Napló, 1998. augusztus (Veszprém, 54. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-01 / 179. szám
4 NAPLÓ KÖRKÉP 1998. augusztus 1., SZOMBAT Horgászok újra a pácban? Horgászok mondogatják: Megint a címlapra kerültünk, mégsem oldódott meg semmi. A napokban Budapesten tartott választmányi ülésen ott volt dr. Majer István, a Veszprém megyei Mohosz, azaz a Hermesz elnöke. A vagyonról és a működésről volt szó - olykor-olykor nem is tárgyalóképes hangnemben. Dr. Majer István szerint a Mohosz-vagyon egységes, de a megyékben lévő (képződő) vagyonrészt kezeljék a megyei szövetségek. A mára kialakult helyzet a következő - mondja az elnök: - Évekkel ezelőtt elkezdődött egy folyamat, amely arra irányult, hogy a Mohosz rendezze a vagyon sorsát, de úgy, hogy közben a normális működésről sem szabad elfelejtkeznie. Személyi változásra is sor került. Sajnos a szükséges intézkedések mégsem történtek meg! A testületi szerveket nem hívták össze, az alapszabály szerinti működés feltételeit nem biztosították. A múlt hét végi választmányi ülést az említettek elmaradásáért kellett összehívni. A gazdasági ügyekért felelős alelnök - Csatári Sándor- azonban nem a két alapproblémával kívánt foglalkozni, így következett be a visszahívása. Ekkor kemény véleménynyilvánítások hangzottak el, némelyik inkább a kiabálás kategóriájába tartozhatott volna. A dolgok ilyetén menete egyáltalán nem minősíthető parlamentárisnak. Elhangzottak a következők is: új működési rendet kell készíteni, s amit a jelenlegi vezetők csinálnak, az nem elegendő. Sőt, kimondottan kevés, s nem is mindig megfelelő! Dr. Majer István arra a kérdésre, hogy a megyei szervezetnek - a Hermesznek - van-e vagyonigénye a Mohosz-vagyonból, egyértelmű igennel telt. Úgy fogalmazott, hogy a 360 ezres tagság érdekeit kellene szem előtt tartani. A Mohosz-vagyon ugyanis egységes, ám a megyékben lévő vagyont kezeljék a megyei szövetségek! B. J. Egy családnak is elég lenne Hatvandekás, óriás fóti befőzőparadicsom termett a veszprémi Czabula László paloznaki kiskertjében. A paradicsomfán hasonló nagyságú termések piroslanak, mondta a termesztő Fotó: Gáspár Gábor Ígéretes tehetségek Csicsón A Nivegy-völgyi nemzetiségi napok nyitányaként csütörtökön fotókiállítás nyílt Balatoncsicsón a német nemzetiségi általános iskolában. A tárlat alkotóit, az iskola fotószakköröseit dr. Bauer Nándorod, a Megyei Pedagógiai Intézet igazgatónője köszöntötte, méltatta a gyermekek ötletgazdag, a laboratóriumi technikai tudáson túlmutató munkáit, s elismerését fejezte ki a szakkörvezetőnek, Vogel András fotóművésznek a diákokkal való eredményes fáradozásáért. A képekről sugárzik a diákok igényességre törekvése, finom érzékenysége, világra nyitottsága, ígéretes tehetsége, mondta. Különös világ a gyermekalkotások világa, mutatott rá, különösen, ha fotókról van szó. A fotó a pillanat megragadása, de nem akármilyen pillanaté, hanem azé, amit a fotós lát és láttatni akar velünk saját érzelmein átszűrve. Dobos Balázs, Dobos Zsuzsa, Mészáros Zoltán, Bábel László, Scher Anita, Schumacher Zsolt képei megállítanak, megszólítanak minket, néha gyönyörködésre késztetnek, néha megdöbbentenek, mondta. Majd kiemelt a tárlat anyagából néhány különösen megkapó, már-már művészi hatású fotót, amelyeknek témája az ünnep, a történelem, a családi kör, az állatok világa, s melyekből szeretet, békevágy, hagyománytisztelet árad. Végül további lelkes munkára, a szakmai ismeretek bővítésére, a közlés bátorságára biztatva a fiatalokat, a megjelent közönség figyelmébe ajánlotta a kiállítást. A megnyitón közreműködtek az iskola diákjai tangóharmonika-muzsikával. TÉ Járművek, utak, vezetők Lassan már nincs olyan év, hogy ne hallaanánk magyar gépjárművek súlyos külföldi baleseteiről. Igaz, hogy az össznépi szabadságolások időszakában általában is megnő a forgalom Európa útjain, no és honfitársaink ,Vl, is tömegével választják úti céljuknak a ked-rá vett idegenforgalmi központokat. A túri- Morora5 .1 mussal foglalkozó szakemberek szerint van- í Vádornemzet vagyunk, éppúgy szeretünk ki-t rándulni, mint a hollandok, belgák, és persze a németek. Csak más feltételek között. Az anyagi különbségekről most nem beszélve elég csak gépjárműparkunk állapotát megtekinteni. Aki már járt évekkel ezelőtt az osztrák és olasz Alpok közötti emel- kedőkön, láthatta, hány és hány magyar rendszámú régi Dacia, Zsiguli, Wartburg, Skoda küzd a kilométerekkel, sokszor feladva a hiábavaló harcot. Azóta számuk minimálisra zsugorodott, de van helyettük éppen elég 15-20 éves Ford, Renault, Volkswagen és más nyugati márka hasonló nehézségekkel. A buszok külön kategóriát képviselnek. A kisebb-nagyobb utazási irodák, magánfuvaroztatók csatasorba állított matuzsálemei ugyancsak furcsán mutatnak a légkondicionált, szinte minden kényelemmel ellátott nyugati társaik között. Persze már itt sem vagyunk sereghajtók, hiszen egyes ukrán, moldáv, román autóbuszok minden képzeletet alulmúlnak. Az ilyen gépjárművekből dől a füst, a korom, utasaik az iszonyatosan hosszú és lassú utazás fáradalmaitól izzadtak, fáradtak, nyűgösek, idegesek. Ez minden, csak nem élménygazdag kirándulás, üdülés. Ám ha valaki élete álmainak autójával vagy buszával vág neki a messziségnek, akkor következik csak az igazán veszélyes helyzetek sorozata. Ezt a veszélyforrást emberi tényezőnek hívják, amikor a jármű vezetője nincs tisztában sem a gép, sem saját vezetői tudásának korlátaival. Ilyenkor jönnek az előzgetések, mutogatások, üldözések, minden szabályt és udvariassági formulát áthágva. Nem azt mondom, hogy más nemzetek vezetői angyalok. Spanyolországban például alig van olyan autó, amelyiken ne látszana kisebb-nagyobb koccanások nyoma. Olaszországban szemtanúja voltam, amikor a kanyarodósávba belógó kocsit egyszerűen odébb lökte egy másik, hogy elférjen és menni , tudjon végre. Ezzel együtt mintha nagyobb rutinnal és főleg türelemmel rendelkeznének a külföldi sofőrök, az útjaink ös-szehasonlíthatatlan minőségéről nem is beszélve. Talán ez az, amiért a külföldiek pedig nálunk felejtik el vezetői tudásukat és okoznak a szokottnál több balesetet. Ami persze nem vigasztalhat igazán bennünket... Bartók Péter Szívügyből született negyven esztendő Negyven esztendeje tárta ki kapuit Veszprémben a jeles vadászíróról elnevezett Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark. A jubileumi ünnepségre 1998. augusztus 2- án, vasárnap délután 3 órára hívja a látogatókat Sigmond István parkigazgató. Böbe, Dömi, Szultán Életre dajkálói közül a sokak által tisztelt Kasza László egykori igazgató jegyezte le 1961- ben a vadasparkot bemutató TIT-kiadványban: „1958 kora tavaszát írták, amikor a Hazafias Népfront, a KISZ és a TIT aktívái javaslatot tettek a városi tanács felé, hogy létesüljön Veszprém városában egy növény- és vadaspark... Miután a tanács elfogadta a javaslatot, megindult a munka. Elsőként a Balaton-felvidéki Erdőgazdaság jelentkezett. Hamarosan az egész város és a megye szívügye lett a park. 1958. augusztus 1-jét írták (a füzetben szereplő eltérő adat feltehetően szedéshiba - a szerző), mikor egy verőfényes délután az ősi város lakóinak százai özönlöttek a vadaspark felé. Ott volt, eljött mindenki, akinek csak egy parányi munkája is tapadt az állatkerthez. Elhangzott az avatóbeszéd, felcsendült a Himnusz, és dr. Balassa Gyula miniszterhelyettes (a Földművelésügyi Minisztériumból — a szerző) átadta a parkot Veszprémnek.” A legelső parklakók közt szerepelt Samu, a mocsári teknős, Matyi, a szarka, Dömi, a barnamedve, de Szultán, a parlagi sas ugyancsak legendás alakká nőtte ki magát. (Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a mostani jubileumot megérje!) És akkor még meg sem említettük Böbét, a „csodacsimpánzt”. Kasza László 1983-ban vonult nyugdíjba, és Kamarell Miklós került az állatkert élére. Kritikus esztendők Nehéz időben, anyagilag igen-igen szűkös lehetőségek közepette látott munkához. Kevés pénzzel, nagyra duzzasztott állatlétszámmal és komoly - márkában és schillingben számolt tartozásokkal. A park közműcsatorna-hálózatának elkészülte mégis ehhez a korszakhoz kötődik. Kamarell igazgató idejében kezdődtek el a vadasparkban az ifjú zoológus szaktáborok a helyi Szilágyi Erzsébet Általános Iskola természetbúváraira építve. Dr. Mészáros László igazgatóhelyettes kitüntető figyelemmel segítette e programok megvalósítását. A jelenlegi igazgató, Sigmond István 1991 májusától irányítja a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkot. Alapos ember lévén, a jubileumi eseményekre készülőben kutatta a megelőző korszakok krónikáját is. - Az ötvenes évek elfogadott stílusjegyei az eltelt évtizedekben változtak - mondja Sigmond István. Több-kevesebb állandóság azonban ma is felfedezhető a kertben. A vízimadarak jelenleg is ugyanazon a helyen élnek, mint ahol a legelső, az úgynevezett Nagytó létesült. Legtöbbet a gulyadombi háziállat-bemutató változott, területe egy részén a Veszprém városi lovasegyesület működik már a nyolcvanas évek óta. Az állatkerti parasztudvarok napjainkban a virágkorukat élik. A dolog alapvetően pénzkérdés - jegyzi meg Sigmond István. Szakmai összefogás Akik mostanában járják végig a fejes völgyi vadasparkot, jó néhány jelét láthatják az ökológiai szempontú fejlesztésnek. A mostani, mintegy 450 állat 118 fajt képvisel. A kisebb állatlétszám természetszerű tartása közelít leginkább az ideálishoz. Minden földrészről él állat az intézményben. Idén épült meg a farkas-, mosómedve-, kenguru- és oroszlánkifutó, valamint a fácánröpde. Az igazgató jó néhány további szakmai tervvel foglalkozik nemzetközi és országos tapasztalatai alapján, de a Magyar Állatkertek Szövetsége (MÁSZ) immár másodízben megválasztott elnökeként is. A legújabb korszak eseményei közül az állatkertért zajló szervezett futást, a nyugdíjasközösségek rendszeres akcióit, a park állatainak örökbefogadását, a vadásznap megrendezését említjük kiragadott példaként. A parkigazgató bízik a városi és a megyei önkormányzat folyamatos támogatásában, a Nemzeti Kulturális Alap további segítségében, kalkulálja a pályázatok elérhető összegeit, számít a vállalkozók támogatására, mert meggyőződéssel vallja: az állatkertek olyan sajátos közművelődési intézmények, amelyek magas társadalmi kamatot eredményeznek. Báli József Alapítása: 1958. augusztus 1. Helye: Veszprém, Fejesvölgy. Eredeti területnagysága: 12 kat. hold. Legfontosabb fája: telepített feketefenyves. Eddigi legnevezetesebb csimpánza, Böbe 1963-ban érkezett a parkba Afrikából. A Magyar Rádió 1970 novemberében búcsúzott az elhunyt Böbétől. Eszékről - a háborús Jugoszláviából - ment állatokat a park 1991-ben. Hónyomás, vízár, robbanás okoz komoly károkat 1995—96-ban. 1997 decembere, megszületik Móka, Mónika csimpánz kicsinye, aki folyamatosan a többi állatkerti csimpánz társaságában nevelkedik. Archív felvétel a vadaspark 1958. augusztus 10-ei megnyitójáról. Fekete ruhában balról Kittenberger Kálmánná (Kovács Lyvia), jobbról Kittenberger Vilma, a vadászíró húga, mellette dr. Balassa Gyula, a vadasparkot hivatalosan megnyitó miniszterhelyettes Picúr, a vidra, a park féltett vízi emlőse Szuzi elefánt vadasparki sétája mindig népes közönséget vonz Fotó: Gáspár Gábor