Napló, 1998. március ( 54. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-02 / 51. szám

1998. március 2., HÉTFŐ KRÓNIKA Vándortáborok veszélyben Az elmúlt egy évben nem tör­tént igazi előrelépés az ifjúsági és sportturizmus feltételeinek javításában, derült ki a hét­végén a Táboroztatók orszá­gos konferenciáján a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Cent­rumban. Bár az egy évvel ez­előtt megfogalmazott ajánlá­sokra több miniszter pozití­van reagált, az idei záróüze­netben több tavalyi javaslatot újra szerepeltetni kellett. A pénz és ár, támogatás hiá­nya mellett a legnagyobb gon­dot továbbra is az jelenti, hogy az érintettek nem rendelkez­nek átfogó és megbízható ada­tokkal az ifjúsági és sportturiz­mus működéséről, így nem tud­ják azt sem, hogy mit kellene változtatni, fogalmazta meg elő­adásában dr. Jandala Csilla. A Veszprémi Egyetem turizmus tanszékének vezetője szerint azért is szükség lenne a kutatá­sok azonnali elvégzésére, mert a helyzet pontos ismerete nélkül nem tudjuk érvényesíteni igé­nyeinket az európai csatlako­zásnál. A különböző részterületek alapján szerveződött szekciók­ban kiderült, hogy az egyre rom­ló anyagi helyzet miatt végve­szélybe kerültek a vándortábo­rok, a túraútvonalak, nincsenek meg a szükséges feltételek a vízi túrázáshoz, továbbra is megol­datlan a személyi háttér. A konferencia résztvevői a zárónyilatkozatban ismét több ajánlást fogalmaztak az érintett minisztériumokhoz, az Orszá­gos Idegenforgalmi Bizottság­hoz, a megyei, illetve helyi önkormányzatokhoz és a civil szervezetekhez. Ismét szorgal­mazták az alanyi jogon járó, normatív támogatási rendszer kidolgozását, ugyanakkor szük­ségesnek látják egy olyan tá­mogatás működését is, amelyet a rászorultság alapján lehet igénybe venni. győrffy Kritizálják a városvezetést Megemelték a balatonfüredi vállalkozók az alaptőkét A Balatonfüredi Vállalkozók Egyesületének nevében ko­moly kritikával illette a helyi önkormányzatot Vanyolai Sándor egyesületi elnök a szer­vezet péntek este tartott tiszt­újító közgyűlésén. A tagok vita nélkül elfogad­ták az elmúlt évről szóló beszá­molót, amelyben egyebek kö­zött szerepelt, hogy a legutóbbi helyhatósági választások óta el­telt időszak az idegenforgalmi fejlesztések szempontjából nem volt eredményes, fontos kérdé­sekben (görög falu, Huray-piac, Blaha utca, sport- és szabadidő­­központ) nem történt előrelépés, a helybéli vállalkozók sok eset­ben hátrányt szenvedtek. Egyet­értettek abban, hogy szigorúan pártsemleges alapon, de haté­konyan kívánnak beleszólni az őszi önkormányzati választá­sokba, céljuk, hogy legalább négy-öt vállalkozót, illetve a vállalkozókat perspektivikusan képviselni tudó személyt juttas­sanak a testületbe. Kinyilvání­tották azon akaratukat is, hogy a mólókörnyék részletes rendezé­sének folyamatában véleményt mondhassanak, s az ott majdan létesülő idegenforgalmi-keres­kedelmi egységek tulajdon-, il­letve tartós bérleti jogának oda­ítélésekor elsőbbséget élvezze­nek. Ezt megerősítendő általá­nos pályázatot és egyénenkénti szándéknyilatkozatot nyújtanak be a polgármesteri hivatalnál. A közgyűlés a megbízatásá­nak lejárta miatt leköszönő ve­zetőségnek újabb négy évre bi­zalmat szavazott. A kibővített létszámú elnökség élére Vanyo­lai Sándort választották, alel­­nökké Iszti Jenőt és Kovács Zol­tánt, titkárrá Gyeginszki Lász­lót. A felügyelőbizottság elnöke Hofecker Attila, tagjai Kecsedi Gábor és Zab Lászlóné. - sbe - A tervezettnél jelentősen na­gyobb mértékben emelt alap­tőkét a pénteki rendkívüli közgyűlésen a Club Tihany Rt. - mondta a Napló kérdésé­re Molnár Gyula, a társaság vezérigazgatója. Az előrejelzett mintegy 150 millió forintos készpénz helyett 171 millió 200 ezer forintot ad­tak a tulajdonosok és még 200 millió forintért apportálták a tu­lajdonosok a Kolostor sörözőt, sörfőzdét és panziót is. A héten elhunyt főtulajdonos, Szetlik Ferenc törvényes örökö­sei 331 millió 400 ezer forintot vittek be a társaságba, míg az osztrák Josef Krammer 27 mil­lió 600 ezret, a dán Kalmar Huse pedig 12 millió 200 ezret emelt az alaptőkén. A pénteki alaptő­ke-emelés után a Club Tihany tulajdonviszonyai nem változ­tak jelentősen.­ ­ tóth - Városismeretből ötös jegyek A megyeszékhely általános és középiskolásainak rendezett szombaton vetélkedőt a Lo­­vassy László Gimnázium Or­szágjáró Diákköre, a Városi Természetbarát Szövetség és a Veszprémi Alapítványi Általános Iskola és Gyerme­kek Háza. A verseny célja az volt, hogy a diákok minél job­ban felkészüljenek szülőváro­suk történelméből és neveze­tességeiből. A vetélkedősorozatot a hat­vanas években rendezték meg először, ahol a mai szervező, Kaposvári József is részt vett. A hétvégén tizenhét középiskolás és tizennégy általános iskolás csapat mutatta be, mennyire is­meri a város történetét, a Veszp­rémben született vagy itt tanult történelmi személyek, művé­szek, tudósok életét, munkássá­gát, mennyire igazodnak el a város közterületein és középü­leteiben elhelyezett szobrok, domborművek között, mennyi­re figyelték meg a jellegzetes épületeket. A szellemi feladatok után a háromfős csapatok a vá­rosban kerestek választ az em­léktáblákra és a szobrokra utaló kérdésekre. A gyerekek többsé­ge kiválóan felkészült a ver­senyre, mondták a szervezők. A középiskolások versenyé­ben az első és második helyen a Padányi (felkészítő tanár: Zeit­­ler Gusztáv), a harmadik helyen pedig a Lovassy (felkészítő ta­nár: Kaposvári József) csapata végzett. Ugyancsak a Lovassy diákjai szerezték meg a legjob­baknak járó elismerést az általá­nos iskolások versengésében. B. E. A szellemi feladatok után a háromfős csapatok a városban kerestek választ az emléktáblákra és a szob­rokra utaló kérdésekre Fotó: Andrányi NAPLÓ 3 A szándék önmagában kevés (Folytatás az 1. oldalról.) Az eddig felhalmozott távfű­tési, lakbér-, villany- vízszámla­­hátralék csaknem százmillió fo­rintra rúg a megyeszékhelyen. Az állami támogatás azokra a családokra terjedhet ki, amelyek nem élnek az átlagosnál na­gyobb méretű lakásban, továbbá jövedelmük nem fedezi a meg­élhetés és az adósságfizetés együttes költségeit, pénzzé te­hető vagyontárgyakkal pedig nem rendelkeznek. Elsősorban azokat az adósokat kívánják megsegíteni, akikkel szemben a bank már felmondta a hitelmeg­állapodást. Országosan 27 ezer családot fenyeget végrehajtás, (pontos megyei adat még nem ál rendelkezésre). Az első kör­ben csak őket támogatnák úgy, hogy az állam megvenné a pénz­intézetektől az adósságot és ma­ga jegyezne be zálogot az ingat­lanra. Arató Tamás szerint a jel­zálog talán elriasztja azokat az ügyeskedőket, akik kihasznál­nák a helyzetet, hogy az állam a zsebébe nyúl. Megyénkben Berhidán hal­mozódott fel a legtöbb lakáshi­teltartozás. Egyelőre még nincs konkrét, részletes információm arról, hogy a kormány valójában hogyan képzeli a hiteltartozások rendezését - nyilatkozta la­punknak Lajosfalvi József, Ber­­hida polgármestere. A nagyköz­ség elöljárója szerint a probléma a kérdésben ott jelentkezhet, hogy minden folyamatban lévő ügyet leállítanak, miközben az elképzelések a megoldásra még nem ismertek. Lajosfalvi vala­mennyi önkormányzati vezető társaságában örülne, ha a kor­mányzat a szándékhoz nemcsak a nevét adná, hanem valós anya­gi támogatást is nyújtana a hely­hatóságoknak, mert egyébként nem lesz miből megoldást talál­ni. A berhidai polgármester megjegyezte, felvethető egy eti­kai kérdés is: mit válaszolnak majd azoknak a családoknak, ahol gyakran a rokonság ösz­­szefogásával „...kínkeservesen összekaparták a pénzt és lerót­ták azokat a tartozásokat, ame­lyeket most a kormányzat má­soknál átvállal”. b­c­(áj) A kormány segíteni kíván az önhibájukon hátrányos hely­zetbe került polgárain azzal, hogy meghitelezi a hátralékai­kat. A döntés visszhangjáról kérdeztünk néhány Veszprém megyei polgárt.­ ­ Természetesen egyetértek a döntéssel. Azoknál a családok­nál, akik valóban önhibájukon kívül kerültek lehetetlen hely­zetbe. De ezt is differenciálni kell, hisz ahol van ingatlan, gép­kocsi vagy más vagyon, úgy gondolom, nem jár a segítség. Csak az igazi szegények támo­gatásával értek egyet - mondta Kivánné Sárdi Gabriella. Hasonlóan fogalmazott a nyugdíjas Szajkó Mihály is, aki úgy véli, a döntéssel az állam a polgárai iránti ragaszkodását is kifejezte. - Mindenféleképp jó a dön­tés, hisz az államnak tartozni kellemesebb, mint egy pénzin­tézetnek. Mert talán nem zaklat­ja majd annyira őket, mint az elárverezéssel fenyegetőző inté­zetek. Persze ezt a kölcsönt is vissza kell fizetni, mert hát va­lamiképp mindnyájunk zsebe bánhatja majd a jótékonykodást. Steinbach Eszter harmadéves egyetemista is jó döntésnek tart­ja az elhatározást. - Támogatni kell a szegénye­ket. De bevallom, fogalmam sincs, hogy miként tudják majd eldönteni, ki a szegény és a ki a valóban rászoruló. A szándék tetszik, s hogy aztán milyen lesz a kivitelezés, majd eldől. - n - MEGKÉRDEZTÜK: Egyetért-e a kormánnyal? Kivanne Sarai Gabriella Szajkó Mihály Steinbach Eszter Fotó: A. A. Megvesztegetett rendőrök (Folytatás az 1. oldalról.) Amikor igazoltatták a gyors­­hajtót, kiderült, hogy sem ő, sem társa nem rendelkezik a kiste­herautó vezetéséhez szükséges pályaalkalmassági vizsgával, ráadásul a kocsit csak a társ ve­zethette volna, mivel csak neki volt kölcsönszerződése a be­jegyzett kft.-vel. A rendőrök közölték, mind­kettőjük jogosítványát bevon­ják. Ekkor elkezdődött az alku­dozás, aminek végeredménye­ként a két rendőr azt mondta: több százezer forintos ügyről van szó... Abban maradtak, hogy aznap este hatkor az egyik veszprémi benzinkúthoz viszik a peugeot-sok a pénzt, amennyit éppen gondolnak. Mindenesetre akkor nem tesznek feljelentést. Az egyenruhások lebuktak a benzinkútnál, amikor átvették a pénzt, az ötvenezer forintot, le­csaptak rájuk kollégáik, a Rend­védelmi Szervek Védelmi Szol­gálatának munkatársai, mivel a két szabálysértő közben beje­lentést tett a rendőrségen. A megyei főkapitány azon­nali hatállyal felfüggesztette be­osztásából a két rendőrt, akik­nek ügyét a megyei főügyészség nyomozóhivatala vizsgálja ki.­ ­M­ Porban sínylődő kalászosok (Folytatás az 1. oldalról.) Sok helyen most végzik el az elmaradt őszi talajmunkákat és kitűnők az adottságok a talajok lezárására is. A szőlőkben és gyümölcsösökben metszenek, hisz megindult a nedvkeringés. Különösen a Balaton-felvidé­­ken sürgős a dolog - mondta dr. Radovits Tibor, a megyei föld­művelésügyi hivatal vezetője. A gazdák pénztelensége lát­szik abban, hogy még nem in­dult meg a vetőmagforgalom. Hiába, aki nem tudta eladni a ta­valyi termését, annak nincs mi­ből vásárolnia. A mezőgazdasá­gi támogatások kapcsán észre­vehető, hogy megélénkült a be­ruházási kedv. Sokan akarják felújítani szarvasmarhatelepü­ket, istállóikat, ültetvénytelepí­tést, tárolóépítést és feldolgozó­kapacitás-bővítést is sokan ha­tároztak el. Dr. Radovits Tibor szerint ennek két fő oka lehet. Egyrészt jók a támogatási konstrukciók, másrészt több üzemben most akarják bepótol­ni az évek alatt elmulasztott fej­lesztéseket. A dolognak egy szépséghibája van. Már most látszik, hogy kevés lesz a me­gyei keret, nem juthat mindenki állami támogatáshoz. V. I. Cé?Rt­lE.12. pénzváltó Veszprém, Szabadság tér 12. Telefonszám: (88) 329­ 000. Pénznem­­ egységre Vétel Eladás RTS 16,130 16,350 ESP 1,3300 1,3700 CHF 140,00 142,50 DEM 113,50 115,00 ITL 0,1147 0,1167 GRD 0,7100 0,7330 LEK 25,150 26,100 USD 205,50 209,00 Érvényes: 1998. március 2. Napközbeni árfolyamkorrekció lehetséges! Nyitva mindennap: 8-21 óráig.

Next