Napló, 1996. március ( 52. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-01 / 52. szám
1996. március 1., PÉNTEK Megnyugtató litéri fórum A KGST megszűnése és a Szovjetunió szétesése miatt meg kell oldania a Magyar Villamos Művek Részvénytársaságnak a hazai villamosenergia-rendszer biztonságos működtetését - hangsúlyozta a tegnapi litéri lakossági fórumon Bakács István, az MVM Rt. fejlesztési igazgatója. Mindez úgy oldható, megmondotta, hogy hazánk csatlakozik a nyugat-európai villamosenergia-rendszerhez. Ehhez az országos villamosenergiahálózat két súlypontjában, Litéren és Sajószögeden érdemes tartalék erőművet építeni, ez azonban a lakoság egyetértése nélkül nem valósítható meg. Éppen ezért a Rátky és Társai Kft. a hazai villamostársaság megbízásából az elmúlt hetekben egyrészt közvélemény-kutatást végzett a megyeszékhely közelében lévő két faluban, Litéren és Királyszentistvánon, másrészt tájékoztatta a közvéleményt. A tegnapi lakossági fórumon - amelyen a beruházásról véleményt mondó független szakértői bizottság szakemberei is részt vettek - kiderült, hogy a litéri, mintegy száz megawattos erőművet csak akkor kellene igénybe vennie a hazai villamosenergia-szolgáltatóknak, ha műszaki meghibásodás következne be a hálózatban. Ez a statisztikai adatok alapján évente néhányszor fordulhat elő, s akkor is csak maximum néhány óráig működne az erőmű - nyugtatta meg a fórum mintegy kétszáz résztvevőjét az MVM Rt. fejlesztési igazgatója. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a beruházás nem teremt egyetlen helyi lakosnak sem munkahelyet. A mintegy háromórás tájékoztatón a helyi polgárok imponáló felkészültséggel, a település iránti aggódással tették fel kérdéseiket, melyekre kimerítő szakmai választ kaptak. - tóth - Eredménytelen pályázat Ötán pályáztak a Veszprém Televízió vezetői tisztére, a pályázatot azonban eredménytelennek ítélték a kiírók. Mint azt Dióssy László, a megyeszékhely polgármestere kérdésünkre válaszolva elmondta: a döntés nem egyedülálló, történt már ilyen. A VTV felügyelőbizottsága a napokban ülésezik, s dönt arról, mi legyen a következő lépés. Addig is megbízták Szegedi Lászlót a Veszprém Televízió munkájának irányításával. KRÓNIKA NAPLÓ 3 Kevesebb adó-visszaigénylés Sok a figyelmetlenül kitöltött, hibás bevallás Mulasztási bírságot vetnek ki Az éves bevalló vállalkozásoknak és a vállalkozóknak február 15-éig kellett benyújtaniuk az adóbevallásukat, míg a magánszemélyek március 20-ig nyújthatják be a tavalyi esztendei személyi jövedelemadójukról szóló bevallásukat. A két határidő között félidőben szerzett tapasztalatokat összegezte tegnap Veszprémben Umenhoffer Ferenc, az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megyei igazgatója. Csaknem tízezer bevallást vártak a megyei hivatalban abból a körből, akiknél február 15-e volt a határidő, de eddig csak 7500 érkezett be, ami 13,6 százalékkal több, mint a tavaly ilyenkor beérkezettek száma. Az adózók 24 százaléka nem teljesítette ezt a kötelezettségét. A hivatalban ezekben a napokban kezdik kiküldeni a mulasztási bírság összegét tartalmazó határozatokat a feledékenyeknek. Korábban először levelet küldtek, melyben felszólították a címzettet a bevallás benyújtására, és csak később bírságoltak. Ez a gesztus tavaly százezer forint összegű postaköltséggel terhelte meg a megyei hivatalt. Március 20-ig 87 ezer személyi jövedelemadó-bevallást várnak, melyből több mint 40 ezer, 46,4 százaléknyi érkezett be. Ezek közül több mint 13 ezer a visszaigénylő. Tavaly azonos időszakban már 15 ezren igényelték vissza a jövedelemadójuk egy részét. Összegében 66 százalékkal kevesebb adót igényeltünk vissza, mint tavaly. Bizonyos alapítványok, befektetések és egyes nyugdíjpénztárak esetében csak akkor utalják vissza az adót, ha az eset alapos kivizsgálása után is jogosnak tartják. Megyénkben a önkéntes nyugdíjbiztosításokkal kapcsolatban eddig nem tártak fel szabálytalanságokat. Meglepő, hogy a bevallásoknak több mint a harmada hibás. Még mindig előfordul, hogy elfelejtjük aláírni a nyomtatványokat, nem töltjük ki az összesítő adatokat kérő rubrikákat, esetleg eltévesztjük a sort. Gyakori, hogy az adóalapot tüntetjük fel ott, ahol az adót kellene, hogy rossz sorba írjuk a levont adóelőlegeket, hogy eltévesztjük a bankszámlánk számát. Sűrűn töltjük ki pontatlanul a mellékleteket. A hibás bevallások esetén is mulasztási bírságot vet ki az adóhivatal, mely magánszemélyek esetében 500 és 10 ezer forint közötti összeg. Pontossággal, az adatok ellenőrzésével ezt megtakaríthatjuk magunknak. V. I. A személyi jövedelemadó-bevallásoknak csaknem a fele már megérkezett Fotó: Andrányi Ideiglenes sátras zsibvásár Balatonfüred képviselőtestülete első olvasatban tárgyalta tegnap a város idei költségvetésének tervezetét. A bevételi előirányzat meghaladja az egymilliárd 44 millió forintot, a várható kiadások azonban jóval nagyobb összeget tesznek ki. A hiány 500 millió, illetve csaknem 800 millió forintnak adódik egy szigorúbb és egy kevésbé megszorító kalkuláció szerint. A vitában felszólalók kivétel nélkül jogos költségvetési igényeket soroltak, például az egészségügyi ellátás, az oktatás, a közművelődés, a városüzemeltetés és a városfejlesztés területéről. Néhány olyan felvetés is elhangzott, ami a jelenlegi - az egyik képviselő által munkaanyagnak minősített — tervezetben még nem szerepel. A javaslatokról bizottsági szinten tárgyalnak tovább. Hosszú vajúdás után végre megszületett az önkormányzat és a Volán Kft. szerződése, amely március 1-jétől öt évre szól. Egyhangúlag fogadták el a szociális ellátások március 1-jétől érvényes térítési díjait s hagyták jóvá a horvátországi Opatijával kötendő testvérvárosi együttműködési megállapodást. Komolyabb vita csak két helybeli vállalkozó kérelme ügyében bontakozott ki, akik a közelmúltban megvásárolták a volt Pedagógus Üdülők épületét, s annak Huray utcai frontján ideiglenes jelleggel sátras piacot kívánnak működtetni. Kérelmüket két bizottság is támogatta, ám néhány képviselő ellenvéleménnyel élt. Egyikük emlékeztetett egy elmúlt esztendei, hasonló kérelemre, amit a testület gondolkodás nélkül elutasított, más arra figyelmeztetett, hogy nem lenne szerencsés precedenst teremteni, szabadjára engedve a „sátras zsibvásározást”. Végül 11 igen, 3 nem és 3 tartózkodás mellett a kérelmezők megkapták az egy évre szóló ideiglenes engedélyt a következő feltételekkel: az előkertben csak autóparkoló működhet, sátrakat csak az oldalkertekben lehet elhelyezni. A tulajdonosoknak, akik a piac bevételét az épület felújítására szánják, el kell készíttetni az erre vonatkozó terveket, s megkezdeni a rekonstrukciót. - sbe - Elismerő múzeumi diploma A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum felsőörsi műtárgyvédelmi központjában tegnap elismerő diplomát adott át Cs. Dax Margit múzeumigazgatónő a helyi Antal és Rakk Kft. vezetőinek, Antal Gyulának és Rakk Ottónak. A kft. ugyanis a műtárgyvédelmi központ vezetője, Törő László néprajzkutató által tavaly kezdeményezett TÉT (Tudományos Értékek Támogatása) nevű mozgalomba kapcsolódva csaknem egymillió forint értékű segítséget nyújtott a múzeum idegenben történő vagy idegenből magyar földre szállítandó kiállításainak lebonyolításához. Támogatásaik elismeréseként tegnap egy archaikus kivitelezésű és szövegezésű díszes diplomával köszönték meg a veszprémiek az egyedülálló segítséget. A kft. tagjainak Törő László bemutatta a műtárgyvédelmi restaurációs központot, majd szerződést kötöttek az idei támogatásokról. Mint azt Antal Gyula vállalkozó elmondta, nagyon fontosnak tartják a kultúra támogatását, mert az kölcsönös segítséget jelent mindkét félnek. Ugyanis a kulturális kapcsolatok révén üzleti partnerekre is találhatnak, ami megtörtént tavaly például sibeniki útjuk során is, de alakul például már Lappföldön is, ahová az aranymosó múzeumba Törő László kiállítási anyagát szállították ki nemrég. TÉ A két vállalkozó a múzeumigazgatótól vette át a diplomát Andrányi-fotó Visszafogott díjemelések Sovány költségvetéssel fizetésképtelenség elé néznek Zircen A folyamatban levő államháztartási reform igencsak érezteti a hatását az önkormányzatok költségvetésén, egyre inkább az önfinanszírozás felé tereli őket - mondta dr. Varga Tibor zirci polgármester a képviselő-testület tegnapi ülésén, amelyen a többi között megvitatták az idei költségvetést. Zirc kilencmillió forinttal kevesebb központi támogatást kap 1996-ban, így az egész évi 154 millió forint csupán a bér jellegű kifizetéseket fedezi. Ezek ugyanis havi 11 millió forintot tesznek ki. A polgármester szavai szerint lesznek időszakok, amikor az önkormányzat kénytelen lesz szembenézni a fizetésképtelenséggel is. Az önkormányzatnak beszűkült a mozgástere, a helyi adókból származó bevételek korlátozottak, aligha növelhetők tovább. A helyi adóterheket idén csak annyiban növelik, amennyiben azt a törvényes előírások meghagyták (súlyadó és iparűzési helyi adó). Bevételi forrása továbbá az önkormányzatnak a saját ingatlanjaival való gazdálkodása, ami csekély bevételt hoz. A zirci ingatlanok kevésbé keresettek, s az ebből származó bevételek egyébként is végesek. Az önkormányzat saját bevétele a tavalyihoz képest ötvenmillió forinttal növekedik, ami csupán arra elegendő, hogy a működését szinten tartsa, azaz vegetáljon. Ennek ellenére a megkezdett csatornázási munkálatokat az idei esztendőben befejezik, a gázberuházás kivitelezése pedig a napokban megkezdődik, s az önkormányzatnak az az óhaja, hogy a telefonhálózattal kapcsolatos építkezéseket is befejezze a beruházó még az idén. A testület tagjai örvendetesnek találták, hogy a víz- és csatornázási díjak növekedését sikerült visszaszorítani. Mától összesen 15,5 százalékkal drágul az ivóvíz és a csatornadíj. A víz köbmétere 75,80 forint plusz áfa, ami a korábbihoz képest 15 forintos drágulást jelent, a csatornadíj mindössze két forinttal drágult és mától 63,60 forintba kerül (plusz áfa). A képviselők az iskolai és óvodai étkeztetési nyersanyagnorma növeléséről is döntöttek. Zárt ülésen tárgyalt az önkormányzat a tulajdonában levő részvénycsomagokról és a gázberuházással kapcsolatos gazdasági kérdésekről. gombás Angol segítség a láthatáron Angol vendéget fogadtak tegnap Nagyvázsonyban. A Dél-bakonyaljai Falvak Önkormányzati Szövetségének polgármesteri gyűlését John Cox, a British Executive Service Overseas regionális igazgatója tájékoztatta a szervezet tevékenységéről. A 23 éve működő tanácsadó szolgálat önkéntes szakemberei eddig mintegy 3500 díjmentes megbízást teljesítettek a világ 90 országában. Az elmúlt években hazánkban is dolgoztak több településen. A Hidegkúttól Hegyesdig 13 községet tömörítő szövetségnek szívesen segítenének, ha az érintettek ezt kérik valamilyen közös gondjuk megoldásához. A községeknek csak az ellátást, szállást kell biztosítani, a többi költséget a BESO fedezi az angol kormány segélyalapjából és magánadományokból. John Cox hangsúlyozta, hogy a fejlődés irányáról akkor is az ittenieknek kell dönteni, ha igénybe veszik a cég segítségét. Tóth János, az ipari tárca főtanácsosa elmondta, hogy a polgármestereknek nem kell azonnal dönteni az ajánlatról. Az információk és a megoldandó feladatok alapján később is kérhetik a BESO szakemberét. Reményi Antal, a szövetség elnöke, dr. Reichert László, a szervezet titkára és Szombati József vázsonyi polgármeser a térség gondjait ecsetelte. Magasi János tótvázsonyi polgármester és az Angliából hozzánk települt Ware Péter hegyesdi ólomüvegművész egyaránt úgy vélte, hogy az idegenforgalom lenne az a terület, amely egyaránt érinti a 13 települést. Hasznos lenne szerintük, ha a BESO szakértője felmérné a helyi lehetőségeket és tanácsokat adna azok kihasználására. De igazi eredményre csak akkor számíthatnak, ha a helyiek maguk is tesznek ezért. Fazekas Miklós taliándörögdi polgármester szerint az öt éve megkapott függetlenség nagyon hasznos, ugyanakkor beszűkíti a községek cselekvési lehetőségét, ezért erősíteni kellene az együttműködést. Létre kellene hozni például egy információs irodát Nagyvázsonyban, amely a térség turisztikai kínálatát, programjait megismeretné az idelátogatókkal. győrffy |_ Vendéglátósok figyelmébe! "~| Hárskút Község Önkormányzata üzemeltetésre meghirdeti a KULÚRHÁZÁT | , 5 | ■ Érdeklődők részére részletes felvilágosítás § | | a polgármesteri hivatalban ~ |