Napló, 2002. február (Veszprém, 58. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-01 / 27. szám

0­2­02 7 Minden negyedik fiatal kipróbálta Hazánkban aggasztó mér­tékben növekedett a drog­­fogyasztás. 5. oldal Összehangolták a stratégiát A HTCC a magyar telefon­piac öt százalékát uralja, ez mindössze kétszázezer előfizetőt jelent. 6. oldal Megméretés fokozatokban Négy év múlva már felvé­teli vizsga nélkül juthatnak be a diákok a felsőoktatási ütem­ényekbe. 7. oldal Segítettek a mentőkön Az alapítvány néhány RED mellényt is vásárolt tavaly, ami az ülő helyzetben gép­kocsironcsba szorult gerinc­sérültek biztonságos kiemelé­sét teszi lehetővé Fotó: Penovác­ zprém (sbe)­­ Kuratóriu­­slésen számolt be tegnap a­­prém Megyei Mentőszer­­i 04 Alapítványának tavalyi ékenységéről dr. Czirner Jó­­ef kuratóriumi titkár, megyei mentőfőorvos. Elmondta, hogy az önkormányzatoktól, cégektől is az adók egy százalékából be­folyt támogatásokból egyebek között hat újabb félautomata refibrillátort vásároltak. (Foly­atás Jobban felszerelt mentő­­intók címmel a 3. oldalon.) LVIII. évfolyam, 27. szám____________VESZPRÉM MEGYE NAPILAPJA___________________2002. február 1PÉNTEK Kiszabadult a búvár Öt napon át volt a sziklabörtön foglya­­ Örömét fejezte ki a köztársasági elnök is Bódvarákó (mti)­­ A bar­langi mentőcsapatok dél­után 4 óra 55 perckor fel­színre hozták Szilágyi Zsolt 26 éves kutatóbúvárt, aki pontosan öt napon át volt foglya az Esztramos-hegy alatti Rákóczi-barlang üre­­­­gének. A fiatalembert a mentők gép­kocsival szállították a miskolci megyei kórház központi inten­zív osztályára. A bajbajutott kimentésén dolgozó csapatok délelőtt 11 óra 40 perckor törték át azt a falat, amely elválasztotta tőlük tár­sukat, aki a víz alatti üregbe az általa felfedezett hasadékon került be szombaton este. Kedden déli 12 óra előtt talál­tak rá a búvárok. Szóba került a víz alatti mentése, de ezt a fia­talember legyengült egészségi állapota miatt kockázatosnak találták. Ezért a barlangban a szikla­falba fúrták ki a hozzá vezető járatot. A kőzet áttörése után még mintegy 80 centimétert kellett haladni, hogy kibővítsék a rést. Végül is ezen keresztül hozták ki a speciális hordágyra erősített Szilágyi Zsoltot, aki­nek kimentésén csaknem száz barlangi mentő dolgozott az utóbbi napokban. Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön közlemény­ben fejezte ki örömét amiatt, hogy sikerült felszínre hozni Szilágyi Zsolt kutatóbúvárt, és köszönetét a mentésben közre­működőknek. „Napok óta növekvő aggoda­lommal, de nem múló remény­nyel kísértem figyelemmel, hogy mikor sikerül kimenteni a barlangban rekedt Szilágyi Zsolt kutatóbúvárt. Nem túlzás azt állítani, hogy az egész ország aggódott a fiatalemberért, aki­nek a megmentéséért hat napon át küzdöttek a szakemberek. Megkönnyebbülve mondhat­juk ki: sikerrel! Az összefogás, a másik em­berért, a társért viselt felelősség szép példáját adták a mentésben részt vevők. Szilágyi Zsolt számára - cso­dálatra méltó lelkiereje mellett - az a tudat jelenthette a legfőbb reményt, hogy bízhat barátai­ban, kollégáiban. Talán ez, a fel­tétlen bizalom a legtöbb, amit az ember egy közösség tagjaként érezhet. Ezúton is szeretném megkö­szönni a mentésben részt vevő valamennyi közreműködőnek, hogy tudásuk, erejük legjavát adva, emberségből példát mu­tatva megmentették honfitár­sunk életét.” A barlangi mentőcsapatok délután 4 óra 55 perckor felszínre hozták Szilágyi Zsolt 26 éves kutatóbúvárt, aki pontosan öt napon át volt foglya az Esztramos-hegy alatti Rákóczi-barlang üregének. A fiatalembert a mentők gépkocsival szállították a miskolci me­gyei kórház központi intenzív osztályára mti-fotó: Illyés Tibor Nem jött be a kályhatrükk Őrizetbe vették a zalaegerszegi besurranókat Balatonfőkajár/Felsőörs (M.)­­ Négy személyt vett őrizetbe szerdán a rendőr­ség, akiket azzal gyanúsí­tanak, hogy besurranásos bűncselekményekre készül­tek megyénkben. A négytagú társaság egy ba­­latonfőkajári családi ház kertka­puját a zsanéroknál fogva le­emelte, majd bementek az ud­varra. Amikor a háziasszony előkerült, azt mondták neki, hogy ők úgy tudják: van eladó kályha. A nemleges válasz után elég gyorsan eltűntek, ám a há­ziasszony értesítette a rendőrsé­get, s megadta kocsijuk rendszá­mát. Kiderült, aznap Felsőör­­sön is jártak, ott is kályhát akar­tak venni... A megadott rend­szám alapján - HSZ-010 - a ke­nesei körzeti megbízottak el­csípték az Audi utasait, akik Za­laegerszegről jöttek. A nyomo­zók megtudták az őrizetbe vett társaság tagjaitól, hogy már többször felelősségre vonták őket besurranásos lopások mi­att, főleg egyedül élő idős em­berek otthonait keresték fel. A rendőrség kéri mindazokat, akiket a napokban a négy, har­minc év körüli, az átlagosnál sö­­tétebb bőrszínű személy - há­rom nő és egy férfi - a fentiek­hez hasonló történettel keresett fel vagy megkárosított, miha­marabb tegyenek bejelentést te­lefonon az almádi kapitánysá­gon: 88/593-910, 88/593-920. HIRDETÉSFELVÉTEL Már este 20 óráig adhatja fel hirdetését hétfőtől péntekig, vasárnap 8-14 óráig a PLT központi telefonszámán: 88/541-655 E-mail: hirdetes@plt.hu Pannon Lapok Társasága Másodszor sem kelt el a papírgyár Balatonfűzfő (kovács)­­ Eredménytelenül zárult a felszámolás alatt álló Papír Rt. árverése, mert a tegnap megjelent egyetlen érdek­lődő nem tudott bemutatni megfelelő fedezetigazolást. Az 1,4 milliárd forint va­gyonnal rendelkező gyár kikiál­tási értékét a hitelezői választ­mány hatszázmillió forintban jelölte meg. Somogyi Ferenc, a felszámolást végző Vectigalis Rt. igazgatója csütörtökön a hi­telező választmánytól azt kérte, hogy két eredménytelen árverés után - az előző tavaly december 4-én volt - járuljon hozzá, hogy harminc napon belül az eddigi érdeklődők körében közvetlen, meghívásos értékesítés történ­jék a hitelezők és a dolgozók je­lenléte mellett, melyre lehető­séget ad a csődtörvény. Erről nyolc napon belül várnak dön­tést a hitelezői választmánytól. (Folytatás Pártában maradt a papírgyár címmel a 3. oldalon.) Akcióban a rendőrök Veszprém (m. a.)­­ Az el­múlt időszak baleseti sta­tisztikáját elemezve arról döntöttek a rendőrök a megyeszékhelyen, hogy akciósorozatot indítanak a gyalogosok érdekében. Az elmúlt három hónap­ban a városban tizennyolc já­rókelőt ütöttek el, szerencsé­re halálos kimenetelű baleset nem történt - tudtuk meg Döbrönte Gábor őrnagytól, a veszprémi kapitányság köz­lekedési osztályának vezető­jétől. Ezeket a baleseteket elemezve kiderült, hogy az ütközések jelentős részében mindkét fél, tehát a járműve­zető és a gyalogos egyaránt hibázott. (Folytatás a 3. olda­lon, Rendőrök... címmel.) Tűz pusztított a nádasban Körkép (ehm)-Teg­nap sok dolguk akadt a tűzoltóknak. Az örvényesi termé­szetvédelmi területen hat hektáron égett az ősnádas. Erről tizen­négy óra előtt értesültek a tűzoltók. A veszprémi és füredi egységek ol­tották el a tüzet, amely­nek következtében egy műanyag csónak is el­égett. A lángok több ví­zi járművet is veszé­lyeztettek, a tűzoltók csaknem egymillió fo­rintnyi értéket mentet­tek meg. (Folytatás Egész nap oltottak cím­mel a 3. oldalon.) Örvényesnél hathektáros területen égett le az ősnádas tegnap délután Áfrány Gábor felvétele

Next