Napló, 1991. november (Veszprém, 47. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-01 / 256. szám

ÖNKORMÁNYZATI KÖZGYŰLÉS VESZPRÉMBEN (Folytatás az 1. oldalról.) ki, s bár elvileg ennek szükséges­ségével minden felszólaló egyet­értett, a gyakorlatát azonban más-más módon képzelték el. A végén kiderült, hogy gyakorlati­lag eddig is önállóak voltak az iskolák, költségvetésből biztosí­tott pénzüket maguk osztották fel a maguk által meghatározott célra - ennek csak könyvelését végezte a gamesz. Végül is ezt a gyakorlatot kellett szentesíteni. Ám igaz az, amit az egyik képvi­selő jellemzésként mondott: az önállóságnak csak az illúzióját tudja adni az önkormányzat, ugyanis több pénze nincs. Az önkormányzat megsza­vazta a gameszek megszünteté­sét. Az átalakításra alapvetően két variációt javasoltak: az új gazdálkodási szervezetet az isko­lák önállóan építsék ki, pénz­ügyi-számviteli és műszaki appa­rátussal együtt; vagy pedig pén­züket összeadva egy közös appa­rátust tartsanak fenn. Az önkor­mányzat vállalta volna azt, hogy könyvelésüket, számviteli teen­dőjüket számítógépein ingyen el­végzi. A képviselők többsége-21 igen és 6 ellenszavazattal, 2 tar­tózkodással - az első variációt fogadta el, azzal a kiegészítéssel: az önállóság mellett a felelős­séget is hangsúlyozzák és nem vállalnak garanciát a munka nél­kül maradók esetében, egy ad hoc bizottság pedig a jövőbeni működés tapasztalatairól folya­matosan konzultáljon szakértők­kel. A polgármester kérte, hogy ellenszavazatát jegyzőkönyvben örökítsék meg, mert a többségi döntést helytelennek tartja, a gondokat nem oldja meg, de hangsúlyozta, hogy az apparátus­sal együtt a többségi döntés vég­rehajtásán munkálkodik. Az önkormányzat számára tá­jékoztatót adott az OTP az úgy­nevezett IMS-szerkezetű - ju­goszláv know-how szerint épített - lakásokkal kapcsolatban, ame­lyekből Veszprémben 96 lakást épít a Baranya Megyei Építőipari Vállalat és ennek egy része el is készült. A diagnosztikai vizsgálat megállapította, hogy a födémpa­nel és a vasoszlopok találkozásá­nál, valamint más tartószerkeze­teknél a vasvázat a ragasztóanyag korrodálja, az épület idő előtt rongálódik. Veszprémben emiatt mintegy 30 millió, az országban egymilliárd forint a kár. Az OTP azonban kidolgoztatta a javítási technológiát, Veszprémben leál­líttatta a további építkezést és garantálja, hogy a lakástulajdo­nosok nem károsodnak, hasonló méretű új lakást kapnak, a költö­zés költségét vállalják és a 100 éves kort garantáló helyreállítás után - ha akarja vissza is köl­töztetik a tulajdonost eredeti la­kásába. Az önkormányzat megtár­gyalta a Tájékoztató a veszprémi Jutasi úti volt szovjet laktanya, valamint a római katolikus egy­ház legfontosabb ingatlanainak hasznosításáról, visszaadásáról című jelentést. A volt laktanyában 25 felújít­ható épület van. A 45 hektáron talaj­szennyezés-mentesítést kezdtek, de még nem fejezték be. Újjá kell építeni a csatorna- és közműrendszert - ami mintegy 300 millió forintba kerülne. Je­lenleg még nem tisztázott a lakta­nya vagyonjogi helyzete sem. Az önkormányzat csak térítés nélkül tudja az államtól átvenni és a közműveket is csak kedvező köl­­csönfeltételekkel, hitelből hely­reállítani. Ilyen kérést terjeszt elő a kormánynak, társítva ehhez az egyház által visszaigényelt in­gatlanok visszaadásának javasla­tát is. A püspökség többek között a volt nagyszeminárium épületét (most államigazgatási főiskola), a teológiai intézetet (pedagógiai intézet), a Davidikumot (okta­tástechnikai központ), az Irgal­­masnővérek Gimnáziumát (Kál­lai Éva Szakközépiskola) és más, jelenleg közcélú épületeket igé­nyel vissza. A volt laktanya átvé­telével az intézmények gondja is megoldódna - reméli az önkor­mányzat, ezért áldását adta arra, hogy a javaslatot és a kérést a kormányhoz felterjesszék. Egyórányi vitára ösztönözte a képviselőket Kiss Józsefnek, a VFC elnökének a polgármester­hez írott levele, amelyben két­millió forint támogatást kér no­vember 4-ig a csapat számára. Kifejtette azt, hogy amennyi­ben ezt nem kapja meg, a fut­ballt (és a klubot) tisztán üzleti vállalkozásnak tekinti. A pro és kontra vélemények között talán döntő volt az, hogy a pénz kevés, karácsony közeledtével pedig a segélykeretet is meg kellene emelni. Kiss József kérését 15-en visszautasították, 8-an mellette szavaztak, öten tartózkodtak - így tehát a kétmilliót nem utalja át a polgármesteri hivatal. Ehhez indok volt az is, hogy a klub könyvelését nem találták rend­ben. Öngondoskodás életbiztosítással? (Folytatás az 1. oldalról.) megélhetés költségei mellett még arra is áldozni, hogy adózott jöve­delméből - hosszú távon - még erre is fordítson. Mindenesetre a gombamódra szaporodó biztosítótársaságok - ezen belül is a Nyugat-Európából hazánkba is terjeszkedő biztosí­tók­­ egyre-másra jelentkeznek ajánlataikkal. Legutóbb például a Colonia biztosító jelentette be: takarékoskodási, befektetési szempontból sem előnytelen biz­tosítási formát dolgozott ki és kí­nál partnereinek. Ez egy olyan inflációkövető és vállalkozó tí­pusú életbiztosítás, amely vi­szonylag csekély havi vagy évi befizetés mellett, 15 év múlva csá­bítóan magas összeget ígér a biz­tosítottnak. A tegnap Budapesten tartott sajtótájékoztatón (amelyen ott volt dr. Trunkó Barnabás, a Biz­tosítók Szövetségének főtitkára is) a Colonia vezetői és szakembe­rei részletesen ismertették a bizto­sítás két változatának lényegét, amely a rendkívüli esemény (haláleset vagy rokkantosítás) be­következtekor és a lejáratkor is képes nagyobb anyagi támogatást nyújtani minden eddigi formánál. Ráadásul kombinálható a nyugdí­jazás utáni járadékfizetéssel, és így valóban előnyös feltételeket teremt fiatalabb és idősebb bizto­sítottaknak egyaránt. Munkástanácstalanság Dudaron A bánya bezárásával a térség teljesen ellehetetlenül Elkeseredett és türelmetlen bá­nyászok, indulatos ellenzéki kép­viselő. Tömören ennyiben foglal­ható össze a tegnapi dudari mun­kásgyűlés. Mádai Péter szabad demokrata képviselő Göncz Árpád köztársa­sági elnök együttérző üzenetén kívül semmi jóval nem kecseg­tette a falétteremben összegyűlt dudari bányászokat. Az ellenzéki képviselő elfogadhatatlannak, ember-, haza- és közgazdaság-el­lenesnek tartotta a kormány energiapolitikáját. Bár politika­­mentes munkásgyűlést kért, nem tudott szabadulni ellenzéki atti­tűdjeitől. Élesen bírálta az ipari tárca vezetőjét, Bod Péter Ákost, a miniszterelnököt, a kormányt. Szavainak hitelt igazán az eddig elhangzott hat parlamenti inter­pellációja és a 27 éves bányászati múltja adott. Mádai képviselő elfogadhatat­lannak tartja, hogy a Magyar Vil­lamos Művek Tröszt nem kér energetikai szenet a dudari bá­nyából, felhívta a figyelmet a ha­zai bányászat tönkretételének a veszélyeire is. Ötvenezer ember dolgozik a hazai szénbányászat­ban - mondotta -, ám az ágazat leírása jóval több embert érint. Nem buzdított sztrájkra Mádai Péter, ám hangsúlyozta, hogy végső esetben ez az egyetlen mód az ország közvéleményének a fel­rázására. Ugyanakkor azt is el­mondotta, hogy egy esetleges sztrájknak csak akkor van ér­telme és lehet eredménye, ha az nem elszigetelt. A bányászok segélykérő kér­déseire javasolta, hogy levélben forduljanak problémáikkal a köztársasági elnökhöz, a minisz­terelnökhöz, az ipari tárca veze­tőjéhez és a sajtó hasábjain ke­resztül a nyilvánossághoz. Röpke két hét alatt a térség második országgyűlési képvise­lője látogatta meg a dudari bá­nyászokat. A kormánypárti Schmidt Ferenc nem aratott osz­tatlan sikert, sőt­ Mádai Péter szabad demokrata képviselőt leg­alább megtapsolták. A munkásgyűlés után a dudari polgármestert kérdezve az aláb­biakat tudta meg munkatársunk. A zirci térség 30 ezres lélekszá­­mából öt és fél ezren vannak az aktív keresők. 1992-re már így is kétezres munkanélküliséggel szá­moltak. Ha ehhez hozzájön még a dudari bánya bezárásával mint­egy ezer munkanélküli, a térség teljesen ellehetetlenül. Hogy Du­­dar problémáját is megemlítsük, elmondhatjuk, hogy 230 helyi la­kos dolgozik a bányában, ugyan­akkor a Volán átalakulásával már eddig is mintegy 60 főt bocsátot­tak el, s a Bakony Művek is háromnapos munkahéttel dolgo­zik.­ ­tóth- TÖRLÉS A TOTÓBAN A Szerencsejáték Rt. tájékoztatja a fogadókat, hogy az 1991. évi 44. heti totószelvényről a 14-es számú, Tatabánya-Ferencváros mérkőzést törölte. Sí-és korcsolyavásár a Centrum áruházban! Szuper minőségű sílécek, sícipők és síkötések, síruhák és szemüvegek, motoros bukósisakok november 1-jétől az emeleten! ____________________________________153 A hivatalban lévő miniszterek és államtitkárok feladataikat teljes felelősséggel látják el (Folytatás az 1. oldalon.) Még javaslatától eltérően szíves­kedjék a kormányzati lépésekkel a párt parlamenti frakciójának ál­lásfoglalását megvárni. Mint Mi­niszterelnök Úr előtt is ismert, a FKgP parlamenti frakciója leg­utóbbi ülésén bizalmat szavazott a párt minisztereinek és politikai államtitkárainak, s jelen körülmé­nyek között is ez legitimitásukat biztosítja. Budapest, 1991. októ­ber 31. Oláh Sándor, a FKgP par­lamenti frakciójának helyettes ve­zetője.­ Ennek megfelelően a kormány­­mányfő a három koalíciós párt képviselőcsoportjainak követke­ző együttes ülésén kívánja a ki­alakult helyzetet megvizsgálni. A kormány folyamatos és továb­bi működését tehát a FKgP Orszá­gos Vezetőségének jelzett állásfog­lalása jelenlegi formájában nem érinti. A hivatalban lévő miniszte­rek és államtitkárok feladataikat teljes felelősséggel látják el.” SZÓVIVŐI TÁJÉKOZTATÓ Döntés: a koalíciós pártok együttes frakcióülése után A kormány csütörtöki ülésén napirend előtt megvitatta a Füg­getlen Kisgazdapárt Országos Vezetőségének állásfoglalását, valamint a kisgazda frakció azon levelét, amelyben felkéri a mi­niszterelnököt: a párt országos vezetőségének javaslatától elté­rően a kormányzati lépésekkel várja meg a képviselőcsoport ál­lásfoglalását. Antall József en­nek nyomán a három koalíciós párt frakcióinak következő együttes ülésén kívánja ki­alakult helyzetet megvizsgál­ni. A kormány folyamatos mű­ködését tehát az FKgP vezetősé­gének állásfoglalása nem érinti. A hivatalban levő miniszterek és államtitkárok feladataikat tel­jes felelősséggel látják el - tet­te közzé a kormány álláspontját Juhász Judit szóvivő a kabinet­ülés szünetében tartott tájékoz­tatón. A kormány ismét foglalkozott a világkiállítással - ismertette az ülés további témáit a szóvivő. Miután az Országgyűlés ház­­bizottsága felkérte a kormányt, hogy tegyen javaslatot az Expo­­törvénytervezet sorsát ille­tően, a kabinet egyhangú szava­zással úgy döntött: az Ország­­gyűlés keddi plenáris ülésén ké­ri, hogy a Ház kezdje meg a törvénytervezet tárgyalását. A szavazáson egyébként vala­mennyi miniszter, illetőleg a hiányzókat helyettesítő államtit­kár részt vett - fűzte hozzá a szóvivő. A rendőrségről szóló törvény­­javaslatot - első olvasatban, a belügyminiszter előterjeszté­sében - ugyancsak megvitatta a kormány. A javaslat, mint Juhász Judit elmondta, figye­lembe veszi az ország állami, jogi és politikai életében be­következett változásokat, kü­lönösen a jogállamiság megte­remtésére irányuló kezdemé­nyezéseket, amelyek feltétlenül szükségessé teszik egy korsze­rűen működő rendőrség kialakí­tását. A törvényjavaslat - amelynek készítői a hazai joganyag mellett főként a német és svéd előíráso­kat vették figyelembe, s szem előtt tartották a legfontosabb nemzetközi egyezmények nor­máit is­­ rögzíti, hogy a belügy­miniszter az érdemi döntéseken kívül mindennemű utasítást ad­hat a rendőrségnek. Ami pedig a közvélemény érdeklődésére fo­kozottan számot tarthat: a terve­zet részletesen szabályozza a tit­kos kutatás, a lehallgatás, vala­mint a levél-, a postai és távbe­szélő-forgalom ellenőrzésének, továbbá az informátorok alkal­mazásának lehetőségeit. OTP-,, ELSŐSZÜLÖTT” TAPOLCÁN Bankosok találkozója a takarékossági világnap alkalmából Tegnap „sűrűsödtek” az ese­mények a takarékossági világ­nap alkalmából megyénkben is. Köszöntötték a megyében első­nek született gyermeket. Az idén a tapolcai Szakmári csa­lád a szerencsés, Ferenc nevű gyermekük ebben az évben a takarékossági világnap bé­bije. A boldog édesanyát és gyer­mekét Wildhoffer Józsefné, az OTP tapolcai fiókjának vezető­helyettese kereste fel a kórház­ban. Átnyújtotta a takarékpénz­tár ajándékát, a tízezer forint értékű letéti jegyet. Ugyancsak tegnap az Orszá­gos Takarékpénztár és Kereske­delmi Bank Rt. 11, megyénkben is érdekelt bankigazgatót, több pénzügyi szakembert, társintéz­mény vezetőjét hívta meg egy baráti-szakmai beszélgetésre. Lukács Gyula, az OTP megyei igazgatója elmondta, hogy az együttműködés szándékával ta­lálkoztak. Egyeztetik elképzelé­seiket, az együttműködés lehe­tőségeit, elsősorban az ügyfelek érdekében. Tegnap sorsolták ki a Napló által meghirdetett Rébusz já­ték nyertesét, melynek szpon­zora az Országos Takarékpénz­tár volt. A megyei igazgatóságon mintegy ezer megfejtésből 839 helyes válasz közül húzták ki a szerencsés nyertest. A 10 ezer forint értékű letéti jegyet Bíró Józsefné, Veszprém, Kossuth L. u. 21. szám alatti lakos nyer­te­­ si Rébusz sorsolása az OTP megyei igazgatóságán TÁMADJÁK A MAGYAR LIBAMÁJAT A magyar kormány minden eszközt felhasználva fejezze ki tiltakozását a francia kor­mányzatnál a magyar libamáj­­szállítmányok elleni paraszt­kommandós akciók miatt és te­gyen lépéseket ezek megszünte­téséért - jelentette ki Jásdi Ist­ván, a Hungaris Külkereske­delmi Vállalat vezérigazgatója csütörtökön a Magyar Gazda­sági Kamarában tartott sajtótá­jékoztatón. Mint mondotta: a társulási tárgyalások során a ma­gyar kormányzat képviselői ke­rülték a konkrét, ám kínos téma tisztázását. Márpedig a magyar szállítmányokkal, és természete­sen más országok beszállítóival szembeni parasztakciók - leg­utóbb Brive város határában megtámadtak egy magyar kami­ont - nem tekinthetők egyedi esetnek. A Hungavis véleménye szerint a francia kormányzat cin­kos módon együtt játszik a fran­cia parasztokkal, és más-más eszközökkel ugyan, de közös cél, az importkorlátozás érdeké­ben cselekednek. Míg a deklará­ciók szintjén a franciák támogat­ják a közös piaci társulást, a gyakorlat mást mutat. IDŐJÁRÁS DERÜLT, HIDEG IDŐ Folytatódik a jobbára de­rült, hideg idő. A változó irá­nyú szél legföljebb kissé élén­kül meg. A legmagasabb nappali hő­mérséklet pénteken 3-8 fok között alakul. NAPLÓ - 1991. november 1., péntek: 3

Next