Napló, 2005. október (61. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-11 / 238. szám

2005. OKTÓBER 11., KEDD A tudós emléke Balatonalmádi (JÉ)­­ A tóparti város Magyar-An­gol Tannyelvű Gimnáziu­mában rendezték meg a múlt hét végén a hagyo­mányos vers- és próza­mondó versenyt Lőrincze Lajos nyelvész, tudós em­lékére. Köszöntőjében Csuczor Sándor, az iskola igazgatója a rendezvény jelentőségét mél­tatta, kiemelve, hogy a Lő­­rincze-nappal őrhely szerepet vállalnak a magyar nyelv, a tiszta beszéd ápolásának te­rületén. Eőry Vilma tudomá­nyos főmunkatárs Pilinszkyt idézte. Wacha Imre nyelvész József Attila költészetét ele­mezte, Kiss Gabriella egyete­mi tanár pedig a színházi kul­túráról szólt. A zsűri elnöke Hegyeshalmi László volt. Idén általános iskolai kategó­riában első helyezést ért el Jókai Ágnes (Révkomárom), másodikat Agó Mónika (Sza­badka), harmadikat Kursis Daniella (Bácstopolya). A középiskolások között első lett Rózsa Szabina Bácstopo­­lyáról, második Fodor Emese Szabadkáról, harmadik Hajdu Ildikó Zalaegerszegről. Papp Ákos Veszprémből. Különdí­jas Korbeák Barbara és Ka­zár Olivia Balatonalmádiból. Rózsa Szabina Bácstopolyá­­ról érkezett TÉVÉJEGYZET Keller György Vasárnapi randevú Szinetár Miklóssal Világpolgári elegancia, eu­rópai szellem, megbízha­tó ízlés és kikezdhetetlen műveltség - nekem min­dig ezek a fogalmak jut­nak eszembe, ha meglá­tom és hallgatom Szinetár Miklóst. Ez így volt hu­szonöt éve, s így van most is, amikor öngyilkos ak­cióra vállalkozott a Prémi­um vasárnap című ajánló­tallózó műsorával az m2-n. Hajdanán művé­szeti vezetőként dolgozott a Magyar Televízióban, most pedig a lefutott mű­sorokból válogat majd, ha annak idején kihagytuk valamelyiket, nézzük meg, ha meg­láttuk és tetszett, tessék, újra élvezhetjük. Ha választásunk találko­zik, minden rendben, ha meg nem, akkor felmerül a kérdés: kit szidjunk? A szubjektív Szinetárt vagy a közszolgálati tévét? A Prémium vasárnap ötle­te nem rossz, bár eredeti­nek sem mondható, az is­métlő válogatások olykor jól jönnek, kitöltik a mű­soridőt, pénzt lehet velük spórolni. Vannak csator­nák, amelyek csak ebből élnek. Az m2-n Szinetár Miklós neve garancia arra, hogy minőséget kap a né­ző. Persze kicsit olyan ez a műsor, mint amikor a diá­kok kötelező olvasmá­nyait lerövidítve belepasz­­szírozzák egy vaskos kö­tetbe. A valóban jó adáso­kat időben nézni kellene, de hát nem kényeztetnek el bennünket ilyenekkel, nincsenek kihagyhatatlan tévéműsorok. Vártam te­hát, hogy mit kínál Szi­­netár. Az első húzása bejött, a Ketten egy villában című francia film - a nagyszerű Pierre Arditival - kedves, szórakoztató alkotás va­sárnap kora estére. Szink­ronszerepében remekelt Szilágyi Tibor. Ezután a gyerekek magyar meséből készült rajzfilmet kaptak ajándékba, majd József Attila versei következtek Berek Kati, Mensáros László, Ruttkai Éva, Kál­mán György felejthetetlen előadásában. Aztán Szine­tár a Kultúrházból emelt ki részleteket. Itt már nem nagyon kér­tem ebből a Prémiumból, a magazin műsorvezetői nem igazán beszédtechni­kájukról, alkalmasságuk­ról híresek, Szinetár mint rendező formálhatna va­lamit rajtuk, bár a gyatra képességeken nehéz vál­toztatni. Mielőtt a Prémium átcsa­pott volna jutalomelvo­násba, gyorsan lekapcsol­tam a készüléket. KULTÚRA Fakó drámai élmény Monodráma Petőfi Sándor és Szendrey Júlia rövid házasságáról és életéről Veszprém (kellei) - Petőfi Sándor felesége, Szend­rey Júlia naplója és leve­lezései alapján készült a Feleségek felesége című monodráma, amelyet Patka Heléna nemrégi­ben mutatott be a Latino­­vits játékszínben. Az egyórás produkciót Dvorák Gábor rendezte. A rendező és az előadóművész nem kis feladatra vállalko­zott; egy legendás szerelem és házasság szűk hároméves sza­kaszait, legjellemzőbb pilla­natait kellett színpadra emel­ni. S persze a gyász időszakát, a költő halála utáni lelkiálla­potot is meg kellett jeleníteni, hiiszen ezek a hónapok épp­úgy meghatározták a huszon­két éves özvegy életét, mint a közösen eltöltött évek. A negyven évet élt Szendrey Jú­lia igazi lényére talán ekkor derült fény, amikor is az utó­lag felcsapó féltékenység dac­cá, vádaskodássá változott. Az előadás fejezetei szö­vegben jól elkülönültek egy­mástól: a megismerkedést, az egymásra találást, majd a mé­zesheteket és az 1848-49-es eseményeket, aztán a gyászt félreérthetetlenül követte a monológ, de az érzelmi lük­tetést, Szendrey Júlia kedé­lyének változásait Patka He­léna nem tudta eléggé szug­­gesztíven visszaadni. Mintha ez a rövid, közös sors végig azonos érzelmi hullámhosz­­szon zajlott volna, pedig hát jól tudjuk, hogy szélsőségek szabdalták; rajongó lángolá­sok, szárnyalások és mély­repülések, emésztő félté­kenység és gátlástalan oda­adás, aztán féltés, aggódás, s végül - egy időn át Balázs Sándor író oldalán - soroza­tos hűtlenkedésbe fojtott két­ségbeesés és keserűség. Ezek­nek az érzéseknek a megfor­málása a jelzésszerű, egy-két fotóval és bútorral illusztrált díszletben nem tört át elemi erővel. Nem derült ki persze az előadáson, hogy Dvorák Gá­bor vagy Patka Helé­­na felfogása, előadás­módja érvényesült-e inkább, mindenesetre a lenyűgöző atmoszféra hiányzott a produkció­ból. Talán a kiválasz­tott részletek és versek i­ sem bizonyultak sze­rencsésnek, a 12 pont sehogy sem illett ebbe a darabszer­kezetbe, a dokumentum jelleg ellenére sem. Patka Heléna vonzó lénye, szép, tiszta be­széde, finom és kimunkált gesztusai, mozgása nem tudta A lenyűgöző atmoszféra hiányzott a produkcióból legyűrni a halvány, erőtlen összképet, amely bátrabban alkalmazott színészi eszkö­zökkel kedvezőbben alakult volna. Szendrey Júlia rendkívül összetett személyiség, megnyerő és taszító vo­nások keveredtek ben­ne. Ezek most kiegyen­lítődtek, ami nem tett jót a monodrámának. Petőfi így nem Isten­ként és géniuszként, csak egyszerű férfiként derengett át a múlton. Engem Kaszás Attila síron tú­li Petőfi-hangja inkább irri­tált, mint elérzékenyített. Más színészt inkább elfogadtam volna. Viszont tetszett az elő­adóművész jelmeze, és hatá­sosra sikerültek a színes fény­­effektusok, de a katarzist, az empátiát, a drámai élményt nem tudták pótolni. Mindenképpen jó szándék hozta létre a játékszíni pro­dukciót, ám az igazi, felka­varó dráma elmaradt. Pető­fi Sándor és Szendrey Júlia alakja, közös életük szerel­mes és feszült pillanatai nem szikráztak. Szendrey Júlia alakját Patka Heléna előadóművész formálta meg a Dvorák Gábor által rendezett monodrámában NAPLÓ • 7 RÖVIDEN Vasárnapok, hétköznapok Veszprém (kgy) - Kuta­­si Kovács Lajos író Va­sárnapok, hétköznapok című kötetét mutatják be október 13-án este hat órakor a Városi Mű­velődési Központ elő­csarnokában. A bemu­tató résztvevői: Tornai József költő, író, Pátkai Róbert angliai evangé­likus püspök és dr. Ko­vács Szabolcs Gábor, az író fia. Beszélgetőtár­suk Horváthy György szerkesztő. A Művész Céh közös tárlata Veszprém (kgy) - Gop­­csa Katalin művészet­­történész, a Laczkó De­zső Múzeum munkatár­sa nyitja meg a Veszp­rémi Művész Céh Ősz című kiállítását október 12-én, szerdán délután öt órakor a Városi Mű­velődési Központ elő­csarnokában. A meg­nyitón gitárnál közre­működik Marka István zenetanár. Négy napon át cserelátogatás Veszprém (JÉ)­­ A Co­­menius-projekt része­ként oktatási és ifjúsá­gi utazási együttműkö­dés keretében holnaptól négy napon át francia, olasz, spanyol pedagó­gusok érkeznek a Veté­si gimnáziumba csere­látogatásra, tapasztalat­­cserére. A program rendkívül gazdag, a szakmai rész mellett ki­rándulások, pinceszere­­zés, hajózás is lesz a Ba­latonon. Nemzetközi őszi ajándék Gondolatok egy művészeti fesztiválról, ahol mindig az üde játéké a főszerep Veszprém (V. R.) - Hét éve nézem őket, mégis tudnak meglepetést okozni. A Veszprémi Já­tékok nemzetközi gyer­mekművészeti fesztivál vasárnap esti gálája a Városi Művelődési Köz­pontban sokaknak emlé­kezetes marad. Az már elcsépeltnek hat, ha azzal foglalkozunk, milyen jól, szenzációsan és magas színvonalon táncolnak, éne­kelnek az orosz térségből ér­kezett gyerekek. Náluk ugyanis a művészeti oktatás, tanítás más alapokon nyug­szik, mint nálunk. A poroszos fegyelem, a sok munka és nem utolsósorban a nagyobb gyermeklétszám miatti válo­gatási lehetőség mind magá­val hozza azt, hogy akiket mi a színpadon látunk, mind na­gyon jó és tehetséges fellépő. A vasárnapi gálán ezt bizo­nyították is a vendégek. És nemcsak az ukránok, oroszok, hanem a lengyelek, bolgárok, és most húzzuk ki magunkat, a magyarok is. A fesztivál tör­ténetében először fordult elő, hogy majd' 350 hazai fellé­pőnek tapsolhattunk. Köztük veszprémi, balatonkenesei, várpalotai, balatonfüredi fia­talok és Balatonalmádiból ér­kezett tehetségek bizonyítot­ták képességeit. Olyan magas színvonalon, hogy arra még a külföldi szakemberek is elis­merően bólintottak. Tartottuk a lépést a vendé­gekkel. És ez a gála egyik üde színfoltja volt. A másik az, hogy lehetett modern tánc, ba­lett, techno, latin muzsika, néptánc, ének, hangszeres ze­ne, minden fellépő meg tudta nyerni magának a közönséget a produkciójával. Nem volt üresjárat, unalmas perc. Fi­gyelni kellett a színpadon szereplőkre. Szórakoztattak, ámulatba ejtettek, tapsra kényszerítettek mindenkit. Akár egy show-ban. Újdon­ság volt az is, hogy a veszpré­miek egyre nagyobb számban látogattak ki a versenyre és az esti gálára. Elfogadta és befogadta a város a fesztivált, a fellépő gyerekeket. Akik hagytak itt magukból, kultúrájukból, ha­gyományaikból, gyökereik­ből valamit nekünk is. A játék így lett ajándék. Elfogadta, befogadta a város a tíz országból érkezett fellépőket

Next