Napló, 1990. augusztus (Veszprém, 46. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-01 / 179. szám

Kiáll-e Pápa a kollégiumáért? A kormány tavaly meg­erősítette azon álláspontját, miszerint a korábban jogta­lanul elvett és most vissza­igényelt egykori iskolákat jogos tulajdonosaiknak visz­­sza kell juttatni. Ennek ér­telmében jelentkezett az egyház is, ősi­sk­olái visz­­szaállításának kérésével. Pápán tavaly december 27- én kommünikét adtak ki a város vezetői és a reformá­tus egyház arról, hogy 1991 szeptemberéig a kol­légiumot vissza kell adni tulajdonosának. Az eltelt fél év viszont azt mutatja, a tárgyalások egy helyben topognak a két fél között. A téma megvilágításához munkatársunk, Toldi Éva a legilletékesebbeket kérte fel. A beszélgetés lapunk 5. oldalán olvasható. POLITIKAI, KÖZÉLETI NAPILAP 1990. augusztus 1., szerda ARA: 4,30 FORINT XLVI. évfolyam, 179. szám Részleges vízkorlátozás a Balatonnál Lajtkocsikkal pótolják a hiányzó ivóvizet Tilos a locsolás és az autómosás Július 28-ától időszakonkénti vízellátási feszültségek voltak a Balaton-parti üdülőkörzet­ben. Különösen jelemzővé vált a vízhiány az északi par­ton, Alsóörs, Balatonalmádi Lovas és Fűzfő térségében. (Folytatás a 2. oldalon) • Nagyvázsonyi Történelmi Játékokra Megérkeztek az olasz zászlósok A harimad­ikától ötödikéig tartó rendezvénysorozat na­ponta ismétlődő prog­rammal­­zajlik két helyszínen, a Kinizsi-vár udvarain, valamint a kastélyparkban. Minden­­nap 10 órakor a Kinizsi házas­pár és udvarnépe fogadja a látogatóba érkező királyi párt és kíséretét. Olasz zászlósok, bajvívók, mutatványosok, vá­sárosok szórakoztatják a kö­zönséget. Délután a ka­stélypa­dokon folytatódik a műsor. 15 órakor az udvar bevonulása után fel­vonulnak a szereplőik, majd a néptárncbemutató és a lovas ba­jvívás után a világbajnok öttusacsapat vidám lovasbemu­tatója­­következik. Harmadi­kán este a Kinizsi­­várban a Parasztbibliát mutat­ják be, Vándorfi László rende­zésében. Hétfőn, a déli órákban meg­érkeztek az olaszországi Gub­­bióból a zászlóforgatók és az íjkilövők, akik a hagyományos lovasjátékokon fognak közre­működni. Döntés a Badacsonyvidéki Pincegazdaságnál A vállalati tanács nem fogadta el az igazgató pályázatát Mint lapunk munkatársa megtudta, a Badacsonyvidéki Pince­­gazdaság vállalati tanácsa tegnap nem fogadta el Kurucz Al­bert igazgató pályázatát. A pincegazdaság igazgatójának 5 éves megbízatása június 6- án lejárt. A vállalati tanács ekkor július 31-ig megbízta az igazgatói teendők ellátásával. Közben a vállalati törvény értel­mében pályázatot írtak ki. Erre egyedül Kurucz Albert nyújtott be pályázatot. A tegnapi vállalatitanács-ülésen a 11 tagú ta­nácsból hatan nem fogadták el a pályázatot, így az igazgató nem kapta meg a kétharmados többséget. Átmenetileg Sárközi Árpád gazdasági igazgatóhelyettes irá­nyítja a vállalatot. Velencébe utazott a magyar kormányfő Antall József kormányfő és Jeszenszky Géza külügyminisz­ter kedd délután Velencébe utazott. A magyar vezetők a Duna—Adria regionális együttműködés kétnapos csúcs­­találkozóján vesznek részt az olasz városban. Kedden este a Duna—Adria együttműködés öt tagállama. Olaszország, Ausztria, Ma­gyarország, Jugoszlávia és Csehszlovákia külügyminiszte­reinek­­ rövid találkozójával megnyílt Velencében a­­közép­­európai regionális együttmű­ködés csúcstalálkozója. A Du­da—Adria kooperáció csaknem nyolc hónapos alapító szaka­szának végére érve az öt ál­lam politikai dokumentumban körvonalazza a regionális együttműködés céljait, felada­tait, s három évre szóló mun­kaprogramot dolgoz ki az el­képzelések valóra váltására. Jelképes értékű gesztusként a helsinki záróokmány aláírásá­nak 15. évfordulóján a Duna- Adria együttműködés tagjai üzenetet intéznek a helsinki folyamat részes államainak vezetőihez. A kormányfők és a külügyek irányítóinak részvé­telével folyó velencei csúcsot közép-európai kulturális fórum kíséri, amelyen neves szemé­lyiségek vitatják meg az eu­rópai együttműködés jövőjé­vel összefüggő kérdéseket. A művészet szabadsága parttalan Munkatársunk, Kvári Sinkó Zoltán betért a Tihanyi Múze­umba, hogy megnézze az üvegművészeti kiállítást. Mielőtt eljutott volna a csodálatos tárgyakhoz, az első teremben furcsa kompozíciókkal találkozott. Ezekről írta meg benyo­másait az 5. oldalon. Ha felidézzük emlékezetünkben a Balaton-parti újságosstandokat, elárusítópavilonokat, bizony sok helyütt világvárosi színvonalat megközelítő kínálattal találkozhatunk. Valóban kitárult a világ, ha éppen akarjuk, megvehetjük az aznapi amerikai, angol, német, olasz, spanyol lap va­lamelyikét. Honnan és hogyan kerülnek ezek ide Magyarországra? Erről szól Bartók Péter és Kovácsi Miklós képes tudósítása a 4. oldalon. Felvételünkön részlet látható a kínálatból. Tóparti helyzetkép Piszkosak, elhanyagoltak a vendéglátóegységek A készételeket elteszik másnapra A helyszíni bírságot játszva kifizetik Dr. Bujdosó László, a me­gyei köjál osztályvezető fő­orvosa elégedetlenül nyilatko­zott lapunknak a Balaton-par­ti vendéglátóegységek higi­énés helyzetéről, amely ugyan nem romlott, de nem is javult az előző évihez képest. A közegészségügyi szakem­berek kénytelenek csalódottan tudomásul venni, hogy az egészségügyi minimumvizsga rendszere, aminek megszerzé­sét és lebonyolítását is ma­gukra vállalták, nem hozta meg a várt eredményt. A szi­gorúan számon kért tudás­anyag a vendéglátó-ipari dol­gozók higiénés szemléletében alig eredményezett némi ja­vulást. (Folytatás a 2. oldalon) Wiesthal Veszprémben Zenés köszöntő a városnak - Barátokat hozott ma a veszprémi áfész városunkba - kezdte köszöntőjét Kaposi Ti­bor áfész-elnök tegnap a Vár Skála előtti téren, amikor fo­gadták Wiesthal küldötteit, a fúvószenekart és az énekkart. A vendégek Városlőd jubileu­mára érkeztek megyénkbe, de mivel évek óta tartó baráti, majd gazdasági kapcsolat is kialakulóban van a veszprémi szövetkezettel, így a megye­­székhelyre is ellátogattak. A hőség és a hétköznap el­lenére ezernél is több érdek­lődő gyűrűjében adták elő népszerű számaikat a művésze­ti csoportok. Köszöntötte őket dr. Horváth László, a megye­­székhely polgármester-helyet­tese, és válaszbeszédet mon­dott Franz Bop, Wiesthal pol­gármestere, a delegáció veze­tője. Mint megtudtuk, a kapcsolat megerősítésére ma, szerdán este kerül sor, amikor is alá­írják Wiesthal és Városlőd ve­zetői a barátsági megállapo­dásukat. Göncz Árpád kinevezte a tv és a rádió elnökét A Miniszterelnöki Sajtótitkár­ság közli: Göncz Árpád ideig­lenes köztársasági elnök, An­tall József miniszterelnök javas­latára, 1990. augusztus 1- jei hatállyal kinevezte Hankiss Elemért a Magyar Televízió el­nökévé és Gombár Csabát a Magyar Rádió elnökévé. A két újonnan kinevezett, valamint Csépi Lajos, az Álla­mi Vagyonügynökség néhány nappal korábban kinevezett ügyvezető igazgatója kedden délelőtt a miniszterelnök előtt letette a hivatali esküt, majd utána rövid, kötetlen megbe­szélést folytattak Antall József­fel. Az év elején fejeződött be az a háromrészes riport­­sorozat - Ajkán tombol a Tornádó (Kft.) címmel -, amelyben olvasható volt, hogy Barta András alperes, a kft alapító tagja, egyéb­ként teljhatalmú irányítója ellen a Monori Városi Ügyészség mint felperes, cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezés iránt indított pert. A gond­nokság alá helyezést eddig a bíróság azért nem tudta foganatosítani, mert Barta András többszöri idézés el­lenére nem jelent meg. Hogy hol tartózkodik? Kül­földön alakított vegyes vál­lalatot, külföldi hitelből vá­sárolt egy panziót az auszt­riai Gattendorfban. Itt ke­reste fel őt munkatársunk, Bognár János, aki kétrészes riportban számol be lapunk 3. oldalán a találkozásról. Az első rész címe: Az ajkai „vállalkozó” Gattendorfban

Next