Napló, 1989. december (Veszprém, 45. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-01 / 284. szám

II nyilvánosság kulcsa lehet. A megyei lapok ■ mm­orm levele Vidéki újságírók, köztük la­punk munkatársai találkoztak az elmúlt héten Bencsik Gá­borral, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége főtitkárá­val. A tanácskozás napjaink egyik legaktuálisabb hazai problémakörével foglalkozott: a sajtó irányításával, függet­lenségével, a politikai harcok­ban vállalt vagy rárótt szere­pével, felelősségével, tevékeny­ségének színvonalával, az ér­dekvédelmi szövetség felada­taival. Bencsik Gábor rendkívül fontosnak tartotta, hogy a pártatlan nyilvánosság meg­teremtése a fővároson kívül is megtörténjen. A szövetség ál­láspontját hangoztatva kijelen­tette: a megyei lapokat nem­zeti médiaként szükséges ke­zelni, s mint ilyet, ki kell von­ni a pártharcok köréből. Irá­nyításukról — remélhetőleg — a parlament fog dönteni: nyolc képviselő (akik tagjai a MÚOSZ-nak) kezdeményezte a kérdés napirendre tűzését az Országgyűlés decemberi ülés­szakán. A főtitkár ismertette a szö­vetség­­ azóta már nyilvános­ságra hozott álláspontját, mi­szerint nem tartják jó megol­dásnak a televízió és a rádió vezetésére, ellenőrzésére létre­hozott kuratóriumot. Helyette inkább a parlament által vá­lasztott és annak alárendelt felügyelet kellett volna, be­számolási kötelezettséggel. Ez a megyei lapok irányítására is érvényes: ne a helyi kerekasz­tal „rángassa" az újságot, ha­nem néhány hiteles, mindenki által elfogadott személyiség­ből álló pártatlan bizottság el­lenőrizze, nem szólva bele a lapkészítés szakmai dolgaiba. A MUOSZ küzd valamennyi monopólium ellen. Ezért java­solja: az Országgyűlés dönt­sön arról is, hogy — a múlt örökségeként — megmaradhat­nak-e a lapkiadó vállalatok a Magyar Szocialista Párt tu­lajdonában? Az nem baj ter­mészetesen, ha egy párt vál­lalkozik, gazdálkodik, de indu­láskor versenysemleges helyzet szükséges. Ha a tényleges pia­ci viszonyok kialakulnak, egy megye akár négy-öt napilapot is eltarthat, amennyiben a pártok képesek azokat előállí­tani, fenntartani. Addig azon­ban a szerkesztőségek való­ban önállóan tevékenykedje­nek, munkájukat az olvasók minősítsék. Most, és még várhatóan egy­két évig, rossz idő jár az új­ságírókra — vélte a főtitkár. Erőteljes rotáció indult meg a lapok között, a sokféleség és a mennyiségi növekedés óha­tatlanul felhígulást, minő­ségcsökkenést eredményezett. Emellett már ebben a szakmá­ban is felütötte fejét a létbi­zonytalanság, a munkanélküli­ség veszélye. Példának emlí­tette az üzemi lapokat, ame­lyek a szovjet típusú struktúra kövületei, az igényekhez, a piaci viszonyokhoz nem sok közük van. Szinte bizonyos, hogy csak úgy maradhatnak meg a jövőben, ha vállalaton belül is vállalják az érdeküt­köztetés nyilvánosságát, illetve ha a fenntartók áldoznak rá. Más szempontok miatt ugyan, de hasonló a helyzet az iro­dalmi, művészeti folyóiratok­nál: ezek a világon sehol sem nyereségesek, nem tudnak a piacból megélni. Állami dotá­ció, pénzügyi alapok, szponzo­rok kellenek a kultúra finan­szírozására, különben mérhe­tetlenül sekélyesedik, elérték­telenedik. A szövetség igyekszik segí­teni, munkát találni az állás nélkül maradó újságíróknak, segélyalapot hoztak létre időn­kénti támogatásukra. Ha ezt az időszakot túlélik az újságok - fejezte be Bencsik Gábor -, utána igazi konjunktúra lesz, amikor az olvasó igényeinek, pártállásának, hitvallásának és pénztárcájának megfelelően válogathat, ezáltal eltarthat különböző napilapokat, folyó­iratokat. B. t. 4 -NAPLÓ - 1989. december 1., péntek Békés megyében két év alatt 1200 tárgy gyűlt össze, amelyekből a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumtól kapott anyaggal kiegészítve, boltmúzeumot alakítottak ki Békéscsabán. Sült húst lopott a kapolcsi óvodában A betörő reggel Kapolcs és Vigántpetend között rótta nyu­godtan az utat, gyalogosan, amikor a rendőrök magukhoz szólították. Ezen kissé megle­pődött - nem gondolta, hogy utolérik. Mit tehetett? „Elő­állt", mert előállították. A feljelentést kora reggel vette az ügyeletes a tapolcai kapitányságon, betört valaki a kapolcsi óvodába. A tettes a hátsó bejárati ajtót törte fel, illetve felfeszítette. Csak a konyhában kutatott. A tűzhely sütőjéből elvitt 5 kilónyi sült húst, a tárolóból tojást, az asztalról savanyúkáposztát. A sült hús nem a gyerekekre várt — előző este ugyanis az óvo­dát „kölcsönadták”, valami­lyen félhivatalos összejövetel­re, ahol a résztvevők sültet is kaptak - amit pedig nem tud­tak megenni, otthagyták a sü­tőben. A dolog úgy történt — leg­alábbis el k­el fogadnunk, mi­vel tanú erre nincs —,­­hogy a 23 éves Horváth Gábor, aki valaha Kapolcson­­lakott, ott is járt iskolába,­­leruccant a jól ismert faluba. Egyébként Budapesten lakott. Úgymond, hátrányos­­helyzetű fiatalem­ber. Ugyanis­­börtönben ült, a feleségétől elvált, és minded­dig összesen egy hétig volt állandó munkahellyé (ez év októberében). Így ismertette az esetet: - Lejöttem­­anyámat meglá­togatni. Aztán aznap este el­mentem a bálba. Éhes lettem, ezért eljöttem onnan. Pénzem sem volt. Gondoltam, vissza­megyek­­Pestre. De nem gya­log. Bementem egy­­nyitva ha­gyott garázsba, az ott lévő autót akartam beindítani, de az­­nem sikerült. Találtam egy vasdarabot, az óvoda ajtaját azzal felfeszítettem. Jóllaktam, aludtam egyet, aztán elindul­tam ... Lopás miatt indult ellene eljárás. A szociális foglalkoztatás betegségei (II.) Kiből lesz a gyógypedagógus? Hat éve, amikor megalakult Darvastón ez értelmi fogya­tékosokat foglalkoztató intézet, egyetlen szakképzett gyógy­pedagógusuk volt. Az intéz­mény igazgatója is pedagó­gus, de ő a tudománynak azt az ágát sajátította el, amely az egészséges gyermekek adottságainak kibontakoztatá­sát szolgálja. A jelenlegi 85 dolgozó közül sokan a gya­korlati vizsgák után az elmé­letben is jeleskedtek, s ma már a nevelők túlnyomó több­sége okleveles gyógypedagó­gus. jegyzést tesz, pillanatokon be­lül várhatja az igen őszinte és fájó visszacsapást az ő fogyatékosságára. .A véreimtől nem kapok ennyi szeretetet. Az alapításkor szakképzett­ség terén igen változatos volt a kép. A jelenlegi igaz­gatóhelyettes például teoló­gus volt. Az ő indíttatásán nem csodálkozom, s nem le­pődöm meg azon sem, hogy ápolónők, szülésznőik­­is vállal­ták a feladatot. De jöttek ad­minisztrátorok, gépészek, me­zőgazdasági dolgozók és nem is tudnám felsorolni, hány szakma képviselői. Egy részük persze kikopott a munkából, de sokan maradtak. Biztos, hogy nem az anya­gi biztonság megteremtése tartja itt az embereket. Az át­lagfizetés 7100 forint. Ebből még lejön az adó, a társada­lombiztosítási járulék, a szak­­szervezeti díj. Nem újdonság, hogy az egészségügyben ala­csonyak a fizetések. Azok a dolgozók, akik meg­tapadtak az intézetben, nem mennének­­már máshova dol­gozni. Egyik nevelő azt mond­ta, hogy a saját véreitől nem­­kap annyi szeretetet, mint itt. Nem­­is csoda hát, hogy szí­vesen jönnek dolgozni. Sőt, azt vallják, hogy még az ott­honi életük is­­kiegyensúlyozot­tabbá vált, amióta itt dolgoz­nak. A hozzáállás láttán nem csodálkozhatunk azon, hogy a napokban, amikor az intéz­mény avatásának évforduló­ját ünnepelték, csak ketten nem részesültek jutalomban. Ők még nem találták meg a megfelelő hangot, viselkedést. átépítik a tapolcai Alsó-malmot A tapolcai Malom-tó part­ján, az úgynevezett Alsó-ma­lom évek óta gazdátlanul, ro­mokban hever. Látványa nem­csak az itt gyakorta sétáló ta­polcaiakat, de az idegeneket és a turistákat is egyaránt el­szomorítja. Pedig a XIII. szá­zadi eredetű malom, a közép­kor viharos évszázadait élte túl, s több átalakításon átes­ve „várakozik” ma is egykori helyén. A városi tanács meg­bízásából a közelmúltban meg­kezdődtek az épület felújítá­sának munkálatai. A terv sze­rint a malmot műemléki igé­nyességgel, századfordulót idé­ző jelleggel állítják helyre. Az egykori molnárlakásban, az eredeti állapotokat ugyancsak megőrizve, a környék borait bemutató borpatikát nyitnak. Élénk reakciók A gyógypedagógusnak nem­csak különlegesen felkészült­nek kell lennie, hanem nyu­­godtnak is, akit soha nem le­het kihozni a sodrából. Az in­tézet lakói ugyanis őszintéb­ben és élénkebben reagálnak a dolgokra, mint az átlagos ember. Ha nem ízlik az ebéd, ak­kor­­nemcsak nyomdafestéket nem tűrő megjegyzések hang­zanak el, hanem még ki is dőlhet az az étel. Az élelme­zésvezető is tudja, hogy mi a dolga annak, aki otthont a­kar teremteni. Elvárja, hogy a menüjét osztályozzák. Eb­ben a „kitűnő, jöhet ,máskor is" osztályzattól a „soha nem akarok hasonlót sem látni”-ig terjednék az ítéletet S mi­után kiderült, hogy például a tökfőzeléket senki nem szere­ti, ez az étel egyszer s min­denkorra töröltetett a menük isorá­ból. Van olyan fiú, aki csak kék csíkos tányérból hajlandó en­ni. Egy „"kislány" nem alszik el csecsemőkori kispárnája­­nélkül. No, de gondoljunk­­bele: mi nem ragaszkodunk­­régi tárgyakhoz? Fradi-szurkoló is van a csa­patban. Nem marad el visel­kedésében más társaitól. Ha kikap a csapat, akkor itt ab­lakok törnek. Hacsak a türel­mes gyógypedagógus nem áll készenlétben a hóna alatt egy olyan Képes Sporttal vagy más sportlappal, amelyik a nagy csapat győzelmét örökítette meg. Akkor ugyanis azt az elkeseredett szurkoló orra alá lehet dugni, hogy: „Nézd már, a múltkor is milyen jól játszot­tak a fiúk!". Valóban. Ott a bi­zonyíték. Az ablak pedig ép marad. Egyetlen dolog van, ami után nem lehet leszerelni egy­hamar az indulatokat. Ez há­zon belül nem fordul elő. Ab­ban az esetben,­­ha valaki fogyatékosságára utaló meg­­ szerelem a falak között Mint említettem, felnőtt em­berek élnek az intézetben. Olyanok, akiknek mindenhez joguk van és ennek tudatosí­tására elhelyezték a társalgó falán az ENSZ alapokmányá­nak az emberi szabadságjo­gokra vonatkozó cikkelyeit. Olvasóink is felnőttek. Nem lepődnek meg hát azon, hogy az emberi élet szép része a szerelem, a másik ember iránt érzett vágy és ragaszkodás. Az intézet otthon, tehát nem gá­tolják a vágy beteljesülését sem. Egyáltalán nem bizonyított dolog (Sőt!), az, hogy két fogyatékos ember utódja tör­vényszerűen fogyatékos lesz. Aki választhat, az az utódjá­ról is gondos­kodhat. Itt még­is van egy korlát. A „lányok­nak” be kell szedniük a fo­gamzásgátló tablettát. Van­, aki ezt nagy ellenkezéssel te­szi. Mégsem ítélhetjük el a döntést. Azzal indokolják, hogy­­a születendő gyermeknek is alapvető joga van az egész­séges szülőkhöz. A párkapcsolatok ennek el­lenére itt sokkal mélyebbek, tartósabbak, tisztábbak, mint sok helyen másutt. A gyengéb­bek iránti gondoskodás igé­nyét pedig kedvenc állatok tar­tásában élik ki. Remekül gon­dozott kutyák, macskák, papa­gájok élnek itt is. Egyszer for­dult csupán elő, hogy egy kislány nem kapta meg a kí­vánt kedvenc jelöltet. Gyöngy­betűkkel írt levelében egy ma­jom vásárlásához kért hozzá­járulást ... Visszatérve a gyógypedagó­gusokhoz, a felvillantott ese­tek is bizonyítják, hogy az em­ber jellemének formálásához beleérzés, türelem, jó szándék kell. A jó nevelő szinte szüle­tik a feladatára, mint a mű­vész, s a papír ehhez megerő­sítést ad, s nem jogosítványt. Ne csodálkozzunk hát azon, ha más szakmákból érkezettek jól megállják a helyüket ezen a nehéz terepen. Varga Ibolya (Folytatjuk) Postai csoda Szigligeten Magyar állampolgár vagyok, tehát honfitársaim haladó hagyományaihoz híven, sűrűn — és többnyire cseppet sem indokolatlanul — szidom a Magyar Postát. Mostanában azt hiszem, hogy­­ha történetesen kanadai állampolgár lennék, átváltanék­­a buzgó dicséretek hullámhosszára. Legalábbis Szigligeten. Nagyra becsült, idős írótársam meséli: - Épp a postáról jöttem a minap, amikor megszólított egy jól öltözött férfi. Azt­­kérdezte, hogyan lehet az utcai fülkéből távolsági­­beszélgetést lebonyolítani? Magyarul beszélt, de kissé sajátos kiejtéssel, így rákér­deztem : - Hová akar telefonálni? - Kanadába! — hangzott a válasz. - Húszforintos pénzérméje van-e elég? - Tele zsebbel! - mondta, és bizonyságul nyomban elő­vett egy marokkal. Elkértem a telefon­számot, olyan tízmilliós nagyságrendű volt. Bedobtam az első húszasát, tárcsáztam, és kezébe nyomtam a kagylót. - Most elkezdheti hajigálni a húszasokat! — tanácsol­tam. Becsukta az ajtót, és egy perc múlva már zengett­ a fülke a­­boldog beszélgetéstől. A testvére jelentkezett Kanadából, és a szavát úgy lehetett hallani a szigligeti hegyoldalban, mintha a helyemen állt volna. Az én em­berem egy kis idő múlva kijött, örömteli arccal: - Pompás ez a magyar posta! F áradozott. Belőlem persze kibukott a gyanakodó magyar. - Megkérdezhetem, hogy mennyibe került ez a pár ezer kilométeres beszélgetés? Rémülten rámmeredt: - Te nagy ég! Hiszen én a többi húszforintost elfeled­tem bedobni! Menjek vissza? Bocsássa meg nekem a magyar államháztartás és a posta vezérigazgatója, de erről lebeszéltem. Gyanítom, hogy a belihoni postatörténet legolcsóbb távhívásának lehettem tanúja. Postai csodának. Ordas Iván

Next