Napló, 2000. augusztus (Veszprém, 56. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-01 / 178. szám
2000. augusztus 1., KEDD Ismét lesz ágyszámleépítés (Folytatás az 1. oldalról.) A megyei egyeztetőfórum jövő hétfőn ül össze először. Az intézménytulajdonosoknak (a megyei és több városi önkormányzat, valamint három minisztérium) egy hónap alatt kellene megegyezésre jutniuk abban a nagyon nehéz kérdésben, hogy hol mennyi ágyat lehet megszüntetni a betegellátás biztonságának és az intézmények költségvetési egyensúlyának sérelme nélkül. Dr. Bujdosó László elmondta, hogy az általa folytatott előzetes tárgyalások és a tulajdonosok tegnapig beérkezett ajánlatai nem ígérnek könynyű megállapodást. A várpalotai önkormányzat kivételével egyetlen intézményfenntartó sem tett a jelenleginél kevesebb ágyszámra ajánlatot. A tárgyalások során figyelembe veendő a megyei önkormányzat stratégiai terve, a sürgősségi betegellátás fejlesztésének szempontjai, továbbá az a rövidesen várható rendeletmódosítás, amely enyhíti a szakmai minimumfeltételek jelenleg érvényes előírásait. Arra is számítani kell — tette hozzá a főorvos —, hogy az egyeztetőfórum munkájában nem csupán szakmai, hanem politikai szempontok is felszínre jutnak. Amenynyiben nem jön létre megállapodás a tárgyaló felek között, a döntést az egészségbiztosítási pénztár hozza meg helyettük. (sbe) Perel a Homo volt igazgatója (Folytatás az 1. oldalról.) Domokos József elmondta, hogy az elmúlt tízéves igazgatása alatt az intézmény több átszervezést élt meg, melyekből a közönség semmit nem vett észre. Július 16-án megkezdte a munkát, majd pár nap múlva hallotta, hogy néhány intézményvezető kinevezésével a miniszter - akinek a kht. alapszabálya szerint joga van véleményezni — nem ért egyet. Kezdetben fél tucat név merült fel, végül Domokos József egyedül maradt. Azt, hogy kinevezését a miniszter miért nem hagyta jóvá, nem indokolta. A volt igazgatónak csak sejtései vannak. Úgy érzi, jogtalanul vonták vissza kinevezését, ügyvédjével munkaügyi pert indít. Augusztus 1-jétől a Helyőrségi Művelődési Otthon megbízott igazgatója a korábbi helyettes, Kocsis József ny. alezredes. Az intézmény vezetésére nyílt pályázatot írnak ki, ennek időpontjáról még nem született döntés. Kiss Endre ügyvéd arról tájékoztatott, Domokos Józsefnek, mint a kht. fiókvezetőjének érvényes munkaszerződése volt, felmondását minden esetben indokolni kell. Ezt elmulasztották, munkaügyi bírósághoz fordulnak. Az új igazgató, Kocsis József elmondta, a ház munkatársai a következő közművelődési évre készülnek. Az eddigi gyakorlat szerint haladnak tovább. Két jelentősebb változás lesz: ősszel az intézményben kezdi működését a „Séf’ Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakiskola, valamint a Besztercei Művészeti Iskola. A Hemóra jellemző a bevételorientáltság, annak nyolcvan százalékát visszaforgatják az intézmény céljaira. B. E. Aszálykárok a szőlőkben (Folytatás az 1. oldalról.) A hőség viszont nem kedvezett a kártevőknek és a gombabetegségeknek, ezért kevesebb permetszert kellett használni eddig, mint a korábbi években. Az utóbbi, csapadékosabb napok kedvezően hatottak, bár több területen csak arra volt elegendő a lehullott eső, hogy a port elverje. A megyében több területen jéggel érkezett a csapadék, s komoly terméskiesést is okozott a vihar. A szárazabb, sekélyebb területeken a szőlők már a leveleiket is hullatják, ami veszélyes, mert így nem számíthatnak a termés beérésére. Bár az aszálykár a szőlőültetvényeken lassabban jelentkezik, mint más kultúrákban, idén a tőkéket is megviselte a szárazság. V. I. Álomvilág a borsos árú asztalterítőkön (Folytatás az 1. oldalról.) Azok a hatalmas asztalterítők és szalvéták sem az eredeti mintákat hívják elő, hanem álomvilágról szólnak. Ennek ellenére borsos az áruk, és nemcsak a kedvelt helyeken, hanem az eldugott boltocskákban is. Jóval gazdagabb kínálattal várják a régiségek kedvelőit az antikváriumokban és az antikvitásokban. A 18. századi népi barokk faragott bútoroktól az úti kalamárisig minden föllelhető. A tulajdonosok pontos tájékoztatást adnak arról is, szükséges-e engedély a kivitelükhöz. Nálunk ritkán vásárolnak külföldiek - szomorkodik a megyeszékhely képcsarnokának dolgozója. - Törzsvevőink elsősorban a város lakói, a kortárs alkotásokat is ők keresik. A külföldi csoportok alkalmanként kerámiákat, kisplasztikákat vásárolnak. Nem csoda, hiszen hatalmas kínálat szédíti meg a vendégeket. Kifejezetten giccses, semmire sem használható bóvlik. Arról nem szólva, hogy hozzánk is megérkezett a nemzetközi trend, a boszorkányboltokban jópofa, ronda semmiségek roskadoznak a polcokon. Az országképhez pedig hozzátartozna az is, hogy igényes ajándékkal várjuk a turistákat. D. Zs. KRÓNIKA MEGKÉRDEZTÜK______________ Lehetnek-e politikusok az olajmaffiában? Tulajdonképpen 1993 óta változó intenzitással folyik az olajszőkítési botrány felderítésének ügye hazánkban. Sajnos, mint sok korrupciós és bűnügynek, ennek az eredményessége is szánalmas. A járókelőket arról faggattuk, elképzelhetőnek tartják-e, hogy sok politikus sáros lehet az olajszőkítési botrányban, s ha kiderülne valamelyikükről, hogy valóban vétkes, milyen retorziót alkalmaznának ellenük. - Szerintem politikusok is belekeveredhettek az olajbotrányba - véli a veszprémfajszi Fertig József. - Erre abból is következtetek, hogy hosszú éveken át tulajdonképpen nem történik semmi a nyomozásban. Ha mégis valakire rábizonyítható volna, hogy közreműködője volt valahogy az olajszőkítésnek, azt közéleti funkciójától megfosztanám, és kötelezném a bűncselekményből fakadó vagyoni előnyök megtérítésére. A veszprémi Óhegyi Győző szerint elég, ha valaki csak megnézi a politikusokat a tévében, ahogy beszélnek, nyilatkoznak, válaszolnak a kérdésekre, s máris kész a válasz: bizonyára keményen benne vannak legtöbben a különböző korrupciós ügyekben. A felelősségrevonásnál szerinte még hatványozottabban kellene eljárnia az államnak a korrupt politikusokkal szemben, mint az a kisemberekkel szemben történik. Elképzelhetőnek, sőt bizonyosnak tartja az olajmaffiában való közreműködését a politikusoknak az ajkai Vidíts Mónika is. Szigorú elmarasztalásukkal is nagyon egyetértene. toldi Fertig József Óhegyi Győző Vidíts Mónika NAPLÓ 3 Balatonfüredi korlátozások Rendkívüli ülést tartott tegnap a múlt csütörtökön önmagát feloszlatott balatonfüredi képviselő-testület. Az eredetileg a polgármester lemondását követelő képviselőcsoport azért kezdeményezte az ülés összehívását, hogy az októberi időközi választásig korlátozzák Pálfy Sándor hatáskörét. Rövid idő alatt kiderült, hogy bár az indítványozók a szervezeti és működési szabályzat módosítását jelölték meg az ülés céljául, valójában az önkormányzati vagyonrendelet egyes pontjait szerették volna szigorítani. Az SZMSZ-ben rögzített polgármesteri jogkörök egyébként is törvény által szabályozottak, így lényegi korlátozásuk nem lehetséges - hívta fel a figyelmet dr. Kondorosi László jegyző. A vagyonrendelet módosításának azonnali napirendre tűzését viszont az ügyrendi előírások nem tették lehetővé, mert rendkívüli ülésen csak az tárgyalható, ami az indítványban szó szerint szerepel. (A napirend szóbeli előterjesztője, Fekete Gyula ezt később eljárásjogi bakinak minősítette.) Rövid tanakodás és „adokkapok” után két tartózkodással Geipl Miklósné képviselő áthidaló megoldását fogadta el a testület. Javaslatára az SZMSZ egy olyan ponttal egészült ki, amely szerint az ingatlanvagyon, az üzletrész és értékpapír, valamint a koncessziók és bérbeadások tekintetében a tulajdonosi jogokat mostantól kizárólag a képviselő-testület gyakorolja. Pékné Csefkó Judit aljegyző kérdésünkre utóbb elmondta, hogy ezekkel a jogokkal eddig is csak meghatározott esetekben és értékösszegig élhetett a polgármester, aki az ülésen megjegyezte: ezekről önként is szívesen lemond. Nagy horderejű döntések - tette hozzá Pálfy Sándor - eddig sem születhettek testületi jóváhagyás nélkül. A balatonfüredi képviselő-testület legközelebb szeptemberben ül össze. (l. bonnyai) Balatonfüreden október nyolcadikán lesznek az időközi választások CORNIE R. pénzváltó Veszprém, Szabadság tér 12. (Szürkebarát borozó mellett) Telefonszám: (88) 329 000. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás RTS 18,75 19,00 CHF 165,70 169,50 DEM 131,80 133,25 ESP 1,5400 1,5850 GRD 0,7530 0,8000 ITL 0,1330 0,1360 SEK 30,0500 31,0959 USD 279,00 284,50 Érvényes: 2000. augusztus 1. Napközbeni árfolyamkorrekció lehetséges! Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.gokinfo.hu