Napló, 1996. május ( 52. évfolyam, 102-125. szám)

1996-05-02 / 102. szám

1996. május 2., CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA Az MSZP a nyugdíjreformról Majális sörrel és virslivel Égnek meredt a tűzoltóautó létrája, tempósan fogyott a sör és a virsli tegnap délután az aj­kai TIAL-Kaszinó környékén. A majálist szervező szakszerve­zetek ingyenes ételjegyekkel lepték meg dolgozóikat, hogy valamit visszaidézzenek a dicső múlt hangulatából, amikor is Ajkán, a szocialista munkásvá­rosban egész nap hömpölygött a sokezres tömeg. Mára az emlí­tett tér is elegendő a majálishoz, így legalább az ezrekből meg­maradt százak is képesek voltak megélni a tömeghangulatot. Amit egyébként a Bányász Fú­vósegyesület, a mazsorettes lá­nyok, a rock and rollosok igazán kellemesre hangoltak, a pesti vendégek pedig tovább fokoz­tak, így a bál idejére nem volt ok az aggodalomra: a harsány zene alatt legalább egy délutánra-es­­tére feledni lehetett a gondokat és a munkásság jelenlegi társa­dalmi megbecsültségét. - Szeretnénk, ha a kezdemé­nyezésünk hagyománnyá vál­hatna - mondta Babai Rudolf, a berhidai cigány majális egyik szervezője tegnap délelőtt, mi­közben sok apró helybéli ci­gánygyerek éppen a verseny­szerűen szívószálon elfogyasz­tandó kólával volt elfoglalva. A Berhidai Cigány Kisebbsé­gi Önkormányzat a Veszprém Megyei Cigányok Független Érdekképviseleti Szervezete he­lyi csoportjának támogatásával egész napos programot szerve­zett a berhidai cigány kisebb­ségnek, a rendezvényen termé­szetesen szívesen látták a nagy­község valamennyi polgárát. A reggeli zenés ébresztő után az aprónép kólaivó és lufifújó versenyen mérte össze tudását. Hölgyekből, urakból verbuvá­lódott alkalmi (vagy profi) csa­patok küzdöttek a kispályás focibajnokságon. Korosztálytól függetlenül bárki indulhatott a szépségversenyen, és díjazták a legjobb versmondót, énekest, zenészt is. Kiderült, ki a legjobb kötél­húzásban, kislabdadobálásban és a futóversenyeken. Nyilván­valóan nem maradhatott el a ci­­gánytánctudás bemutatása sem. A falu cigányzenészei is meg­mérettettek, jutalmul a győztes szolgáltatta a muzsikát, a roma majálist záró éjszakába nyúló utcabálhoz. # Ujjé a ligetben! címmel hir­dették és csalogatták tegnap Pá­pán a szervezők mindazokat, akik ünnepelni kívánták a mun­ka ünnepét. A színház előtti li­getben aztán néhány sörsátor, póniló és játékautók körül ka­vargón a forgatag. A szülők hű­sítő sörökkel, a gyerekek pedig vattacukorral a kezükben sétál­gattak. Ugyanis a Jókai Mór Művelődési Központ amatőr csoportjai a színházterem mele­gében mutatták be az ünnepre szánt műsorokat. A kintiek, a li­get füvén üldögélők, sétálgatok mindebből persze semmit sem láttak, hallottak. De hát nem is ez volt a lényeg, sokkal inkább az, hogy az idei május elsején is esett néhol az eső, s a mondás szerint ez vi­szont aranyat ért. Egyébként a pápai majálist a korábban beharangozottakkal ellentétben nem a Pápai Hús Rt. szponzorálta, hanem az érdek­­védelmi fórum, az önkormány­zat és az MSZP.­­ Az ünnep reggelén esőre éb­redt Sümeg, délutánra viszont kiderült az ég. A várba hirdetett programok sok helyi és kör­nyékbeli érdeklődőt vonzottak. A Ramassetter Általános Iskola színjátszói a Hair című musical­ből adtak elő részleteket, a Kis­faludy gimnázium tánckara a kánkánt járta el. Nagy tapsot kaptak a sümegi és tapolcai nép­táncosok. Hosszú sor állt a büfé­nél, fogyott a sör, jégkrém, üdí­tő. A legnagyobb tömeget a vár dolgozói által bemutatott lovagi torna vonzotta, ami a kontinens számos országába elvitte a sü­megi vár hírét. A helybelieknek ezen a napon nemcsak a műem­lék, hanem a programok látoga­tása is ingyenes volt. A kisgaz­dapárt és a MIÉP májusfaállí­­tással csalogatta a Mogyorós­dombra az ünneplőket.­­ A tapolcaiak idén rendhagyó helyszínen ünnepelhették május elsejét. A város repülőterére ez alkalomból igazi vurstlihangu­lat költözött. Délelőtt tízkor a Bauxit Bányász Ifjúsági Fúvós­­zenekar pattogó ritmusokkal ugrasztotta szét a város fölé bo­ruló felhőket. Pál Béla ország­­gyűlési képviselő és a szakszer­vezeteket képviselő Székely Ze­ne köszöntője után máris a leve­gőbe emelkedtek a nagy- és kismotoros gépek, felrepítve a kalandvágyó ünneplőket. Köz­ben a színpadon a Batsányi Táncegyüttes és a város tanu­lóifjúsága ropta a táncot, majd a karatésok törték a téglákat nagy sikerrel. Az érdeklődők szép számának köszönhetően nem sokat pihentek a nap folyamán a vitorlázórepülők, sárkányok sem. A kíváncsi legkisebbek be­ülhettek a fák fölé emelkedő hő­légballon puttonyába is. Az apró pónilovak is a gyerekek ked­véért köröztek tegnap, igaz, csak komótosan, nem mint a si­­mogatástól hangos ringlispíl.­­ Az évtizedes hagyományok­nak megfelelően tegnap is a Bá­nyász Fúvószenekar ébresztette a várpalotai polgárokat, akiket a kócos időjárás sem tarthatott otthon, így az idén is több mint tízezren látogattak el a város melletti cseh­ parkerdőbe, ahol huszadik alkalommal rendezték meg a majálist. A jubileumi májusünnepen néha előkerültek az esernyők is, a napsütéses záporban néhá­­nyan megjegyezték: már megint veri az ördög a feleségét. Min­den eddigi rekordot megdöntött a vásározók, árusok, mutatvá­nyosok száma, több mint százan kértek engedélyt az árusításra, céllövöldére, nagyringlisre és kisringlisre. A legnagyobb for­galom az eddig még nem látott, először kipróbálható dodzsem körül alakult ki. A színpadon fellépett a Bá­nyász Fúvószenekar, a Gyer­mek- és Ifjúsági Ház Cserregő Néptáncegyüttese, a Jó Szeren­csét Művelődési Központ Nép­dalköre, a Berhidai Faluház Népdalköre, a Tücskök névre hallgató pétfürdői gyermek néptáncegyüttes, Király Béla aerobic-csoportja és a palotai karatésok. Nemzetközi érdeklődés mel­lett zajlott a majális: a cseh­ er­dőbe Leszkovszki Tibor polgár­­mester vendégeként ellátoga­tott feleségével Minoru Honda, a várpalotai regionális komplex környezetrehabilitációs prog­ram (japán hitel) mérnök-kon­zultáns cégének (PCI) vezetője is. Honda úr elfogyasztotta a kötelező virslit és sört, amit lehetett, lefényképezett, és nem is titkolta, nagyon jól érezte magát. Az összeállítást készítették: Üveges Sándor, Ármás János, Németh Sándor, Tisler Anna és Tóth B. Zsuzsanna Az idén is több mint tízezren látogattak el a Várpalota melletti cseri parkerdőbe, ahol huszadik alkalommal rendezték meg a majálist Fotó: Korbély Barnabás A Magyar Szocialista Párt országos elnöksége a nyugdíj­­rendszer reformjának része­ként elkerülhetetlenül szük­ségesnek tartja a nyugdíjkor­határnak a rugalmas nyugdíj­ba vonulás lehetőségét is biz­tosító emelését. Az MSZP elnöksége támo­gatja, hogy a kormány folytas­son folyamatos párbeszédet a nyugdíjbiztosítási önkormány­zattal. Ennek eredményeként a kabinet terjesszen olyan, szak­mailag egyeztetett javaslatot az Országgyűlés elé, amely min­denki számára világossá teszi, hogy az intézkedés méltányolja az eltérő élethelyzetekből faka­dó különbségeket, s a jelenlegi és leendő nyugdíjasok szociális biztonságának erősítését szol­gálja. Az MSZP a törvényjavas­lat benyújtását követően orszá­gos párbeszédet kezdeményez a nyugdíjreform szükségességé­nek és fő irányainak megismer­tetésére, indokainak megérteté­sére és megvitatására. Az elnökség Horn Gyula pártelnök-miniszterelnök veze­tésével tanácskozott. A testület elfogadta ez évi munkaprog­ramját és előzetes konzultációt folytatott a nyugdíjrendszer át­alakításának fő irányairól, va­lamint a nyugdíjkorhatár eme­lésével összefüggő kérdések­ről. Döntött emellett az ügyvi­vők kinevezéséről is. Eszerint Csintalan Sándor országgyűlési képviselő, elnökségi tag a társa­dalmi kapcsolatokkal foglalko­zó, Kiss József országgyűlési képviselő, az MSZP Tolna me­gyei szövetségének elnöke szo­ciális, Szabó Imre, az MSZP Pest megyei szövetségének el­nöke pedig vidékpolitikai ügy­vivő lett. A testület megbízta Tardos Júliát a párt sajtószóvivői teen­dőinek ellátásával. (MTI) Jókai-nap Balatonfüreden A Balatonfüredi Városi Önkormányzat, a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgató­ság, a Petőfi Irodalmi Múze­um és a Magyar Irodalomtör­téneti Társaság megyei tago­zata a Veszprém megyei ön­­kormányzat támogatásával az évek óta tartó hagyománynak megfelelően május 3-án ismét megrendezi a Jókai-napot. Délelőtt 10 órakor a füredi Jókai Emlékmúzeumban Ra­vasz László Jókai lelke című írá­sából részletet olvas fel Stein­­hausz György, majd a Jókai-na­pot megnyitja Zichyné Belinsz­­ky Katalin tanácsnok, Nagy Miklós egyetemi tanár és Peter Bajzik nagykövetségi titkár, a budapesti szlovák intézet igaz­gatója. A megnyitón elhangzik Kemény Géza költő Jókai idézé­se című verse. Ezután megko­szorúzzák a villa kertjében Jókai szobrát, majd az Art East Galé­riában tizenegy órakor Dusán Greener bratislavai művész tár­latát nyitják meg. A Kedves kávézó a helyszíne az irodalmi matinénak. Fél ti­zenkettőkor az Európai Utas cí­mű folyóirat mutatkozik be. Módos Péter főszerkesztővel Németh István Péter költő, fő­iskolai tanár beszélget. Tizen­három órakor az Arany Korona vendéglőben az író gasztronó­miai írásaiból adnak elő; illuszt­rálásként Jókai-bablevest és komáromi túrós lepényt szol­gálnak föl. Délután háromkor a közössé­gi házban Karol Wlachowsky, a budapesti Pázmány Péter Kato­likus Egyetem tanára Jókai Szlovákiában címmel tart elő­adást. Simona Kolmanova prá­gai egyetemi tanár pedig cseh Jókai-fordításokról beszél. Közben az ELTE magyar sza­kos hallgatóinak dolgozataiból olvasnak fel, akik a magyar tör­ténelem nyomait emelik ki Jókai műveiből. Este fél hétkor a Jókai múzeumban mutatják be Turó­­czi István Tintalovag című do­kumentumjátékát Jókai Mór és Nagy Bella házasságáról. Az írót Szabó Sándor, feleségét Sza­bó Gabi, Dárday Sándor ügyvé­det Galkó Balázs személyesíti meg. Rendező Deák Krisztina, szerkesztő Petrányi Ilona. -kgy - Vizsgálják a Telebingó működését A Szerencsejáték-felügyelet vizsgálatot folytat a Telebingó számsorsjáték nyereménykifi­zetési és játék-, illetve forrás­adó-fizetési kötelezettségének teljesítéséről. A vizsgálat megál­lapításai szerint a számsorsjáté­kot szervező, az Országos Test­­nevelési és Sporthivatal által alapított Bingósport Kft. a játék­adó- és forrásadó-fizetési kötele­zettségének eleget tett. A közle­mény tartalmazza azt is, hogy a játékosok által bejelentett nyere­ményigény a vizsgált időszak­ban 339 millió forint volt, amely­ből ezen időszak alatt a cég 233 millió forint nyereményt kifize­tett. A fennmaradó 106 millió fo­rintnyi igényből lejárt, tehát a Bingósport Kft. által a kifizetés­re előírt határidőre nem teljesített kifizetendő nyeremények össze­ge 10,5 millió forint. A Szerencsejáték-felügyelet megállapította, hogy a szervező cég pénzügyi helyzete nem sta­bil, ezért a játékosok védelme érdekében a Szerencsejáték-fel­ügyelet a vizsgálati jelentésre beérkező észrevételek értékelé­se után várhatóan a Bingósport Kft.-t a szerencsejáték-szerve­zéstől eltiltja. Ez nem érinti a nyereménykifizetési kötelezett­ség teljesítését. (MTI) Három közúti baleset két nap alatt A szerda esti lapzártánkig vi­szonylag csendesen telt az ün­nep a közutakon. Kedden dél­után 14 órakor Veszprémben az Almádi út és a déli útgyűrű talál­kozásánál személygépkocsi te­hergépkocsival ütközött. A sze­mélygépkocsiban utazók közül ketten könnyebben, hárman pe­dig súlyosan megsérültek. Az egyik sérült még szerdán is élet­­veszélyes állapotban volt. Szerdán 16 óra után egy idős férfi valószínűleg rosszul lett vezetés közben, és Wartburg személygépkocsijával felborul a Veszprémet Tapolcával össze­kötő út nemesvámosi szaka­szán. A baleset következtében ketten könnyebben megsérül­tek. A sérültek kimentésében, il­letve az autó talpra állításában a tűzoltók is részt vettek. A mun­kát veszélyessé tette a kiömlött üzemanyag. A mentés befejezé­séig a közlekedők rövid ideig várakozásra kényszerültek. Lapzártánk idején riasztották a rendőröket egy újabb baleset­hez Gyulafirátót határába. Az előzetes hírek szerint itt is felbo­rult egy személygépkocsi. A veszprémi tűzoltókat vala­ki félrevezette tegnap, amikor nagy füstöt jelzett a Barátság parkból. Az ajkai tűzoltókat pe­dig a devecseri volt Fűszért-rak­­­ tárhoz riasztották délután, ahol Veszprémben az Almádi út és a déli útgyűrű találkozásánál szó­­valószínűleg az ott lakó hajlék- mélyautó tehergépkocsival ütközött Fotó: Nagy Lajos talanok okoztak tüzet. NAPLÓ 3 A BALATONTOURIST A Malév és a Balatontourist tavaszi­nyári kedvezményes repülőjegyárai: Helsinki....................... .........................................38 OOO Ft I Amszterdam, Barcelona, Brüsszel, Kairó, Larnaca, Madrid, Hamburg..................36 OOO Ft Isztambul, Berlin, Düsseldorf, Frankfurt, Köln, Stuttgart...................................34 OOO Ft Prága, Velence, München.................................25 OOO Ft London......................... ........................................31 000 Ft I New York.................... .................................66 000 Ft-tól - további kedvezmények 24 amerikai nagyvárosba - családi kedvezmény Olaszország 19 városába Törzsutasaink figyelmébe ajánljuk havonta változó dupla bonuszpont akciónkat! Részletes információért forduljanak irodáinkhoz. UTAZÁSI IRODÁINK: Repülőjegy-iroda Veszprém, Kossuth L. u. 21. (88)406-415 Balatonfüred, Blaha L. u. 5. (87)343-471 Tapolca, Deák F. u. 7. (87)321-179 Zirc, Deák F u. 2. (88)314-163 Balatonalmádi, Petőfi u. 6. (88)338-707 Ajka, Fő u. 3. (88)311-589 I Pápa, Fő tér 12. (89)324-282 Várpalota, Szent István u. 23. (88)372-580 I Budapest V, Váci utca 7. (1)267-2726____________________

Next