Napló, 2001. március (Veszprém, 57. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-01 / 51. szám

2001. március 1., CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA Éles verseny a vásárlókért A türelem támogatást terem Nagy az érdeklődés a Széchenyi-terv energiaakardr­oooagi pályázatai iránt Veszprém (B. G.) - A lakos­sági energiatakarékossági programokkal kapcsolatos pályázatok támogatására a Széchenyi-tervben az idén 3,5 milliárd forint áll rendel­kezésre. Ebből a hagyományos építé­sű lakások részére 500 millió fo­rintot szántak, a többit panella­kásokra fordítják - tudtuk meg Szerdahelyi Györgytől, a Gaz­dasági Minisztérium energeti­kai főosztályának közigazgatási tanácsadójától. A vissza nem térítendő támo­gatás mértéke lakásonként a beruházási költség 30 százaléka lehet, de nem haladhatja meg a félmillió forintot, illetve lakás­­szövetkezeteknél és társashá­zaknál a 350 ezer forintot. Pá­lyázni lehet az épületek utóla­gos hőszigetelésére, nyílászá­rók cseréjére és a meglévő fűtési és melegvíz-ellátási berendezé­sek korszerűsítésére, illetve energiatakarékos rendszerre va­ló cseréjére. Pályázhatnak a la­kástulajdonosokon és lakásszö­vetkezeteken kívül az energiata­karékos felújítást végző vállal­kozások is, amennyiben a beruházás elvégzésére szerző­dést kötöttek a lakástulajdonos­sal vagy a lakóközösséggel. Akik megpróbálkoztak kitöl­teni, azt mondják, elég sok do­kumentálással és utánajárással jár a pályázat, a szakértő azon­ban állítja, nem bonyolultabb az adóbevallásnál. Mindenesetre csatolni kell hozzá az árajánla­tot, illetve az előszerződést a korszerűsítést végző mesterrel. Csak olyan anyagot lehet beépí­teni, aminek a gyártástechnoló­giája olyan, hogy megvan rá az ISO minősítés. Nagyon fontos, hogy meglegyen a beruházás­hoz a 25 százalékos önrész. Veszprémben többek között az ITDH regionális képviseletén lehet a pályázati anyagot besze­rezni. Szakonyiné H. Zsuzsanna igazgató kifejtette, a Széchenyi­­terv pályázatai közül a lakossági energiatakarékossággal kapcso­latos támogatások iránt van leg­nagyobb érdeklődés náluk. Ezen a héten 26-ból 12-en ilyen jellegű pályázatot vittek el. A beküldött pályázatokra 30 napon belül reagál a Gazdasági Minisztérium, vagy befogadja vagy visszaküldi hiánypótlásra. A döntés 60 napon belül várha­tó. Egész évben folyamatosan lehet pályázni. A vissza nem té­rítendő támogatást csak utólag, a korszerűsítés befejeztével, a számla ellenében kapja meg a lakástulajdonos. Tehát meg kell előlegeznie ezt a pénzt valahon­nan, de még így is jobb, mintha teljes mértékben magának kel­lene állni a cechet. Ez a nyílászárócsere még nem a Széchenyi-terv keretében zajlik, de többen kértek már hasonlóra árajánlatot Fotó: Penovác Károly (Folytatás az 1. oldalról.) Szabó Béla szerint a nagy külföldi társaságok erőltetik a vasárnapi kereskedelmet. Eb­ben hibásak az érdekvédelmi szervezetek is, mert nem állnak ki az alkalmazottak mellett. Az üdülőterületek esete más, hi­szen ott természetes, hogy sze­zonban a vendég bármikor vásá­rolhasson. Ecseki Róbert édességboltot üzemeltet Pápán, az üzlet va­sárnap is nyitva tart. Hétvé­gén körülbelül feleakkora a forgalom, mint hétköznapon­ként, ami miatt a kereskedő úgy érzi, van igény rá. Vélemé­nye szerint az emberek keresik a vasárnap is nyitva tartó üzle­teket, ez hozzátartozik a város nyújtotta szolgáltatási színvo­nalhoz. A Zirci Afész elnöke, Iste­nes György lapunknak elmond­ta, a szövetkezet Zircen nyitva tart egy áruházat vasárnapon­ként. Kezdetben nagyon gyér volt a forgalom, ma már vala­mivel jobb a helyzet, de még mindig nem éri meg a nyitva tartás. Személyes véleménye szerint egyébként mindenhol veszteséges a vasárnapi mű­szak. Akkor miért csinálják? Kényszerből, jelentette ki. A nagy kereskedelmi láncok meg akarják rostálni a piacot, azért diktálják ezt a „tempót”. Abban bíznak, hogy a kisebbek feladják. Vita a közmeghallgatáson A Nitrokémiát bírálták a Nitrokémia 2000 helyett Balatonfűzfő (ke) - Emelt hangon bírálták a Nitroké­mia 2000 Rt. környezet­­szennyezését a jelenlévők tegnap az önkormányzatnál, noha ott a Nitrokémia Rt. miatt írt ki közmeghallgatást a Közép-dunántúli Környe­zetvédelmi Felügyelőség (KDTKF). A törvény szerint annak a cégnek, amelyre környezeti bír­ságot szabtak ki, illetve műkö­désében környezetszennyezés gyanúja merül fel, a környezet­védelmi felügyelőség felülvizs­gálatot ír elő. Ezért a Nitrokémia Rt. környezetvédelmi szakértői teljes körű dokumentumot állí­tottak össze, amelyet tegnap vi­tattak meg a nyilvánosság előtt. Kiderült, hogy lakosság nem tudja, hol húzódik a határ a két cég között. Ők a Nitrokémia 2000 Rt.-nél történő növény­­védőszer-gyártást sérelmezték, amely - mint mondták - tönkre­teszi az egészségüket, és fo­gyasztásra alkalmatlanok a kerti zöldségek és gyümölcsök. A település és környéke kiemelt üdülőövezet, ezért anyagi ter­heik jelentősek, ám a vendégek messze elkerülik a vegyipari szagoktól bűzlő települést. A hatvanas években még a nagy vegyipari cég az ingatla­nokra szolgalmi jogot jegyezte­tett be, amelynek eltörlése már folyamatban van. Lapunk megtudta, hogy a Nitrokémia Rt.-re kiszabott 21 millió forint szennyvízkezelési bírság arra a szennyvíztelepre vonatkozott, ahová a szomszé­dos cégek és a lakótelep szenny­vize is kerül. Kristóf Lajos, a Nitrokémia Rt. vezérigazgatója a Naplónak kifejtette: 1999-től 2006-ig va­lósítják meg környezetvédelmi programjukat, amely 6,5 milli­árd forintba kerül. A költsége­ket a tulajdonos ÁPV Rt. fi­nanszírozza. Ez tartalmazza a teljes szennyvíztelepi rekonst­rukciót is. A Nitrokémia 2000 Rt. kör­nyezetvédelmi helyzetéről a ter­vek szerint májusban rendeznek közmeghallgatást. A tanulmá­nyokat egy budapesti társaság készíti el. Kristóf Lajos vezérigazgató (szemben) a környezetvédelmi programot ismertette Fotó: P. K. Megegyezés feltételekkel (Folytatás az 7. oldalról.) Kedden a témáért is felelős városi alpolgármester, Győr Sándor eljuttatta ajkai szer­kesztőségünkhöz azt az átira­tot, amit ő dr. Flórián Csaba kórházigazgatótól kapott. Ennek értelmében az intézeti menedzsment vállalta, hogy: „Amennyiben az intézet előző háromévi teljesítménye növekszik, az intézet vezeté­se vállalja a szakszervezet által megjelölt dolgozói kör­ben a 8,75 százalékos bér­emelést. A műszaki osztály kidolgozza az egyébként kül­ső vállalkozókkal elvégzen­dő munkák belső vállalkozási formájának lehetőségét. A műtőssegédek ügyét továb­bítja a jogalkotó felé. A szakszervezet a fenti problémák megoldása esetén a sztrájkkészültséget felfüg­geszti és a fentiek elősegítése érdekében konstruktív mó­don együttműködik.” Bemutatkozás Brüsszelben (Folytatás az 1. oldalról.) A konferenciát Hans Beck, a magyarországi régiók brüsszeli képviseletének vezetője nyitotta meg, majd Szombati Béla, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára adott tájékoztatót hazánk csatlakozási felkészülé­séről. A bemutatkozók részéről Kuti Csaba, a regionális tanács és a Veszprém megyei közgyű­lés elnöke, valamint Fertő Lász­ló alelnök, a Fejér megyei köz­gyűlés elnöke tartott előadást. Óriási érdeklődés kísérte a kiállítás megnyitását, amelyen Gerhard Schmid és Warva­­sovszky Tihamér, Székesfehér­vár polgármestere ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a bemu­tatkozást. Sikert aratott az Alba Regia Táncegyüttes, és folya­matos érdeklődés kísérte Or­mánál Márta csuhéjszobrász, Pásztor Károly fafaragó és Koszpek József tojáspatkoló munkáját is. Nem szólva a ma­gyar ételekről és a borokról... Kistérségek találkozója Wolfsberg (új) - Egy-egy oszt­rák, olasz, szlovén és magyar kistérség vezetőinek részvételé­vel kétnapos nemzetközi konfe­rencia kezdődik ma Várpalota ausztriai testvérvárosában. A Várpalota és Térsége Területfej­lesztési Önkormányzati Társulás (Várpalota, Pétfürdő, Ősi, Öskü, Berhida és Tés) önkormányza­tainak vezetői, a Wolfsberg (La­­vant-völgye) kistérség nyolc te­lepülésének elöljárói, illetve a közép-olaszországi Terre Piceno kistérség nyolc településének képviselői az elmúlt év októberé­ben a V­árpalotai napokon kinyil­vánított szándéknak eleget téve az eddigi kulturális kapcsolato­kon túl a lehetséges gazdasági együttműködésről, munkahely­­teremtésről tárgyalnak. A konfe­renciára meghívták a szlovén Koroska kistérség vezetőit is. A védelem aktív résztvevői (sbe)­­ A genfi székhelyű Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet 1992-ben, fennállásának huszadik évfordu­lóján választotta március elsejét a polgári védelem vi­lágnapjának. Ma sokfelé megemlékeznek a Magyar Polgári Védelem megalapításának 65. évfordulójáról is. A Megyei Katasztrófa­­védelmi Igazgatóság néhány napja ünnepi állománygyűlést rendezett a világnap alkalmából. A polgári védelem tavaly ja­nuár elseje óta országos és megyei szinten a tűzoltósággal ösz­­szevontan működik. Ez nem a szervezet megszűnését jelentet­te, hanem az egységes védekezés még szélesebb körű kiterjesz­tését, amelyben a polgári védelem továbbra is aktív szerepet ját­szik. Az elmúlt évek és a nemzetközi kapcsolatok tapasztalatai egyaránt azt mutatják, hogy a hazai polgári védelem szakmai­lag mindig is az európai élvonalba tartozott és tartozik ma is. A vegyi katasztrófák elhárításához ma már korszerű vegyvédelmi öltözék és a légszennyezés mérésére alkalmas műszerkocsi is rendelkezésre áll Fotó: Nagy Lajos NAPLÓ 3 RÖVIDEN Vesztett az erőmű Budapest (mti)­­ A Magyar Villamos Művek (MVM) jogszerűen és indokoltan járt el, amikor felmondta a Bako­nyi Erőmű Rt.-vel kötött hosszú távú áramvásárlási szerződést - közölte Katona Kálmán, az MVM Rt. elnök­vezérigazgatója a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett szervezett választott bíróság ítéletét is­mertetve tegnap. A választott bíróság 290 millió forint per­költség megfizetésére köte­lezte a Bakonyi Erőművet. Vevők a részvényre Siófok (mti)­­ Vevők a Ma­­hart Balatoni Hajózási Rt. részvényeinek 51 százaléká­ra a kikötővel rendelkező ön­­kormányzatok - közölte teg­nap Lázár János, az önkor­mányzatok és a Mahart közti ügyletet koordináló Balatoni Szövetség titkára. A 22 érin­tett önkormányzat képviselő­testülete - kettő kivételével - már döntött a vásárlásról. Megújulhatna a sümegi vár (Folytatás az 1. oldalról.) Egy olyan lehetőséget vizs­gáltak meg, ami úgy hozza meg a félmilliárdot a vár számára, hogy az önkormányzatnak nem kerül pénzébe. Ezt Papp Imre vállalkozó - a vár üzemeltetője és kapitánya - kijelentése meg­erősítette, miszerint ő leteszi a 200 milliós önrészt a pályázat­hoz, az önkormányzat jogi ga­ranciája mellett. Ennek pontos részleteiről zárt ülésen tárgyal­tak a képviselők, majd egy újabb - rendkívüli - ülésen folytatták az ügylet paramétereinek ponto­sítását. Papp Imre az első ülésen a jogi garancia mellett egy 50 évre szóló üzemeltetési szerző­dés által látta volna biztosítva mostani befektetésének megté­rülését, aztán ebből végül 30 esztendő lett a harmadik ülés vé­gére, ahol az önkormányzat vé­gül is elfogadta a vállalkozó ajánlatát. A várkapitány ekkor ígéretet tett arra, hogy a koráb­biakhoz képest magasabb ösz­­szeggel támogatja Sümeget. Az önkormányzat pedig megcéloz­za a vagyonkezelői jog meg­szerzését, ami pillanatnyilag a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kompetenciája. Ha a remélt támogatás meg­érkezik Sümegre, akkor várha­tóan egy tízéves program kere­tében jelentős fejlesztések vég­rehajtására nyílik lehetősége az üzemeltetőnek. Kiépíthetnék a biztonságos korlátot a bejárat­hoz vezető út mentén, de a tető­­felújításokra, a falkorona védel­mére, a falak javítására is sor ke­rülne. A program fő célja termé­szetesen a középkori vár korhű bemutatása, ami nagy valószí­nűséggel az idegenforgalomra gyakorolt hatása következtében gazdasági előnnyel is járna Sü­meg számára. 072R.NELE, pénzváltó Veszprém, Szabadság tér 12. (Szürkebarát borozó mellett) Telefonszám: (88) 329­ 000. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás RTS 19,10 19,40 CHF 170,70 174,75 DEM 134,50 136,25 ESP 1,5700 1,6200 GRD 0,7600 0,8000 ITL 0,1352 0,1380 LEK 28,8273 29,8386 USD 286,00 293,00 Érvényes: 2001. márciusi. Napközbeni árfolyamkorrekció lehetséges! Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu

Next