté­sek előkészítéséből, míg az utóbbiak a város lakosságá­nak aktivizálásából, a végre­hajtásra történő mozgósításból. A testület ezt követően meg­tárgyalta a tanácsnál és intéz­ményeinél tartott ifjúsági par­lamentek tapasztalatait, s megbízást adott arra, hogy a felvetett javaslatok alapján vizsgálják meg a szakigazga­tási szervek a megoldás lehe­tőségét. A veszprémi városi tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén megvitatta és jóvá­hagyta az Egry József utcai lakótelep, valamint a város­­központ részletes rendezési tervprogramját. (Ezek ismerte­tésére a későbbiekben vissza­térünk.)

Next