Napló, 2001. december (Veszprém, 57. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-29 / 302. szám

12 NAPLÓ Száz esztendeje született a búgó hangú Kék Angyal ■ Perge Zita Száz éve, 1901. december 27-én született Marlene Dietrich német származású színésznő, egy korszak szexszimbóluma. Marie Magdalene Dietrich von Losch Berlinben látta meg a napvilágot, jómódú családban. Apja rendőr hadnagy volt, aki korán meghalt, ezután porosz őrnagy nevelőapja adoptálta. A kislány katonás nevelést kapott, vaskezű szülei szigorúan fe­gyelmezték: meg kellett tanul­nia zongorázni, hegedülni, süt­­ni-főzni és franciául beszélni, hogy eszményi porosz feleség A közönség emlékezetében régi szépségében akart megmaradni, lehessen. Nevelőapja az első vi­lágháborúban elesett, ezután egy weimari intézetbe került. Itt kedvelte meg „lakótársát”, Goethe-t, aki legkedvesebb író­ja és ideálja lett, filozófiája halá­láig elkísérte­­ élete végén, ami­kor az ágyból sem tudott felkel­ni, a weimari államminiszter írásaival vigasztalódott. Zenei pályára készült, de egy makacs ínhüvelygyulladás mi­att pályát kellett módosítania. Berlinben beiratkozott Max Reinhardt színiiskolájába, igaz, a statisztálásnál többre nem vit­te. Megismerkedett viszont Ru­dolf Sieber filmgyári segédren­dezővel, aki kisebb filmszere­pekhez segítette, majd 1924-ben feleségül vette. Nem éltek soká­ig együtt, bár hivatalosan soha nem váltak el, a kapcsolatból egy lány született.­­ A kiugrást az 1929-es, Hein­rich Mann Ronda tanár úr című regényéből készült Kék angyal hozta meg. A rendező, Joseph von Sternberg egy revüben látta meg az ismeretlen színésznőt és rá osztotta a főszerepet. Lola, az életunt éjszakai bárénekesnő hosszú lábát felemelve, cilin­derrel a fején, sejtelmesen tekin­tett a kamerába, elvarázsolva a férfiakat. Marlenet ezután sok­szor fényképezték lentről felfelé haladva, a hangsúlyt - állítólag egymillió dollárra biztosított - lábára helyezve. A formás vég­tagokkal először 1930. április 9-én érintette Amerika földjét, mert a Paramount filmstúdió szerződtette ügyeletes végzet asszonyának, Garbo riválisa­ként. Karrierjét az Újvilágban is Sternberg egyengette, aki egy­szerre volt apja, barátja, ügynö­ke, kritikusa, tanácsadója, me­nedzsere. Sternberg azonban olyan titokzatos nőt akart csi­nálni belőle, amilyen az életben soha nem akart lenni. 1934-ben már az egyik leg­jobban kereső sztárnak számí­tott Hollywoodban, de pénzét percek alatt elköltötte ruhákra, irodalomra és általában a mű­vészetekre. A politikától nem tudott szabadulni, amikor a náci vezetés a „német filmipar ural­kodó királynőjének” hívta haza, nemet mondott. Erkölcsileg és anyagilag segítette a fasizmus elől menekülő emigránsokat, sőt maga főzött rájuk. Kosztosai egyike volt Jean Gabin, akivel kapcsolata barátságból szenve­délyes szerelemmé változott. A háború kitörésekor, már ameri­kai állampolgárként minden vagyonát pénzzé tette, s jelent­kezett a hadseregbe. 1943-tól a frontvonalakon szórakoztatta a katonákat, nemegyszer életve­szélyben. Érdemeiért a tiszti rangot, a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, a Szabadság érdemrendet és a francia Becsü­letrendet is megkapta. A háború után a kor összes nagy rendezője foglalkoztatta, Alfred Hitchcock, Fritz Lang, Orson Welles. Billy Wilder rendezte a Vád tanúját (1957), Stanley Kramer pedig 1961-ben az ítélet Nürnbergben című al­kotást. Szerepet vállalt vígjáté­kokban is. Oscar-díjra egyszer jelölték, a Megbecstelenítettben nyújtott alakításáért 1931-ben, az aranyszobrocskát azonban nem kapta meg. A rekedtes hangú Dietrich 1953-tól a világ számos részén fellépett sanzonénesként, tom­boló sikerrel: rekordja 69 vas­függöny volt. Ráadásként min­dig a Lili Marleen című katona­dalt énekelte, amivel a háború alatt négy nyelven vigasztalta a katonákat, de elhangzott a har­cokban elesett katonákról szóló Hova tűnt a sok virág is, mindig németül. Németországi vendég­­szereplését incidensek kísérték, tüntetéseket szerveztek a „ha­zaáruló” ellen. A fellépésekkel 1975-ben combnyaktörése mi­att kellett felhagynia. Élete vé­gén visszavonultan élt Párizs­ban. Izomsorvadása miatt nem engedett senkit maga közelébe, a közönség emlékezetében régi szépségében akart megmaradni. Rengeteget olvasott, a házmes­ter naponta hatkilónyi újságot és könyvet cipelt neki. Telefon­­számlája óriási volt, mivel a kül­világgal így tartotta a kapcsola­tot. 1992. május 6-án halt meg Párizsban, végakaratának meg­felelően Berlinben temették el édesanyja mellé. A németországi Potsdamban 1929-ben készített felvétel Mar­lene Dietrich német színésznőről, aki Lola szerepét alakítja A Kék Angyal című, átütő sikerű filmjében, amelyet Josef von Sternberg rendezett mű­-archív/EPA/DPA MAGAZIN 2001. december 29., SZOMBAT Azt énekelte, amire gondolt ■ Sáringer Károly Hódos Sándor volt az igazi „sztárcsináló”. Több mint tíz évig volt Jimmy menedzsere, és már a legelső koncertjein imi­gyen konferálta fel az énekest:­­ Hölgyeim és uraim! Tárják ki szívük-lelkük kapuit, kö­vetkezzék a csoda! Jimmy, a király! A szöveg így hangzott akkor is, amikor az első - debreceni - koncerten negyvenen voltak a nézőtéren, és akkor is, amikor Pécsen több mint harmincez­ren vártak a sztár fellépésére.­­ Amikor megismerkedtek, volt valami elképzelése arról, miként is kell majd „kinéznie” Jimmynek, a sztárnak, milliók kedvencének? - Volt, de ez folyamatosan, menet közben alakult, csiszoló­dott. Furcsa, de a legnagyobb gond az volt, hogy bármit el tudott énekelni. Gyakorlatilag bármely stílusban, zenei irány­zatban sikeres lehetett volna. Mindenekelőtt meg kellett ha­tározni tehát, hogy milyen le­gyen a dalok stílusa. Utólag könnyű mondani, hogy olyas­miket énekelt, amiket őszintén tudott előadni, de a pályafutása kezdetén még nem volt abban a helyzetben, hogy válogathatott volna. Meg kell hallgatni a Milyen hideg tud lenni egy vá­ros című számot, amelyikkel 1988-ban az Interpop fesztivált megnyerte. Gyönyörű dal, de inkább jazz-blues stílus, teljesen más, mint amiket később éne­kelt. Ahogy jöttek a sikerek, megnőtt az önbizalma is. Elkez­dett saját számokat írni, és azok már valóban olyanok voltak, amelyeket a szívéből, a lelké­ből tudott előadni, teljes átélés­sel. A legfontosabb alapelv mégis az volt, hogy a lécet min­dig a legmagasabbra emeljük. Olyan magasra, hogy mindig alig lehetett átvinni. - Sokat vitatkoztak? - Nem. Jimmy gyerek volt és az is maradt mindvégig. Remé­lem, nem hangzik nagyképűen, de sok tekintetben úgy nézett rám, mint az apjára. Pedig soha nem utasítottam őt, mindig csak kértem, meggyőztem. Tudtam, hogy hosszú távon úgysem len­ne képes azt csinálni, amit be­lülről nem fogad el. A király trónja - közelről (6.) - Úgy emlékszem, az öltözkö­désben azért nem mindig értet­tek egyet. - Ha valaki sztár akar lenni, annak úgy is kell viselkednie, kinéznie. Mindig arra ösztö­kéltem, hogy a koncertjeit te­kintse ünnepnek. Mert akkor a közönség is annak tekinti. Ez vonatkozik - sok egyéb mellett — az öltözködésére is, így jutott el a piros frottírzoknitól a kü­lön szabatott, valóban nagyon elegáns bőröltönyig. Egyébként éppen az öltözködéssel kapcso­latban volt a legkevesebb gon­dom, szerette ő maga is az igé­nyes holmikat. Sokkal nehezebb volt rávenni arra, hogy visel­kedjék igazi sztárként akkor is, amikor még csak kevesen is­merték. Rögtön a pályája elején igyekeztem köré kultuszt te­remteni, ami később valósággá vált. Ő - közvetlen, embersze­rető alkatából adódóan - mes­terkéltnek érezte ezt, mint ahogy az is volt. Amikor az el­ső autogramját adta, éppúgy örült, mint a rajongó, aki kérte. Ez nem is baj, mondtam neki, de legalább ne mutasd! Úgy adjál autogramot - ha az első is -, mint egy igazi sztár, mintha már fárasztana. Ezt ő nehezen fogadta el, az volt a meggyőző­dése, hogy éppen elég, ha szé­pen énekel.­­ Végül igaza volt, hiszen úgy lett milliók kedvence, hogy a rá­diók nem játszották a számait, gyakorlatilag bojkottálták. - Ez igaz. Ezért volt szükség arra, hogy - például - a kon­certek szünetében vagy után áruljam a kazettáit az előtérben vagy a folyosón. Egy igazi sztár, egy legenda ilyesmit már nem engedhet meg magának. Mégis rákényszerültem, mert az volt a cél, hogy minél több emberhez jussanak el a dalai. Ez sokkal fontosabb volt, mint a kazetták árából befolyt nyereség. - Mennyire tudta kezelni a sikert? - Ez mindenkinek nehéz. Csak az tudja igazán, aki már át­élte, milyen érzés a csúcson. A legtöbb embernek a magasban légszomja támad, Jimmy sem volt ezzel másként. Azt gondo­lom, én tudtam bánni vele. Ne várjon tőlem szaftos története­ket, mert egyrészt sokkal keve­sebb volt, mint amennyi manap­ság közszájon forog, másrészt én lennék az utolsó, aki meggya­lázza az emlékét. Nekem most olyan, mintha a fiam halt volna meg. Ő a közönségének volt ki­rálya, nekem nem. - Ő azt énekelte, amit hallani akartak az emberek, vagy azt szerették meg, amit ki előadott? - Ez kölcsönhatás. Eleinte természetesen tudatosan keres­tük a közönség kegyeit, igye­keztünk kielégíteni az igényeit. Magyarán: azt énekelte, amit hallani akartak. Később - ami­kor már nagyon sokan szerették - elfogadtak tőle olyasmit is, ami eltért a szokványostól. Pá­lyafutása csúcsán pedig - ebből a szempontból - a lehető legsze­rencsésebb volt a helyzet. Azt énekelte, amit őszintén gondolt, és a rajongók is ezt akarták hal­lani. Egy művész életében ennél szebb ajándék nincs. Ajándéka ez a sorsnak, mint a hangja, a tehetsége. Örülök, hogy halála előtt ezt még elérte. Biztosan nem véletlen, hogy igazán fel­szabadult, felhőtlenül boldog , csak a színpadon volt. Ami fel­lépéstől fellépésig történt, az neki nem sokat számított. (Folytatjuk.) Kőházi Linda, aki Zámbó Jimmy legnagyobb hazai rajongójá­nak tartja magát, otthonában gyászolja kedvencét mti-fotó: Tóth Gyula Mindeddig nem vitték el a hazai rekordnyereményt Budapest (mti)­­ Még mindig nem jelentke­zett a magyarországi szerencsejátékok törté­netében eddig soha nem látott összeg, a több mint egymilliárd 152 millió forintos nyere­mény nyertese - jelentette be Somorai László, a Szerencsejáték Rt. kommunikációs igazga­tója. Az ötös lottón az eddigi legnagyobb hazai nyereményt ez év november 24-én nyerte meg valaki. Nyereményéért azonban egy hónap után sem jelentkezett a jogos tulajdonos. A sorsolást követően 90 nap áll a nyeremény igénylésének benyújtására. A nagy nyertesek általában a sorsolást követő néhány napon be­lül, többnyire egy-két hét elteltével telefonon igazolják magukat. Ugyanakkor az összes já­tékot tekintve évente több száz, 2000-ben pél­dául 910 millió forint elnyert összegért nem jelentkeztek a határidőn belül. Ez a hatalmas tétel zömében a kisebb nyereményekből tevő­dik össze. Bár az is előfordult a játék történe­tében, hogy néhány tízmilliós, sőt százmilliós összeget is bent felejtettek a társaság kasszá­jában, így 1999-ben egy 137 millió forintot érő öttalálatost, 2000-ben pedig egy 214 millió forintot érő hatos nyereményt nem vett fel a nyertes. A Szerencsejáték Rt. még nem számol azzal, hogy ennek az 1,1 milliárd forintot meghala­dó nyereménynek nem lesz meg a gazdája. Amennyiben ez mégis bekövetkezne, akkor a több mint 1,152 milliárd forint az át nem vett nyeremények elkülönített alapjába kerül. Ez azt jelenti, hogy a törvénynek megfelelően azt a Szerencsejáték Rt. a 90 nap után, a 2002. febru­ár 22-ét követő 180 napon belül visszajuttatja a lottózóknak. Ennek több módja lehetséges, kö­zülük a két legismertebb a nyereményalap-do­táció, illetve a különsorsolás. Az előbbinél a Szerencsejáték Rt. megemeli az ötös lottó leg­magasabb nyerőosztályának alapját. A külön­­sorsolásoknál olyan akciókat hirdet meg a tár­saság, amelynek során az abban részt vevők ér­tékpapírokat, utazásokat, autókat vagy más nagy értékű nyereménytárgyakat nyerhetnek. A Szerencsejáték Rt. csak a nyertes hozzájá­rulásával közölné a nyertes nevét. Ha nem járul hozzá, a Szerencsejáték Rt. a nagy nyertesek személyét titokban tartja, így a nevének kiszi­várogtatásától nem kell tartania a szerencsés lottónyertesnek. Most azonban a társaságnak még az erre feljogosított képviselői sem isme­rik a rekordnyeremény tulajdonosának sze­mélyét. Megfilmesítik a merényletet Los Angeles (mti)­­ Emilio Estevez tervei szerint film készül a Robert Kennedy el­len 1968. június 4-én elkö­vetett gyilkos merényletről. A Bobby című film forgató­könyvét maga Estevez írta és - a Variety című magazin szerint - már el is készült vele. A mozit a merénylet eredeti színhelyén az időközben felújításra szoru­ló Los Angeles-i Ambassado Szállóban forgatják. A forgató­könyv 22 emberről szól, akit szemtanúi voltak a gyilkos me­rényletnek - politikusok, szál­lodai alkalmazottak és szálló vendégek. Emilio Estevez maga is szerepel majd a filmben, de­­ forgatókönyv szerint nem ala­kítja színész a meggyilkolt Ro­bert Kennedy alakját. A repub­likánus politikus, az 1963-ban Dallasban merénylet áldozatá­­ul esett John F. Kennedy öccse egykori igazságügyminiszte csak korabeli, eredeti felvétele­ken lesz látható. A film forgatá­sát jövő márciusban kezdik el.

Next