Napló, 1998. január ( 54. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-02 / 1. szám

®NM£OH MA Jóslások, jövendölések A világ legnevesebb csil­lagjósai szerint 1998 gon­dok sorát hozza több veze­tő politikus számára. A Földet természeti kataszt­rófák fenyegetik. 4. oldal Innen az öröklétbe visz az út A vízcsapokat szereti, meg a rádiókat. A szelepek azért érdekesek, mert azokból jön a víz, de kér­dés, hogyan, a rádióból meg szól a zene és beszél­nek belőle, de kik? Muszáj szétszerelni ezeket. 5. oldal Akiért gyertyát gyújthatunk Negyven esztendeje, 1958. január 2-án hajnalban Bu­dapesten kivégeztek egy huszonkét éves veszprémi születésű fiatalembert, az 1956-os várpalotai harcok egyik résztvevőjét és szer­vezőjét. 5. oldal Ne ide, odasüsss! Kell az ilyen komoly lapba is egy kis koktélos kikap­csolódás és nem mindig csak a gyűrött homlok. 7. oldal Elvesztett hazák és hajlékok A könyvhöz Göncz Árpád köztársasági elnök írt be­vezetőt, akivel Bresik Vil­mos fiatal műfordítóként ismerkedett meg. 9. oldal LIV. évfolyam, 1. szám VESZPRÉM MEGYE NAPILAPJA____________________1998. január 2., PÉNTEK | Divatjamúlt a malac? Az esztendő első napjának reggelén tértek nyugovóra a bálozók Az idén a korábbi évekhez képest kevesebben töltötték a szilvesztert valamelyik vendég­látóhelyen, melynek nyilván nemcsak kényelmi okai voltak. Ám, akik elmentek, jól mulat­tak, kitűnő ételeket ettek, és újév napján reggel tértek nyugovóra. Az idén arra is akadt példa, hogy az éjféli tombolán élő malac helyett báli ruhát sorsoltak ki. Ennek a boldog nyertes így, nem sokkal a farsangi szezon előtt valószínűleg legalább ugyan­úgy örült, mint egy röfinek. Megyei körképünkből az is kiderül, hogy a mulatságok résztvevői éjfélkor szívesen fogyasztották a hagyományos ételeket, ám főleg az ízük és nem a babona miatt. (Sümeg, Veszprém, Ajka, De­­vecser és Tótvázsony egy-egy vendéglátóhelyén érdeklődtünk, a tapasztalatokról a 3. oldalon olvashatnak. Divatjamúlt az éjféli malac? címmel.) Több száz vendég köszöntötte az új évet és mulatott hajnalig a veszprémi Petőfi Színházban Andrányi András felvétele Új évi tervek és remények Az éjféli harangszó évfordulót is jelzett, beköszöntött az 1998-as esztendő. Jobb lesz, mint a tavalyi, vagy több meg­próbáltatás vár ránk? A pezs­gőspoharak összecsendülése­­kor reménykedve nézhetünk az előttünk lévő 365 napra, vagy jobb, ha nem tervezünk? Erre kértünk választ me­gyénk polgáraitól. A sikeres közműberuházások után a zirci önkormányzat nincs könnyű helyzetben. Nem volt elegendő elnyerni a százmilliós központi céltámogatásokat a csatornahálózatra, a gázprog­ramra és a szennyvíztisztító fel­újítására. A pályázati pénzek mellé sok hozzájárulást kellett előteremteni az önkormányzat és a polgárok részéről is. Az önkormányzat a költségvetése mellett bankhiteleket is felhasz­nált s az önkormányzati ingatla­nok értékesítéséből származó pénzt is a beruházások befejezé­séhez használta fel. Ezek azok a tényezők, amelyek miatt dr. Varga Tibor polgármester ag­godalommal tekint az idei évre. (Folytatás Új évi tervek és remé­nyek címmel a 3. oldalon.) Barátkozásból nemzetközi tárlat lett Az év utolsó megyei képzőmű­vészeti kiállításának időpont­ját rendhagyónak nevezte Fenyvesi Ferenc, a veszprémi Művészetek Háza igazgatója. December 31-én délben a Csikász Galériában nyílt meg a németországi Senftenbergben tavaly nyáron rendezett nemzet­közi plein air művésztelep huszonkét művészének alkotá­sait bemutató tárlat. A kiállítást Bors József veszprémi alpolgár­mester nyitotta meg. Elmondta, hogy nyolc éve Veszprémből nyolc-tíz középiskolás diák minden esztendőben részt vesz egy tíz-tizennégy napos euró­pai nyári táboron. A barátkozás, az ismerkedés az évek során fo­lyamatos kapcsolatot alakított ki a diákokat küldő városok között, amely végül a művésztelep lét­rehozásához, a veszprémi kiállí­tás megrendezéséhez vezetett. Andrányi-fotó kászban címmel a 3. oldalon.) Bors József alpolgármester nyitotta meg a huszonkét művész alkotásait bemutató tárlatot (Folytatás Téli kiállítás a Csi- Ma bizonyosság: biztató a jövőnk Göncz Árpád köztársasági elnök újévi köszöntője Az alábbiakban részleteket közlünk Göncz Árpád újévi kö­szöntőjéből: Az idén könnyebb szívvel kí­vánok hazánknak és polgárai­nak boldog új esztendőt, s fel­szabadultabban tolmácsolom a hazai jókívánságokat is a hatá­rainkon túl élő magyaroknak, mint tavaly, tavalyelőtt vagy az azt megelőző esztendőkben. Akkoriban inkább a bizakodás és a remény sugallta a szavai­mat. Ma: kétségkívül tiszteletet parancsoló eredmények. Szá­momra - bár efelől soha semmi kétségem nem volt - már bizo­nyosság, hogy van jövője annak az országnak, amelynek népe nem pusztán eltűri a megpróbál­tatásait, de tehetségével, szor­galmával, bölcs türelmével for­málni is képes a sorsát. (További részletek a beszéd­ből a 2. oldalon A siker árát meg kell fizetni címmel.) fa igazságosságért II. János Pál pápa csütörtökön azzal a felhívással fordult a vi­lághoz, hogy a globalizáció, azaz a világgazdaság egységessé vá­lása az igazságosság és a szolidaritás jegyében történjék. „A most folyó globalizációs folyamatnak az igazságosság és a szolidaritás irányába kell ha­ladnia, így akadályozva meg, hogy ez a folyamat kivessen a szélekre egyes személyeket, csoportokat vagy akár népeket” - szögezte le a szentatya, aki a Vatikán egyik ablakából kö­szöntötte az Úr angyala imád­ság, az Angelus miatt a Szent Péter téren összesereglett több­­ezernyi zaradékot. „Vajon a 2000-es év jelenthet-e lényeges előrehaladást a béke megterem­tésében?”- tette fel a kérdést II. János Pál annak kapcsán, hogy a Vatikán 1968 óta minden év el­ső napját a béke előmozdítása ügyének szenteli.­­ „Mindenki ezt szeretné. De hogy ez megtör­ténjék, elkerülhetetlenül szük­séges, hogy minden egyes em­ber elkötelezze magát az igazsá­gosság mellett” - tette hozzá. Végül leszögezte, hogy szükség van a legszegényebb országok külső adósságának összehan­golt csökkentésére. „Hogy tar­tós megoldásra jussunk, min­denkinek összpontosítania kell erőfeszítéseit” - mondta. (MTI) Van megállapodás A vasutasok 16 százalék béremelést kaptak A MÁV és a vasutas szak­­szervezetek képviselői aláírták azokat a megállapodásokat, amelyek a vasúti dolgozók 1998. évi bér- és foglalkoztatá­si kérdéseit szabályozzák. Sipos István, a MÁV vezérigazgatója ezt követően bejelentette: a vasúttársaság munkavállalói en­nek értelmében a bértábla sze­rinti alapérték 14,7 százalékkal megemelt összegét kapják jö­vőre. Ehhez járul a soros elő­léptetésben részesülő dolgo­zók automatikus bérnövekedé­se. Mindez összességében brut­tó 16 százalékos átlagbéreme­lést jelent. Ez némileg több, mint a munkáltató korábbi aján­lata. A vasutas dolgozók - va­sutasnapi jutalomként - az 1997. évihez hasonlóan az éves személyi alapbérük hat százalé­kát kapják meg. (MTI) Hárman születtek az első órákban Három gyermek született me­gyénkben szilveszter éjszaká­jától tegnap délig. Amikor a kórházak szülészeti osztályain megyénk legifjabb polgárai iránt érdeklődtünk, leg­többször sajnálkozva közölték: nem emlékeznek olyan szil­veszter éjszakára, amikor nem született gyermek. Az óév utol­só és az új év első óráiban vi­szont ez történt: csak három újszülött látta meg a napvilágot Veszprém megye kórházaiban. Az idén az első kisember Pá­pán született. Molnár Katát nem sokkal egy óra előtt szoríthatta magához az édesanyja. Csabai Anett, az ifjú mama szilveszter délutánján került a szülőszobá­ra, ahol többórás vajúdás után szülte meg első gyermekét. Éj­szaka kettő óra negyven perckor született a tapolcai kórházban Orsós Patrícia 3,30 kilogramm súllyal. Vigántpetendi édesany­ja háztartásbeli, és ugyancsak első gyermekének adott életet. Január elsején délelőtt, röviddel kilenc óra után látta meg a nap­világot Sinka Bálint Zircen. Édesanyja Olaszfaluban él, és immár a negyedik gyermeket hozta a világra. (ke)

Next