Napló, 1991. június (Veszprém, 47. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-01 / 127. szám

Kormányszóvivői tájékoztató Az infláció fokozatosan mérséklődik Pénzbeli kárpótlásra eddig 15 ezren jogosultak Az év első har­yadi v­íz­árak, a jövedelmek és­az­­dasági teljesítme össz­hangban volta­k. A ed­digi fo­lyamatok nem ig­aják az inf­láció elszabadulását prog­nosztizáló pesszimista vára­kozásokat. Változatlanul reá­lis az esély arra, hogy az ez évre számításba vett 35—38 százalékos növekedési ütem nem lesz nagyobb. Ezt Cin­­kotai János kormányfőtaná­csos jelentette be a pénteki szokásos kormányszóvivői tájé­koztató vendégeként. A szóvivői tájékoztató má­sik vendége, Türős Sándor, a Kárpótlási Hivatal elnöke ar­ról számolt be, hogy a kor­mány elfogadta azt a kor­mányrendeletet, amely az 1938 és 1945 között faji vagy nemzetiségi hovatartozás, il­letőleg a nácizmussal szem­beni magatartás miatt depor­táltak vagy egyéb hátrányt szenvedett személyek társa­dalombiztosítási és munkajogi helyzetével foglalkozik. A ren­delet része a kormány azon programjának, amelynek célja­ként a jogtalanul sérelmet szenvedettek kárpótlását tűz­te ki. Türős Sándor elmondta, hogy az ezen időszakban sze­mélyes szabadságukban korlá­tozottak az évek számától füg­gően kapnak pénzben­ kárpót­lást. Az első évre 500, a má­sodik és ötödik év közötti idő­szak után éven­ként 250, míg a hatodik évtől évi 300 forint nyugdíj-kiegészítésben része­sülnek. Szólt arról, hogy eddig 39 ezren nyújtották be kérel­müket, s közülük­­ az első (Folytatás a 3. oldalon) Milyenek az egyetemi pénzügyek? A közelmúltban többször is­­ kopott a sajtóban az ok­­lum­­­, ezen belül is a felsőok­tatás áldatlan pénzügyi hely­zete. Hogy Budapesten kicen­­tizik az egyetemisták WC-pa­­pírját, hogy csúsznak az egye­temi dolgozók különböző­­ bér, kutatási különpénz - kifi­zetései. - Milyen a Veszprémi Egyetem hallgatóinak az ellá­tása? — kérdeztük mindenek­előtt a fentiek kapcsán dr. Li­szt János rektortól. - Nekünk a hallgatók szo­ciális ellátásában nincsenek pillanatnyilag napi gondjaink. Egy főre egyébként ugyanany­­nyi jut, mint bármely felsőok­tatási intézményben. Jelenleg egyetemistáink 90 százaléka kap kollégiumi elhelyezést. - Azt mondta, pillanatnyilag nincs gond. És később mi vár­ható? - A naptári év vége kilá­tástalan. Október 1-jéig biz­tosított a pénzügyi fedezet. Hogy aztán hogyan lesz, még nem tudjuk. Három éven be­lül egyébként a jelenlegihez képest romlani fog a kollégiu­mi ellátás aránya. Az új szó­(Folytatás a 3. oldalon) na­­pitaly I. , FÜGGETLEN KÖZÉP-DUNÁNTÚLI NAPILAP 1991. június 1., szombat ÁRA: 7,50 FORINT XLVII. évfolyam, 127. szám Lottónyelőszámok: 5, 7, 56, 57, 74. Bezárt a kupi Veszprémben Tavaly ősszel beszámol­tunk arról, hogy Veszprém­ben, az Arany János utca 34. alatt megnyílt egy szex­­shop, ahol erotikus árukat és szexuális eszközöket le­hetett kapni. A környék la­kói tiltakoztak az üzlet megnyitása ellen, de hiá­ba, minden szabályos volt. Bizonyára elégtételt jelent az 57 aláírónak az a hír, hogy a tulajdonosok jelen­leg a rendőrségi fogda la­kói, írásunk a 3. oldalon. Tihanyt is elérte az idegenforgalom nemzetközi „szele". Pénzbe­dobós távcső, vendéglátóhelyek sokasága. Visszhang-dombi sé­tánkról képes tudósítás a 4. oldalon Megyénk „viharsarkaként" emlegetik Sümeget és kör­nyékét, ahol mindig történik valami, különösen, ha a ter­melőszövetkezettel kapcsolatos ügyek, s ott oly gyakorta aktuális események kerülnek terítékre. A helyzet e térség­ben -s e témában - régóta viharos, permanens az ellentét a gazdaság munkástanácsa és a tsz-elnök (ve­zetőség) közt, de az érdekvédő szervezet mögött sorakozik fel a tagság jelentős része is. A gazdaság munkástaná­csa és az elszakadásban érdekelt községek képviselői nem­régiben három országgyűlési képviselőt is meghívtak kon­zultációra, kérve őket: vállalják jogi és gazdasági érde­keiket! Józsa Benő, lapunk főmunkatársa Viszály a „viharsarokban”... címmel két képviselővel - Csizmadia István és dr. Körösi Imre - beszélgetett a sümegi helyzetképről. Írásunk a lap 4. oldalán olvasható. Köszönet a pedagógusoknak Részvénytársasággá alakítják át az ingatlankezelő vállalatot Ülésezett a veszprémi közgyűlés A pedagógusnap előtt hatá­rozatban méltatta, jegyző­könyvben rögzítette megbecsü­lését a pedagógusok munkája iránt Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése. Bors József alpolgármester ezt indítványo­zó javaslata megtételekor hangsúlyozta: a város a tó­­(Folytatás a 3. oldalon) „Tanár néni aranyos, feleltetni ma tilos!” - írtuk fel annak idején a rigmust a táblára pedagógusnap előtti utolsó tanítási napon. És a ta­nár néni, tanító néni nem feleltetett, zavarodottan vette át tőlünk a pár szál virágot, aztán csak téblábolt egész órán. Ő, aki a tudás, a bölcsesség és a szépség tiszteletére nevelt bennünket, nem tudott mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy ezen a napon előtte tisztelgünk. Egyszer vala­mennyien voltunk ceruzavéget rágó kisdiákok, valamennyiünknek volt egy különösen kedves tanár nénije vagy tanár bácsija, akinek emlékét az idő sem homályosítja el. A pedagógusok napján Rá emlékezzünk: arra az egyre, akinek arca a gyermekkor ködéből mindjárt az édesanyánk után buk­kan elő Fotó: Kovácsi Miklós Pedagógusnap — eperfás fényképpel Tetszik-e még emlékezni azokra az eper­fákra, ott, a kertvárosi általános iskola udva­rának túlsó végén? Mert én elfelejtettem őket. Csak a minap, amikor a fiam kutako­dott a nagymamás szekrényben, és a kezébe vett egy osztályképet, akkor jutottak eszem­be. Hátul, középütt áll Kartall tanító néni, alig sejlik már a halvány mosolya. Jobbról a Horváth Jancsi, balról meg én vigyorgunk az objektívbe. Csak a fejünk látszik, szeren­csére. Mert a mozdulat, ahogy a többiek háta mögött a tanító néni fogja mindkettőnk gatyakorcát, nehogy rosszalkodni kezdjünk, legalább az emlékké merevedés pillanatában, az eddig megőrzött titok csupán. Hát az a jelenet, a Tibi miatt, aki képte­len volt megtanulni, hogy három meg kettő az öt, s ezért szünetben sem mehettünk ki az udvarra futni egyet? Én meg begurultam, hatéves igazságosztóként hátrafordultam, s harsány kiabálással lekevertem szegénynek egy fülest. Akkor villámgyorsan a tábla felé tetszett fordulni, hogy nevessen egy meg­könnyebbültet, majd felém, de akkor már szigorú arccal leszidott? Felsoroljam-e az osztálynévsort? Bárdosi, Budai, Csendes, Csókás, Freuenhoffer, Pri­bék . .. Miért tudom még ma is tökéletesen hibátlanul? Mi módon érte el velünk, város­széli proligyerekekkel, hogy ma sincs gon­dunk a betűvetéssel, a számolással? Miért emlékszem még ma is a nevére? Mitől soro­lom első helyre éppen a Tanító nénit, ha kedvenc és emlékezetes tanáraimat kérdezik tőlem? És miért van, hogy ha kérdezni akarok valami igazán fontosat, lélekben ma is Ma­gukat keresem: Kartaliné, Sárayné, Klement Vilma néni, a Noszlopy vagy a Balka tanár urakat? Későbbről meg a Signort, azaz Nagy Szép Sándort, Irma nénit, no meg persze Csicsa bácsit, holott ő soha­ nem is tanított engem a gimnáziumban? Kiss Gyula a fő­iskoláról .. .! Úristen! Nála a kollokviumért is kemény belépőkérdésekkel kellett megvív­nom! Ma is hallom még, amint (természe­tesen „alulméretezett" tudással) belépek a terembe, rám néz és hanyagul odaveti: „Na, rajzolja csak fel Magyarország térképét!" Tudom, többnyire ott tetszenek állni már a felhőiskolában. Őszintén remélem, hogy előttük a napló vagy a tanári zsebkönyv, kezükben pedig a mindig eltörni kész kréta. (Vajon Bandi bácsi még mindig olyan vil­lámgyors és pontos-e, ha kupán kell dobni a rakoncátlankodó valamelyikünket?) Töret­len a tudásuk és az oktatni akarásuk is. Mert én így, ilyennek őrzöm meg Kedves Mindnyájukat, amíg élek. S ha kívánhatok valamit, hát a gyermeke­imnek kívánok. Nem többet, de nem is ke­vesebbet, mint azt, hogy harminc-harmincöt év múltán nekik is legyenek olyan perceik, amelyek így, pedagógusnap táján, majdnem sírós szépségű emlékezésként leiratnak velük három gyönyörű szót: Kedves Tanító Nénim! (vs.) A hétvége időjárása A meteorológiai nyár nevé­hez illően nyárias időjárással köszönt be. Szombaton túl­nyomóan derült idő várható. Vasárnap időnként erősen megnövekszik a felhőzet, egy­­egy zápor, zivatar is kialakul­hat. Általában mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali órák­ban kevéssel 10 fok fölötti hőmérséklet valószínű. A hő­mérséklet csúcsértéke általá­ban 21, 25 fok között alakul. A jövő hét időjárása A hét közepétől többször megnövekszik a felhőzet, zá­por, zivatar is többször várha­tó, lokálisan nagyobb mennyi­ségű csapadék is lehullhat. Zi­vatarok idején a szél megerő­södik, viharos széllökések is lehetnek. A hét második felé­ben változóan felhős idő vár­ható, futó záporok helyenként előfordulhatnak, de tartós és nagy mennyiségű csapadék nem valószínű. A nappali fel­­melegedés eleinte mérséklő­dik, a hét közepén 18, 23 fok közötti maximum valószínű, majd kissé melegszik az idő. A hőmérsékleti minimumok többnyire 9, 14 fok között ala­kulnak. A várpalotai önkormányzati testület ülése Tudósítás a 2. oldalon. Májusban nyílt meg Veszprémben a Várgalériában kilenc szé­kelyföldi képzőművész gyűjteményes kiállítása. Erről ír Kádár F. Tibor ismertetőt az 5. oldalon. A képen Vetró András In Me­móriám című domborműve

Next