Napló, 1990. szeptember (Veszprém, 46. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-01 / 205. szám

Utolsó tanácsülés Várpalotán Fél évtized - négyszázmilliós fejlesztés Megkövették a kitelepítetteket Büszkék a várpalotaiak arra, hogy önerőből képesek felépíteni az új kórházat. (Tudósítás a tanácsülésről a 2. oldalon.) A kampány első hetében még kevés ajánlószelvényt adtak le Nem ismertek a jelöltek Nagy a bizonytalanság Hétfőn kezdődött a válasz­tási kampány, akkortól kézbe­sítik a „kopogtatócédulákat"’, s gyűjtik a tanácsházakon, a tanácsok által kijelölt hivata­los helyiségekben ajánlóíve­ken a jelölést, illetve az aján­lószelvényeket. Megyénk váro­si tanácsaitól információt kér­tünk a kampány első hetéről. A kilenc város közül mindösz­­sze négyből sikerült pénteken délután 2 óráig - több he­lyütt a munkaidő lejártáig - ismeretet szerezni az eddig történtekről. Mielőtt azonban ezekről szól­nánk, idézzük fel, miként ajánl­hat valaki képviselőjelöltet. Ahogy a kézhez kapott aján­lószelvényen is olvasható: az első lehetőség, hogy az ál­lampolgár bemegy a tanács­házára, s ott a már megnyi­(Folytatna a 2. oldalon) Ismét 3M a Naplóban Szolgáltatás, szövetkezés, vendéglátás Kedves olvasóink figyelmébe ajánljuk keddi lapszámunkat, amelyben ezúttal ismét meg­jelenik a Napló 3M - marke­ting, menedzsment melléklet -, a termelők, szolgáltatók, vállalkozók célszerű összeállí­tása. Ezúttal, részben az OMÉK szakkiállítás jegyében mutatkozik be a fűzfői Nitro­­kémia, s megjeleníti termelés­­fejlesztési, korszerűsítési tö­rekvéseit a Fűzfői Papírgyár. Hasznos tájékoztatót találnak a mellékletben az idegen nyel­vek iránt érdeklődők, s töp­rengésre késztető írást sze­mezgethetnek a szövetkezeti mozgalom érdekeltjei. Több vállalkozó, vállalkozás is képet rajzol magáról a mostani 3M-ben. Balatonalmá­ditól — a Kék Balaton panzió­tól — Veszprémen (informati­kai kft.-n) keresztül a Bakonyi Albert panzióig és a devecse­­ri Delta Kft-ig kalandozhat­nak el velünk olvasóink, s bíz­vást hisszük, hogy e kalando­zás kinek innét, kinek onnét valamicske „zsákmányt" is eredményez. Felhívjuk figyel­müket, hogy a jövőben kisebb terjedelemben, de gyakrab­ban, akár hetente szeretnénk mind a vállalkozóknak megje­lenési lehetőséget kínálni, mind olvasóink kedvére szer­keszteni ezt a mellékletet. Igé­nyeikre kíváncsian várja jelent­kezésüket a 3M szervezője, szerkesztője: Bráz János. Kétmilliót vágtak zsebre Vannak, akik a meggaz­dagodásnak meglehetősen kockázatos útját választják: életveszélyes módon gyűjte­nek fémhulladékot. Elektro­mos berendezéseket tesz­nek tönkre, átugranak a gyárkerítésen, hogy ellop­ják az értékes fémtárgya­kat Nemegyszer még használható anyagokat összetörnek, merthogy az mégiscsak feltűnő lenne, ha az „árut” eredeti csomago­lásban szállítanák be a MÉH-be. Lapunk munka­társa, Mátételki András egy olyan történet részleteit tár­ja olvasóink elé a 4. olda­lon, amelynek végére már csaknem pont került. Az ítélethozatal megtörtént de a vádlottak és védőik fel­lebbeztek. A csalássorozat az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohóban zajlott le évekkel ezelőtt... PA­rI­S ____* POLITIKAI, KÖZÉLETI NAPILAP 1990. szeptember 1., szombat ÁRA: 5,30 FORINT XLVI. évfolyam, 205. szám Göncz Árpád mondott beszédet Megnyílt a 71. OMÉK Agrárkamarai előadások a vállalkozásról Pénteken a kőbányai vásárvárosban megnyílt a 71. Nemzet­közi Mezőgazdasági, Élelmiszer-ipari Kiállítás és Vásár (OMÉK). A BNV fellobogózott főterén ez alkalomból rendezett ünnepségen jelen volt a hazai társadalmi, politikai és gazda­sági élet számos kiemelkedő képviselője, közöttük Győriványi Sándor munkaügyi miniszter, Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, Sárossy László földművelésügyi minisztériu­mi államtitkár és Neszmélyi Károly,­­a Földművelésügyi Minisz­térium államtitkár-helyettese, az OMÉK főbiztosa. Továbbá az OMÉK-on részt vevő külföldi vállalatok több vezetője. Megje­lent Ignaz Kied­le, az NSZK élelmezési, mezőgazdasági és erdő­­gazdasági minisztere, Joan Tipu román mezőgazdasági és élelmiszer-ipari miniszter és Lutfullah Kayalar török mezőgazdasá­gi és vidékfejlesztési miniszter, továbbá a Budapestre akkredi­tált diplomáciai testületek több képviselője. Megnyitó beszédet Göncz Árpád köztársasági elnök mon­dott. Hangsúlyozta: hazánk fejlő­désében, népünk boldogulásá­ban a mezőgazdaság megha­tározóan fontos szerepet tölt be. Nemzetgazdaságunk egy­kori sikerágazata napjainkban a pusztító aszállyal és az át­alakulással járó gondokkal küszködik, ám sok a felszínre hozható lendítőerő is. Ezek azonban csak akkor érvénye­sülhetnek igazából, ha az ága­zat elfogadható áron és jó mi­nőségben jut hozzá a kiállítá­­­son is látható hazai és külföl­di biológiai anyagokhoz, mű­szaki eszközökhöz, technoló­giákhoz, valamint a tudomá­nyos világ kínálta legkorsze­rűbb ismeretekhez és módsze­rekhez. A köztársasági elnök a to­vábbiakban a mezőgazdasági kiállítások, vásárok szerepét, jelentőségét méltatta. Ennek során emlékeztetett arra, hogy a vásárok országos méretűvé tételéért gróf Széchenyi István tett a legtöbbet; éppen 160 esztendő telt el azóta, hogy a legnagyobb magyar országos rangra emelte a mezőgazda­­sági vásárokat és kiállításo­kat. (Folytatás a 3. oldalon) A hétvége időjárása Hidegfront — északi szél Változékonyabbra fordul ha­zánk időjárása az előttünk ál­ló hétvégén. Szombaton hideg­front éri el megyénk térségét. Várhatóan a kánikula is meg­szűnik. Gyakorta megnövekvő felhőzetből főképp szombaton lehet záporesőre, esetleg ziva­tarra is számítani. Vasárnap a szél északira, északnyugatira fordul és megerősödik. A haj­nali órákra mindkét napon 12, 16 fok közé süllyed a hőmérő higanyszála. Gyengül a nap­pali felmelegedés, a hőmér­séklet csúcsértéke 24, 27 fok között alakul. A jövő hét időjárása. A hét első napjain még élénk, időnként erős északias szél a hét közepére mérséklő­dik. Változóan felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. Az éjszakai lehűlés erősödik, a hét közepén 10 fok körüli mi­nimumhőmérsékletek várhatók. A legmagasabb nappali hő­mérséklet eleinte 21, 26 fok között alakul, majd több fok­kal magasabb csúcshőmérsék­letre számíthatunk. Manapság nehéz rászánni magunkat, hogy a minden­napi megélhetésen túli, kézzel nem fogható, tárgyi ered­mény nélküli dologra költsük a pénzünket. Holmi kirán­dulásra, amikor a filléreknek is megvan a helyük, külö­nösen hó végén. Hogy mégis ilyet ajánlunk most olvasó­ink figyelmébe, annak oka az, hogy így talán az elérhe­tetlent hozzák valamivel közelibbé. Bécstől alig 30 kilo­méterre, Gänserndorfban található az a szafari és él­ménypark, amilyenhez hasonlót hazánkban hiába keres­nénk. Ott az állatok élnek szabadon, és az emberek „guruló ketrecben”, autóban vagy buszon vonulnak el közöttük. Egy igazi szafari címmel Andrányi András és Bartók Péter készített él­ménybeszámolót, amelyet lapunk 4-5. oldalán találnak. Kisebbfajta szenzációt keltett Nemere István leg­újabb könyvének e hét szerdáján történt bemuta­tása. A népszerű író sajtó­­tájékoztatóján ugyanis el­mondta : meggyőződése, hogy világcsalással állunk szemben. Csaknem száz százalékig biztos benne, hogy Gagarin sohasem járt el világűrben, és úgy tör­ténhettek a dolgok, aho­gyan a korabeli sajtó, va­lamint más információk alapján ő most összefüg­géseiben feltárta. Gagarin — kozmikus hazugság” című könyvének keletkezési körülményeiről a fenti cím­mel készített interjút lapunk munkatársa, amelyet az 5. oldalon olvashatnak. Ebből megtudhatjuk: az író csu­pán útjára bocsátotta ezt a témát, hogy az igazán hozzáértők végre tárják fel, mi is az igazság az első űrrepülés ügyében ... Korszerű takarékszövetkezeti központ Balatonfüreden Négy évvel ezelőtt egy garázsban kezdte el működését a nagyvázsonyi takarékszövetkezet balatonfüredi fiókja. Tegnap egy impozáns, 320 négyzetméteres alapterületű, kétszintes épü­letet adtak át ügyfeleiknek. Mint megtudtuk, a felső szinten az elkövetkezendőkben deviza-valuta központ fog működni. (Folytatás a 2. oldalon) Újra kezdődik ?... folytatódik ?! Sose győzhet a Mindegy! Hétfőtől újra kezdődik a tanítás az is­kolákban. Kinyílnak a tudást osztó nagy­kapuk (hol „olajozottan", hol „nyikorog­va"), hogy bebocsáttatást nyerjenek falaik közé a változásokra éhező lakók, diákok és tanárok. Hiszen elmondhatjuk végre: az Ady megfogalmazta nagy „éhek" mellett, a Változások Éhe is hajtja őket immár diáktársaik, kollégáik közé. Mert nemcsak a nemzeti szervezők szorgalmazzák végre a mutációt, hanem a pedagógia alanyai is, s a beosztott nevelők, a szakma Ébredő Eminenciásai. Bizonyítják:­­nem mindegy nekik, hogyan tovább! Nem mindegy, mit, mennyit tanítanak ezután, s nem mindegy, hogy szívből tehetik-e végre, vagy csak langyosan. S nem igaz, hogy szemellenzői­ket jó előre felcsatolták, fegyverként hasz­nálva azt a felbolydult világ meglazult ér­tékrendjének elleplezésére. Mert ma csak nyílt kártyákkal, kitárt karokkal, világos tekintettel és őszinte szándékkal lehet a gyermek elé állni. (S legyünk őszinték: ön­magunk előtt megállni is!) Minden átmenet káros, mondják, hiszen a káosz uralja, s a pedagógiának pedig csendre,­békére és nyugalomra lenne szük­sége. A baj ott kezdődik, hogy a sokat csalódott ember már nem akar kivárni semmit, s e magatartás előbb-utóbb csüg­­gedésbe, közömbösségbe csap át. Pedig az átmenetekre is szükség van, hogy az út felszínre hozhassa a szemetet, a felesleget, amitől megtisztítani szükséges a működő „gépezetet". Az idei tanév hosszú évtizedek után a legnehezebb, legfáradságosabb, s kidolgo­zatlanságai, várható vargabetűi folytán a legbizonytalanabb tanév lesz, előrelátható­lag. Megmérettetés is lesz persze! Diák­nak, tanárnak, iskolának, településnek. Egyet viszont muszáj látni már most: az a bizonyos LABDA megérkezett, s az ön­kormányzatokkal az iskolákban is landol. E helyzet kihagyása, elszalasztása olyan felmérhetetlen károkat okozhatna az amúgy is süllyedő oktató-nevelő munka minőségi értékrendjén, amely már jóvátehetetlennek látszik. Néhány napja megérkeztek az igazgatók­hoz a legfrissebb eligazítások, a hogyan továbbok netovábbjai. Még érvényesek! De feltartott kézzel azért talán mégsem kell megadniuk magukat oktatóknak és okta­tóitoknak! Míg a bűvös átmenet két hó­napja tart, nem lehet babérjaikon ülni és sóhajtozni. "A sült galambvárás a tett halála. Egyszer s mindenkorra le kell mon­dani róla. Tervezni kell már most, közösen: tanárnak, diáknak, szülőnek. Hogy legyen karakterük az intézményeknek, s hogy a lokális igényt valósítsák meg. Tudom, sokan legszívesebben meghosz­­szabbították volna a nyári szünetet novem­berig! S higgyék el, ezek nem elsősorban a diákok lettek volna - ezúttal! Hányán és hányán érkeztek pedagógusok csalódottan a tanévmegelőző augusztusi szolgálatokra ! Hányan érkeztek keserű szájízzel, rossz elő­­érzetekkel! A hajót pedig sorsára hagyni nem lehet; hadd ússzon, majd csak partot ér, s akkor majd kikiáltunk belőle: Nem a mi hibánk, mi csak a parancsot követ­tük/ A sodrásban van ugyanis mindig a megmérettetés! Kinek-kinek embersége, fe­lelőssége és tisztessége az eszköz és a tét. Az 1990/91. tanév kezdetén hadd üzen­jek Adyval az elcsigázottaknak, a kétke­dőknek: „Igenis, kell a bátor lobbanás s nem élet, hogyha kiáltjuk, Hogy minden vannál jobb a más. Gyújtsuk ki jól a szíveinket. Csak azért se győzhet a Mindegy." Toldi Éva

Next