Napló, 1999. szeptember (Veszprém, 55. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-01 / 203. szám

1999. szeptember 1., SZERDA KRÓNIKA Városi tanévnyitó Tapolcán Jövőformáló műhely a Vetési A tapolcai városi tanévnyitót az új helyre költözött Batsányi általános iskolában és a Ka­zinczy általános iskolában tegnap tartották. Mint Ács János polgármester iskolaátadó beszédében el­mondta, embereket formáló, lel­keket gazdagító munka kezdő­dik szerdától. A gyermekkor a jövő és egyben nemzetünk zálo­ga. Jövőnk olyanná lesz, ami­lyenné a most iskolába járók, az­az a diákok teszik. ígérte, hogy a több mint tízmilliós beruházás­sal felújított épület sorsát az ön­­kormányzat a jövőben is figye­lemmel kíséri. Vidosa Jánosné igazgatónő a felújítási munká­kat a támogatóknak és a szülők­nek is megköszönve ígérte, hogy az iskola értékközvetítő és képességfejlesztő programja, valamint az emelt szintű testne­velés-, nyelv- és matematikaok­tatás a jövőben is a megszokott módon folytatódik. Dr. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter mindenekelőtt a diákokhoz szólt, ez a tanév kü­lönleges abból a szempontból is, hogy átvezet a harmadik évez­redbe, a jövőbe, akárcsak az is­kola. A mi gyermekeink az isko­lában a nagybetűs életet kezdik el, és ha ebben az életben arra tö­rekszünk, hogy biztonságuk le­gyen, akkor az iskolában is arra kell törekednünk - fordult a szü­lőkhöz és a pedagógusokhoz. A tudás önmagunk megismerése, hogy tudjuk és tudhassuk, mit és miért szeretnénk csinálni, hogy segíthessünk másoknak, mert az iskola egy közösség is, mely megtanít bennünket szövetség­ben élni. A miniszter véleménye sze­rint a boldogság megtalálása legalább ennyire fontos cél, ezért azt kívánta a diákoknak, hogy lehetőségeiket kihasznál­va úgy éljenek, hogy a tudáson kívül saját boldogságukat is megtalálják. - tbzs - Megjöttek a gólyák Zánkára A Veszprémi Egyetem gólya­táborába a közel ezerhárom­száz első évfolyamos közül nyolcszáztizennyolcan jelent­keztek. A hallgatói önkor­mányzat négynapos progra­mot szervezett számukra. A gólyatábornak idén is a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum ad otthont, ide érkez­tek kedden az egyetemisták. A „gólyákat” dr. Gaál Zoltán rek­tor, dr. Marton Gyula, a mérnö­ki kar és dr. Lengyel Zsolt, a ta­nárképző kar dékánja köszön­tötte. Dr. Sebestyén Attila okta­tási rektorhelyettes, Ollár Tamás, a Hallgatói Önkormány­zatok Országos Konferenciájá­nak elnökségi tagja, Dely Ba­lázs, a Veszprémi Egyetem Hallgatói Önkormányzata elnö­ke és Péter Orsolya tájékoztató­ja alapján nemcsak a tanulmányi rendet, de a szabadidős, kulturá­lis programokat, a diákcsere-le­hetőségeket is megismerhették. A szakokról, azok buktatóiról a „patronálok” meséltek az első­söknek. Ma délelőtt szakvezetői tájé­koztatók, délután veszprémi vá­rosnézés, sportprogramok lesz­nek. Este pedig a tábor fény­pontja, a szokásos nagy vetélke­dő, mulatságos feladatokkal. Számháború, túrázás és gálaest a csütörtöki program. Az esti műsorban bemutatkozik, szín­darabot ad elő a hat csapat, ki­osztják a díjakat, fellép Maksa Zoltán humorista. Pénteken hazautaznak a diá­kok. A kollégiumot az első évfo­lyamosok szeptember 4-én, a felsősök 5-én foglalhatják el. A tanítás 6-án, hétfőn kezdődik, az évnyitó ünnepséget szeptember 10-én tartják. B. E. Gólyák fél lábon. A műszaki menedzser szakon kezdik meg Veszprémben a tanulmányaikat Fotó: Gáspár Gábor Megújult profillal tekint az évezred utolsó 1900-zal kezdő tanéve és az azt követő új év­ezred kihívásai elé elé a veszp­rémi Vetési Albert Gimnázi­um - köszöntötte a megjelent szülőket, diákokat tegnap az intézmény igazgatója, Kaiser Márta az iskola tanévnyitó ün­nepségén. A megyében elsőként­­ma­gyar két tannyelvű tagozat kez­di meg munkáját, s emellett bio­lógia-ökológia tagozatot is indí­tanak az iskolában. Mindez a már működő nyolcosztályos gimnáziumi, a nyelvi, informa­tikai, a testnevelési tagozatok mellett azt bizonyítja, az intéz­mény képes egyéni arca, arcula­ta kiépítésére, hangzott el. Köszöntő szavaiban Asztalos István veszprémi alpolgármes­ter rámutatott: nem tett jót az is­kolának az alapítás utáni első időkben az az egysíkú versen­gés, amit a Lovassy gimnázium­mal folytatott, hiszen a jelen is mutatja, sokkal többet ér, ha egyéniségét alakítja, önazonos­ságát megtalálja. Az igazgatónő rámutatott: az ezredforduló kihívás mindany­­nyiuk számára, s ennek szeret­nének megfelelni, jövőt formáló műhelyként helytállni. Jó volna, fejezte ki reményét, ha az ünne­pi hangulat egész esztendőben megmaradna, erőt adna és to­vábbkísérné a diákokat, tanáro­kat a hétköznapok forgatagában . Majd Babits Mihály szavai­val biztatta az ifjúságot: az is­meretekben gazdagodás, a fejlő­dés számára az irodalom, a tudás tárháza csak eszköz, a cél a lélek ereje. Ennek megszerzéséhez, megteremtéséhez kívánt a tanu­lóknak sok sikert és jó eredmé­nyeket. Az ünnepségen megjelent Franciaország nagykövetsége francia intézetének nyelvi atta­séja, aki üdvözölte az iskola bá­tor döntését a tagozat indításá­ban. Elmondta, hogy két nyelv­tanár hamarosan franciaországi nyelvi továbbképzésen vesz majd részt, s egy francia anya­nyelvű pedagógus is segíti má­tól az oktatást. TE Ezredvégi tanévnyitó a veszprémi Vetési gimnáziumban Andrányi András felvétele Világszínvonalú műszerrel a botrány a bizottság előtt A Fidesz etikai bizottsága megkezdte Szabó Attila fideszes kép­viselő ügyének vizsgálatát, de a végső szót a frakció mondja ki - tájékoztatta az MTI-t kedden a bizottsági ülést követően Halász János, a testület elnöke. Szabó Attila még júliusban okozott vi­selkedésével botrányt egy csopaki ABC-ben. - Tájékozódtunk a rendel­kezésünkre álló információk alapján, meghallgattuk az ügy vizsgálatát kezdeményező frak­cióigazgatót és Szabó Attilát is - mondta Halász János. Hozzá­tette: a bizottság az ügyet igen komolynak tartja. A testület elnöke a bizottsági vizsgálatról nem árult el részle­teket. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a frakció szabályzata sze­rint az etikai bizottság hozhat pénzbüntetéssel járó döntést ki­sebb súlyú ügyekben, és határo­zati javaslatot is megfogalmaz­hat, amelynek sorsáról a képvi­selőcsoport ülésén mondják ki a végső szót. - Itt egy különösen súlyos ügyről van szó, amelynek során egy honatya országgyűlési kép­viselőhöz méltatlan magatartást tanúsított, és ezt mi mélyen el­ítéljük - fogalmazott Halász Já­nos, anélkül, hogy a bizottság döntését megelőlegezte volna. Szabó Attila az etikai vizsgá­lat lezárultáig nem kíván az ügy­ről nyilatkozni. (Folytatás az 1. oldalról.) - A szürkehályog-betegség a szemlencse elhasználódása, megkeményedése. Gyógyítása tulajdonképpen abból áll, hogy a lencsét kiemeljük, és új, speci­ális műanyagból készültet ülte­tünk be a helyére - ismerteti a dolog lényegét dr. Dohanics Éva főorvos. - Az eddigi műté­tek során öt-hat milliméteres se­bet kellett ejtenünk a szemen ah­hoz, hogy a megkeményedett lencsét ki tudjuk venni, miköz­ben a korszerű, összehajtható, új műanyag lencse behelyezésé­hez elegendő lett volna két mil­liméteres nyílás is. A műszer azt tudja, hogy a beteg lencsét még eredeti helyén feldarabolja, ki­szívja onnan, a helyét pedig ki­tisztítja, így elegendő, ha két milliméteres vágást ejtünk, rá­adásul emiatt varrni is keveseb­bet kell, ami viszont számos to­vábbi előnnyel jár. Nem kell a beteget olyan hosszú ideig fek­tetnünk, kórházban tartanunk, ráadásul a kevés varrat miatt legtöbbjüknek szemüveget sem kell majd viselni. Nyugodtan ki­jelenthetem, ma ez a világszín­vonal.­­ Az eszköz azonban csak az egyik fele a történetnek. Az új­donság másfajta műtéti techni­kát is igényel. — Tavaly szeptembertől tanu­lom ezt az új műtéti technikát. Figyelem a pályázatokat, uta­zom, ahova csak lehet. Nizza, Stockholm, Budapest voltak ed­dig a tapasztalatszerző állomá­sok. Disznószemeken kezdtem a gyakorlást, miután az elméle­tet „bemagoltam”. Most ott tar­tok, hogy szeptember elején egy nálunk, Ajkán megrendezendő alkalmon asszisztálok olyan operatőröknek, akik már a saját gyakorlatukban használják ezt a berendezést, illetve mintegy „levizsgázom” előttük én is. Októberben pedig felelősséggel bemutathatom az érdeklődő me­gyei orvostársadalomnak is az új eljárást. üveges Folyamatos pápai fejlesztésElőször (Folytatás az 1. oldalról.) Az elmúlt évek során egyre több vállalkozás vetette meg itt a lábát. A pápai ipari parkba ed­dig 34 cég települt, amelyek együttesen több mint ezer em­bert foglalkoztatnak. Nyilván­való, hogy az ott lévő infrastruk­túra folyamatosan fejlesztésre szorul. A múlt évben elkezdőd­tek az útépítések. A nagyobb vo­lumenű munka a Juhar utca épí­tése volt, amely további cégek kitelepülését teszi lehetővé. Itt elsősorban a Momóval szem­közti területekről van szó. Ezzel párhuzamosan meg kellett kez­deni az egykori orosz laktanyás, belső utak javítását is, amit ta­valy szintén megkezdtek. Az idén a legnagyobb horderejű munka a Komáromi utca 400 méteres szakaszának a kiépítése lesz. Az útkorszerűsítés 28 mil­lió forintos beruházás, tudtuk meg Schmidt Lajostól, a Pápai Ipari Park Kft. vezetőjétől. Az elektromos hálózatra szintén ráfér a felújítás. Azok a keresztmetszetek, amelyeket korábban kiépítettek, már nem bírják a nagyobb terhelést. Ezért teljes rekonstrukció vált szüksé­gessé, oly módon, hogy az ki tudja szolgálni az itt lévő és maj­dan ide települő cégeket. Erre 16 millió forintot költenek. Tremmer Kritikusan értékelik a kormány munkáját A cseh, a magyar és a lengyel lakosság többsége kritikusan értékeli kormánya tevékenységét. A legkevésbé elismert a cseh kormány, míg a legjobb helyzetben a magyar kabinet van. Ez derült ki abból a felmérésből, amelyet közö­sen készített a prágai IVVM, a magyar Tárki és a lengyel CBOS közvélemény-kutató intézet. Az Orbán Viktor vezette magyar kormány tevékeny­ségét a megkérdezettek fele értékeli negatívan, míg 36 százalékuk kedvezően. A lengyel kabinet az emberek 54 százaléka szerint dolgozik rosszul, míg 32 százalékuk elégedett az eredményekkel. A legrosszabbul a cseh kabinet áll: a csehek 62 szá­zaléka értékelte negatívan, s csak 19 százalékuk­nak az a véleménye, hogy a kormány jól dolgozik. A megkérdezettek a magyar parlamenti ellenzék tevékenységét minősítették a legjobbnak. (mti) NAPLÓ 3 az iskolában (Folytatás az 1. oldalról.) Pontos számot még nem tu­dunk, hány elsős izgulta végig a napokban az évnyitót (összesí­tett adatok később lesznek), me­gyénkben tavaly négyezer-hét­­százhatvanan ismerkedtek a be­tűk és számok birodalmával. A veszprémi önkormányzat hu­szonhatban minimalizálta az osztálylétszámot, de tudunk olyan elsős osztályról, ahol har­minchárman tanulnak majd. A falvakban általában kisebb lét­számú osztályokban tanítanak; az első évfolyamon húsz-hu­szonkettő volna az ideális. (Gondoljunk csak az írásórákra, ahol a tanítónak huszonhat kis kezet kell vezetni, mindenkinek egyesével megmutatni, hogyan fogja a ceruzát.) A tanító, a gyerek és a szülő együttműködése a legfontosabb a későbbiekben. A szülő tá­maszkodhat a pedagógusra, kér­dezhet, ha gondja van, elfogad­hatja annak tanácsait. A tanító­tól pedig elvárják, hogy ne csak oktassa, de szeresse is a gyere­ket, figyeljen a problémáira. A kisgyerek érdekében együtt kell működniük. A kicsiket szolgálja minden. Most, az első hetekben dől el, megszeretik-e a iskolát, vágynak-e a tudásra. Kállá pénzváltó Veszprém, Szabadság tér 12. (Szürkebarát borozó mellett) Telefonszám: (88) 329­ 000. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás RTS 18,15 18,50 CHF 155,50 159,50 DEM 127,50 130,00 ESP 1,4930 1,5500 GRD 0,7600 0,8050 ITL 0,1285 0,1325 LEK 28,4067 29,4129 USD 237,50 244,00 Érvényes: 1999. szeptember 1. Napközbeni árfolyamkorrekció lehetséges!­ ­ Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu

Next