Napló, 1989. december (Veszprém, 45. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-01 / 284. szám

Mintegy 55 ezer tagja van az MSZP-nek Regionális aktívaülés Veszprémben Élénnk érdeklődéssel kísért tanácskozás színhelye volt teg­nap délután az MSZP veszp­rémi székháza. Az MSZP vidé­ki titkársága Fejér, Komárom és Veszprém megyéből hívott résztvevőket, hogy az országos elnökség tagjai a pártszervező munka eddigi tapasztalatairól és a párt agrárpolitikai tézi­seiről adjanak tájékoztatót. A megjelenteket Szekeres Imre ügyintéző titkár üdvözölte, majd dr. Vastagh Pál, az MSZP vidéki titkára mondott beszédet. Az előadó hangsúlyozta: ez a mostani a hatodik az or­szágos találkozók sorában, amelyeken a párt az ország állapotáról tájékoztatja a párttagságot, miközben véle­ményüket kéri, tapasztalatai­kat kívánja hasznosítani. Meg­jegyezte: a párt bírósági be­jegyzése a törvényes keretek között megtörtént. Az MSZP növekvő szerepét érzékelteti, izmosodását jelzi, hogy a párt­tagság ma már mintegy 55 ezerre becsülhető. Egyre több alapszervezet jön létre, kiala­kulnak a városi-területi szer­vezetek. Fontos eseményként jelezte a parlamenti frakció stabilizálódását, a különböző tagozódások szerveződését. A vidéki titkár negatív ta­pasztalatokat is szóba hozott, majd a népszavazás tanulsá­gait elemezte. Mindenekelőtt azt említette, hogy nem volt (Folytatás a 2. oldalon) Megkérdeztük: Miért gyenge a fűtés a 13. számú óvodában? November 29-én reggel zord idő fogadta a veszprémi 13. számú óvoda gyermekeit, és a közeli bölcsődéét is. Az óvó­nők és gondozónők próbáltak magyarázatot kapni a jelen­ségre, de nem jutottak pontos információkhoz, így különféle mendemondáik keltek lábra. Az igazságot Felber Károlytól, a veszprémi Ingatlankezelő Vál­lalat hőellátási üzemvezetőjé­től tudakoltuk. - A november 29-i alulfű­­töttséget a szivattyú hibája okozta, amit rövidesen kijaví­tottunk. - Az emberek azt beszélik, hogy a most átadott helyőr­ségi művelődési klubnak a rendszerre kapcsolása okozta a bajt. . . - Ez nem felel meg a való­ságnak. Már csak azért sem, mert az más rendszerről kap­ja a hőt, tehát nem is kap­csolódik a gyermekintézmé­nyekkel. - Arról mit hallott, hogy a közeli honvédségi épületeket is gyengén fűtötték? - Ezzel kapcsolatban is kaptunk bejelentést, de egy honvédségi szakértővel együtt kimentünk a helyszínre, és a mérések nem igazolták a pa­naszokat. - Végül arra lennék kiván­csi, hogy november 30-án mi­ért ismétlődött meg az alul­­fűtöttség a gyermekintézmé­nyekben?­­ Ezt emberi mulasztás okozta. A fűtő kikapcsolta a rendszert, és későn kapcsolta vissza. A mulasztó ezért meg­kapja a büntetését. Nem fi­zetjük ki negyedéves mozgó­­bérét, mely körülbelül 1500 forint lenne. Megjegyezném még, hogy a gyermekintézmé­nyek mindenkori biztos fűtését úgy szerveztük, hogy az úgy­nevezett nyári rendszerről kap­ják a szolgáltatást, tehát az­lyen esetek, mint a 29-i és a 30-ai ritkán fordulnak elő. A jövőben is törekedni fogunk arra, hogy a gyermekeknek ne kelljen dideregniük. V. I. KTÍV POLITIKAI, KÖZÉLETI NAPILAP 1989. december 1., péntek ÁRA: 4,30 FORINT XLV. évfolyam, 284. szám Felszámolás végén a VÁÉV Hasznot is hozott a veszteség Végső stádiumába jutott a volt Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat felszámolá­sa. Tegnap arról tájékoztatta a sajtó képviselőit Krankovits István felszámolási ügyvezető igazgató, hogy még az év hátralévő napjaiban pontot tesznek a VÁÉV-ügyre. Befejeződött a cég vagyoná­nak értékesítése, összességé­ben 957 millió forint értékű állóeszköz és termék értékesí­tését oldották meg. .Ezzel szem­ben a záró tárgyalásig 746 millió forintot fizettek ki. — Minden hitelező megkapta a követeléseit — nyilatkozta a kor­mánybiztos. Az úgynevezett „maradványérték" 210 millió forint, amelyből 158 millió fo­rintot semmilyen kötelezettség nem terhel, tehát­­haszonként marad meg. Elvileg ezt az összeget át kellene utalni majd az alapító szakminiszté­riumnak. (Felvetődik a kérdés, hogy ezt a pénzt, vagy ennek egy tetemes hányadát nem lenne-e indokolt Veszprém megyében az itteni építőipari kapacitások fejlesztésére for­dítani ?) Amikor eldöntötték a válla­lat felszámolását, az illetéke­sek úgy vélték, hogy a cég vagyonértéke nem fedezi az adósságukat. Mint látjuk, ezzel a vélekedéssel szemben hasz­not (?) is okozott a VÁÉV dob­ra verése. Van ugyan még né­hány függőben lévő peres ügy (30 millió forint körüli összeg fellebbezése van a bíróságo­kon), á­m akárhogy is alakul ezen jogviták sorsa, egyértel­mű, hogy a VÁÉV-et kellő át­tekintés nélkül, gazdaságtala­nul, elhamarkodottan számol­ták fel. Mendemondák keringenek arról, hogy a felszámolási bi­zottság tagjai anyagilag ér­dekeltek az ügy elhúzásában. Krankovits igazgató úr azt nyi­latkozta, hogy ez valótlan és hamis állítás. Az e tárgyban készített beszélgetésünket la­punk egyik jövő heti számá­ban közöljük. ii szociális foglalkoztatás betegségei (II.) Munkatársunk, Varga Ibolya sorozata második részének a Kiből lesz a gyógypedagógus? címet adta. A különle­ges élethelyzetek kezelésére, de legfőképpen az irányí­tására, olyanokra van szükség, akik az elhivatottságukat legfőképpen a gyakorlatban ismerték fel. Az írás lapunk 4. oldalán található. Megalakult a Zirc és Vidéke MSZP Alapszervezeteinek Szövetsége Megtartották első összevont taggyűlésüket november 29-én Zirc és környéke MSZP-alap­­szervezetei. Megalakították a terület Idélyi pártszervezetét, az MSZP Zirc és Vidéke Alap­­szervezeteinek Szövetségét. A szövetség vezető testüle­téne­k tagjait a helyi pártszer­vezetet alkotó alapszervezetek delegálják, elnökének Koós Gábor bányamérnököt, alelnö­­keinek Farkas Árpád agrár­mérnököt és Földesi László pedagógust választották, akik társadalmi megbízatásként lát­ják el e tisztségüket. A testü­let ülései az MSZP-tagok szá­mára nyilvánosak lesznek. Az összevont taggyűlés egyeztető bizottságot is választott, mely­nek elnöke Bittmann János, tagjai Illés Ferenc és Háy László lettek. Az MSZP zirci irodájának címe: Zirc, Rákóczi tér 1. Te­lefon: Zirc, 190. A szervezők várják azokat, akik vállalják az MSZP célki­tűzéseit, és készek cselekvően részt venni valóra váltásukban. Számvetés kultúrházatásaim előtt Valójában az utóbbi 15-20 év közművelődés-történeté­hez szolgáltat elgondolkoztató adatokat Üveges Sándor, melyeket lapunk 5. oldalán olvasható írásában tolmácsol az Olvasónak. Szent György-hegyi látkép Keresett női és férfilábbelik készülnek Pápán, a Cipőipari Szövetkezetben. Emberarcúvá lett Csehszlovákia Összeomlott a brezsnyevi konszolidációra épülő vezetés Prágában lehiggadt a hevü­let, s lassan leszedik a kira­katok üvegét elborító röplapo­kat. Úgy tűnik, visszafordítha­tatlan győzelmet aratott a demokratikus változást követe­lő ellenzék és a reformok töb­­bé-kevésbé kijelölt vágányon, tempósan haladnak előre. Csehszlovákiában tizenkét nap alatt lezajlott nagyjából mindaz, ami Lengyelországban - jókora kitérőkkel és megtor­panásokkal - kilenc évig, Ma­gyarországon legalább másfél évig tartott, még az NDK-beli (Folytatás a 2. oldalon) Politikamentes, szakértő érdekképviseletre van szükség! Küldöttközgyűlés a Kiszövnél Az Ipari Szövetkezetek Veszprém Megyei Szövetségé­nek küldöttei tegnap Veszp­rémben értekeztek arról, hogy mely témáknak kell feltétlenül szerepelniük az Okisz soron következő kongresszusán. Az ülést Siposné dr. Kiss Gizella, a szövetség elnöke vezette. Elsőként Babáth István, a választási és előkészítő bizott­ság elnöke szólt arról, hogy megyénk szövetkezeteiben ho­gyan gondolkodnak a szövet­kezeti mozgalom jövőjéről. Ki­­kristályosult mindenekelőtt, hogy a vagyoni kérdések tisz­­(Folytatás a 2. oldalon) Ön nyert egy Marutit! Országos sorsolás Veszprémben Remélem, megyénk lakóját köszönthetem a hírrel: ön nyert egy Marutit! Ugye, lehe­tek ennyire elfogult? Szerda este ugyanis Veszprémben tar­tották az országos betét­gyűjtő verseny sorsolását. A versenyt az ifjú hazai pénz­intézet, a Magyar Takarék­szövetkezeti Bank Rt. hirdette meg, és az ország 260 taka­rékszövetkezete közül 235 csat­lakozott hozzá. Betétet elhe­lyezni tehát a szövetkezeti bankon kívül mind a 235 ta­karékszövetkezetnél lehetett. Tízezer forintért már járt egy sorsjegy. Gondolják csak el, hatmilliárd forintot eredmé­nyezett a verseny. Szép indu­lótőke a július 1-jén alakult (Folytatás a 2. oldalon) Füredi kerekasztal Megalakult a balatonfüredi politikai kerekasztal, az aláb­bi pártok helyi szervezeteinek részvételével: MDF, MSZP, SZDSZ, Kereszténydemokrata Néppárt, szociáldemokraták. A napokban tartották első ülésüket, amelyen elsősorban a pártok helyiséggondjainak megoldásáról volt szó. Ismeretes, hogy Füreden az MSZP lemondott a székházá­ról, feltehetően tehát ide köl­töznek majd a pártok, ám a jogi, adminisztratív rendezés még hosszú időt vesz igénybe - tájékoztatták erről a részt­vevőket a tanács vezetői­­. Így átmenetileg (s csak a vá­lasztásokig) másutt kapnak helyiségeket a pártszervezetek. A lottó nyerőszámai: 3, 32, 33, 38, 49.

Next