Napló, 1987. december (Veszprém, 43. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-01 / 283. szám

Tíz hónap: Csaknem 100 millió liter tej A január-október közötti időszak felvásárlását értékelte a tejipar. Az összegzésből ki­tűnik, hogy a megyénkbeli vál­lalat az év tíz hónapja alatt csaknem 100 millió (pontosan 97,4 millió) liter tejet vásárolt termelő partnereitől. A jelzett időben az állami gazdaságok 3,9 százalékkal, a termelőszö­vetkezetek 1,3 százalékkal több tejet értékesítettek, mint a múlt év azonos időszakában. Kedvezőtlen a kistermelők mér­lege: eladásuk kereken 1 mil­lió literrel alatta maradt a tavalyi 10 hónapi teljesítmény­nek. Az egyenleg összességé­ben 600 ezer liter többletet je­lent. A tejértékesítés szektoronként a következő képet mutatja: A felvásárolt tej mennyiségének mintegy 70 százalékát a ter­melőszövetkezetek, 20 százalék­nál valamivel kisebb hányadát az állami gazdaságok, 10 szá­zaléknál valamivel nagyobb ré­szét a kistermelők állították elő. Sajnálatos módon csök­ken a tehéntartó kistermelők száma. Az említett 10 százalék­nyi rész így is igen jelentős. Az év október végéig tartó időszaka alatt ez 10 millió 200 ezer liter tejet jelentett. A kis­­termelőknek az ország tejter­melésében betöltött szerepe sokkal számottevőbb, mint me­gyénkben: 18 százalék, az em­lített 10 százaléknyi részesedés­sel szemben. A 10 hónapi tejmérleg azt valószínűsíti, hogy a megyénk­beli termelők - nagyüzemek, kistermelők együtt - az évet 120 millió liter körüli teljesít­ménnyel zárják. (Parlamenti bi­zottság tárgyalta . . . című írá­sunk a 3. oldalon egyebek közt a tejtermelés, illetve a tejter­mékfogyasztás alakulásáról is tudósít.) Többféle ízben gyártott GERVAIS kerül le sorozatban a Veszp­rém megyei Tejipari Vállalat csomagológépéről. Mai számunk tartalmából: Ismertének a csúcstalálkozó programját (2. oldal) Kié legyen a busz? (3. oldal) Az olvasók fóruma (4. oldal) Fiatalkorúak büntetőjogi felelősségre vonása (4. oldal) A múlt kutatói a jövőnek gyűjtenek hasznos információkat (5. oldal) Derűs legenda (5. oldal) Megjegyezzük... (7. oldal) Csapatbajnoki eredmények (7. oldal) ­ & f| SL | || | | ff && m pk | Világ proletárjai, egyesüljetek | * ' ^ && ||U||_ NAPLÓ AZ MSZMP VESZPRÉM MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1987. december 1., kedd ARA: 1,80 FORINT XLIII. évfolyam, 283. szám Balaton Bútorgyár Új vonalú székek és garnitúrák A korábbi ,tömegáru helyett igényes kivitelű, saját tervezésű székek és étkezőgarnitúrák gyártására tért át a veszpré­mi Balaton Bútorgyár, amely az utóbbi négy évben csaknem valamennyi termékét kicserélte. A fejlesztés eredménye, hogy az idén ugyanannyi faanyagból kétszer akkora értéket állítanak elő, mint négy évvel ezelőtt, és a várható nyereség is jóval meghaladja a korábbi évekét. Az új bútorok egy része a századforduló szecessziós stí­lusát idézi: feketére vagy fe­hérre színezett fa keretezi a mintás plüss kárpitot. Szere­pelnek a kollekcióban elegáns, magas támlájú székek, az an­gol talpas székek mai válto­zatai és merész vonalú modern garnitúráik. Újdonságokat hoz­tak a gyerekbútorokban is: a legkisebbeknek például szí­nes műanyag bevonatú, fém­ráccsal kombinált bölcsőket és polcokat készítenek. A székek, ágyak, szekrények éleit, sarkait hajlított műanyag csövek be­építésével teszik „ártalmatlan­ná”. Az új termékek gyártásához jelentős technológiai fejlesz­tésre is szükség volt. Olyan gépsorokat szereztek be, ame­lyek már alkalmasak a bo­nyolultabb formájú hajlított széklábak és­­hátlapok készí­tésére is. Korszerűsítették a fe­lületkezelést, és ezáltal a leg­különbözőbb színű bútorokat gyárthatják. Az újdonságok külföldön is kelendőek, belőlük az idén több mint 60 millió forint értékben szállítottak Angliába, Francia­országba, az NSZK-ba, a skan­dináv országokba és az Egye­sült Államokba. A Az iskolaszövetkezetek a tagsági utánpótlás bázisai Az áfészek tudósítói jelentik Megyénk általános fogyasz­tási és értékesítő szövetkeze­teinek keretében 23 iskolaszö­vetkezet működik közel négy­ezer taggal. Az iskolaszövet­kezetek éves árbevétele meg­haladja a 3,5 millió forintot, nyereségük 375 ezer forint. A szövetkezeti tagság fiatalítá­sának egyik jól bevált módja az iskolaszövetkezeti csoportok szervezése. Már fiatal korban megismertetik a tanulóifjú­sággal a szövetkezés előnyeit. Az iskolaszövetkezetek bizto­sítják a tagsági utánpótlást és segítik a fiatalok pályaválasz­tását. Az áfészek tudósítói az is­kolaszövetkezetek munkájáról számolnak be. Ajka Az Ajka és Vidéke Áfész el­ső iskolaszövetkezeti csoportja 1982-ben alakult az ajkai Bró­­dy Imre Gimnáziumban. Ezt követte 1985-ben a nagyalá­­sonyi általános iskola. A két iskolaszövetkezet taglétszáma több mint kétszáz. Mindkét csoport a hagyományos keres­kedelmi munkával foglalkozik. Az áruválaszték az iskolai bol­tokban széles körű; összetétele tükrözi a tanulók és tanárok igényét. Iskolaszert, üdítőitalt, péksüteményt, csokoládét, cu­korkát és egyéb élelmiszert árusítanak. A két iskolaszövetkezet az 1986—87-es tanévben közel fél­millió forintos forgalmat ért el, gazdálkodási eredményük meghaladta a 39 ezer forintot. Az eredmény felosztását az is­kolaszövetkezeti csoportok vá­lasztékos módon használták fel. A nyereség felét jutalma­zásra, míg a másik felét - kö­zösségi célokra - tartalékalap­ba helyezték. A közelmúltban két új is­kolaszövetkezeti csoport alá­(Folytatás a 2. oldalon) Ajkán a Bródy gimnáziumban szövetkezeti „vállalkozásban" mű­ködik az iskolai büfé. Az idei tanévtől a II. A. osztály 19 tanuló­ja látja el társait reggelente friss kiflivel, tejjel, kakaóval és egyéb finomsággal. Működésüket az ajkai áfész és a Zenit ABC patronálja. Mészáros József felvétele Új tetőszerkezetet és palát kap az épület. Átépítés alatt a devecseri malom című képriport a 3. oldalon. December 1-től befejezik a termelést, folytatják a kiárusítást Valamennyi termelőmunkát befejeznek december 1-től a felszámolás alatt lévő Veszp­rém Megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Abbahagyják a műkőgyártást, a garanciális ja­vításokat, s ezzel újabb 140 építőipari szakmunkásnak kell más munkahely után néznie. Többségük várhatóan igénybe veszi az elhelyezkedési segélyt a jelenleginél jobb ajánlatok reményében. Néhányan kisvál­lalkozás szervezését tervezik. Veszprém megyében még van­nak szabad munkahelyek az építőipari szakmunkások, sze­relők, villanyszerelők, lakatosok számára is. Ezek többsége vi­szont kedvezőtlenebb feltétele­ket­ nyújthat, mint amilyenek a VÁÉV-nél voltak. Krankovits István, a pénzintézeti központ megbízottja, ügyvezető igazga­tó ezzel kapcsolatosan elmond­ta, hogy napról napra szem­besülniük kell a szabályozó­­rendszer ellentmondásaival, hi­ányosságaival is, a Veszprém Megyei Állami Építőipari Vál­lalatnál ugyanis az utóbbi idő­ben a jövedelmek elszakadtak a teljesítményektől. Még a legkritikusabb időszakban - egy évvel ezelőtt is — lényege­sen magasabb volt az itt dol­gozók jövedelme, mint ameny­­nyi a megyei vagy a városi ipari átlag. Hasonlóan magas színvonalúak voltak és nem csorbultak a szociális juttatá­sok, így a dolgozók egyálta­lán nem érzékelhették, hogy a vállalat a csőd felé halad. Most az elhelyezkedésnél a VÁÉV-nál megszokott juttatáso­kat várják el, s az ellentmon­dás lényege, hogy ezt a pros­peráló vállalatok sem tudják minden esetben biztosítani. Ezért egyetlen embert sem tu­dott átvenni például a Pápai Textilgyár, amely évről évre munkaerőgondokkal küszködik, és szívesen fogadott volna la­katost, villanyszerelőt. A termelőmunka leállításával egyébként alig nyolcvanra zsu­gorodik az egykori VÁÉV dol­gozóinak száma; műszaki és pénzügyi szakemberek, gépé­szek és raktárosok vesznek részt a további tárgyalásokban, szakértőként képviselik a pénz­intézeti központot a különböző peres ügyekben, és folytatják a VÁÉV vagyonának értékesíté­sét. Az eddigi két árverésen már a gépek 80 százaléka új gazdára talált, eladták a ba­(Folytatás a 2. oldalon) A fiatal drámaírók és színházi szakemberek országos találkozó­ját tegnap nyitották meg Zalaegerszegen. A találkozón fellép a Dimitrov megyei művelődési központ színjátszó csoportja. „Daisyvei­s a­­Nyílt fórumon" című képriportunk az 5. oldalon.

Next