Napló, 1987. január (Veszprém, 43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-02 / 1. szám

A Hazádnak rendületlenül­ zt hiszem, senkit nem kell meggyőzni arról, hogy utazni jó, utazni hasznos itt­hon és külországban egyaránt. Kivált­képpen a külföldi utazások alkalmával nyílik számunkra lehetőség arra is, hogy némi ízelítőt kapjunk­ abból, hogyan, milyennek ismernek bennünket más országok állampolgárai. Me­lengeti a szívünket, amikor hazánk említése­kor megcsillanok szemek, amikor jót hallunk magunkról. Külföldet járva magam soha el nem mulasztom, hogy legalább egy iskolába el ne látogassak, ott meg ne vallassak néhány diá­kot, mit tud rólunk, magyarokról. Olyankor, amikor kisdiákok, vagy nagyobbak is, azt ír­ják föl rögtönzött közvéleménykutató ívekre, hogy Magyarország fővárosa Bukarest, kicsit elfelihősödi­k az arcom. De akik a külföldet jár­ják, tudják, sok példával igazolhatják, ma még jó ázsiónk van a világban. Néhány évvel ezelőtt egy müncheni üzlet­ben a családdal öltönyt vásároltam. Már ép­pen eljövőben voltunk az üzletből, amikor a férfi ruhaosztály vezetője megtudta, hogy ma­gyarok vagyunk. — Pardon, egy pillanatra! — mondta zavartan, s visszaszaladt még az üz­let raktárába. Az öltönyhöz illő nyakkendővel tért vissza. — Ne haragudjanak, mindeddig azt hittem, maguk angolok. Fogadják el tőlem ezt a cse­kélységet, én ugyan még sosem jártam Ma­gyarországon, de az utóbbi időben annyi jót hallok magukról. Mi tagadás, meghatódtunk. De miért tagadnám, hogy olykor csípős sebeket is kap az ember. Nemrég egy külföl­di országban, szűkebb körben hazánkról be­széltem, gazdasági nehézségeinkről, s egyebek között arról is szót ejtettem, milyen népesedé­si gondjaink vannak, hogy az ezredfordulóra létszámunk megcsappan, hogy ma a lakosság majd egyötödét kitevő nyugdíjaskorú lakosság kifele ballag az időből. Szíven szúrt egy meggondolatlan, talán nem is komolyan, nem is átgondolt megjegyzése az egyik jelenlévőnek.­­ Nem baj, ha fogynak a magyarok, leg­alább több hely jut a turistáknak. Az utóbbi évtized első felében különösen jó sajtója volt Magyarországnak. Politikusok, szakemberek a megmondhatói, mennyi kemény küzdelem van minden nemzetközi siker, elis­merés mögött, hogy mi minden befolyásolja a rólunk kialakuló képet. Dr. Pataky Kornél, győri püspök néhány esz­tendővel ezelőtt a londoni parlamentben egy szűkebb körű, de tekintélyes társaságban el­mondotta egyik döbbenetét. A pannonhalmi apátság épületében tett látogatást egy angol ■házaspár. Láthatták, hogy a folyosók kerengőin idős papok, szerzetesek sétálgatnak, beszél­getnek, kedélyesen humorizálnak egymás kö­zött. — Látod — szól az angol férfi a feleségéhez - el akarják hitetni velünk, hogy ezek szer­zetesek, papok. Pedig ők csak beöltöztetett színészek lehetnek. Ilyenkor nyáron nincs szín­ház, azért tudtak ennyi színészt felfogadni er­re a szerepre. De említhetnék egy személyes példát is ar­ra, az előítélet, az elvakultság mire ragadtatja a felszínes külföldi látogatót. Egy külföldi tár­sasággal ebédeltem a veszprémi Vadász ét­teremben. Mindenkinek ízlett a finom étel. Majd hozzám fordul a társaság egyik tagja. — Jó ez az étel, csak nem értem, miért esznek maguk még mindig kukoricakenyeret? Felhajtottam a kenyereskosáron a szalvétát. — Tessék megnézni, kukoricás ez a kenyér? — Hát ez nem annak néz ki, de nálunk ar­ról írnak az újságok, arról szól a propagan­da, hogy maguk még mindig kukoricás kenye­ret esznek. Szerencsére e példák csak szélsőséges meg­nyilvánulások. Nyitott ország vagyunk, bárki láthatja, milyen az életünk. Miért tagadnánk, azoknak a véleményeknek örülünk igazán, amelyek tárgyilagos képet fes­tenek a szocializmus magyar valóságáról. Nem szégyelljük gondjainkat, nehézségeinket. Féltenünk, óvnunk kell azonban azt a képet, amelyet őszinte rokonszenvel, tárgyilagosan alkottak rólunk a különböző országokban. Mert ez a kép nem statikus állapot, naponta meg­méretünk, naponta kell újra és újra bizonyí­tanunk helyünket, szerepünket a népek nagy kórusában. Noha a hajónk mostanában szir­tes partok, zátonyok közé jutott, nem mond­hatunk le egyetlen percre sem önmagunk­­be­­csüléséről, nem bízhatjuk hajónk sorsát ör­vények szeszélyeire. Sok évvel ezelőtt magyar küldöttség járt az Olasz Kommunista Párt főtitkáránál. Az utolsó napon a magyar küldöttség vezetője megkér­dezte Palmiro Togliattit, mibe­n tudnánk mi magyarok segíteni az olasz kommunistáknak? Togliatti a maga bölcs előrelátásával így vá­laszolt: — Elvtársak, maguk nagyon sokat segíthet­nek nekünk azzal, ha jó szocializmust csinál­nak otthon. Fontos láncszem vagyunk a szocialista vi­lágban, sokan tekintenek ránk rokonszenves várakozással, hogyan tudjuk hajónkat a mos­tani nehézségek között tiszta, szabad vizekre­­ átmenteni. Elmúltak az év végére összebokrosodott ün­nepeink. Új lapra kell fordítani életünkben, meg kell tanulnunk, új módon dolgozni, élni. A felismerésig már eljutottunk, de itt van a dolgos hétköznapok ideje, amikor kipek-kimek a maga munkahelyén, lakókö­rn­yez­eté­be­n, csa­ládjában szükséges tevékeny cselekvésre válta­ni a felismeréseinket. Az elmúlt negyven évünk sem volt diadalmenet, sok nehézséggel kellett szembenéznünk. De mindig úrrá tudtunk lenni a nehézségeken. Népünk szorgalma, alkotó­­készsége párosulva okos politikával, társadal­mi életünk demokratizmusának szélesítésével, vezetők és beosztottak felelős együttműködé­sével, biztonságot adhat állampolgárainknak. A kor szabta ránk ezt a feszített tempót, a világ mai állapota késztet bennünket arra, hogy minden korábbinál odaadóbbam, dere­­kasabban tegyük a dolgunkat. Nem holnap, nem holnapután, már ma­ úgy kell hozzálát­nunk tennivalóinkhoz, hogy száműzzük életünk­ből a lazaságokat, pazarlást, az emberi ide­geket is kikezdő piszkálódásokat, az „ahogy lesz, úgy lesz" mentalitást. Elengedhetetlen, hogy végre feleszméljünk, önmagunkra leljünk. Nagy a tét, nagy at vesztenivalónk. Va­n egy régi tapasztalás, miszerint a baj­ban hamarabb megtalálják egymás segítő ke­zét az emberek. Nem kell dramatizálnunk hely­zetünket, mindenki előtt, aki nyitott szemmel, füllel jór-kél a világban, láthatja, más nem­zetek, népek sorsa sem könnyebb. Ha csak beletekintünk az újságba, bekap­csoljuk a rádiót, televíziót, özönlik ránk a sokféle baj, amely rágja, pusztítja az emberi­séget. Ma már, ha az ember kilép hazája határán, sehol nincs garancia élete bizton­ságára. Az öldöklő, a fortélyos félelmek be­szívódnak a legmeghittebbnek vélt otthonok­ba, közintézményekbe, vallási szentélyekbe is. Nekünk nagy kincsünk a közbiztonság, nem félemlítenek bennünket olyan terrorcselekmé­nyek, vandál pusztítások, amelyek a világ más térségeiben mindennapos jelenségek. Megvan­­nak életünk, alkotómunkánk biztonságos fel­tételei. Vállaljuk, vállalnunk kell a jövőt, azok, akik itt és most élünk önmagunkért, s azokért is, akik utánunk jönnek a történelemben, azokért is akik rokonszenvvel figyelnek ránk, akikkel együtt álmodunk a szebb holnapról. A minap kezembe került egy megsárgult la­pocska. Egyik nyáron, amikor a Loire menti kastélyokat jártuk, azt hiszem, éppen a cham­­bordi gyönyörű műemléképület parkólójában, valaki rátűzte a szélvédőüvegemre: Hazádnak rendületlenül! N­em tudhattam, hajdani emigráns, disszi­­dens, avagy egy éppen arra járó ha­zám beli turista rótta a betűket a papír­­lopra. Bizonyára jó oka volt, hogy továbbadja a nagy költőnk által megfogalmazott üzenetet. S jó okunk van mindnyájunknak megszívlelni e szavakat ma is. Hamar Imre i? <js rf)n ff> * H |4| ■ ' _________ ________ ||| Ol ' 1 V ^ H 1987. január 2., péntek ÁRA: 1,80 FORINT XLIII. évfolyam, 1. szám Jó hangulatban nem volt hiány Nagyon jó hangulatban telt el a szilveszter és kezdődött az új esz­tendő. Az erről készített összeállí­tást olvashatják lapunk 4. olda­lán. Képünkön Eicinger Jenő, a Kis Kukta konyhafőnöke, nem győzte sütni a malacpecsenyét. Losonczi Pál újévi köszöntője Kedves Honfitársaim ! Az új esztendő első­ napján tisztelettel köszöntöm hazánk minden állampolgárát. Sikerekben szerényebb, ám tanulságokban annál gazdagabb óévet hagytunk magunk mögött. Megnyugtató, hogy létünk­­és munkánk legalapvetőbb feltétele, a béke, változatla­nul fennmaradt. 1986 jellemzője volt a Genfben kibontakozott folyamat erősödése. A Szovjetunió és a szocialista ,országok új elemeket tartalmazó békekezdeményezései újraélesztették a népek bizakodását az eny­hülés visszatérése iránt. A reykjaviki szov­jet-amerikai csúcsalálkozón ismét meggyő­ződhettünk, hogy tárgyalóasztal mellett, őszinte eszmecserében, az érdekek kölcsö­nös tiszteletben tartásával a nemzetközi élet legsúlyosabb problémái is közel kerül­hetnek a megoldáshoz. Ugyanakkor azt is jól tudjuk: jelentősek még azok az erők, amelyek a bizalmatlanság szításával fé­kezik a népek közötti normális kapcsolatok kialakítását, zavarják a békés egymás mel­lett élést. Hazánk­­a bonyolult világpolitikai hely­zetben is tovább bővítette nemzetközi kap­csolatait. A Magyar Népköztársaság külpo­litikájának eddig is egyik legmarkánsabb vonása volt, hogy a baráti szocialista or­szágokkal együtt, összefogva a világ ha­ladó erőivel, szorgalmazza a fegyverkezési verseny megállítását, a leszerelést, a nem­zetközi biztonság, az államok közti bizalom és a béke erősítését. Mindenkor síkra száll­tunk a különböző társadalmi rendszerű or­szágok kölcsönösen előnyös együttműködé­séért, kiálltunk a vitás kérdések tárgyalá­sok útján való rendezése mellett. Tárgyalunk mindenkivel, aki tiszteletben tartja társadalmi rendünket, szövetségi kap­csolatainkat és a kölcsönös érdekek elis­merése alapján akar velünk szót váltani. Váltottuk és valljuk, hogy az emberiség gondjai csak úgy enyhülhetnek, ha a né­pek közösen munkálkodnak orvoslásukon. Csakis a kölcsönös bizalom és egymás ér­dekeinek tiszteletben tartása viheti előbbre az emberiséget. Csakis így távolíthatók el azok a mesterségesen emelt, politikai ter­mészetű akadályok, amelyek az országok közötti együttműködés útjában állnak. Kedves Barátaim! Szűkebb értelemben vett hazai dolgain­kat tekintve elmondhatjuk, hogy a körül­mények kedvezőtlen alakulása ellenére is gyarapodott a nemzeti vagyon, hazánk új létesítményekkel gazdagodott, erősödött gazdaságunk és társadalmunk átfogó re­formfolyamata, új tudományos eredmények,­­ szociális és kulturális létesítmények szület­tek. Megőriztük a teljes foglalkoztatottsá­got és a lakosság ellátásának színvonalát is. Az az összteljesítmény, amit népünk nyújtott, megbecsülést érdemel, mert ne­héz körülmények között érte el eredmé­nyeit. Céljaink eléréséhez azonban mindez kevés volt. A világgazdaság értékítéletei tovább szi­gorodtak. Termékeink leértékelődése foly­tatódott, kedvezőtlenebbé váltak értékesíté­si lehetőségeink. Hátráltatták versenyké­pességünket azok a végső soron politikai jellegű akadályok, amelyek nemcsak a ter­melőberendezések és -technológiák, hanem az áruk normális cseréjét i­s megnehezítik. De csupán ezek a vitathatatlan tények nem szolgálhatnak magyarázatul lemaradásunk­ra, és nem menthetnek fel bennünket kö­vetkezményei alól. Későn ismertük fel a külső hatásokat, nem készültünk fel követ­kezményeire, nem igazodtunk elég rugal­masan és­­gyorsan az új követelményekhez. Pártunk Központi Bizottságának 1986 no­vemberi határozata joggal állapította meg, hogy a magyar népgazdaság mérsékeltebb teljesítményében saját munkánk gyenge­ségei, a vezetés és irányítás fogyatékossá­gai, a végrehajtás következetlenségei is jórészt tükröződnek. Bár az emberek többsége becsületesen dolgozik, még nem vált általánossá a kor­szerű gazdálkodási szemlélet, a szervezett és fegyelmezett munka. Pazarlóan bánunk anyaggal, energiával, idővel, s ami talán a legsúlyosabb: az emberi munkával. Ezen a helyzeten változtatnunk kell, ha előre akarunk haladni. Az életkörülmények javítá­sa és a jogos fogyasztási igények kielégí­tése csak úgy lehetséges, ha a maga te­rületén mindenki az eddigieknél eredmé­nyesebben dolgozik. A XIII. pártkongresszuson megfogalma­zott célokat nemzeti egyetértés fogadta, és társadalmunkban megvan a készség, hogy az elérésükhöz szükséges feladatokat vég­rehajtsa. Államunk ezeréves történelme is bizonyítja, hogy népünk a legnehezebb helyzeteken is úrrá tudott lenni, ha értel­mes célok érdekében egyesítette erőit. Az Országgyűlés a közelmúltban törvény­erőre emelte az idei költségvetést, és ter­vünk tartalmazza a legfontosabb tenniva­lókat. Eredményes teljesítése elengedhetet­len gazdaságunk élénküléséhez. Arra van szükség, hogy már az év elejétől - a ter­melésben és minden más munkahelyen - a lehető legjobban hasznosítsuk erőforrá­sainkat. Különösen fontos a munka minőségének javítása és az ésszerű takarékosság. Szocialista fejlődésünk és egyben a kor­szerű gazdálkodás nélkülözhetetlen feltéte­le, hogy a rendelkezésünkre álló anyagi eszközöket a hatékonyan működő vállala­tok fejlesztésére, a biztosabb és gyorsabb megtérülés javára fordítsuk. Mint ,ahogy — a szinte már vérünkbe ivódott egyenlősdit felszámolva - bérrendszerünkben is követke­zetesebben érvényesítjük a munka szerinti részesedés elvét. A magasabb színvonalú, az alkotó tevékenységet kívánjuk átlagon felül megbecsülni az élet minden terüle­tén. Ez nemcsak kormányzatunk szándé­ka, hanem a becsületesen dolgozó nagy többség igénye is. Társadalmi rendünk szilárdsága, népünk felelősségérzete és demokratikus intéz­ményrendszerünk erősödése egyaránt zálo­ga a szocializmus sikeres továbbépítésé­nek. Ennek érdekében - a kölcsönös elő­nyök alapján - a jövőben is készek va­gyunk együttműködni minden országgal, függetlenül azok társadalmi berendezkedé­sétől. Legbiztosabb támaszunk azonban a baráti szocialista országok korszerűsödő és gazdagodó együttműködése. Hisz nemcsak céljaink azonosak, hanem közös a felis­merésünk is: kapcsolatainkban minőségileg új viszonylatok és távlatok rejlenek. E gondolatok jegyében és nemcsak­­az újév napjának szokása alapján mondom: reményeinket párosítsuk tenniakarással, sőt, tettekkel, és akkor az eredmény sem ma­radhat el. Ehhez kívánok 1987 első nap­ján békés, boldog új esztendőt valamennyi honfitársamnak és barátunknak az egész világon.­­ Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnöké­nek újévi köszöntője csütörtökön a rádió­ban és a televízióban hangzott­ el. Minden napra szükség van Az 1986. évi tervteljesítésekről jelentjük A múlt esztendő, mint köztudott, nem hozta meg a remélt, s várt eredményt, a gazdaság fellendítésében, a növekedési ütem, a termelés fokozásában. Éppen ezért vállalatainknál, szö­vetkezeteinknél a mindennapi termelésnek, szolgáltatásnak rend­kívüli fontossága volt, befolyásolta az eredményeket. Az utolsó órákig — néhány kivételtől eltekintve —, a munkapadok mellett töltötték az időt a kisebb-nagyobb kollektívák, ezzel is segítve az éves tervek teljesítését, melynek eredményeiről és gondjai­ról az alábbi összeállításunkban is igyekszünk számot adni. TSZKER: Export, háztáji, kölcsönzés Éves áruforgalmát a tervnek megfelelően, 900 millió forint értékben teljesítette a Terme­lőszövetkezetek Értékesítő, Be­szerző és Szolgáltató Közös Vállalkozása. A szervezet nye­reségterve 8 millió forint volt, s azt költségmegtakarítással, 800 ezer forinttal megtetézte. A Tszker 1986. évi tevékeny­ségét sokban nehezítette a partnergazdaságokat sújtó aszálykár, ami főként a takar­mánygabona és a borforgalma­zást érintette. A vállalkozás sa­ját és taggazdaságai árbevé­telét növelendő, számottevően fokozta - árokból, kötesből és raklap-többlet kiszállításból - nem rubel elszámolású export­ját. Ugyancsak az árbevétel növelését szolgálta a vállalko­zás megemelt műszaki áruk forgalma - kerti traktorokból, permetezőkből, rakodó- és szerszámgépekből. A vállalkozás nemcsak a ke­reskedelemben partnere a taggazdaságoknak: pénzügyi gondjaik enyhítése végett te­temes lízing szolgáltatással se­gítette őket, és a 140 millió fő­­(Folytatás a 2. oldalon)

Next